A cikksorozat felvezetője egy száz éve nem látott aranykor visszatérését láttatja, egy olyan időszakot, amely meghatározhatja Budapest fejlődését a következő évszázadra. Sajnos nem osztom ezt az optimizmust: bár a kincstár, úgy tűnik, valóban nyitva áll a kormányzati beruházások előtt, egy élhető Budapesthez önmagában ez nem elegendő.
A kerületek és a főváros által alkotott, sokszor kárhoztatott kettős közigazgatási rendszer mára hármassá bővült, ahol ráadásul a korlátlan erőforrás és jogszabályi hatalom éppen a legcsekélyebb közvetlen felhatalmazással bíró nemzeti kormány kezébe került. Mindez nem a fejlődés záloga, hanem lehetőség, de veszély is egyszerre. Hiszen kirakatberuházások helyett hétköznapi megoldásokra, gyámság helyett partnerségre lenne szükség Budapesten. A fejlemények egyelőre kevés bizalomra adnak okot: a jelenlegi városvezetés által jegyzett városfejlesztési koncepció parkolópályára került, a kormányzati beruházások utólagos kontextusba helyezéséhez új koncepció készül.
Ma Budapest túl sokat foglalkozik azzal, hogy honnan jött, miközben nem tudja, hogy hova tart. Nem látszik, hogy a város vezetése milyen irányba indulna, miképpen kezelné a mára már tagadhatatlanul előttünk álló kihívásokat. Egy városvezetés nem rejtőzhet kizárólag a városüzemeltetés technokrata paravánja mögé: értékalapú, világos vízió nélkül a városvezetés kimerül a mindennapok jelentette kihívások leküzdésében, és nem lép a város egésze egyről a kettőre, a XX. századból a XXI.-be.
Valódi, értékalapú, vízióvezérelt városvezetés nélkül a kormányzati beruházások bősége nem fejlődést, csupán stagnálást, a jelen problémáinak bebetonozását hozhatja Budapestnek.
Mindezek miatt azt gondolom, hogy egy élhető, fenntartható, egészséges, ha úgy tetszik, boldog Budapest záloga egy értékalapú, világos vízió megalkotása — minden más ebből következik. Ezzel érhetjük el, hogy az a megannyi feladat és kihívás, amellyel a városvezetés szembesül, mind úgy oldódjon meg, hogy az a város egészét egy világos cél felé vezesse, ne pedig egy helyben topogjunk.
Kis kitérő, de szemléletes példa: a Járókelő.hu által Budapestre hozott londoni Egészséges utcák koncepció mutatja meg, mennyire más eredményre juthatunk, ha látszólag egymáshoz csak lazábban kötődő területeket egy egységes, mindent átfogó keretrendszerben kezelünk. Az Egészséges utcák lényege, hogy az emberek egészséges környezetben, egészségesen éljenek, egy olyan városban, ahol tiszta a levegő, az utcákon az emberek szórakoznak, mozognak, pihennek, kikapcsolódnak: egy szóval jól érzik magukat. Így válnak a köztérhasználat, a városüzemeltetés és a közlekedésszervezés különböző elemei mind a városlakók életminőségét jobbító eszközökké. Egységes gondolkozás, értékalapú, világos vízió.
De mik azok az értékek, alapelvek, amelyektől Budapest élhetőbb, fenntarthatóbb, boldogabb lesz? Olyan elveket kell követnünk, amelyek a jelen kihívásaira adnak választ. Azokra a kihívásokra, amelyek rövid és hosszú távon veszélyeztetik a budapestiek életminőségét, amelyekre ha nem reagálunk, alapvetően forgatják fel a ma ismert állapotokat. A XXI. század első harmadában, úgy hiszem, ezek a kihívások a globális klímaváltozás, a társadalmi egyenlőtlenségek mélyülése és a demokrácia kiüresedése.
Egy városnak, különösen a most kialakuló rendszerben eltérő mértékben van lehetősége cselekedni ezeken a területeken. De az irány világos: fenntartható, az esélyegyenlőségre és a részvételre építő várospolitikára van szükségünk, Budapesten is. Bár úgy tűnhet, ezek az elvek kizárólag egy személyes világképből fakadnak, valójában a jelen kihívásaira igyekeztem választ adni.
Az elvi keretrendszer megalkotása azért is fontos, mert így minden egyes intézkedésünk, minden cselekvésünk beilleszthető egy nagyobb struktúrába. Ezzel kijelöljük a helyes irányt és lehetőséget kapunk, hogy ellenőrizzük, vajon minden lépésünk az általunk kívánt irányba visz-e minket.
Otthon a jövendő budapestieknek
A környezetileg fenntartható Budapest célja, hogy hozzájáruljunk a globális klímaváltozás folyamatának megfékezéséhez és minél jobb életminőséget biztosítsunk a budapestieknek a változó éghajlati körülmények között is. A kettős cél kettős beavatkozást is jelent: az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével kivehetjük a részünket a globális célok teljesítéséből, a város klímaadaptív átalakításával pedig felkészülünk a minket érő környezeti kihívásokra.
A kibocsátás-csökkentés sokrétű feladat. Energiahatékonysági programokkal, a fűtésigények csökkentésével, valamint megújuló energiaforrások felhasználásával csökkenthető a háztartásokból és egyéb ingatlanokból származó környezeti terhelés. A mobilitási igények lassú csökkentésével, a kis távolságok városának megteremtésével, a közösségi közlekedés fejlesztésével, az autós behajtás adminisztratív és pénzügyi korlátozásával, a budapesti parkolás egységes szabályozásával elérhető, hogy minél többen közlekedjünk gyalogosan, biciklin vagy közösségi közlekedéssel. Az ezekhez hasonló fenntarthatósági intézkedések a hétköznapjainkra is kedvező hatással lesznek: javulni fog a levegő minősége, kevesebb autó lesz az utcákon, a parkolók helyett emberek foglalhatják el a köztereket, a több mozgás egészségesebb életmódot is jelent.
A klímaváltozás azonban meg nem állítható, így fel kell készülnünk a megváltozott körülményekre is: hosszabb és forróbb kánikulai időszakok, még hevesebb esőzések, rekord magas árhullámok. A zöldterületek megőrzésével és radikális bővítésével, a burkolt felületek kitartó csökkentésével mérsékelhető a városi hőszigetek kialakulása. Fák ültetésével, árnyékolók telepítésével, több vízzel elviselhetőbbek lesznek a hőség napjai is. A klímaadaptív város az időjárás viszontagságaira reagálni képes várost is jelent: egy normál napokon játszásra alkalmas köztér heves esőzések alkalmával időszakos tóvá alakulhat, az odafigyeléssel tervezett közterek oltalmat nyújtanak a viharos széllel szemben.
Társadalmi minimum
A társadalmi egyenlőtlenség különböző formái egyre inkább felszínre kerülnek a nyugati társadalmakban is. Budapesten a legnyilvánvalóbban talán a lakhatás példáján keresztül érzékelhetjük, mekkora különbséget jelent a különböző szociális háttér a hétköznapi boldogulás terén. A lakhatási válság ma már nemcsak a hajléktalan embereket és a legszegényebbeket érinti, hanem mindazokat, akik szembesültek az utóbbi években magasba szökő ingatlan- és albérletárakkal. A lakhatási jog elismerésével, a szociális bérlakási szektor megerősítésével és kiterjesztésével, az ingatlanberuházások és a turisztikai célú lakáskiadás szabályozásával, a lakhatási támogatások újraindításával és az átmeneti lakhatási formák fejlesztésével biztosíthatjuk, hogy mindannyian stabil háttérrel a hátunk mögött induljunk a hétköznapok kihívásainak.
A közterekkel, az épített környezettel szemben egy másik elvárás a környezeti szempontok mellett azok nyitottsága, befogadó jellege. Míg Budapesten a közterületi szegregáció kevésbé jelentős probléma, az akadálymentesség területén komoly lemaradásban vagyunk: nemcsak kerekesszékkel, de egy nehezebb bőrönddel vagy babakocsival is komoly kihívás a városban közlekedni. A forgalom csökkentésével, az utcák, terek járdaszinten való átjárhatóságával, a közösségi közlekedés további akadálymentesítésével törleszthetjük ezt a régóta fennálló adósságot.
A szociális egyenlőtlenségek Budapest egészének szintjén is megjelennek. Egyes városrészek olyan rohamos átalakuláson mennek át, amely szétszakítja az ott lakók közösségét, gondolhatunk akár a VIII. és IX. kerületekben végbement, végbemenő dzsentrifikációs folyamatokra, a Belső-Erzsébetváros ijesztő mértékű elturistásodására vagy a budai Vár kormányzati negyeddé alakítására. Ezek olyan folyamatok, amelyek az ott élők városhoz való jogát súlyosan sértik, de a város egészének identitását is átalakítják, átmossák. A helyi közösségek megerősítésével, az ingatlanfejlesztők sokkal szigorúbb szabályozásával ezek a folyamatok mérsékelhetőek, kordában tarthatóak.
Közös városunk, Budapest
Egy város legnagyobb erőforrása az ott élők kreativitása, ötletei, tenni akarása, együttműködése. Ezért ha a legtöbbet akarjuk kihozni Budapestből, az itt élőknek kell lehetőséget adnunk, hogy alakítsák a várost. Senki sem ismeri jobban egy-egy lakóközösség, szomszédsági környezet szükségleteit és igényeit, mint az ott élők — építsünk erre. Közösségi terek kialakításával, közösségi költségvetések létrehozásával, a felszólalás és a beleszólás lehetőségének biztosításával elérhetjük, hogy egy-egy városrész az ott élők igényei szerint formálódjon, a közösség identitását tükrözze.
A részvételiség mindig két félen múlik: szükség van egy példamutató, nyitásra képes városvezetésre, ugyanakkor az is fontos, hogy az emberek megtanuljanak élni ezekkel a lehetőségekkel, ne közönnyel, hanem érdeklődéssel és tenni akarással lépjenek fel. Az oktatás, a szemléletformálás, a társadalmi tudatosság növelése kulcsfontosságú, nemcsak a részvételiség terén, hanem a környezeti tudatossággal, vagy a szociális támogatásokkal összefüggésben is. A sokszor kívánt változás csak akkor fog elérkezni, ha mi magunk is megváltozunk, másképp állunk a környezetünkhöz, a minket körülvevő emberekhez.
A részvételiség növelése magával fogja hozni az állampolgári kontroll erősödését, az átláthatóság javulását, a döntések nyomonkövethetőségét. Ez csökkenő korrupciót és a demokratikus intézményekbe vetett növekvő bizalmat jelenthet — ezek mind olyan tényezők, amelyek nehezebben megfoghatóak, hiszen nem acélról és betonról van szó, de hosszú távon alapjaiban határozzák meg egy város élhetőségét.
Egy-egy szakterülettel foglalkozó civil szervezetek, ügyek mellé szerveződő állampolgári tiltakozások, helyben aktív lakóközösségek: hiszem, hogy ezeknek a szereplőknek a tudatosabb és bátrabb fellépésére van szükség, amely platformot hozhat létre a közös Budapestünk megteremtésére.
A három érintett területről könnyen három színre is gondolhatunk: a társadalmi minimumról a pirosra; a részvételiségről, amely magában foglalja az átláthatóság, a tiszta kezek politikáját a fehérre; a környezeti fenntarthatóságról pedig a zöldre. Apró szimbolika csupán ez, számomra mégis kedves.
Nyilvánvalóan vannak további témák, amelyek nélkülözhetetlenek a sikerhez: hogy mást ne említsek, a köztisztaság terén Budapestnek hatalmas elmaradása van. Ezeken a területeken is változásra van szükség egy boldog Budapestért.
De mi is ez a boldog Budapest? Ugyanazt a jövőképet próbáljuk körülírni mindannyian, amikor különböző jelzőkkel próbáljuk felaggatni a várost. Élhető, fenntartható, egészséges vagy akár boldog. Ám legtöbbször kicsit suta a szóhasználat, a szavak elkopnak és jelentésüket vesztik. Miközben talán mindig ugyanazt akarjuk kifejezni: a város, ahol jó élni.
Balogh Samu Márton, várostervező