Épülettervek

Bence-hegyi kilátó ötletpályázat - Nagy Tibor munkája

2015.05.19. 13:15

Bemutatjuk Nagy Tibor a Bence-hegyi kilátó ötletpályázatra készített tervét, mely dicséretben részesült. 

Építészeti koncepció:

Koncepcióm alapját egy a tájba simuló tömeg adja, mely harmóniában van a természettel, s inkább „land art” alkotásként, szoborként jelenik meg a Bence-hegyen. A kilátó a hegyre „spirálvonalban” felfutó útvonal lendületes folytatásaként jelenik meg, mely végül egy lebegő teraszként emelkedik a növényzet fölé. A tömegformálásban a funkcionalitás mellett nagy szerepet játszott a térérzettel való játék. A hegytetőn fekvő hosszúkás dobozból kilépve megszűnik a zártság érzete, az égbolt szabaddá válik felettünk, s a teraszra felvezető lépcső is egyre szélesebbé válik. Ahogy haladunk felfelé, a falak magassága csökken, így folytonosan teljesedik ki körülöttünk a táj.





Koncepciómban minden szakasznak megvan a saját rendeltetése is. A fedett doboz védelmet nyújtó esőbeállóként használható. A térré szélesedő lépcső a kilátótornyokba felvezető lépcsőkkel ellentétben nem a közlekedésnek alárendelt szerepet tölt be, hanem szerves része az egésznek: megpihenhetünk rajta, szélvédett, árnyékos helyet biztosít az idelátogatók számára. Az üvegkorláttal lezárt hosszú terasz pedig nagyobb csoportok befogadására alkalmas kilátási lehetőséget ad, ahol egészen új perspektívából, a lombkoronák közül kibújó kilátóból terül elénk a táj.







A kilátó délnyugat-északkeleti tengely mentén nyúlik a domb fölé, páratlan kilátást nyújtva a Velencei-tóra és a szomszédos Nadap, Sukoró, Kápolnásnyék településekre is.

Szerkezet:

A kilátó 2,70 x 2,70 m méteres raszterhez igazodó tartószerkezeti rendszere három egységre bontható: A talajszinttől elemelt ferdén elhelyezett (65°), kör keresztmetszetű (25 cm) oszlopok továbbítják a szerkezetek önsúlyát és az őket érő hatásokat a vasbeton alapozáson keresztül a teherhordó talajra. Az acéloszlopok egyedileg gyártott korrózióálló acél fogadóelemekkel kapcsolódnak az alapozáshoz, merevítésüket pedig a 20/25 cm keresztmetszetű zártszelvényű acélgerendák biztosítják.






A gerendákra konzolosan támaszkodnak rá az előregyártható rácsos tartókból készült dobozszerkezetté (90/60 cm) álló lépcső és teraszelemek, melyek 15 centiméteres fellépési magassággal visznek fel a kilátóteraszra.
A falak vázszerkezete 90 centiméteres tengelytávonként elhelyezett zártszelvényű acéloszlopokból (10/10 cm, 5/10 cm) és gerendákból áll, melyek átlós irányú merevítéséről acélhuzalok gondoskodnak.

Az acélból készült elemek karcsú, de időtálló tartószerkezetet eredményeznek, melyet fa deszkaburkolattal ellátva, anyaghasználatát tekintve is a természetbe illeszkedő kilátó jön létre. A vörösfenyőből készült gyalult deszka (24 mm) vízálló és tartós, további védelme alapozó és felületi védőbevonatokkal biztosítható. A deszkák elhasználódásuk után könnyen cserélhetőek, a környezetet nem terhelik.

Nagy Tibor