Az új pécsi bazilika

Hosszú idő telt el az új pécsi vásárcsarnok tervpályázata óta. A kiemelt fontosságú és különleges helyzetű épület végül július elején nyitotta meg kapuit. Főcsarnokának impozáns belső tere megelőzte hírét, de vajon milyen lett maga a ház? A Getto Tamás és Sztranyák Gergely vezetésével tervezett vásárcsarnokról Zilahi Péter pécsi építész részletes elemzését olvashatják. 

2015 nyarán, szinte pontosan hét évvel az új vásárcsarnok átadása előtt jelent meg annak pályázati felhívása. Az EKF látványberuházásainak pályázati dömpingjét követő, pályázati értelemben aszályos időszak végének látszott ez a kiírás. Szerte a városban érezhető volt, hogy ez most fontos ügy. Talán nem övezte akkora tűzijáték, mint a korábbi pályázatokat, de érezhető volt egy, a társadalmat átitató vágy az új csarnok iránt. Akkor talán a legpesszimistábbak sem gondolták, hogy hét év kálvária előzi majd meg a ház elkészültét. A kiírás komoly olvasmány volt, hazai környezetben szinte ismeretlen, de legalábbis ritkán látható mélységű. A maga 82 oldalával alaposan tárgyalta a tervezési helyszín városszerkezeti és közlekedési kérdéseit. A dokumentáció vaskossága indokolt is volt, hiszen deklaráltan három különböző léptékű pályázat préselődött egy kiírásba. A csarnok tervezésén túl a teljes tömb hosszútávú lehetőségeinek feltárása, valamint az észak–déli városi tengely folytatási lehetőségének értelmezése is feladat volt. E két utóbbi, urbanisztikai aspektus ismerete nélkül ma sem érthető meg a ház teljes egészében. 

Pécs ma két jól elkülönülő részre oszlik. Szemléletes választóvonalat jelent a kelet–nyugati tengelyű vasút és a Pécsi-víz völgye. Délen az új és a régi kertvárossal egy közepes magyar város méretével vetekedő egység terebélyesedik. Északon a jól ismert pécsi belváros, az egykori városfallal övezve, illetve a mecseki völgyekbe és dombhátakra benyúló városrészek terülnek el. Érdekes és talán nem mellékes tény, hogy 2010-ben a városi mag déli, külső peremén találták meg Sopianae kelet–nyugati tengelyű bazilikáját. A korabeli fórum déli oldalára feszült rá és magas, hosszú északi falával tekintett a város és a Mecsek közös látképére.

Jól érzékelhető az észak–déli, humánus léptékű közlekedés hiánya a két nagy városi egység között. Az új vásárcsarnok pozícionálásában ezért e tengely fontos szerepet játszott, mondhatni a városépítészeti vízió egyik alapköve volt. Az északi, belvárosi mag növekedése és a vasúti választóvonalra feszülése jellemzően a 20. század hozománya. Ezzel együtt az új kereskedelmi tengely is új helyet kapott, az egykori városmag koncentrikusan megnőtt. A gyűrű déli oldalát ma nem egy fal, hanem egy négysávos, egyszámjegyű főút adja. Az útra déli oldalról fűződik fel a Zólyom utcai tömb, amelynek jövőképe szintén a pályázat markáns elemét képezte. A kiíráskor a tömb déli oldala üresen tátongott, míg – az egyébként is csöppnyi tömb – közepén egymásnak feszült a régi vásárcsarnok és az autóbusz-állomás. Ezek Pécs legforgalmasabb napi használatú épületei közé tartoznak. E feszültségnek köszönhetően nem csoda, hogy elodázott, betokosodott problémák tömkelegével nézett szembe a terület. 

Getto Tamás és Sztranyák Gergely pályamunkájában van egy nagyon fontos rajz. A magentával felírt címe szerint ez „Az új vásárcsarnok emblémája". A rajzon egy szőrös és egy sraffozott kéz összefonódik. Az egymásba csúszó ujjak két vékony magenta vonallal át vannak húzva, az így kialakult metszetbe benyilazva: „csarnok". Ez a skicc azonban nem pusztán a ház koncepcióját szemlélteti, de városi kapcsolódását is. Az üzemi terület (sraffozott kéz) délre, a vasút irányába fordul. Ezzel, bár forgalmas csomópontot generál, de elvarrja a belváros déli irányú terjeszkedését. Az ide generált forgalom pedig egyet jelent a Zólyom tömb tehermentesítésével is. Jó kérdés, hogy mi történik majd itt, ha a város vasútállomása egyszer az új áhított vágyaknak megfelelően fejpályaudvarrá változik, és a sínek ezen szakasza felszabadul, valamint összenyílik az északi és déli városrész. De mai, válságos világunkat elnézve, erre a kérdésre majd dédunokáinknak kell választ találniuk. Addig viszont első sorban a mai látképpel fogunk találkozni: a délnyugati sarok íve a sűrű forgalmi helyzet okozta stresszt is visszaszelídíti. Ez az ív egy őszinte és kedves eleme a háznak. Az Árpád hídról a ház felé tekintve továbbra is érzékelhető a tudatosan szerkesztett, szépen tárgyiasított üzemi terület. Sok kritikát hallani az innen látszó, nagymennyiségű gépészettel kapcsolatban. De ne feledjük, hogy ezt a gépparkot társadalmunk úri komfortigénye és fogyasztói szokása generálja. Ez ilyen, szembe kell nézni vele.

A másik kéz tenyere az urbánus fórum. A ház a déli telekhatárra lett tolva, ezzel az északi félterület térré válhatott. Persze, mindenki tudja, hogy a külső árusítóhelyeknek milyen jelentős szerepük van. A helyi termelők, és virágárusok látványa megunhatatlan. Jelen esetben viszont arról is szó van, hogy a szorult helyzetben lévő, de nagy utasforgalmat bonyolító autóbusz-állomás végre fellélegezhet. A jó aránnyal osztott tér legmarkánsabb eleme a Zólyom utca sarkán ottmaradt társasház, amely az egykor zártsorú tömb mementójaként árválkodott itt a tervezés kezdetén. Ezen a ponton gyónnom kell. Tamás anno úgy hivatkozott erre a szoliter házra, mint egy természetes helyzetre. Ez az érvelés nem volt teljesen meggyőző, hiszen sebszerűsége sokkal érzékelhetőbb volt. A projekt folyamata során azonban Tamás kijárta, hogy a pergő vakolat és az elhanyagolt falak megújuljanak. Ma a napsárga, önmagába záródó tömb a muskátlikkal és hársfákkal közösen alkot mediterrán kompozíciót. Így a Tamás által emlegetett természetesség már megkérdőjelezhetetlen. Szkepticizmusom alaptalan volt.

A tér összképében még két elem játszik fontos szerepet. A keleti oldalon egy vasbeton tetőcsík fordul rá a kiemelt zöldfelületre. Acél, kettős oszlopsorával kellően semleges, a sztoák egyszerűségét idéző elemsor. Vele szemben pedig két típuspavilon. Ezek talán valamilyen pályázati soron bennragadt, „kötelezően megvalósítandó elemek". Mindenesetre érezhetően leesnek a tervezett helyzetről. Különösen azzal, hogy kényszerű módon ráfarolnak a társasházra, szemetes sikátort hozva létre. Mobilizálhatóságuknak köszönhetően remélhetőleg később az adventi vásárok temporális elemei lesznek csupán.

Az összefonódó ujjak, a ház. Bár alapvetően két nagy tematikus egységre szokás osztani a vásárlóteret (bazár és csarnok), van még egy harmadik elem is, a csarnok északi oldalhajója. Ez lényegében a hatalmas függönyfalat tartó pillérsor, amely a belső teret is növeli. Talán kevésbé funkcionálisan, sokkal inkább a térérzet tekintetében. Illetve a bejárati szélfogók sora is ebbe az oldalhajóba rendeződik. Az építészeti koncepció szerint a függönyfal egy semleges üveghártya. Ez a semlegesség érdekes kérdés. A pályázati tervben a tartópillérek még markáns gesztusként jelentek meg, lábazattal keretezve a konceptuálisan szerkesztett egységeket. A keret megtörése, a lábazat hiátusa finom utalás volt a bejáratok pontos helyére. Az elkészült változatban ez a finom utalás jellemzően a fehér tokszerkezeten megjelenő aluszürke pántok sora. Sietve azt is hozzá kell tenni, hogy a bejáratok nagy száma miatt mindez nem okoz funkcionális problémát. Az ajtók azonban kétségtelenül feloldódtak a homogén üvegben. Abban az üvegben, amely Pécs egyik leggrandiózusabb függönyfala. Északi tájolása miatt nem kell takargatni és ez jó. Ugyanezért viszont tükröződik és kevésbé engedi láttatni a belső teret. Szívesen látogattam volna meg úgy a házat, hogy nem ismerem fotókról a belső teret. A belső teret nappal takaró fátyol miatt valószínűleg meghökkentő, letaglózó élményben lett volna részem.

Azonban a téri dráma így sem marad el. A szokatlanul világos tér sajátos világot generál. A sajátos világ hátfala pedig a fekete bazár. Az isztambuli Grand Bazaar e tekintetben erős előkép. Kézenfekvő Pécs török múltját és balkáni kapuhelyzetét felidézni. Azonban a történeti rétegek ismerete nélkül is egyértelmű a téri kapcsolat: szűkös, sötét. Egyszóval rejtélyes. A Tajotól a Dunáig, szerte Európából ismerjük a fekete alapon krétás felirat tipológiáját, szinte már a minőség archetípusa, az európai elit vásárcsarnokokhoz tartozás névjegykártyája ez. A feszes arculat ebben a térben is jól működik. Az arculati sáv alatt a portékák számossága egyelőre elmarad az isztambuli bazárétól. Jót fog tenni a telítődés és tovább fogja erősíteni a sejtelmes tériség tervezői ideáját. Továbbá jó eséllyel oldani fogja a fehér és sötét elemek találkozási bizonytalanságát is. Néhány apró ponton érzékelhető, hogy a házat hét éven keresztül szorongatták különböző tényezők. Többször, és nem kis mértékben kellett a teljes tervezőcsapatnak új lapot kezdeni. Az oda-vissza léptékváltások és különböző, tervezőkön túli szándékok befurakodása itt-ott érzékelhető. De van egy tér, ami kompromisszumoktól mentes, ez maga a csarnok.