Borvendég Béla: Éljen a szabadság!
- avagy Daniel Libeskind csudálatos megvilágosodása
Az USA egy háborút már elvesztett. Egy egész generáció bánja, de az Államok valahogyan kiheverte.
Ám azt, hogy otthon és szinte akadálytalanul csapják arcul, más ügy. Lélektanilag érthető, hogy a megalázó gaztettet nemcsak meg akarja torolni, de érzelmileg is helyére szándékozik tenni, emlékezéssel és emlékeztetéssel. Amerika ki kell fejezze lenyűgöző erejét és élni akarását. Mégpedig pontosan ugyanott, ahol a WTC páros tornyai karcolták a felhőket. A Zéró Földön.
Hogy az anyagi kár mekkora volt, nem tudom, vélhetően kolosszális. Nem tudható az sem, hogy az 1966-tól 1973-ig épített WTC harminc év alatt mennyire amortizálódott. A telek nagy részének tulajdonosa a Kikötői Hatóság, a kisebbiké New Jersey. A telek megvan, de odavan a hozadéka. A jelzálog tulajdonosa, Larry Silverstein ugyanis az általa építtetett két torony béréből fizetett - melyek azonban leomlottak. Ő, nem mellesleg, építész. És elemi érdeke, hogy a telken mihamarább ismét bérbe adható tornyok emelkedjenek. Eleinte voltak ugyan széplelkek, akik úgy vélték, a romok maradványait meg kell tartani - örök emlékeztetőül. Mint tették a második világháború után Európában, több városban is. Ám az ötletet gyorsan elvetették, hisz ez a gesztus nem fejezné ki az USA ama töretlen elkötelezettségét a szabadság ügye mellett, ami alkotmányának is talpköve.
Libeskind, a hős
A 14 hektáros telektömb beépítési tervére viszonylag hamar nemzetközi pályázatot írnak ki. Az első fordulóra hét tervező kilenc tervet ad be, ám nem hoz egyértelmű eredményt. Második forduló: a részvételre hat tervezőt kérnek fel, a zsűribe pedig meghívják Daniel Libeskind építészt, aki már elismert művész. Világraszóló hírnevet szerzett például a berlini Zsidó Múzeum megrázóan jelképes erejű épületével. A háttere: szülei túlélték a holokausztot, és maga új hazájának elkötelezett polgára. Kitűnő választás tehát.
Benyújtja a pályázatra saját tervét. És nyer. A siker óriási, a terv bejárja a világsajtót, és a Kikötői Hatóság hamarosan megbízza a beépítési terv elkészítésével. A kritikusok kiemelik, hogy ámbár a zsűri minden benyújtott tervet figyelemre méltónak talált, az első díjas tervhez képest mégis lélektelennek ítélte.
2003. február 20. New York, Winter Garden. A háttérben hatalmas amerikai zászló. Mindenki ott van, aki számít, plusz háromszáz sajtótudósító. Libeskind olyan divatos és elegáns, mint egy aktuális kulturális ikon. Tüskés haj, szögletes funky szemüveg, jávorantilop cipő. Leemelik a leplet a modellről. Taps. - A terv magának a zéró teleknek az érzelmi kivetítése - lelkesedik George Pataki kormányzó. Visszaállítja Alsó-Manhattan jogos helyét a világban - kontrázik Michael Bloomberg polgármester.
A terv szimbolikája gazdag és sokszólamú. Az emlékhely az egyik összedőlt épület lábnyoma, 27 méter mély gödör. 30 méter magasról lezúduló mesterséges vízesés emlékeztet a tragédiára. Fent a hősök parkja állít emléket a mentésben helytállóknak. A legmegkapóbb a Fény Ék, egy dísztér, ahol évente szeptember 11-én reggel nincsen árnyék! A telken csigavonalban öt felhőkarcoló áll. A legmagasabb a Szabadság-torony, felső szintjein kertekkel, amiket 100 méter magas, aszimmetrikusan kiemelkedő, áttört árboc koronáz. A Szabadság-szobor visszhangjaként.
Mindenki lelkes és boldog. A közönségnek az tetszik, hogy míg a többi terv láthatólag a kiadható irodaszintek területének maximalizációjára figyelt, addig Libeskind őket, az egyszerű embereket szólítja meg.
Silverstein öröme azonban nem felhőtlen. Kezdi sejteni, hogy a tervben javasolt kiadható szintek mennyisége nem ígér annyi bevételt, amennyire számított. No meg a biztosító elutasította azt az érvelését, hogy két torony, két repülőgép az két kártérítés. Egy ingatlan, egy kár, egy kártérítés, lő vissza a biztosító, így szólt a szerződés.
Childs színre lép
Két hónap sem telt el, és már tudta, hogy a dicsfényben sütkérező Libeskinddel aligha fog szót érteni. Bizottságok különféle módosítási javaslatokkal kezdtek előállni. Előbb a hősök parkját kérték a felére csökkenteni, aztán a gödör mélységét pedig 27 méterről 12 méterre. A vízesés csendben eltűnt, s jött a Szabadság-torony némi áttervezése. Egyes építész szakértők arról kezdenek értekezni, hogy a terv valójában megvalósíthatatlan légvár. Pipafüst.
2003 júliusában Silverstein emlékeztette a Kikötői Hatóságot, hogy a tervet teljesen át kell dolgozni. Az áttervezéssel már meg is bízta David Childs építészt.
Childs annak a Skidmore, Owings & Merrill (SOM) mammut tervezőcégnek a tanácsadója, amely egyike volt a sikertelen pályázóknak. Ámbár annak a tervezőcsapatnak ő nem volt tagja. Pályafutását 1968-ban kezdte Washington DC-ben, különféle kormányzati munkákkal. Tervezett szállodákat, irodaházakat, repülőteret Hongkongban és az amerikai követséget Ottawában. Több egyetemen is tanít. Nem senki, de nem is valaki. Megbízható, tapasztalt testületi építész.
Silverstein a változásról úgy nyilatkozik, hogy a tornyot Childs fogja tervezni, akit azonban Libeskind fog inspirálni. Libeskind még ellenkezik, de azért kényszeredetten mosolyog. Ám Nina, a felesége, aki üzlettársa is, bepöccen. - Megpróbálom támogatni őt, valahányszor az érdekeit kell megvédeni - mondja egy interjúban. Keres egy ügyvédet, aki Pataki kormányzó hallgatótársa volt a jogon, és figyelmeztető levelet írat a Kikötői Hatóságnak és a Fejlesztési Társaságnak. - Ha tovább módosítgatják a tervet, le fogják késni a határidőt, amit a kormányzó kitűzött. - Azt gondolja, megijeszti őket, hisz mindenki tudja, hogy a kormányzó nem változtat a határidőn: az nagyjából egyezik a demokraták elnökjelölt-választó konvenciójának időpontjával.
Mindazonáltal az építész még magabiztos. - A terv nem halványult el, sőt fejlődik. Sínen van. Ez a beépítési terv nem olyan, amit mindenkire rá kell erőltetni, mint tették a római diktátorok. Nem őrkutya vagyok - mondja szűk körben.
Hanem a puska visszafelé sül el. A kormányzó áprilisban bejelenti, hogy a projekt teljes felelősségét átadta Silversteinnek. Már csak azért is, mert jelenleg ő az egyetlen, akinek pénze van arra, hogy bármit is építsen. Szóvivője rádupláz. - Ebben a folyamatban nincs helye sem hibának, sem késlekedésnek.
Közben a New York Post kideríti, hogy Libeskind 1997-ben kis verseskönyvet adott ki. Az újság "Halászás a flaszterről" címen idézi, ami szerinte tízdolláros szavak, zöldségek, a testi funkciókra és a genitáliákra történő szándékosan homályos utalások gyűjteménye. Ugyanakkor a 15 Condé Nast magazinban olyan Audi-reklám jelent meg, ami Libeskindet egy kartondobozban pózolva ábrázolja. Ám még ugyanabban a hónapban egy délután leül a két vitatkozó építész, és hajnalra megszületik a fegyverszünet. Childs a tervező, akinek Libeskind a munkatársa.
Ketten, együtt
2003. december 19., színhely a Federal Hall National Memorial - az amerikai nemzeti emlékhelyek fenntartója. A tervjavaslatot közel háromméteres, csillogó akrilmodell szemlélteti. A Szabadság-toronyról eltűntek Libeskind jellegzetes háromszögletű formái, a tetőkertek túlnyomó része irodákká szelídült. Tetején még ott a jellegzetes, aszimmetrikus felkiáltójel, de Childs alig szól róla. Kent Barwick, a Városi Művészeti Társaság elnöke megjegyzi: ahhoz képest, hogy ez kényszerházasság, csodálatosan működik.
A sajtó már csak olyan, amilyen. Érdekli a terv, de legalább ennyire a két építész viszonya is. Főként Childset faggatják, hiszen ő a tervező. Meg úgy hírlik, Libeskind nem is vesz részt a tervezési megbeszéléseken, a háttérben marad. Vagy nincs kedve nyilatkozni, vagy már a jövőre gondol. Childs az NBC show-műsorában: - Minden igazi alkotónak nagyon is eltér a gondolkodása, ha arról van szó, miként kell csinálni a dolgokat. Nem is akarnék olyan emberrel együtt dolgozni, aki mindenre csak azt mondja: igen, igen, igen.
Közben lezárul az emlékhelyre kiírt pályázat. Michael Arad terve a győztes. A gödör már teljesen be van temetve. Ezzel eltűnt a projektről Libeskind utolsó fémjele. S amikor a tervről mégis Libeskindet kezdenék faggatni, ő kifakad: - Elhatárolom tőle magam. Nem én vagyok a tervező.
Frederic Bell, az Amerikai Építészek Intézete (AIA) New York-i szervezetének elnöke szerint Libeskind tekintélye azért nem halványult el. Természetes, hogy a vázlattervek azt mutatják, az épület miként nézhet ki, a végleges tervek pedig, hogy ténylegesen milyen lesz. A tervezés közben már befejezéséhez közeledik, a határidőt mindenáron be kell tartani. Most tehát olyan valakire van szükség, aki ki tudja választani a legjobb vállalkozókat. Ilyesmiben Libeskind nem túl jártas, Childs annál inkább. Az előbbi tehát csendesen eltűnik, fontosabb dolga van. A megbízások, melyekkel világsikerét követően elhalmozzák. A hongkongi egyetem számára tervez 350000 négyzetméteres multimédia centrumot, Svájcba egy bevásárlóközpontot. Dublin számára az Előadó Művészetek Központját. Meg talán egy felhőkarcolót is valahol Európában.
Libeskind sok elfoglaltsága közt sem feledkezik meg a pénzről. A Fejlesztési Társaság már kiegyenlítette a tartozását, ám Silverstein még adósa. Libeskind 800 ezer dolláros számlát küld. Volt munkatársa ezzel szemben csak 125 ezret hajlandó elismerni. Lekéste a határidőket, és korábbi számláit sem volt képes realizálni, érvel. A bíróságon találkozunk - így a válasz. Megegyezés nincs, a sajtó megint csámcsoghat.
A tervem természetesen módosult. De minden, amit hozzáadtak, valami jót hozott a tervbe. Valami olyasmit, ami az eredeti gondolatok felerősítése, sőt javítása - mondja Libeskind. - Én erre a tervre nem mint sajátoméra tekintek. Ez a terv New York terve. Az, amelyik éppen a gyakorlatiassága miatt nyert (...) Az az igazi művészet, hogy együtt kell dolgozni az üzlettel. Végtére piacgazdaságban élünk - teszi hozzá.
Ha Libeskind reputációja elhalványult, úgy ezért a saját túlzott kompromisszumkészségét kell okolja. Ámbár az is lehet, hogy éppen elég okos volt, idejében felismerte: olyan versenybe nevezett be, ahol semmi esélye a győzelemre. Ámde ha így van, nincs jobb reklám egy világraszóló botránynál. Szüntelen foglalkozzon vele a média - s ha ehhez kell egy kis színjáték, hát legyen! A korábban magát harciasnak mutató építész jól tudja, hogy mennyivel könnyebb valamely rendszeren belül, mint az ellen dolgozni. Az alapkő le van rakva. Hogy milyen lesz az együttes, milyen a Szabadság-torony? Majd elválik.
Zárókép: New York 2015. NY Tourist Guide: Részletesen tárgyalja a 2001. szeptemberi 11-i szörnyű tragédiát, és kiemeli a világhírű építész, Daniel Libeskind páratlan érdemeit. Idegenvezető: - A Freedom Tower és Alsó-Manhattan. Amit, hölgyeim és uraim, itt látnak, nemcsak a legmagasabb, legnagyobb és legdrágább emlékhely a világon (nem számítva egy pekingit), de egyben az amerikai nép életerejének és a szabadság ügye melletti eltökélt kiállásának ragyogó jelképe is. A közönség: szájtátva csodálkozik. Sem szem, sem nadrág szárazon nem marad.
Az alkonyi nap fényében tündöklik a felkiáltójel. Ami végül 100 méteresből 45 méteresre zsugorodott. No nem azért, mert lealkudták, hanem mert a torony lett tizenöt irodaszinttel magasabb. Lassan besötétedik, lézershow, villódzó fények, óriás kivetítő, dübörgő háttérzene: DMMSPSS (Dolby hyper-mega-magic-sound-plus-scent-surround). És unisex világító Libeskind-trikókat viselő emberek mindenfelé.
Megjegyzés: Ha a történetben szereplő személyek valóságosakra hasonlítanak, ez nem a véletlen műve. A történet pedig annyira igaz, amennyire Robin Pogrebin, a New York Times 2004. június 20-i számában közölt írás szerzője szavahihető. (The Incredible Shrinking Daniel Libeskind)
A cikk megjelent a Népszabadság 2004. szeptemer 11-i számának Hétvége mellékletében.
