Közélet, hírek

Balatonfüred: görög faluból Sundance Park

2008.02.05. 13:36

Egy projektcég heteken belül befejezi a balatonfüredi görög falu ingatlanainak a felvásárlását, majd több milliárd forintos átalakítás után, a kereskedelmi tevékenység háttérbe szorításával szállodát, valamint egy szórakoztató- és élményközpontot kívánnak kialakítani.

Teljesen átalakul a következő hónapokban a balatonfüredi Annagora Park - közismert nevén a görög falu. A létesítményt hosszú vajúdás után 2005 nyarán nyitották meg: a kereskedelmi és szórakoztatócentrumban 120 mediterrán stílusú kőbazárt és 167 sátorhelyet alakítottak ki. A görög faluban az egyes üzleteknek, vendéglátóhelyeknek a tulajdonosai vagy saját maguk üzemeltették az egységet, vagy bérbe adták ingatlanaikat.

A görög falu azonban az elmúlt két és fél évben nem váltotta be a hozzá fűzött gazdasági reményeket: még a főszezonban is csak az üzletek harmada nyitott ki, így aztán a forgalom is elmaradt a várakozásoktól. A közelmúltban egy magyar kézben lévő balatonfüredi vállalkozás, a Sundance Park Kft. elkezdte felvásárolni a görög falu üzleteit.

- Először a két legnagyobb tulajdonossal sikerült megállapodnunk, akik összesen 54 ingatlannal, a teljes terület 55 százalékával rendelkeztek - mondja Serényi Gábor, a kft. ügyvezetője. - Mára megszereztük a görög falu területének a 85 százalékát, de néhány héten belül várhatóan az összes tulajdonossal megegyezünk.

A cég alapjaiban szeretné megváltoztatni a létesítmény funkcióját. A kereskedelmi tevékenység háttérbe szorításával szállodát, valamint egy szórakoztató- és élményközpontot kívánnak kialakítani a görög faluból, amelynek a nevét is megváltoztatják: nyártól az Annagorából Sundance Park lesz. A kft. által megcélzott korosztály a húszas-harmincas éveikben járó fiatalok, akik elsősorban bulizni szeretnének a Balaton partján. A tervek szerint az ingyenesen látogatható parkban - amit az idén júniusban szeretnének megnyitni - naponta lesznek szórakoztató és sportprogramok, koncertek.

- A jelenlegi üzletekből százat magas komfortfokozatú bungalóvá alakítunk át, a kissé egysíkú fehér falakat színesebbé varázsoljuk, a piacteret parkká alakítjuk, jelentősen növeljük a zöldfelületek arányát, kiépítjük a terület hangulatvilágítását - sorolja a tervezett változtatásokat Serényi Gábor, aki a fejlesztés költségeiről egyelőre csak annyit közölt: több milliárd forintos beruházásról van szó... A cégvezető szerint a beruházás néhány hónap alatt levezényelhető, hiszen az átalakítások döntő része nem engedélyköteles, jórészt belsőépítészeti változtatásokról van szó.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere még nem ismeri a leendő Sundance Parkkal kapcsolatos elképzelések részleteit, ugyanakkor kérdésünkre válaszolva azt mondta: a koncepciót szimpatikusnak tartja. Hozzátette, az önkormányzatnál szeretnék sokoldalúan megvizsgálni a terveket, és ha azokat elfogadhatónak tartják, a helyi szabályozási terv módosításával segíteni fogják az eddig üresen kongó görög falu mielőbbi életre keltését...

szemle Cseri Péter írásából (nol.hu)