Nézőpontok/Kritika

Budapest Építészeti Kalauz – Szecesszió

2012.11.28. 10:13

Megjelent a Budapest kiemelkedő szecessziós építészeti emlékeit bemutató, a város felfedezésére invitáló térkép- és építészeti kalauz-sorozat első eleme az A&Z 1.1 Térképműhely gondozásában, Zsuffa Zsolt fotóival.

„Budapest különböző korú és hangulatú részekből szövődő, felfedezésre váró város. Építészeti emlékei szétszórtan, akár távolabb lévő kerületekben vagy eldugott kis mellékutcákban találhatók, gyakran még a budapestiek számára is tartogatnak meglepetéseket. Budapest Építészeti Kalauza stílusok és szemléletmódok alapján tájékozódik, abban segít, hogy az építészeti irányzatok jeles alkotásaira rátaláljon az érdeklődő.

A válogatás persze nem teljes: a tematikus séták alatt, avagy a megtalált épületek kapcsán számos további érték bukkanhat elő. A szecessziós épületek mustrája során a részletekre is igen fontos odafigyelni, már csak azért is, mert a szecesszió Magyarországon két különböző vonulatában is létezett: a nemzetközi irányzatot követő példák mellett egészen sajátosak a magyar népi formakinccsel és díszítőmotívumokkal ékesített, nemzeti stílus alkotásai is.”

A könnyen kezelhető, viszonylag kisméretű térkép 83 jelentős budapesti szecessziós épületet mutat be egy-egy fényképpel, valamint az építés és az építészek adataival, magyar és angol nyelven; további 47 épületről rövid szöveges információt találunk. A térképen a számok alapján jól beazonosíthatók az egyes objektumok. A szerzők négy sétaútvonalat is összeállítottak, amelyek a válogatásban szereplő, 1896-1914 közötti épületek nagy részét felölelik. A fotókat Zsuffa Zsolt készítette, a szöveget Somogyi Krisztina írta, az angol fordítás Mike Robinson munkája. A térkép szerkesztése és a grafikai-nyomdai munkák irányítása Katona Zoltán nevéhez fűződik. A címlapon a Hermina úti volt Sipeki-villa (Lechner Ödön, Komor Marcell és Jakab Dezső munkája, 1905-1907) látható.

A sorozat másik eleme a Kortárs építészeti alkotásokat mutatja be, és már készül a Modern (1919-1949) időszakát feldolgozó anyag is.

ISBN: 978-963-89534-0-7
formátum: 68 x 34 cm

A térkép megrendelhető az archiguide.eu oldalról 

A térkép Facebook-oldala