Épületek/Középület

Bábszínház-Narancsház-Víztorony épületegyüttes rekonstrukciója

2013.09.09. 13:01

A fertődi Esterházy kastélyegyüttes önállóan is értelmezhető épületcsoportjának – volt Tiszttartói ház, Bábszínház, Víztorony és Orangerie– rekonstrukciójának terveit Molnár Csaba, Szentkuti Viktor és Halmai Dénes készítették. Bemutatjuk az átadott rendezvényközpontot. 

A felújítás célja az épületek homlokzatának, tetőszerkezetének és belső tereinek rekonstrukciója, rendezvényközpont és koncertterem kialakítása a belső terek a tervezett hasznosításhoz szükséges mértékű átalakításával és felújításával. A funkcionális kialakítások során maximálisan figyelembe vettük a meglévő épületrészek adottságait, illetve a rekonstruálhatóság lehetőségét. Ebből következőleg az építészeti tömeg és homlokzatformálás a XVIII. századi „Fényes Miklós" kori állapot visszaidézését célozta meg, melyet tudományos kutatások is alátámasztanak.

A tervezéssel érintett területrészek együttműködése és rugalmas működésbeli szakaszolhatósága a fenntarthatóság szempontjából az egyik legfontosabb kritérium. A négy épületelem gyakorlatilag lineáris térszervezéssel kapcsolódik egymáshoz, szinte teljesen kizárva az egymás érintése nélküli, alternatív megközelíhetőség lehetőségét. Egy ilyen kötött alaprajzi rendszerben, ahol a bővítés lehetősége - jelen fázisban - nem biztosított, csakis egy olyan funkcionális kialakítás jöhet szóba, mely az adott épületegységek önálló működésének lehetősége mellett, az egymáshoz kapcsolódó térrészek összenyitásával vagy éppen szétválasztásával (zsilipeléssel) biztosítja a flexibilis használatot. Fentiekből következett az egyes terek funkcionális meghatározása.

Bábszínház

Flexibilis használatú kiállító, bemutató, rendezvénytér (kisebb koncertek, előadások, konferenciák részére), bemutatva az egykori térkontúrokat, a zenekari árkot (Haydn emlékhely), a színpad helyén többféleképpen állítható színpaddal.

Narancsház

Fő funkcióját tekintve az eredeti működésre terveztük - a XVIII. századi kamarakertek rekonstrukciójához szükséges narancsfák átteleltetésére-, az eredeti fűtőjáratok rekonstruálásával, illetve a nagy tér a nyári időszakban alkalmassá tehető különleges rendezvényekre. Mindkét funkcióhoz a kiszolgáló háttérhelyiségeket az épületen belül biztosítottuk.

Víztorony

Teljesen újraépül, a kibontott tégla felhasználásával, az eredeti geometrián. Rendezvények esetén kiszolgáló terület, flexibilisen csatlakoztatható a két szomszédos épülethez, időszakosan kamara kiálllítóterem is lehet.

Földszintes összekötő szárny

Az épületegyüttest a kiskastély épületével összekötő földszintes épületszárnyban a rendezvényi tereket is kiszolgáló, de önállóan is működő pihenőtér található vizesblokkokkal.

Molnár Csaba DLA