Breuer hiánya

A Dél-Dunántúli Építész Kamarának a 2010-ben  „Breuer Pécsett / oda-vissza -  köztéri művészeti pályázat Breuer Marcell emlékére” címmel hirdetett pályázata az emlékműállítás új formáit kereste és kívánta megjeleníteni. Breuer személye a célra különösen alkalmas, hiszen a városnak azzal is szembe kell néznie, hogy eddig nem sokat tett híres szülöttéért... A győztes pályaművet Csákány István készítette.

Breuer Marcell egyike a leghíresebb magyaroknak, akik elhagyták az országot, a világban a XX. század leghíresebb építészei között tartják számon. (A modern építészetet befolyásoló 13 legjelentősebb építész közé választották.) Magyarországi megbecsültsége még ma sincs azon a szinten, ami megilletné. Pécsi származása még kevésbé köztudott, noha ebben a városban vált felnőtté, és innen ment 18 évesen Bécsen át Weimarba, a Bauhausba, majd lett annak egyik meghatározó alakja. Európában elsősorban formatervezőként, majd később az Egyesült Államokban építészként vált a század egyik meghatározó alkotójává.

A Dél-Dunántúli Építész Kamara a 2010-es EKF évben az Építészet és Kontextus  programja egyik elemeként pályázatot hirdetett. A „Breuer Pécsett / oda-vissza -   köztéri művészeti pályázat Breuer Marcell emlékére” az emlékműállítás új formáit keresi és kívánja megjeleníteni. És Breuer személye erre különösen alkalmas, hiszen a város nem is tehet mást, mint szembe néz azzal, hogy nem sokat tett Breuerért...

Csákány István győztes pályaműve a hiányt és a mulasztást jeleníti meg. Minden más álságos és jelentéktelen is volna. Ez a gesztus meggyőződésem szerint helyénvaló: szembenézni a helyzettel, tanulságokkal szolgálhat. A megszokott - gyakran patetikus, és az emléket állítók nárcizmusát megjelenítő - emlékművekkel szemben ez a megközelítés az öntömjénezés helyébe az önvizsgálatot állítja. Vagyis: az érdemtelen megdicsőülés helyébe az önfejlesztés irányait helyezi.

Az alábbiakban a győztes pályamű szerzőjének, Csákány Istvánnak műleírását adjuk közre:

Csákány István: „Marcel Breuer emlékszoba”

Marcel Breuer hiánya
Az, hogy Marcel Breuer alkotói munkája az építészet és a design területen kiemelkedő, mára vitathatatlan és ebből fakadóan az is egyértelmű, hogy szeretnénk emléket/emlékművet állítani személyének és munkásságának. Szokás, hogy ezt feladatának érzi az alkotó szülőországa és még inkább szülővárosa. De közben felmerül az a kérdés, illetve talán inkább az az ellentmondás – legalább bennem –, hogy mennyire jogos, hogy egy ország, illetve egy város, ami különösképpen nem volt részese, nem is támogatta az adott személy pályafutását, halála után egy emlékművel ékesíti magát, az a látszatot keltve, hogy fontos szerepe volt az adott személy sikertörténetében. Ha Marcel Breuer példáját nézzük, aki 18 évesen elhagyta Magyarországot, későbbi rövid visszatérései alatt sem tudott itthon kibontakozni, sőt még idősen, világhíres építészként sem sikerült egy épületének megépítése sem Magyarországon. Marcel Breuer leginkább vakfolt, és azon híres magyarok közé tartozik, akik nem Magyarországon, nem Magyarországról, nemzeti hátszél nélkül vagy akár ellenére váltak nemzetközileg elismerté. Az emlékműállítással megfogalmazott kritikám viszont nem okvetlenül azt jelenti számomra, hogy emiatt ne állítson pl. Pécs emlékművet Marcel Breuernek, csak azt gondolom, hogy egy emlékmű jó esetben képes ezt az ellentmondást befogadni és egyik alkotóelemévé átváltoztatni. Számomra Marcel Breuer hiánya a tervem alapmotívuma és mottója. Mert ahogyan hiányzik az építészete Magyarországon, hiányzott élete során a vele folytatott diskurzus, és hiányos ma az adekvát megemlékezés.

Marcel Breuer emlékszoba – a látvány
Az új Pécsi Konferencia és Koncert Központ parkjában egy életnagyságú tengeri szállításra használatos konténer látható egy teherszállító félpótkocsin elhelyezve (a nyergesvontató sofőrfülke nélkül). A konténer hátsó ajtója résnyire van nyitva. A pótkocsi és a konténer valódi életnagyságban jelenik meg, látszóbeton és fényáteresztő beton elemekből. A jármű egy két méter magas, tömbszerű, téglalaprajzú emelvényen áll, mely szintén látszóbetonból készül. A konténer tetején négy elemből álló, az ipari csarnokok felső megvilágítását adó shed-tető jellegzetes formája látható. Az ebből adódó 45 fokos dőlésszögű felületeken napelemek helyezkednek el. A napelemek által összegyűjtött áram a konténer belsejében elhelyezett égőtesteket működteti, melyek sötétedés után a fényáteresztő beton elemeken keresztül átvilágítanak. (A világítási időtartama függvénye a napi és évszaki adottságoknak.) A tömbszerű emelvény két helyen áttört: az egyik résen keresztül (40 cm széles) egy fényáteresztő betonból készített vízvezetékcső látható – mely a konténertől a talajba vezet; a másik kapuszerű áttörésen belül pedig egy – szintén fényáteresztő betonból létrehozott  – szennyvíztároló tartály látható. Az emelvény északi, a terület bejárata felőli oldalán látható az emlékmű egyetlen felirata: „Marcel Breuer emlékszoba”, magyar és angol nyelven.

A terv indoklása
A tervben szereplő motívumok az emlékmű hagyományos vizuális nyelvezetéhez – a magyar köztéri szobrászatához – képest elég szokatlanok; sőt profánnak, iparinak és nyersnek is tűnhetnek, valamint a Marcel Breuerhez való kapcsolhatóságuk és az ebből következő indokoltságuk is kérdéses lehet, ezért rövid magyarázatra szorulnak.

- Konténer és pótkocsi
A terv főmotívuma az elhagyatott teherszállító pótkocsi a szabvány tengeri konténerrel együtt Marcel Breuer visszaimportálására utal, ami az emlékmű felállításával történik. Breuer esetében nem egy magyar alkotó életpályáról tudunk beszélni, hanem sokkal inkább a német Bauhausban gyökerező, de főképpen Amerikában – a tengerentúlon – kiteljesülő életpályáról van szó. A konténer Breuer visszaszállítását, a visszaszerzésének motívumát idézi fel. Közben arra is reflektál, hogy a kapcsolat Vele - ha jelképesen is - mobil marad, a kocsi elviekben mozgatható és nem alakít ki tartós kapcsolatot a hellyel. Közben a zárt konténer azt az ábrándot ébreszti fel a nézőben, hogy „mégis milyen jó lenne, ha Magyarországon ill. Pécsett lenne valami maradandó: egy tárgy, egy produktum vagy egy építményt Breuertől”. De a zárt konténer nem enged betekintést, elrejti tartalmát, és így a nézőt vágyképeivel és hiányérzetével magára hagyja. Éjszaka viszont a konténer rakományává az általa kibocsátott fény válik.

- A mobil ház – építmény, mint portré
Az emlékmű beton-konténerház, ill. építmény jellegét a shed-forma és a közműszerelvények is erősítik. Ha fikcióként is jelenik meg (hiszen a konténer belseje nem bejárható), az építmény vízellátása jelképes, a jelzett épület egy teljesen autonóm, önellátó épületegység mintáját idézi fel. Marcel Breuert is leginkább egy ilyen független egységnek képzelem, egy olyan modern alkotó típusnak, aki hazájától függetlenül tudatosan és önállóan élt és alkotott a világ jelentős központjaiban, ahol maga vívta ki a nemzetközi elismerést és sikert. A pályamű egy betonból készült építmény-szoborral állít emlékművet Breuernek, amely egy sajátos portrénak is felfogható.

- Anyaghasználat
A beton használatát több tényező indokolja. Egyrészt Breuernak a haladásban vetett hitét tükrözi. Breuer meggyőződése volt, hogy az építészet képes jobbá tenni a világot, jobb körülményeket és életfeltételeket teremteni az emberek számára. Breuer építészetében a korai negyvenes évek után a beton válik az egyik legkedveltebb építőanyagává, mert véleménye szerint a modern kor igényeinek ez a megfelelő építőanyag. A beton használata az emlékműben az ő meggyőződésére reflektál, a beton egy újszerű formájával - a fényáteresztő betonnal párosul. Ez az újszerű építőanyag egy fiatal magyar építészmérnök (Losonczi Áron) fejlesztése, így az emlékmű építőanyagában találkozási platform teremtődik, ahol a kortárs magyar építészmérnök és a világhírű, de már elhunyt Marcel Breuer találkozik. A napelemek használatát az is indokolja, hogy ez a technológia is egy újfajta szemléletet - a haladásban való hitet - tükröz, környezettudatos gondolkozásmódot feltételez.

- „Marcel Breuer emlékszoba” – a cím
Elsőre csak a cím teremti meg a kapcsolatot az építmény és Marcel Breuer személye között. Ha a Zsolnai út felől közelíti meg valaki a szobrot, az emelvény oldalában negatívba zsaluzottan találkozik az emlékmű címével: „Marcel Breuer emlékszoba”.

Az emlékszoba arra a konvencióra utal, hogy sok város szeret híres lakóinak, szülötteinek emlékműveket, múzeumokat, emléktáblákat vagy emlékszobát állítani, hogy a helyiek és turisták a személy biográfiájából kiragadott elemeivel: szövegekkel, archív fotókkal, művekkel, makettekkel, személyes írásokkal, ruhadarabokkal, relikviákkal stb. tudjanak találkozni; és kisebb vagy nagyobb sikerrel megpróbálkozhassanak közelebb kerülni az adott személyhez. Ezek a létesítmények gyakran ellentmondásban állnak a személyek által képviselt szemlélettel, és inkább a látogatók elvárásait kívánják teljesíteni. A konténer „emlékszoba” kinevezésével és közben egyidejű tagadásával éppen az emlékállítás műfaját és a kapcsolatfelvétel közti problematikát veti fel. A pályamű az emlékszoba konvenciójával ellentétben nem kínál biográfiai információkat, hanem formai megjelenésében és anyaghasználatában szándékosan ridegséget, zártságot, valamint megközelíthetetlenséget sugall.

A beadott pályamű a tradicionális emlékművel szemben támasztott elvárasok kikerülésével és tagadásával játszik, és ezek hiányával állít emlékművet.