Az épület tulajdonosi történetében vannak ismétlődő nevek. Egy ilyen név az Adél is. Jelenlegi Adél nevű tulajdonosa először vonakodott elfogadni ezt a -többünk javaslatai alapján felhalmozott nevek között felemlített - szállodanevet, kicsit direktnek érezvén, de végül is elfogadta, hiszen az épület mai formájában az első birtokosok között már volt egy bizonyos Prandau bárónő, aki Cseh Adél néven látta meg a napvilágot.
Rövid telektörténet
Az ingatlanról 1712-es Conscriptio Quinqueecclesiensis, azaz a pécsi telekösszeírás tesz először említést. 1712 után a telken álló épületekkel sok minden történt, melyeket lebontva 1856-ban elkészült az az épület, amit ma is látunk. Az utcai homlokzat díszes, romantikus kialakítású, az ezidőben gyártott Zsolnay pirogránit párkányelemek kerültek az épületre. Az udvari oldal szerényebb, dísztelenebb, korai klasszicista jellegű. Ezt követően 1962-ig nagy valószínűséggel az épületen csak kisebb beavatkozások történtek.
Sajnos 1885 és 1962 közötti időszakra nincs információnk az épületről. Az ötvenes évek államosítása után 1962-ben készült egy terv, mely az ingatlant öt lakásra osztja. Az utcai főépületbe a háromkarú főlépcső fölé egy vasbeton födém került. A főépületben komfortos és komfort nélküli lakásokat alakított ki a Városi Tanács. Az udvari (istálló) szárnyat is lakássá alakította, és ezt a szárnyat a főépülettel összekötve egy újabb lakást alakított ki. A bérlőket a
Városi Tanács jelölte ki, akik nem a gazda gondosságával óvták, hanem a bérlők gondatlanságával tönkretették az épületet. A bérlők túlnyomórészt szegregált társadalmi rétegből kerültek ki, akik főként vasgyűjtésből éltek. Az udvarban töménytelen mennyiségű fém hulladékot halmoztak fel, az ingatlant a végsőkig lelakták. 1990-es években az ingatlan lakhatatlanná és lakatlanná vált. A lakók nélkül maradt ingatlan tetőhéjalása több helyen beszakadt, és a tetőn keresztül bezúduló víz éveken át áztatta a fafödémeket. 2004-ben a város eladta az ingatlant, ami azóta is az akkori vásárló birtokában van. Felújítására több terv is készült.
Művészettörténeti áttekintés
A lakóházat 1958-ban nyilvánította a műemléki hivatal védetté az utca több házával együtt, mint a belváros egyik legegységesebb, megkapó történeti hangulatot árasztó együttesének elemét. Az épület romantikus stílusú, de annak legegyszerűbb változata. Homlokzata vízszintes tagolású, a földszint feletti födém magasságában vezetett osztópárkány tagolja és egytagú konzolos főpárkány zárja le. A tagolás vízszintes jellegét fokozzák a homlokzat teljes szélességében végighúzódó könyöklőpárkányok (földszinten homokkő, emeleten falazott vakolt), melyek az egyformán képzett, nyugodt ritmusú ablaksort egységes homlokzati motívummá fogják. A földszinti ablakok keretezés nélküliek, a záradék fölött kis kiülésű szemöldökpárkánnyal. Az emelet hangsúlyosabban képzett, tagozott keretű ablakait gipszkonzolokon nyugvó szemöldökpárkány zárja le.
A bal szélső tengelyben nyíló szegmensívű kapu homokkő tömb keretezésű. A lábazati műkő valószínűleg utólag készült. Az udvari homlokzat tagolatlan, sima falfelületén a külső falsíkban helyezkednek el a keretezés nélküli pallótókos ablakok. A főépületben eredetileg két lakás lehetett, egy a földszinten, egy az emeleten. Az épület belső elrendezése ma is őrzi az eredeti állapotot, csak a két nagypolgári lakás helyett a földszinten kettő, az emeleten kettő, és később az udvaron egy lakást alakítottak ki. A többlakásos kialakítás révén az eredetileg nyitottan épült lépcsőházba is osztófödém került.
Az épület pincéjébe az udvari homlokzattengelyében nyíló egyszerű homokkő keretezésű, kétszárnyú, zsalus ajtón keresztül lehet lejutni. A pince az utcai traktusban két dongaboltozatú helyiségből áll. A nagyobbik dongaboltozatú pincerészből lépcső indul le az udvar alatti mélypincébe. Ez a mélypince használaton kívül van. Az udvar felőli traktusban kissé magasabb padlóvonallal fellelhető még egy pincerész dongaboltozatának maradványa. A kapualjat félköríves lezárású, egyenes illetve íves hátfalazatú fülkék díszítik. A lakásokhoz vezető félköríves lezárású falnyílás záradéka magasabb a többinél, hangsúlyos kereszttengelyt adva. A falfülkék közötti falsíkot széles lizénák tagolják kis kiülésű fejezettel. A mennyezet lapos dongaív, melyet vizuálisan megosztanak a lizénákkal megegyező szélességű pálcatagozatból kialakított téglalapok. A földszinti lakásba nyíló kétszárnyú, üvegezett fa ajtó eredetileg kb. 2 m-rel beljebb állhatott, erre utal, hogy az egyébként csak a lépcsőházi pilléreken megjelenő fejezetek a lakás folyosóján is megjelennek. A lakás maga erősen lepusztult.
A földszinti két lakás (melyek közül az udvarról nyíló utólag lett leválasztva) építészeti értékeit a még eredeti formájukban megmaradt nyílászárók, a vésett táblás borított ajtótokok, a vésett táblás illetve üvegezett ajtószárnyakkal, és a kettős szárnyú ablakok jelentik. Az emeletre vezető lépcsőház egykor hagyományosan reprezentatív tere visszaállításra vár. Az utólag behúzott födém már kibontásra került. A lépcsőfokok és pihenők - alulról még jól láthatóan - kőből készültek, de járófelületük utólag műkő borítást kaptak. Két lépcsőkart még az eredeti homokkő szegély kíséri, de az öntött vas korlát már eltűnt. Az emeleten egykor ötszobás, nagypolgári lakás volt, minden komfort nélkül. Az államosítás után társbérlet lett kialakítva. A főépület tetőszerkezete födémtől független, három állószékes hagyományos fedélszerkezet.
A lakóházzal egy időben a hátsó telekhatáron melléképület is épült, mely azóta leomlott, ill. lebontásra került. A terepadottságok miatt a hátsó fala támfalként működik. Korábban a teljes telekszélességben húzódó épület középső, boltozott helyisége lehetett egykor az istálló. A hátsó falában kialakított íves alaprajzú és záródású falfülkékben voltak a jászlak. A magas félnyeregtető alatti szénapadlásra kiemelt tetőajtón kívülről lehetett bejutni. A melléképület homlokzati nyílászárói részben utólagosan kerültek beépítésre. Az épület homlokzatának nyugati végében falba épített kút volt található. Hátfala kváderezett vörös márvány, oszloprésze tömött fehér mészkőből faragott. Vízköpője bronzból készült. A kútoszlop jobb felső sarkánál látszik a nyomókar csatlakozásának helye.
A tervezés
A tervezés folyamata közel egy évtizeden keresztül tartott, számos vázlatot és megvalósíthatósági tanulmányt készítettünk.
2004-ben készítettük az első terveket. A tulajdonos megbízta irodánkat az ingatlan helyreállításának terveivel. Az utcai épületben voltak elfalazott helyiségek, ahol több eredeti nyílászárót találtunk, ezeket biztonságos helyre szállíttattuk. Az utcai épület fafödémei a beázások miatt már jelentősen károsodtak, a födémekben elindult egy gombásodás. Az udvari szárnyon jelentős szerkezeti repedések alakultak ki, az istálló csehsüvegboltozata megnyílt. A tervezést – mivel nem találtunk korábbi dokumentumokat az épületről - Mauks Zoltán és Dittrich Csilla 2001-es falkutatási dokumentációjára alapozva végeztük. A terveken az 1962-es átépítést visszabontottuk, az épület 1856-os állapotának helyreállításával a földszinten és az emeleten egy-egy lakást alakítottunk ki, és a nagyméretű padlás beépítésével újabb két lakást terveztünk. Az udvari istálló repedezett boltozatának restaurálását terveztük. Ez a terv nagyrészben anyagi okok miatt nem tudott megvalósulni.
2010-ben az építtető az épületben egy belvárosi szálloda kialakítását tervezte. Az előző tervezési folyamat tapasztalatait felhasználva alakítottuk át tervet. Itt még mindig udvari istálló megtartásával számoltunk, de sajnos állaga miatt már nem volt megmenthető, leomlott. Ez a terv sem valósult meg.
2012-ben a szállodai program megtartásával, az igények aktualizálásával egy újabb tervet készítettünk. Az utcai épületrész adott volt, a lebontott udvari szárnyat az eredeti alaprajzi kontúrral terveztük újjá. 2013 áprilisára elkészültek a kiviteli tervek is. A kiviteli terveken az engedélyezési tervekhez képest a gépészetben történt jelentős előrelépés. Nagy eredmény volt, hogy az általában a szállodákhoz szükséges bonyolult és nagy gépészeti egységeket sikerült a lehető legkisebb méretűekre csökkenteni, és az épület padlásának eredeti kontúrját megtartva azokat a padláson elhelyezni.
2013-ban elindult a kivitelezés. A kivitelezés a sérült, nem megmenthető szerkezetek visszabontásával kezdődött. A hosszú gazdátlan időszak, - kb. 50 év - menthetetlen károkat okozott az épületben. A felbontott burkolatok alatt gombás, korhadt födémek, a régi légfűtés járataiban szétfagyott téglaszerkezetek, leázott salétromos falak, repedt homokkőpárkányok. Volt egy pillanat -amikor a tetőszerkezetet és a fafödémeket lebontották- amikor azt hittem, hogy a megmaradó téglaszerkezet sem tart már ki. Szóval szomorú látvány volt. A kivitelező ügyességének köszönhető, hogy rendkívül gyorsan sikerült ezt a bizonytalan állapotot stabilizálni, és megkezdődhetett az érdemi munka. Ahogy ilyen esetekben lenni szokott, újabb és újabb meglepetések érték az embert. Nem várt helyeken kerültek elő kőkeretek, boltozatok.
Most, hogy nemsokára nyit a hotel, és már az ágyneműt is felhúzták, kicsit vegyes érzésekkel vagyok az elkészült házzal. Az lenne az igazi, ha lenne Pécsett egy gazdag polgári réteg, és valaki, aki egy ilyen lakóházat egy egylakásos épületként tudna használni, adóját megfizetni, szívesen lakna Pécs egyik legszebb utcájában. De lehet, hogy el kell fogadni, hogy egy ilyen romantikus palota csak új funkcióval tud továbbélni. Mai világunk minden kényelmével.
Karlovecz Zoltán