Épülettervek/Középület

Belgrád, Tudományos Ismeretterjesztési Központ – bemutatjuk Ferencz Marcel és Détári György pályaművét

2011.01.28. 10:05

A belgrádi Tudományos Ismeretterjesztési Központ nemzetközi pályázatára Ferencz Marcel és Détári György olyan tervet készített, amely elénk tárja a teljes, több ütemben elképzelt együttes óriási méreteit és a feladat nehézségét. A koncepció alapját az egyenrangúságot kifejező, befelé forduló, gyűrű alakú épülettömb képezi.

Együttműködés

Stratégiai előkép

Tudásközpont, avagy Nemzeti prezentáció. A tervpályázat európai léptékű kormányzati elhatározásra íródott. A program hatalmas terjedelme, optimizmusa érthető. A helyszín múltja, városépítészeti logikája a kor politikai gondolkodásának tökéletes lenyomata. Ebből a nyomatból ragadja ki a tervpályázat a 39-es blokkot. Miközben a kiírás, a hely és program meghatározásában a múltat sugallja, arra kéri a világ építészeit, hogy egyetlen blokk átszellemítésével teremtsenek új jövőt. Ez is ismerős kép. Ebben a kontextusban megkérdőjelezhető az építészet jelentősége a városépítészet léptékével szemben. A gyökértelenség nem sok kapaszkodót ad a feladat elindításához. Maradnak az építészetfilozófiai elvek, a kortárs zöld gondolatok, az építészeti attrakció felületei. A feladat nehéz, ellentmondásos.  

 

 

 

Stratégia

A politika építészeti értelemben vett rohanása nem enged az idő lassú változásának, nem enged a struktúrák térben és időben való átlényegülésének. Eredmények kellenek. A célorientált viselkedés mellőzi az érzékenységet, teljesíteni akar. Ma divatosan a közösség erejében hisz. A tudás hatalmában, a gazdaság fejlettségében. Az élet leheletfinom rezdüléseihez esetlegesen megtervezett közparkokat rendel, hogy feledtesse a makroközösség problémáit. A kortárs építészet ráeszmélt az új lehetőségre, és bravúrosan simul a lágy tájépítészeti eszközök mellé, elhitetve magáról emberközpontúságát. Nem az. Inkább drága és természetellenes. A zöld épület utópia. Számomra visszalépés minden tekintetben.

 

 

 

Inkább jártuk az utópista öncélú építészet útját, bemutatni, mekkora is valójában a tervezési program. Ekkora. A teljes elképzelés 100.000 m2. Ha valaki tudja, ez mennyi, azt is tudja, hogy amikor ez felépül, akkor elnyeli az első ütemet. Eltüntetve a kiíró eredeti szándékát, az első ütem ikonikus jellegét. Összléptékben törpe méretűvé nyomva tervpályázat első lépését, a városképhez mérten. Ezért a gyűrű, a nagy léptékű kutató és egyetemi központ önmagába forduló térképlete.

 

 

 

A pályázatra adott válaszunk mára számunkra is egy torzó. Egyetlen felismerésünk ez a gyűrű. Az azonos minőség. Az együttműködés térbeli lehetősége. A kör térbeli erejének európai léptékű izgalma. Vagyis az építészeti attrakció egy fajtáját választottuk.  

 

 

 

Idézet a pályázat szövegéből „…Conception based on the   C R O W N  collaboration…

Ferencz Marcel DLA


Belgrád, Tudományos Ismeretterjesztési Központ (Centre for Promotion of Science of the Republic of Serbia)
vezető tervező: Ferencz Marcel DLA
építész munkatársak: Détári György
tervezés éve: 2010
helyszín: blokk 39, Belgrád, Szerbia
generáltervező: NAPUR Architect Kft.