Botrány Orgoványban
Három nappal Jurcsik Károly halála előtt felhívták a feleséget, Jahoda Maja belsőépítészt Orgoványból, hogy Jurcsik szerzői hozzájárulását kérjék, mivel sátortetőt építenének az orgoványi kultúrházra...
Van egy íratlan napilapos szokás: művészemberekről vagy a haláluk másnapján írunk nekrológot, vagy a temetése napjára időzítve. Jurcsik Károly Kossuth-díjas, Állami-díjas, kétszeres Ybl-díjas építész halálhíre némi késéssel jutott el a nyilvánosságba, temetése meg nem lesz: végakarata szerint hamvait csendben szétszórja a család, s csupán Károly-napon mondanak érte emlékmisét Győrött. Több nemzedék építész mestere olyan feltűnésmentesen távozott, ahogyan élt: úgy intézte, hogy ne is adjon lehetőséget korszakos életműve méltatására. A nyolcvanhoz közelítve is szellemileg üdítően frissen, bár testben-egészségben megtörve adott emlékezetes interjút a Tizenkét kőmíves című kortárs építészeti portréfilm-sorozatnak, de a produkció könyvváltozatát már nem érhette meg. Sőt már a kedvéért Győrbe szervezett filmbemutatóra sem tudott eljönni: tanítványai, tisztelői és a film alkotói a lakásán keresték fel.
Jurcsik Károlyról e szűkös keretek között szólni szinte lehetetlen. Ám a vázlatos életútba is beletartozik, hogy a hatvanas évekbeli angliai és skandináviai tanulmányútjait követően vitán felül ő lett a modern magyar téglaépítészet újrateremtője. Olyan tanítványok kerültek ki a keze alól, mint Varga Levente, Cságoly Ferenc, Turányi Gábor és U. Nagy Gábor. Sokáig – az organikusok mellett – ők jelentették a reményt az építészeti túlélésre a létező szocializmus sematizmusában. Ennek megfelelően Jurcsik főbb művei – így a szekszárdi városközpontja és az általa rehabilitált vérteskozmai falukép is – védettséget élveznek. Van azonban egy olyan Jurcsik-alkotás, ami építészettörténeti mérföldkő, s vitathatatlanul a huszadik századi magyar építészeti top tízbe tartozik: ez az orgoványi kultúrház. Aczélék 1969. március 21-én, Kun Béla bolsevik hatalomátvételének ötvenedik évfordulóján, a Héjjas Iván-féle hírhedt orgoványi vérengzés áldozatainak emlékére avatták fel. Ám a belsőmagos szerkezetű, lapos tetős téglaépület, melyet Jurcsik Varga Leventével együtt tervezett, valóságos polgári bravúr: a panelos Kádár-rendszer tagadása, a kézimunka diadala a sorozatház-gyártással szemben. Nem hiába zarándokolt emiatt építész nemzedékek sora Orgoványba.
Három nappal a haláleset előtt felhívták a feleséget, Jahoda Maja belsőépítészt Orgoványból, hogy Jurcsik Károly szerzői hozzájárulását kérjék, mivel sátortetőt építenének az orgoványi kultúrházra. Merthogy elnyertek egy 46 milliós uniós támogatást a bővítésre. A megbízott építésznő állítólag hosszas nyomozással derítette ki, hogy Jurcsik az eredeti tervező – a szintén Kossuth-díjas társtervezőről, Varga Leventéről még nem is hallott. (Évismétlés bármely építészkaron) Ha nincs hozzájárulás, elvész a pénz. Márpedig ez egy kultúrállamban elvész. Az orgoványi kultúrház olyan emblematikus épület, mint Makovecz Imre paksi temploma vagy Csete Györgynek a még életében műemlékké nyilvánított orfűi forrásháza. Mindhárom közkincs, sérthetetlen – ahogy a Parlamentet és az Iparművészeti Múzeumot is békén hagyjuk, nem bővítgetjük.
Ha az orgoványiak nincsenek tisztában azzal, hogy nemzeti kincs van a tulajdonukban, rá kell döbbenteni őket. El a kezekkel Orgoványtól! Védjük meg a Jurcsik-házat akár az orgoványiaktól meg a kulturális analfabétizmus jeleit mutató EU-tól is! Ebben sürgős feladata van az építőművész szövetségnek és Mezős Tamás KÖH-elnöknek is, hogy azonnali műemlékké nyilvánítással gátat vessen a barbarizmusnak. Az építész kamara pedig vonja meg a tervezői jogosultságát az ebben közreműködő építésznek.
Kedves Károly: ez most egy ilyen nekrológ – de azért nyugodj békében.
Csontos János
megjelent a Magyar Nemzet 2009. október 8-i számában.
