Épületek/Középület

Bátor tábor - Hatvan

2007.08.27. 09:34

Építészet: Bolla és Litkey Építész Stúdió
Bolla Ákos, Litkey Csaba, Szabó Veronika

előzmények
A Bátor Tábor Alapítvány, súlyos krónikus betegséggel élő gyermekek számára táborhelyet épít, melynek 1. üteme az irodánkban készített tervek alapján készült el.
Az itt táborozó gyerekek élményterápiás programokon vesznek részt, melynek célja, önmagukba és egymásba vetett hitük megerősítése, ezzel gyógyulásuk támogatása.
A tervezés nem indult pontos programmal, mivel Európában csak Írországban működik hasonló tábor, ezért az Alapítvány kuratóriuma a bevont szakértők, a külföldi hozzászólások, javaslatok, ötletek, állandó változás alatt tartották a terveket, míg kialakult hogy pontosan mit kell tudnia a tábornak. A különböző betegségtípusok, korosztályok, eltérő igényekkel jelentkeztek, melyet osztályozni és súlyozni kellett. Ugyanakkor építészeti megjelenésben teljesen szabad kezet kaptunk Megbízótól, természetesen egy alapítványi beruházáshoz igazított anyagi határok közötti mozgással.

 

 

projekt
A Hatvan melletti, egykori alkotótábor területe, szerencsés adottságú a természetes tóval és kifejlett növényzettel, hatalmas, távlatokban bővíthető méretekkel.
A meglévő épületek nagyrészt bontásra kerültek, helyükre az idén nyárra elkészült a főépület, a gyerek szálló épületei, és az orvosi épület, és ezzel beindult az új tábor.

Főépület

„U” alakú épület nagyrészt kiszolgáló és igazgatási funkciót lát el, közrefogva a gazdasági udvart. A kétszintes szárnyban irodák, és szociális területek helyezkednek el, a másik szárnyban a főzőkonyha és étterem, nagy fedett terasszal.
alapterület: 1.050 m2

 

 
 
Gyerekszállás
A kör alakban telepített három épületből álló egység, közepe a tábori gyülekezés tere, az épületek között szűkebb-tágabb kijáratok alakultak ki, oldva a kör zártságát. Mindegyik lakó egység hasonló kialakítású, 5-7 fős szobákkal és kiszolgáló helyiségekkel, akadálymentes közlekedést biztosítva.
alapterület: 990 m2

 

 

Orvosi épület
Különálló, a legkisebb épület orvosi és beteg szobákkal, gyógyszerraktárral.
alapterület: 170 m2

Az épületeken átvonuló közös hangok, a hullámzó tetőidomok, a fedett teraszok, a fehér és narancs szín használata, a vakolat és faburkolatok fogják egységbe a különböző méretű és funkciójú épületeket. Mindenképpen próbáltuk kerülni a túlzottan játékos, szájbarágós formákat és harsány színeket, hiszen az itt lévő gyerekek, az őket kiszolgáló személyzet, a tábori élet, a kellékek, a hatalmas zöldbe ágyazottság adja a színt, az épületek csak lehatárolnak ebből egy keveset.
A távlati tervekben szerepel az önkéntesek szállás épületének kialakítása, kézműves- és színház épület, lovarda építése.
 
szöveg és képek: Bolla és Litkey Építész Stúdió

Építészet: Bolla és Litkey Építész Stúdió
Bolla Ákos, Litkey Csaba, Szabó Veronika
Statika: dr. Medek Ákos
Épületgépészet: Mangel Zoárd
Elektromosság: Paizs István
Kertészet: Új Irány Csoport
Belsők, kiegészítők: Beer Gyöngyi