Balázs Mihály és a dmb műterem pályaműve a Magyar Építészeti Központ és Múzeum pályázatán
"Pályázati anyagunk jelen formájában egy koncepció. Bíztunk abban, hogy lehetőséget kapunk a végleges terv kidolgozására, de végül koncepció maradt. Mint terv éppen ezért nem összevethető a második fordulóba jutott pályamunkákkal. Mint gondolat, hisszük, hogy igen, ezért fontosnak éreztük összefoglalni azokat a legfontosabb sarokpontokat, amik erős alapot biztosítottak volna egy végleges pályázati terv kidolgozásához is" – írja Balázs Mihály, Falvai Balázs, Nagy Márton és Török Dávid.
Előszó
Pályázati anyagunk jelen formájában egy koncepció. Bíztunk abban, hogy lehetőséget kapunk a végleges terv kidolgozására, de végül koncepció maradt. Mint terv éppen ezért nem összevethető a második fordulóba jutott pályamunkákkal. Mint gondolat, hisszük, hogy igen, ezért fontosnak éreztük összefoglalni azokat a legfontosabb sarokpontokat, amik erős alapot biztosítottak volna egy végleges pályázati terv kidolgozásához is.
A Múzeumra mindenekelőtt nem mint építményre és nem is mint intézményre, hanem egy helyre gondolunk. Tudjuk, hogy a két intézmény végül egy épületegyüttesben manifesztálódik majd, minket mégis jobban foglalkoztat az a szellemiség, ami az anyagi világ mögött meghúzódva működik. Az építészetre a kultúra részeként tekintünk, mely nem tudás, nem művészi produkció, hanem valami életet szabályozó elv, amely egy embercsoport minden tagjának belső mágnese, irányítója."[1] Ennek a gondolatnak a legfontosabb üzenete, hogy az építészet elsőként nem formai kérdés, sokkal inkább a kultúra által szabályozott tág kapcsolatrendszer, ami képes szintézist teremteni a világ dolgai között.
Állandóság – meglévő épületek
A Városligeti fasor a világörökségi védőzóna peremén helyezkedik el. Az itt elterülő villanegyed és a tervezéssel közvetlenül érintett egykori Herczel- és Grünwald-szanatórium jelentős kultúrtörténeti emlékek, olyan kort képviselnek, amelyben a klasszikus értékek még megkérdőjelezhetetlenek voltak. A tervezési terület másik szélén álló Walter Rózsi-villa ezzel ellentétben a klasszikus értékeket tagadó modernizmus ikonikus alkotása. Amennyiben egy építészeti kiállítás legautentikusabb módjának magukat az épületeket tekintjük, bizton állíthatjuk, hogy az állandó kiállítás a meglévő épületekkel már eleve adottnak tekinthető.
Tervünk a városligeti fasor mentén a műépítészet eszközrendszerét használva a szanatóriumépületek teljes körű rekonstrukciójával számol. A két történeti villa közötti üres, egykor szintén beépített területet kihasználva, egy új, toronyszerű bejárati épületszárnyat hoztunk létre, mely az intézmény előcsarnokát és a legfontosabb rendezvénytereket foglalja magába. Ez az új épületszárny a városligeti fasor mentén reprezentatív helyzetbe kerül, vertikálisan szervezett tereivel pedig jelképszerű, emblematikus városképi elemmé válhat.
Időtlenség – archívum
Egy építészeti múzeum koncepciójának kialakításakor megkerülhetetlen, hogy elmerüljünk az építészet kiállíthatóságának izgalmas és szövevényes kérdéskörében. Egyszerű válaszként kínálkozik, hogy az építészet nem kiállítható, hiszen egy épület egy az egyben a saját valóságában élhető át, adott térben és időben. Amennyiben az építészetre, mint élő hagyományunkra, kultúránk hordozójára, anyanyelvünkre tekintünk, azonban máris számtalan aspektus kínálkozik, amely tanulmányozandó, feldolgozandó, vagyis egy múzeum intézményi kereteit igényli. Ezen megfontolásból koncepcionális alapvetésünk, hogy az építészet intézményében kulcsszerepet kapjon az építéshez kapcsolódó rajzi és egyéb dokumentációs folyamatok archívuma.
Az építészet sajátos alkotói műfaj: az egyéb művészeti ágakkal szemben műveléséhez a tervezőasztal közvetítő médiumára van szükség. Ennél fogva arra a kérdésre is nehéz lenne választ adni, hogy az épület-e az építészeti valóság, esetleg a tervek formájában létrejött gondolati konstrukció, vagy éppen a kettő közötti közvetítő médium: a rajz, az ábrázolás. Valószínűleg mindegyik egyben és külön-külön is. Egy dolog biztos, az építészettől nem elválasztható annak közvetítő médiuma, vagyis a múzeumok és a gyűjtemények terveket, fotókat, iratokat tartalmazó archívumai egyértelműen nemzeti építészetünk kiemelten fontos kincstárát jelentik.
Az építészeti múzeumhoz tartozó archívum ráadásul nem egy hagyományos értelemben vett irattár, hanem elsősorban munkahely. Teret kell biztosítson a kutatók munkájához, inspiráló és életképes hátteret az archívum anyagának feldolgozásához. Fontos építészeti döntés, hogy ezen archívumi funkciókat épületen belüli pozicionálásukkal közel hozzuk a látogatókhoz. Ezért tervünk koncepcionális eleme egy olyan többszintes tárolóépítmény, népi építészeti analógiával élve értékőrző góré, amely az archívum professzionális tárolását szolgálja. Míg a toronytömeg zárt, monolitikus megjelenésű, elegáns, multifunkcionális tereket tartalmaz; addig az összekötő épülettömeg funkcionális, a kert felé tornácos oszlopsorral és terasszal nyílik meg. Az összekötő épület szintenként hidakon át kapcsolódik a volt szanatórium épületekhez.
Múlandóság – tematikus kert
A meglévő épületek által létrejött kulturális erőtér meghatározza a múzeumot. Koncepciónk alapvetése, hogy a szellemi értelemben jól lehatárolható korszakok közé egy új, az építéssel kapcsolatos társadalmi tudatunkat megtestesítő réteg emelése szükséges, így teremtve egyensúlyt a népi és a műépítészet egymásból táplálkozó, egymásba ágyazódó rétegei között. Az új rétegnek más kapcsolatban kell állni az idővel. Az állandóság mellett az építészet folyamatosan változó világának a helyét kerestük.
Van egy hely, kevés van már belőlük. A szegedi Sárga. Hallgatókkal jártunk ott először Valkai Csaba vezetésével. A terület Szeged északi részén, a Tisza árterében található. Az apró telkekre saját kezűleg épített, lábakon álló nyaralók a magyar lelemény, építési kedv ékes bizonyítékai. A terület érdekessége, hogy sokszínűségében is egységes. Mint a miskolci Kisavas vagy egykor a Kopaszi-gát spontán épületei. Igazi rezervátumok, ahol különösen erős építészeti jelenlét tapasztalható. Ezen a téren ideje szembenézzünk saját nemzeti adottságainkkal és lehetőségeinkkel. A kaláka, a self-made barkácsolás, az önerős építés egy még a mai napig fellelhető és a tudatalattinkban létező, évtizedekre és generációkra visszavezethető közös társadalmi tudásunk. Népi építészet ez is, a helyi lehetőségek, takarékosság, és a mögöttük megbúvó szépség iránti vágy hívta életre őket. Miközben a Sárgán sétáltunk, egymástól függetlenül ismertük fel egy-egy szerkesztésben, anyagpárosításban, egy érdekes formában meghatározó kortárs építészeink jellemző kézjegyeit. Önkéntelenül egy igazi építészeti tárlatba csöppentünk. A házikókból először fotósorozatot készítettünk, majd az egyetemi kurzus keretében minden hallgató örökbefogadott egyet, és rajzilag feldolgozta azt. Az elkészült "felmérési anyagot" irodánk újonnan indított nyári gyakornoki programja keretében a hallgatók tovább tisztogatták, kiegészítették. Az így létrejött absztrakt rajzok már nemcsak a Sárga egy-egy házának, de napjaink építészetének is lenyomatai.
Fontos célunk volt, hogy a beépítési területen minél nagyobb egybefüggő zöldfelületet hozzunk létre. Egy ligetet, ami képes befogadni azokat az aktivitásokat, amelyek az építészet folyamatosan változó világát reprezentálják. Ezek leginkább az egyetemek, egyéb közösségi kezdeményezések nyári építőtáborai. Egy tematikus park létrehozására gondoltunk, ahol az építésre kijelölt területek, közösségi akciók keretében, folyamatosan változó tartalommal töltődnek fel. Ezekben az építési folyamatokban rejlő kreativitást, építési kedvet jelenítik meg tervünkben a Sárga nyaralóiról készült rajzok, melyek a spontán és a műépítészet határán mozognak.
Összegzés
A tervezési terület három, egymással szoros kapcsolatban lévő sávra tagozódik. Nyugatról kelet felé haladva a Városligeti fasor mentén a klasszikus építészeti örökség, azt követően a kortárs műépítészet, végül a kísérletező, spontán közösségi építések sávja következik. A három sáv egyben a múlt-jelen-jövő szimbolikus megjelenése is. Ha a történeti épületek a múltat jelenítik meg, az archívum, a kutatás, a napi munka a jelen, akkor a harmadik sáv (a liget) azé a gyorsan változó, kísérletező építészeti megközelítésé, ami a még nem ismert anyagok, technológiák, szerkezetek kutatására, vagy olyan építési logikák megismertetésére irányul, ami a vernakuláris építészet és a műépítészet közös metszeteként sajátos hazai jelenségként értelmezhető.
Az építés egyszerre szükségszerű és káros, ezt a paradox helyzetet csak edukációval lehet feloldani. Szeretnénk olyan külső-belső tereket, kiállításokat tervezni, melyekben lehetőség adódik a megtapasztaláson alapuló tanulásra, a közösségi együttműködésre a környezetépítés terén. Olyan intézmény kereteit keressük, ami tudást "szolgáltat", példát mutat házépítők százezreinek ahhoz, hogy saját építési igényeiket kulturáltan meg tudják fogalmazni, esetleg megoldani, akik a racionalitás mellett érzékenyek a művészetre és képesek integrálni azt mindennapjaikba. Akik nem csak látják, hanem értik is az építészetet. A neveléshez pedagogizált környezetre van szükség. A fogalom Ivan Furlan nevéhez kötődik és azt jelenti, hogy egy térben minden elem egy adott pedagógiai célt szolgál. Az építészet is!
Balázs Mihály DLA, Falvai Balázs DLA, Nagy Márton DLA, Török Dávid DLA
Részlet a Bíráló Bizottság jelentéséből (első forduló)
"KONCEPCIÓ | ARCHITEKTÚRA
Nagyon sajátos hangulatú pályamű született, leginkább ´ideaterv´-ként lehetne aposztrofálni. A terv gondolatvilága tele van mély és fontos megállapításokkal, egy jó része érzékenységgel telített eszmefuttatás magát az építészetet illetően. Mindebből egy kert és torony létrehozásának szükségességét szűri le a Pályázó, és tudatosan választ ennyire jelentéses, történeti időkig visszanyúló archetípusokat. Az épületrészek formanyelve is sajátos: nagy, súlyos szerkezetekkel, oszlopsorokkal, tömör felületekkel operáló, monolitikusságot-időtlenséget sugalló architektúrák ezek.
ÉPÍTÉSZETI KONTEXTUS
A terv egyik alapvetése, hogy az eltérő szellemi világokat megjelenítő historikus történeti épületek és a modernista villa közé "egy új, az építéssel kapcsolatos társadalmi tudatunkat megtestesítő réteg emelése szükséges, így kerülnek egyensúlyba a népi és a műépítészet egymásból táplálkozó, egymásba ágyazódó rétegei". A főépület tornya a meglévő történeti épületek közé feszül, dimenzióival és formanyelvével is nagyon erőteljes fasori jelenlétre tesz szert. A Főépület kert felé néző keskeny, hosszú házrész ("góré") lezárja a történeti épületek mögötti részt, és a mögöttes kertnek ad szótlan hátteret.
TERÜLETKEZELÉS | KERT- ÉS TÁJÉPÍTÉSZET
A fennmaradó nagy zöldterület alapvetően nyitott, de őrzött tematikus park (múzeumkert), ami rekreációs célú, de egyben lehetőséget ad szabadtéri kiállítások rendezésére is. Itt kaphat helyet minden olyan építészeti kísérlet is, ami építéssel jár, ideértve a közösségépítő alkotótáborokat, workshopokat is, azaz a terület "építési terület" is egyben. A folyamatos építés hagyományát, kényszerét, hajtóerejét a Pályázó a – hazánkra is oly jellemző – kaláka, ösztönös építés, barkácsolás jelenségeivel hozza kapcsolatba, ami izgalmas felvetés."
[1] Németh László: Molnár Albert zsoltárai és ritmikájuk
Szerk.: Hulesch Máté
