Emberek/Interjú

Azt szeretném, hogy azért keressenek meg minket, mert beleillünk egyfajta, világról alkotott általános képbe"

2004.09.23. 22:00

Pásztor Erika Katalina interjúja Pethő László építésszel (GEON Építész Stúdió), az Építészfórum 15 év tranzit című kiállításához.

Pethő LászlóPásztor Erika Katalina interjúja Pethő László építésszel (GEON Építész Stúdió), az Építészfórum 15 év tranzit című kiállításához.

PEK (Éf): Eltelt tizenöt év a rendszerváltás óta, közben hivatalosan is Európa részévé váltunk. Hogy érzed magad, mit gondolsz a világról?

Pethő László: Tulajdonképpen jól vagyok. Igazából az Európai Uniós csatlakozás még nem igazán érzékelhető nálunk. Az az igazság, hogy a mindennapi gondjainkkal vagyunk elfoglalva. Nagyon sokat dolgozunk, nagyon kevés az időnk, például van egy rossz fogam, és hetek óta nem jutok el a fogorvoshoz. Nem látom, hogy mikor fogunk átlendülni ezen a holtponton, és mikor nyugodhatnak meg egy kicsit az emberek. Ezt az egyéntől lebontva az össztársadalomig értem: van egyfajta nyugtalanság és feszült idegállapot, ami manapság jellemző. Ez engem egy kicsit aggaszt, de amúgy jól vagyok.

Éf: Tavaly novemberben a Média kódja c. konferencián azt mondta Bayer József, aki a Közgáz vállalkozástudományi tanszékén tanít, hogy nekünk két előnyünk van: az, hogy kicsik vagyunk, és hogy rugalmasak vagyunk. Ez az országra, és a kis cégekre is vonatkozik, mert Magyarország éppolyan kicsi Európában, mint amilyen kicsi egy építész stúdió tíz emberrel a nagy multik között.

PL: A rugalmasság valóban óriási előnyünk, nagyon sok mindent jobban csinálunk, mint nyugaton. Viszont az a baj, hogy nagyon sok mindent nem tudunk. Ezt a sok mindent meg lehet tanulni, csak szerintem nem nagyon látjuk még azt, hogy pontosan mit nem tudunk.

Éf: Szerinted mit nem tudunk?

PL: Az elmúlt tíz évben, amióta én dolgozom, nagyon sok épületet, tervet csináltunk, sok munka kiment a kezünk közül. Amitől nagyon tartok - amiről nem tudjuk, hogy nem tudjuk - az az, hogy igazából milyen felelőssége van egy építésznek. Nem filozófiai értelemben, meg nem is érzelmi-szellemi felelősségre gondolok, hanem inkább a műszaki jellegű felelősségtudatra. Szerintem itt óriási problémák lesznek. Jelenleg elmennek ezek az építkezések uram-bátyám, haveri alapon, de ez így nem fog tovább menni. Óriási anyagi felelősség van, ez szerintem nálunk még nem érzékelhető. Vannak profi irodák, a miénk is az egy kicsit, ahol ez már érzékelhető, de nagyon sokat kell még előrelépnünk.

Éf: Mi tart benneteket össze? Mi az, ami miatt épp Földes Lacival társultál?

PL: Ez abszolút véletlen volt, egy munka kapcsán találkoztunk. Szerintem mi elég jól kihasználtuk a magyar kisvállalkozásoknak azt az előnyét, amit említettél. Hajtottunk, beleadtunk apait-anyait, és így szerencsére nem kerültek el minket a szakmai sikerek. Olyan visszajelzések voltak, amelyekből az ember energiát és erőt tud meríteni. Ezek vittek előre bennünket, a növekedés természetes folyamat volt. Jöttek az elismerések, dolgoztunk tovább, jöttek még munkák, amelyekből megint jöttek vissza elismerések.

Éf: Honnan jöttek elismerések?

PL: Leginkább a szakmától.

Éf: Konkrétan hogyan? Valaki felhív?

PL: Ilyen is előfordult, azon kívül újságokon keresztül, az Építészfórumon keresztül. És főleg azokon keresztül, akiket mi Lacival mesterekként elfogadunk, akikre azt mondjuk, hogy domináns szerepük van a magyar építészetben, és amit mondanak, azt elfogadjuk.

Éf: Mondanál neveket?

PL: Nem, mert ha kimarad valaki, abból sértődés lesz, bár nem hiszem, hogy az én véleményem sokat számítana. De jó sok név van a fejemben.

Éf: Ezek szerint sok olyan építész van, akire figyelsz, és akinek a véleményét mértékadónak tartod.

PL: Abszolút.

Éf: Szám szerint ez a jó sok mennyi?

PL: Mondjuk nyolc.

Éf: És őket hogyan figyeled? Nyomon követed, hogy mit csinálnak?

PL: Igen, igyekszem nyomon követni. Amellett, hogy elég szűk ez a kör, az ország is kicsi, és elég gyorsan el lehet jutni mindenhova. Ha az ember szakít rá egy kis időt, és szán rá egy kis energiát, akkor ezek a munkák elég jól követhetőek.

Éf: Tehát egy véletlen munkakapcsolattal kezdtétek ketten és most tízen vagytok?

PL: Hárman kezdtük, az egyik kollegánk nem építész, hanem statikus. Ő intézi a céges ügyeket.

Éf: Ti vagytok a menedzserek?

PL: Ez túlzás, de mondhatjuk így is.

Éf: Mit gondolsz, hosszú távú ez a cég?

PL: Az a baj, hogy ez munka kérdése. Csak a munka tudja egyben tartani ezt a társaságot, és most éppen olyan nagy munka nincs kilátásban, ami összetart egy ilyen irodát.

Éf: De hármatokat összetart, nem? Ti vagytok hárman, és az irodának vannak alkalmi munkatársai, ugye?

PL: Évek óta itt dolgozik hét fiatal, de ők sem alkalmi munkatársak.

Éf: Gyakorlatilag akkor magatokon kívül eltartotok másik hét embert, akkor is, ha nincs munka?

PL: Igen, ez már a hatodik év. Eddig szerencsénk volt, volt egy-két olyan átmeneti időszak, hogy tartalékokat kellett felhasználni ahhoz, hogy ne engedjük szét a társaságot. Mert szétengedni nagyon könnyű, de újra összeszedni egy jó társaságot, az végtelenül nagy munka, nagyon sok energiába kerül. Eddig szerencsénk volt, bízom benne, hogy továbbra sem fog minket elkerülni.

Éf: Igen, a "humánerőforrás-gazdálkodás" egy kritikus pont.

PL: Igen, és nálunk az irodában nagyon sok az emberi oldala ennek, ami ezt befolyásolja.

Éf: Az is elképzelhető számodra, hogy kétszáz fős irodává növitek ki magatokat?

PL: Nem, és nem is szeretném. Szerintem a tíz fő az optimális, ennyi emberrel nagy munkát is meg lehet csinálni. És van még valami, ami nagyon fontos: én mindenkit elég jól ismerek. Mindenkiről tudom, hogy éppen mikor szakított a barátjával, hova fog elmenni nyaralni. És nekem fontos, hogy tudjam, hogy kivel mi történik. Félreértés ne essék, nem vájkálok mások magánéletében, csak olyan dolgokról tudok, amiket egy munkakapcsolaton túlmutató jó baráti kapcsolatban tudni kell. Hogy tudjak a másikról, tudjak segíteni, ha kell, hogy tudjam azt, hogy miért kell tolerálnom dolgokat.

Éf: Tehát inkább a kisebb építészirodában hiszel. Amikor nagy multiknak dolgoztok, akkor van-e annyi respekciója a szakmának, hogy másképp kezeljenek, és ne az alkalmazottak száma és az éves árbevételed szerint méricskéljenek?

PL: Örülök annak, hogy aki ilyen mutatók alapján keres építészt, az elkerül minket. Én azt szeretném, hogy azért keressenek meg minket, mert valahogy beleillünk egyfajta, világról alkotott általános képbe, amibe nagyon sok minden beletartozik. És ha a partner általa hozott és a mi általunk kínált képek jól összeilleszthetőek, akkor ez már áldott helyzetet idéz elő. Ami azután még borulhat, de én azt szeretném, hogy minket a minőség alapján tartsanak számon.

Éf: Akkor is, ha hosszú távon ez a bevételek és a megrendelők csökkenésével jár?

PL: Akkor is. Egy bizonyos szinten ezt csak így lehet csinálni. Pont az egyik mester mondta, hogy nagyon kell vigyázni a kisívekkel, mert egy kis ívről is iszonyú nagyot lehet zuhanni, nagyon könnyen ki lehet sodródni úgy, hogy onnan már nincs visszaút. Tehát egy ilyen irodai munkában és az élet dolgaihoz való egyfajta intellektuális hozzáállásban ez egy nyílegyenes, kőkeményen lineáris út. Szerintem nincs oldallépés. Van egy másik álmom, szeretnék nyitni egy éttermet. Azt hiszem, nyitnék egy éttermet, ha belekényszerítenének ebbe az ívbe.

Éf: Van családod, gyerekek?

PL: Saját gyerekem még nincsen, de nagyon sok gyerek van a családban, aminek nagyon örülök, de már tervbe van véve, hogy családot alapítok.

Éf: De előbb a fogorvos, nem?

PL.: Igen, előbb a fogorvos, aztán a családalapítás :-)

Budapest, 2004. május

Pásztor Erika Katalina
epiteszforum.hu