Balló László - Ezeregy nagy titok
Balló László Ezeregy nagy titok című műve a fertődi Esterházy-kastély 1700-as években lezajlott bővítési folyamatairól, Hefele Menyhért munkásságáról, újító formanyelvéről, eddig a közönség előtt ismeretlen épületeiről szól.
Melchior Hefele elfeledett architektúrái - ismertető egy hiánypótló munkáról
Hossszú évtizedek óta fogalmazódik meg újra és újra a műemlékes szakirodalomban és a fertődi Esterházy-kastéllyal foglalkozó irodalomban, lexikoncikkekben, ismertetőkben annak igénye, hogy végre tisztázódjék e kastély 1762-1778 közötti bővítéseinek folyamata, annak egyes lépései, és teljes tervezésének szerzősége. A feltárásra tett eddigi kisérletek csak újabb kérdőjeleket hagytak maguk után. Mára a fertődi díszudvar-kutatás távolabbra került az igazságtól, mint ahol a kiindulópontban állt. Napjainkra a kastély teljeskörű felújításával és berendezésének sosem látott újragazdagításával egyidőben aktuálissá válik ennek az építéstörténetnek pontos leírása, és a kiteljesedett architektúrát megtervező építőművész személyének korrekt meghatározása. E feltáró munka kiindulópontja lehet az alábbi monográfia, amely a közelmúltban látott napvilágot, és kisérletet tesz (közel háromszáz oldalon) e titok - a többek által gondosan titkosított valóság - feltárására.
A most megjelent monográfia Hefele Menyhért eddig fel nem tárt, be nem azonosított épületeit mutatja be. Egy alapos, újszerű stílustörténeti áttekintés után Hefele életpályájának meghatározó helyszíneire kalauzol a könyv, ahol megismerkedhetünk a fiatal formaművészt ért hatásokkal, majd az e hatások alatt kiérlelődő sajátos iparművészeti formanyelvvel, amellyel Hefele a legújabb művészetet elsőként teremti majd meg nyugat-magyarországon 1765-77-től kezdődően.
Megismerkedhetünk a mester sokoldalúságával is: szinte minden, az építészethez társuló szakterületen jártas volt; mind elméletiekben, mind a gyakorlatban. Ahol tehette, a tervezésen kívül maga is tevőlegesen részt vállalt a kivitelezés munkálataiban is a kovácsoltvas-művesség, a bronzöntés, a fa- és kőfaragás terén, a díszfestő, műmárványozó és aranyozó munkák területén, vagy akár a belsőépítészeti elemek elkészítésében a faragott képkerettől a fali díszekig, gyertyatartókig, művészien kialakított, faragott faburkolatokig és tovább: a templomi padok, szószékek, gyóntatószékek és oltárok tervezésében, kivitelezésében is.
Figyeljük meg a balkonpárkányok alatti bronz füzérek azonosságát, a balkonajtók szemöldökét, avagy az áttört kőmellvédek mintázatát! Vessük össze az erőteljes posztamenseken nyugvó tekintélyes neoklasszicista urnák megjelenésének azonos hangsúlyát és szerepét a két építmény kompozíciójában! Fontos eleme a két épületrészlet megjelenése rokon voltának az a megoldás is, hogy mindkettő egy háromtengelyes rizalit középtengelyét emeli ki. Ám ezek a megoldások a közeli rokonság dacára ellentétes funkciót töltenek be. Passauban a hatalmas szélességű főhomlokzat esztétikai súlyát tompítja a két centrumra szerkesztett tagolás két portikusza, míg Süttörön (Eszterháza) e díszes kapuépítmény a földszintes ív mainál lényegesen termetesebb, kupolával koronázott, három oldalával a díszudvarba belépő pavilonnal tart vizuális és esztétikai egyensúlyt az eltérő tömegű épületrészek megjelenése között. Ez egyik sikeres eszköze itt a pompás három palotahomlokzatnak és a jelentéktelen méretű földszintes traktusok nyugodt, egységes, ünnepélyes architektúra látványát kölcsönző egybefűzése megoldásának.
A kötet mindvégig párhuzamokat állít jellegzetes szerkezeti és dekorációs megoldások alapján. Szükség is van erre, hiszen néhány esetben a fennmaradt kevés eredeti dokumentummal nem igazolható teljes biztonsággal Hefele szerzősége, de az elkészült épületek minősége és e minőség stilisztikai elemzése, avagy a falakba zárt jelzések értelmezése együtt már elégséges bizonyítékkal szolgálnak e szerzőségek bizonyításához.
Hefele legjelesebb ilyen hiányosan dokumentált munkája, egyik fő műve, a fertődi volt Esterházy-kastély 1762-től indult bővítő munkálatainak egységbe vonása egy komplex tervvel, amely által a különböző korszakokban, másrészt más-más építészek által megvalósított épületrészek megjelenése egyhuzamban épült, egységes épületegyüttes képét mutatja.
Valójában a 17. századi háromszobás vadászházat három rangos bécsi, udvari építőművész több ütemben, éppen hatvan év alatt - 1720 és 1780 között - építette ki mai kiterjedésére, formájára és minőségére. Elsőként Anton Erhard Martinelli bővít 1720-ban, majd két gazdasági melléképület hozzáadásával, illetve ezeket bővítésével az 1740-es években. A következő ütemben az oldalépületeket Johann Ferdinand Mödlhammer - szintén császári Hofarchitekt - déli oldalukon íves emeletes épületekkel köti a főépülethez 1763-ban, majd 1764-ben az északi oldalon a földszintes, nagyobb ívek készülnek el, amelyeket néhány évvel később a hatalmas díszes kapuzat köt össze. (E munkálatok eredményéig érezhetjük az építtető elképzeléseinek hatását az elvégzett munkákon.) Végül, 1765-ben egy harmadik bécsi építész, császári akadémikus, Melchior Hefele megtervezi ezen épületek egységesítését és azonos, magas színvonalú művészi rangra emeli ezeket sajátos szerkesztésével, tagolásával és vakolatdekorációjával. Mindehhez társul azután 1767-ben a kapuzat megvalósítása, Karl Franke mester műve, legvalószínűbben szintén Melchior Hefele tervei alapján.
Mintegy nyolc éves szünet után az 1770-es évek közepétől a három nagyobb épületrész második emeletet kap, a főépület középrizalitja fölé egy hangsúlyos belvedere-tömböt emelnek. Ezeket az új falakat is Hefele vakolati ornamensei díszítik, méghozzá hűen követve a most kibontakozó korai neoklasszicizmus stílusfejlődését a mester életpályájában, párhuzamban és egyezőségekkel az ekkor induló pozsonyi és szombathelyi palotákkal.
Mindhárom császári építőművész közreműködéséről maradtak fenn dokumentumok, ha kevés is, de ezek a nevezett mesterek közreműködésének tényét egyértelművé és vitathatatlanná teszik. Miként lehetséges, hogy mindezen tények dacára a mai álláspont a teljes kastélyfejlesztés tervező és kivitelező munkáit kizárólagosan egy negyedik személy, Nikolaus Jacoby művének véli?
Egy valószínűleg tájkertész, avagy földmérő mérnök, akinek fennmaradt jelzett műkedvelő építészeti rajzai azt bizonyítják, hogy Jacoby még csak rajzolni se tudott. Arra vonatkozóan, hogy az építtető őt bízta volna meg a tervezéssel, avagy az ő terveit használta volna fel, egyetlen bizonyíték sem áll rendelkezésre. Mindössze négy antikizáló oszlop emelését engedélyezi Jacobynak, és e tény is arra utal, hogy maga a teljes tervezés nem lehetett az ő munkája, mert abban az esetben nem kellett volna engedélyt kérnie e részmunka elvégzéséhez. E beavatkozásán kívül hozzá köthető még a földszintes ívek architektúrájának lerontása a sivár mai szintre (az eredeti tervet Hefele fennmaradt, 1765-ös távlati rajzán értékelhetjük ki). A díszudvar főhomlokzatának szerkezeti rendetlensége is Jacoby egy engedély nélkül végzett beavatkozásának lesújtó eredménye.
A díszudvar Belvedere-homlokzat ablakpárkánya alatt Hefele motívumainak egész sora jelenik meg egyszerre. Olyan vakolati ékítmények ezek, amelyeket így, együtt senki más nem akalmazott sem akkor, sem később (a fenti középső kép). A díszítőkincs e részletei Hefele bútorművészetében is szerephez jutnak később, a szombathelyi püspöki palota bútorain (első kép). Sehol máshol nem találhatunk hasonlóan szoros párhuzamra példát vakolatdekoráció és bútorművészet között, mint Hefele életművében!
Valóságos szemfényvesztésnek lehetünk szemtanúi: apránként eltünedeznek Hefele építőművészetének bizonyítékai a fertődi Esterházy-kastély szakirodalmából, de a vakolati ornamensek világából is, amint például a fenti középső képen látható öt tagú farkasfogakat nyolc tagból álló négyzetes fogrovat váltotta fel a legutóbbi felújítás során a Belvedere-tömb ablakai alatti vakolat dekorációban (3. kép). Hefele ilyen ornamenssel ebben az elhelyezésben soha nem élt.
A farkasfogak szerepeltetése ablak közeli elhelyezésben viszont szinte elmaradhatatlan ékítménye Hefele vakolatdekorációjának: Szombathelyen majdnem minden épületén megtalálhatjuk a püspöki palotától a székesegyház homlokzatáig.
Jacoby építészetben való tehetségtelensége tényének belátásával a ma érvényes verzió szerint egy színházi díszletfestő készítette volna például Hefele csodálatos távlati rajzát a kastélyról és parkjáról, Jacoby tervei szerint. Bon, a színész, díszletfestő, akiről szó van, szintén teljesen ismeretlen mind az építő-, mind a képzőművészet történetében, egyetlen jelzett munkájáról se tudunk. Színi direktor és színházi díszletező volt. Mivel a fennaradt rajz és a lerontott földszintes épülettagok mai megjelenése homlokegyenest eltér egymástól, a Bon közremőködésére alapozott változatot ki kell zárnunk. Jacoby dilettáns alaprajza egyébként - Hefele tervrajzának egy értelmetlen megmásítása, nem egyéb -, amelyet önhatalmúlag saját építői aláírással lát el, utolsó lakhelyén, Pozsonyban, életének utolsó esztendejében, 1784-ben jelenik meg.
Miként lehetséges tehát, hogy a korábbiakban megnevezett udvari építészek bizonyított szerepvállalása ellenére ma e kétes (ismeretlen) képzettségű és tehetségű személyekhez kötik hivatalosan ennek az európai színvonalú és rangú épületnek a tervezését, noha sem építész végzettséget, sem hercegi megbízást egyetlen dokumentum sem igazol személyükkel kapcsolatban? Erre ad választ ez az alapos elemző munka, amely az építéstörténet valamennyi mozzanatát teljes pontossággal mutatja be. E bonyolult építéstörténet Jacoby kéretlen beavatkozásai miatt például a díszudvari főhomlokzatot legalább hat alkalommal hol előre, hol vissza, aztán még előrébb helyezte.
A könyv utolsó fejezetében megismerhetjük Hefele nyugat-magyarországi működésének szélesebb körét, amelyre ezidáig nem terjedt ki a kutatás: számos városi épülete, palotája tárul fel előttünk Pozsonytól Szombathely belvárosáig, és sok vidéki plébániatemplom szerzősége nyer igazolást (a győri dóm belső munkálatai, Nyúl község temploma, a győvári, vasszilvágyi, pinkamindszenti, répceszentgyörgyi és oladi templom), végül kisebb-nagyobb vidéki kastélyai, amelyeket ezeddig nem értékeltek Hefele munkjaként: a répceszentgyörgyi, szarvaskendi kastély, továbbá a vasszécsenyi Új Ebergényi kastély alkotójaként is megismerhetjük Hefele Menyhértet e kötet lapjairól.
Balló László
A szerző vitára bocsájtja dolgozatát, amely már elérhető az internetes könyvforgalmazásban:
Balló László
Ezeregy nagy titok
Melchior Hefele elfeledett architektúrái
Magyar Nyugat Könyvkiadó, 2016
