Programok

Beszélgetések Budapest jövőképéről

2010.05.13. 10:12

A harmadik rendezvény előadója Nagy Béla dr., okleveles építészmérnök, településtervező 2010. május 18-án.

Fenntartható? - Gondolatok Budapest városrendezési stratégiájához

az Építéstudományi Egyesület (ÉTE) szakmai találkozósorozatának következő témája.

Az alkalmanként 2 órásra tervezett sorozat keretében egy-egy építész, városfejlesztési szakember tart rövid előadást, amire egy felkért hozzászóló reagál, ezt a tervek szerint vita követi.

A harmadik rendezvényen Nagy Béla dr., okleveles építészmérnök, településtervező tart előadást azokról a gondokról, feladatokról és lehetőségekről, amik abból adódnak, hogy a budapesti agglomerációban, avagy ennek tágabban értelmezett térségében, a fővárost övező agglomerációban az ország lakosságának egynegyede, egyharmada lakik.

Az előadás során várhatóan szó lesz a következőkről:

  • Budapest és az agglomeráció
  • A térszerkezet torzulása
  • Megoldási javaslatok
  • Az agglomeráció térszerkezetének újraértelmezése, integráció
  • Budapest lehetőségei

Korreferátum: Pálfy Sándor DLA - Budapest lehetőségei a 2020-as Olimpiával

időpont: 2010. május 18. (kedd) 16.30
helyszín: Budapesti Műszaki Egyetem, Központi épület 2. em. 32-es terem