Helyek/Tájépítészet

Valódi kapcsolat a Balatonnal? – Balatonfüred Brázay park és horgásztelep kiépítése

2021.03.29. 18:09

Februárban jelentette be Balatonfüred Város Önkormányzata, hogy egy új, mindenki számára megközelíthető partszakaszt nyitnak meg a látogatók előtt. Az egykori Brázay strand és a Balatonfüredi Horgászegyesület területén parkosítanak és egy negyven férőhelyes látvány csónakkikötőt, illetve kölcsönzőt is kialakítanak. Az elsődleges cél azonban, hogy nagy zöldfelületekkel egy nyitott vízparti összeköttetést biztosítsanak a helyi lakosoknak és az üdülővendégeknek. A részletekről, a valódi vízkapcsolat jelentőségéről Wallner Krisztina tájépítész, a projekt vezető tervezője számolt be az Építészfórumnak.

​A Balaton iránt gyerekkorom óta erős a kötődésem, sokszor körbebicikliztem, számos pontjához kötődöm, de a legkedvesebb Balatonfüred. Itt több mint 15 éve veszünk részt kollégáimmal a vízparti területek zöldfelület-fejlesztésében. Körülbelül 3 km hosszon épült ki vagy újult meg olyan sétány, ami vagy a vízparton vagy ahhoz legközelebbi közterületen létesült. Fő tervezési irányelv a közhasználatú zöldfelületek területének és azok intenzitásának növelése, ezért a fejlesztéseknél először a fásítás lehetőségeit vizsgáljuk.

A valódi vízkapcsolat erősítése érdekében a sétányok mentén új stégeket terveztünk, elbontottuk a korlátokat, kinyitottuk az átlátásokat. De fontos a használók aktivitásának növelése, a játékosság is, mert szeretek játszani és másokat is játékra bírni, mely kikapcsol és feltölt. Csodálatos élmény látni a sok vidám arcot, a stégeken nézelődőket, akiket ugyanúgy rabul ejt a panoráma, mint engem az első találkozás óta folyamatosan.

Táji léptékű zöldinfrastuktúra fejlesztés

Balatonfüreden a városvezetés évtizedek óta következetes vízparti sétány-és zöldfelület- fejlesztést folytat, melyhez legtöbbször sikerül megnyernie a magánbefektetőket is, akik az adott sávot közhasználatra átadva, egységes terveket elfogadva fejlesztenek. Ezzel tulajdonképpen mindenki jól jár: a befektetők számára jól bérbe adható üzletek és vendéglátóhelyek alakíthatók ki nagy teraszokkal, a városlakók és turisták számára pedig szélesebb sétányok és több fasor létesül. Ez a zöldinfrastruktúra fejlesztés mára már táji léptékűvé vált.

Brázay park kiépítése

Az Aranyhíd sétány nagy területű strandok mentén vezet, így a strandok nyitvatartási idejében nem biztosít valódi vízkapcsolatot. Ezt a hiányt pótolja a most kiépülő Brázay park, mely két parti telek összevonása után épülhetett ki.

Brázay park tájépítészeti fejlesztési koncepció főbb célkitűzései:

- közvetlen vízparti kapcsolat létesítése a sétánnyal

- a vízparti kapcsolat további erősítése egy új, nagy méretű, közösségi használatú stéggel

- strandolás nélkül is lehetőség biztosítása a vízparti kikapcsolódásra

- közösségi használatú zöldfelület és gyalogos felületek növelése

- kerékpárosok számára nagy területű kerékpár tárolóhely kialakítása, ezáltal a kerékpáros-gyalogos konfliktusok csökkentése

- vízparti aktivitások biztosítása minden korosztálynak: 

- vízparti hangulatú egyedi játszóeszköz gyerekeknek

- kreatív fövenypart: egy óriás homokozó nemcsak gyerekeknek, 

- vízjáték, 

- senior-szívbeteg fitneszeszközök, 

- hinták mindenkinek (0-99) 

- csendes pihenőterek az árnyékos parkrészeken és a vízparton

- tájra, vízpartra jellemző növények telepítése, szabad átlátások biztosítása, a vízparti kapcsolat erősítéséért

- a vízparti városrészre jellemző anyaghasználat és design

Vízparti kapcsolat erősítése

Az Aranyhíd sétány felől két fő tengely vezet le a vízpartra, ezek mentén az átlátásokat kitisztítjuk. A védendő nádas mellett egy nagyobb, közösségi használatú stég létesül, beépített fa pihenőágyakkal és ülőfelületekkel, a tihanyi panoráma felé fordulva. A parkba egy vízjátékot is terveztünk, mely az egész évben járható burkolt felületen létesül, süllyesztett fúvókákkal.

Történeti kötődésű aktivitások minden korosztálynak

Balatonfüred az egyik legrégebbi fürdőváros, így a régi korok vízparti aktivitásait felidézve partközelbe sok lengőhintát – minden korosztályra gondolva, felnőtt hintákat is -, és egy ún. kreatív fövenypartot terveztünk, ami egy óriás homokozó, fa palló jellegű ösvényekkel keretezve és tagolva, reményeink szerint nem csak gyerekek számára. A közeli kéz- és lábmosó biztosítja a megfelelő higiéniát. A park szélein nagy táblákra a régi korok fürdőzéseit idéző fotók kerülnek.

Az Aranyhíd sétányhoz közeli sávban játszóteret alakítunk ki, vízparti hangulatú mászó elemekkel, akácfa oszlopokból és kötelekből. A Szívkórház közelsége miatt a szenior korosztály és szívbetegségből gyógyuló látogatók számára speciális kültéri fitneszparkot alakítottunk ki.

Egységes arculat és anyaghasználat

A sétányra tervezett burkolatok megegyeznek a korábbi, vízparti sétányok burkolataival: az intenzív használatnak kitett szakaszokon vágott süttői mészkő lapok, a többi sétány stabilizált murva. Az utcabútorok megegyeznek a környező területek felújításánál korábban alkalmazott típusokkal. A pihenő park jelleg miatt nagyobb számban terveztünk nyugágyakat, fa köré építendő fából készült pihenőfelületet. A sétányhoz közel nagy területű kerékpár tároló helyet biztosítunk, támaszokkal, fák által árnyékoltan.

Természetközeli zöldinfrastruktúra fejlesztés

A csapadékvizek helyben történő elszikkasztása érdekében a tervezett burkolatok oldalirányba lejtenek, a szárazon stabilizált murvaburkolat jó vízelnyelő képességű. A park zöldfelületére egyidőben nagy mennyiségben hulló csapadékot mélyületek, ún. „esőkertek"szikkasztják, kulékaviccsal, magas komposzttartalmú ültetőközeggel és időszakos vízborítást toleráló cserjékkel és évelőkkel. A terület korábban mély fekvésű részei termőfölddel feltöltésre kerülnek, igazodva a Balaton megemelt szabályozási vízszintjéhez és a szomszédos strandok korábban már kialakított terepszintjéhez.

Növényalkalmazás során a honos vagy meghonosodott fajok telepítését, laza évelőágyak kialakítását céloztuk meg, illetve természetes hatású gyepes dombokat terveztünk, kisebb foltokban cserjékkel. 

Mindezek összhangban vannak a Balaton Kiemelt Térségi Klímastratégiával, melynek egyik fejezete elemzi a zöld infrastruktúra fontosságát, meghatározza elemeit és irányát, mint például, hogy a jelenlegi zöld infrastruktúra fejlesztések inkább az extenzív fenntartású természetközeliterületek kialakítására helyezik a hangsúlyt. 

Kapcsolódó projektek

A park területén egy étterem is épül, nagy teraszokkal, közhasználatú mosdókkal. Kapcsolódó projektként az Aranyhíd sétánynak ez a szakasza is megújul, valamint tervezik a strandok összenyitását is szezonon kívül, így valóban a Balaton partján lehet majd végigsétálni Füred keleti szélétől egészen a Vitorlás térig.

 

Wallner Krisztina

Szerk.: Sulyok Georgina