Befogad és utat mutat: borvörös lakótelepi pavilon Tbilisziben

Nemrég készült el a tbiliszi építészeti biennále első maradandó beavatkozása. A színével a grúz borhagyományra utaló kis pavilon a város egyik hatalmas lakótelepén, egy tömbház bejáratánál kapott helyet és szerepet a koppenhágai Medium tervezésében. 

1988 novemberében a grúziai Tbiliszi adott helyet a Szovjetunió első, és mint gyorsan kiderült: egyetlen nemzetközi építészeti biennáléjának. A nyugat-európai, amerikai és szovjet munkákat bemutató, a zsűriben többek közt Massimiliano Fuksast is ott tudó kezdeményezés egyhetes programsorozata a grúz főváros sajátos, a viszonylagos alkotói szabadság szigeteként betöltött szerepére is rávilágított a zárt szovjet világban. 

A közismert világpolitikai események folytán aztán a következő két év épp három évtizedbe telt. A 2017-ben négy, európai tájékozottságú grúz értelmiségi: a Berlinben élő Tinatin Gurgenidze építész-urbanista, a tbiliszi Wunderwerk vezetője, Gigi Shukakidze, a Rotterdamban tanult Otar Nemsadze és az Interieri designmagazin létrehozója, a többiektől eltérően jogász végzettségű Natia Kalandarishvili által újraalapított rendezvény Tbilisi Architecture Biennale (TAB) néven tavaly ősszel zajlott, de persze már egészen más keretek között.

A biennálék időközben több százasra szaporodott mezőnyében a TAB egyrészt sajátos lokációjával, másrészt jól megválasztott témájával próbált kitűnni. A „Buildings Are Not Enough” mottó alatt a TAB a szovjet perifériákra különösen jellemző, látványos módon megjelenő informális építészetet választotta első témájának: azokat az átalakulási folyamatokat, amelyekkel a városlakók az általuk használt struktúrákat közelebb hozzák mindennapi igényeikhez és szokásaikhoz. 

A biennále fő helyszíne a Tbiliszi északi külvárosában, a Gldani-Nadzaladevi nevű rayonban, másképp a 8. kerületben található hatalmas, szovjet időkben készült lakótelep volt, amellyel a biennále-társalapító Tinatin Gurgenidze PhD-témájaként is foglalkozik. A TAB idején, 2018 őszén itt ideiglenes installációkat állítottak ki, többek között a nyolcvanas években „papírépítészként” híressé vált orosz Alekszander Brodszkij, a velencei Babau Bureau, az amerikai Thomas Ibrahim munkáival. A talált anyagokból és helyzetekre alapozó, részben parazita jellegű „gonzóépítészet” példáui leginkább szubjektív alkotói kommentárokként értelmezhetőek egy szovjet lakótelep apropóján, de arra mindenképp jók, hogy új perspektívákat kínáljanak a helyieknek lakókörnyezetük megéléséhez. 

A TAB és a koppenhágai Medium építésziroda között elindult, hosszú távú együttműködésnek azonban egy évvel később, idén őszre maradandó eredménye is lett: a 23-as háztömb VI. számú bejáratánál elkészült, állandó pavilon. 

A 8-23-VI névre keresztelt pavilon átmeneti teret képez a környező publikus szféra és az előtte-mögötte magasodó tömb magánlakásai között. Létezésével az eredetileg megtervezett, de karbantartás hiányában elhanyagolt köztér újbóli „belakására” szólít fel, akár egyéni felhasználóként, akár közösség részeként. 

Az egyszerű építőanyagokból kialakított burkolat és változó magasságú lábazat felett a pavilon oldalfalait fémpanelek alkotják – elforgatásukkal teljesen átlátszó vagy zárt struktúra alakítható ki. A felhasználónak adott szabadság a létrehozható tér minőségét is tágan definiálja. A gondos tervezés – a pavilon esőtől csak nyitott állapotban véd – azonban határt is szab a lehetséges funkcióknak: az építmény alapvetően a közösségé, nem sajátítható ki hosszabb távon privát célra.

A lépték és a felhasznált, hullámos kialakítású fémlemez anyag a gldani lakótelep legjellegzetesebb informális tereire: a Szovjetunió szétesését követő években kontroll nélkül emelt privát garázsok százaira is utal. Ezzel a gesztussal az épület a tulajdonlás normáinak megkérdőjelezésére, az egyedi ízlés és szubjektív lakói-használói döntések jeleinek megmutatkozására – azaz a rendszerváltás utáni évek Grúziájának sajátos atmoszférájára is reflektálni kíván.

A modernista lakótelep szociális problémái ugyan évtizedek óta foglalkoztatják a szakembereket, de konkrét építészeti beavatkozásokra is számos lehetséges mintát láttunk már. Idehaza a József Attila-lakótelep kapcsán zajlott elgondolkodtató pályázati munka 2017-ben, a veszprémi Haszkovón idén művészeti beavatkozásokkal kísérleteztek, garázsfesztiválra pedig Dunaújvárosban volt – sajnos a második, 2009-es kiadást követően elhalt – példa.

Az itt bemutatott, kis büdzséből készült tbiliszi munka átmenet: egyszerre művészi igényű beavatkozás és praktikus használati tér, mikro félprivát-félpublikus kísérlet a házgyári óriások árnyékában. Perfekcionizmusa talán – ma még – elüt a környezettől, és azzal, hogy közvetlensége egyszerre kínál alternatívát és kezdeményez akciót, kontrasztot képez mind a lakótelepet megépítő, központosított hatalmi rendszerek ideológiájával, mind az informális beavatkozások anarchisztikus esztétikájával. Ez a harmadik út persze veszélyesnek, keskenynek, nehezen járhatónak tűnhet ott, Tbilisziben, de itt, Budapesten is. Másik viszont, úgy látszik, nemigen maradt.