Design/Formatervezés

Bemutatkoznak a Moholy-Nagy Formatervezési Ösztöndíjasok

2018.05.07. 12:30

Az ösztöndíjprogram célja elősegíteni a hazai design társadalmi beágyazódását, innovációs folyamatokba, nemzetgazdaságba való integrációját. A 2017-es ösztöndíjasok munkáit bemutató kiállítás május 31-ig tekinthető meg a Zipernowsky Tudományok és Művészetek Házában.

A majd harminc éve működő Moholy-Nagy Formatervezési Ösztöndíjprogram évről évre újabb és újabb, izgalmas, innovatív design projektek, kísérletek megvalósítására nyújt lehetőséget az ifjú alkotók, illetve a design elmélet és menedzsment területén működő fiatalok számára. Eddig száznál is több fiatal, hazai designernek biztosított lehetőséget a szakmai fejlődésre, tehetsége kibontakoztatására. A mára már egyre jelentősebb ipari, gyártói részvétellel kiegészült, és gazdasági döntéshozói figyelemmel kísért program célja elősegíteni a hazai design társadalmi beágyazódását, innovációs folyamatokba, nemzetgazdaságba való integrációját. Segíteni az alkotó munkát folytató tervezők sikeres pályakezdését lehetőséget biztosítva saját kezdeményezésű, vagy gyártói együttműködésben megvalósított projektek létrehozására.

A kiállításon bemutatkozó kilenc ösztöndíjas: 

Herter Katalin

Interieur Nature – egyedi lakberendezési dísz- és használati tárgycsalád

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. finanszírozásával készített lakberendezési dísz- és használati tárgycsalád a tervező által korábban kikísérletezett papírporcelán technikára épült. A tárgyak felületi dekorálásában tett kísérletezések eredményeként létrejött egy stúdió porcelán sorozat, majd ezt tovább gondolva alkotta meg a tárgycsoport másik típusát. A klasszikus herendi technika, az áttörés alkalmazása révén a termékek a későbbiekben akár sorozatban is gyárthatóvá válhatnak.

A tárgycsoport fő elemei az ikebana, a váza, a bonbonniere és a mécsestartó, kiegészülve asztali tárolóval és növénytartóval. A formavilág geometrikus alaptestekből, félgömbből és kúpból indult ki, ezek élben találkoztatásából épül fel – az arányokkal folytatott játékkal adva egységet. A tárgyakon megjelenő lukacsos szerkezet egy funkcionális dekor, a virágok szálankénti elhelyezését teszi lehetővé. Az ikebana alacsony, zömök formáját ellensúlyozza a váza, aminek kecses, szűkülő nyakán szintén megjelenik a japán virágtartóra már jellemző csöves kialakítás. A formaötletnek köszönhetően egyedi virágkompozíciók hozhatók létre rövid és hosszú szárú virágokból. A tárgyak a felületükön organikus elemekkel egészülnek ki; a festésben japán és kínai stilizált növényi motívumok mellett az alkotó saját mintáival kiegészítve, a Manufaktúra mintakészletéből merített.


 

Vigyázó András

Delivered – bútorkollekció a Nyír-Demonich Zrt. részére

Vigyázó András rétegelt lemezből készült bútorkollekciója olyan könnyedén összeállítható, személyre szabható, moduláris darabokból áll, amelyek összeszerelve elsősorban garázsokban és pincékben kaphatnak szerepet, barkácsasztalként vagy a hobbiműhely részeként. Az egyszerű szerkezetű bútorok fejlesztését a tervező már a piackutatási fázisban a Nyír-Demonich Zrt.-vel együttműködve végezte, s a prototípus is a cég segítségével, finanszírozásával készült el. A közös munka többek között a számítógépes modellekben felvázolt ideális elképzeléseinek és a sorozatban gyártható tárgyak valós lehetőségeinek közelítését, illetve a bútorlapok összeilleszthetőségének javítását foglalta magába. Az előzetes elképzelésekkel ellentétben a lábak helyett a bútorok aljára görgők kerültek, ezáltal a szerkezet könnyedén mozgathatóvá vált, miközben megőrizte robusztusságát.

A csomagolás szintén a Nyír-Demonich Zrt. által használt dobozológéppel történt, példaként arra is, hogy a termékfejlesztésben a tervező-gyártó együttműködés ma már az ötlet megszületésétől az elkészült tárgyak piaci bevezetéséig elengedhetetlennek bizonyul. A Delivered kollekció az alapanyagok adta lehetőségek és a vasalatok segítségével időtálló, személyre szabható, masszív konstrukciót képez, amely nem csupán egyetlen speciális célcsoport igényeit elégítheti ki.


 

Kele Sára

Nomad – kisbútor kollekció a Nyír-Demonich Zrt. részére

A modern városi nomádok jól körülírható célcsoportja kiemelt helyet foglal el a kortárs designerek preferencialistáján. A bútortervezés esetében elsősorban olyan designtudatos fiatalok kerülnek így potenciális fogyasztóként, vásárlóként a fókuszba, akik nagyobb méretű, stabil bútorok helyett egyszerű, átlátható, könnyen mozgatható indusztriális jellegű darabokkal és kiegészítőkkel rendezik be a lakásukat. Ezen felül nem idegen tőlük az sem, hogy kész bútorok helyett olyan darabokat vásároljanak, amelyeket maguk szerelnek össze. A Kele Sára által tervezett bútorcsalád célszerű kivitelével, kis- vagy közepes szériában történő gyárthatóságával, alacsony előállítási költségével és a fenntarthatóságra is ügyelő szemléletével minden tekintetben megfelelhet a célcsoport követelményeinek. A rétegelt lemezből készülő bútorcsalád elkészítéséhez a tervező felhasználta a finanszírozó Nyír-Demonich Zrt. gyártási technológiáját és a cég speciális ládavasalatát, amelyet nagynyomású préseléses eljárással rögzítenek a fa alapanyagra. Fontos követelmény a lapra szerelhetőség, hiszen a tárgyak online értékesítéssel, csomagküldő szolgálatokon keresztül jutnak el a vevőkhöz.

A könnyű, szétszedhető kisbútorok között megtalálható pad, ülőke, sámli, sideboard, kisszekrény, bak, tároló, illetve a többi tárgyelemhez hasonlóan a slow design elvei jegyében készült, a lakáson belül használható felnőtt- és gyerekhinta. Valamennyi könnyen szétszedhető és összerakható, variálható és így mobilis bútordarab esetében hangsúlyos kiegészítő szerkezeti elemként jelenik meg a kötél, amelynek élénk színe kontrasztot alkot a tárgyak natúr fa, illetve dió, wenge, fekete vagy világosszürke színével.


 

Kohut-Görömbei Luca

Fénygyűjtő ékszerek – totálreflexió és egyéb optikai játékok alkalmazása az ékszertervezésben

Ma már korántsem szokatlan jelenség az üvegből készült értékes ékszer; ennek egyik oka az anyag megmunkálásának változatosságából – és gyakran a végeredmény kiszámíthatatlanságából – fakadó különlegessége. Emellett az ékszerkészítők innovatívan alkalmazzák ezen a területen is a hagyományos technikákat, ezért az anyag rég túllépett a „drágakő-hamisítvány” kategóriáján. A „totálreflexió” az üveg fénytanával kapcsolatos jelenség: az üveg ilyenkor tükörként viselkedik, és visszaveri a beeső fényt. Az élek csiszolása révén az üveg már viszonylag kis anyagvastagság esetén is térhatásúvá válhat. Kohut-Görömbei Luca ékszereiben ezeket az optikai játéklehetőséget aknázza ki, az így előállított tárgyak a fényt megtörve, mélységillúziót keltve szinte világítanak.

Az üvegek a tervező saját műhelyében készültek, jelenleg a piaci megjelenés előkészítése zajlik.


 

Kőrös Benedek

MESE diavetítő-készlet

Magyarországon több generáció alapvető gyermekkori élménye a diavetítés. A hatvanas-hetvenes évek emblematikus Elzett-vetítőkészülékei – bár elpusztíthatatlannak tűntek – mára lassan kikoptak a használatból. Kőrös Benedek elképzelése szerint egy elérhető árú, lapra szerelt diavetítő-készlet kifejlesztésével és piacra dobásával újabb generációk kaphatják meg a mesevetítés élményét. A tervező kutatásaiban a sikeres termékfejlesztés és a piaci jelenlét biztosítása érdekében két útvonalon, két különböző kulturális céllal indult el. Az egyik út az eredeti Elzett-vetítő korszerűsített, újratervezett, karakterjegyeit részben megtartó eszköz felé vezetett, amely igényes alapanyagokból, korszerű gyártástechnológiákkal készítve, magasabb áron, akár a külföldi piacon is megjelenhetne. A másik úton haladva jött létre a MESE, egy lapraszerelt, az átlagos keresetű magyar vásárló számára is elérhető árú diavetítő, amely alkalmas a klasszikus diafilmtekercsek vetítésére. A készülék sallangmentes váza masszív, ugyanakkor könnyen beszerezhető kartonpapírból vagy hajlékony polimerlapból stancolt doboz, ehhez tartozik még egy elemes LED fényforrás és két fix fókuszlencse. A tervezői elképzelések szerint a MESE egy folyamatosan fejleszthető, nagyobb brand alapját jelentheti. A jelenlegi állapotban a tölthető elemek körülbelül másfél-két óra folyamatos világítást tesznek lehetővé, ezt az időkorlátot oldja fel a készülék USB csatlakozójának kialakítása, amelynek segítségével a szerkezet a hálózatra köthető. A legnagyobb kihívást a fejlesztés során az alacsony ár és a többször használható, strapabíró minőség közti egyensúly megtalálása jelenti.


 

Németh Ninetta

Minimal wardrobe

A „zero waste” mozgalom a ruhagyártásban is a fenntarthatóságot tűzte ki célul; törekvése arra irányul, hogy a tervezés és az előállítás folyamán minél kevesebb hulladék keletkezzen, ideális esetben semmi ne vesszen kárba. Ebben az elképzelésben a szabásminta kialakítása egyben maga a tervezési folyamat. A Minimal Wardrobe kialakítása során szintén a „zero waste” elveiből kiindulva próbált olyan alternatívát kidolgozni, amelynek vezérgondolata a „kevesebb több”. Ebből a szemléletből következik az a követelmény, hogy a jól működő gardrób alaposan és tudatosan megválogatott ruhadarabokból épüljön fel. A kollekció kiindulópontját a minimálisra csökkentett számú, de egymással jól kombinálható alapdarabok adják. A Minimal Wardrobe esetében ez huszonhárom darabos ruhatárat jelent (nadrág, szoknya, pulóver, kabát stb.), amely már magába foglalja a kiegészítőket is. A variációk bővítésére egy-egy darab készülhet több színben, többfajta mintával vagy más-más alapanyagokból, így egy márkán belül nagyobb a választási lehetőség. Stíluselemeit tekintve a kollekció letisztult, minimalista, de funkcionális és részletgazdag. A ruhák kialakításában a tervező alapszíneket, illetve változatos karakterű anyagokat használt; emellett célja, hogy a fejlesztésekben mindig szerepeljen valamilyen egyedi technológia, ami lazítja a szigorú szabásminta-kialakítást. A mostani kollekcióban az egyediséget a pliszírozás biztosítja. A fast fashion márkák fenntarthatatlanul gyors tempójával ellentétben e szemlélet jegyében nem jön létre minden szezonban teljesen új kollekció, a márka folyamatosan és organikusan fejlődik.


 

Hukaya Simon

Optifold – lemezhajtogatással előállított szemüvegkeret

Hukaya Simon egy olyan exkluzív fémkeret tervezésébe vágott bele, amelynek kulcsproblémája az egyedi, plasztikus orrnyereg kialakítása, lemezhajtogatással. A konstrukció valóban újítást jelent a szemüvegkeretek egyébként szűkös variációs lehetőségeket kínáló formavilágában. Az új design nemcsak praktikus, de költséghatékony is.

A szemüvegkeretek designjában alapvetően két módon lehet új utakra találni, az egyik a provokatív megoldások és formák alkalmazása, a másik a komfort növelése. Hukaya Simon tervében mindkét irány megtalálható, a kihívó elképzelések mellett jelen vannak a visszafogott, kényelemnövelő megoldások is. Ez utóbbi csoportba tartozik a fekete szilikon szárvég, vagy a szilikon orrpapucs kialakítása. A szemüvegkeret az ösztöndíj időszakában számos kísérleti és tesztelési fázison esett át, amelyek során változott a szemüveg formája és aránya, vagy az orrpapucs pozíciója is. A variációk célja egy szélesebb vásárlóközeg – a visszajelzések alapján elsősorban férfiak – megszólítása lett. A projekt két férfi szemüvegkeret prototípusának elkészítéséhez érkezett el.


 

Miklósi Ádám

DAB – ECG holter formatervezése a MAFORM Kft. részére

Napjainkban az orvosdiagnosztika jelentős átalakulása zajlik, s minden jel arra utal, hogy a nem túl távoli jövőben a vizsgálatoknál az orvosok szerepét csaknem teljesen mértékben gépek vehetik át. Mindez különösen érvényes lehet a kardiológia területére, ezen belül is az elektrokardiográfia alkalmazására. Segítségével elemezni lehet többek között a szív ritmusát, az ingerületvezetés sebességét, a szívizom vastagságát, megállapíthatóvá válik a szívizom esetleges vérellátási zavara. Miklósi Ádám rendszeres használója az EKG holter készülékeknek, a fejlesztést így saját tapasztalataiból kiindulva a MAFORM Kft.-vel együttműködésben kezdte meg. A formatervezés során tudatosan ötvözte a korszerű orvosdiagnosztika elvárásait a vezeték nélküli technológia, a smart wearable eszközök lehetőségeivel. Előzetes kutatása elsősorban a felhasználói élményre koncentrált: az eszköz a felhasználókat ne zavarja a mindennapos tevékenységeikben; csökkenjen a hibalehetőség; valósuljon meg a könnyű és hatékony tisztíthatóság. A műszer fő funkciója az EKG holterezés, de lehetőséget nyújt szívfrekvencia, hőmérséklet, légzésritmus mérésére. A multifunkcionális orvosi eszköz funkcionalitása mellett a tervező hangsúlyt helyezett arra is, hogy a létrehozott tárgy rendelkezzen a manapság elterjedt hordozható műszaki berendezések (kütyük) stílusjegyeivel. Ezt a hatást a geometrikus formanyelv mellett mindenekelőtt a színekkel, anyagokkal és textúrákkal lehetett elérni.


 

Boronkay Péter

Konyhabútor család a Planet-Gép Kft. részére

Boronkay Péter terve egy olyan konyhabútor család kialakítását célozta meg, amely szakít a hagyományos paraméterekkel, és fejlesztése nyomán új szemléletű, magas designértékkel rendelkező egyedi bútoregyüttes jön létre. A Planet-Gép Kft. gyártási technológiáján alapuló kis- és/vagy közepes szériában gyártható, középkategóriás konyhabútor egy olyan helyiség központi elemét alkothatja, amelyben nem a tipikus konyhajelleg érvényesül, esztétikájában, a bútorzat karakterisztikájában inkább a nappalihoz közelít. A célcsoport középpontjában olyan designtudatos, városi fiatal házasok, kisgyermekes harmincasok állnak, akik egyedi konyhára vágynak.

A tömegalkotás a lakóterek tipikus bútorzatához közelít, és egy nyitott tér megalkotására törekszik: konyhapult, konyhaszekrény, és étkező asztal térbeli különállása adja meg a mozgalmas bútorcsalád variációs kereteit. Az egyes elemeknél következetesen visszaköszön a sorolt bútorkorpusz keretes kiugrása. A keretek élein megjelenő rétegelt lemez világos felülete markáns kontrasztot képez a bútorzat sötét részeivel. Az egyediséget a harmonikus látványt nyújtó arányrendszer biztosítja. Jelenleg a Planet-Gép Kft. finanszírozásában zajlik a prototípus fejlesztése; a gyártó célja, hogy 2018 folyamán bemutassa és forgalomba hozza az YKON konyhabútort.


 

A 2017-es ösztöndíjasok munkáit bemutató kiállítás május 31-ig tekinthető meg a Zipernowsky Tudományok és Művészetek Házában.

Forrás: Sajtóközlemény