Budapest Építészeti Nívódíja 2006 + 1995—2005

 

Kezdettől fogva gondot okozott a régi és az új, azaz a felújítás és az új építés elválasztásának, vagy éppen egységes kezelésének problémája. Hosszas viták után döntöttünk úgy, hogy az építészeti minőség tekintetében nem teszünk különbséget helyreállítás-felújítás és új építés között. Ugyanis minden felújítás alapvetően hozzátesz a város épített környezetéhez, de ennél is fontosabb, hogy szinte minden esetben tartalmaz olyan új, csak ma elképzelhető megoldást, ami a történeti értékhez hozzáadódik. Így válik a felújítás-megújítás értékteremtővé a megújuló Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Közép-európai Egyetem, vagy a Gresham palota esetében. (...)

Az építészeti nívódíj pályázat megszületése óta eltelt egy évtized. Ez az idő még nem elegendő arra, hogy korszakként értékeljük, mélyfúrásos mintavételnél azonban több, hiszen egy évtized építészeti termése ha keresztmetszetként nem is, de egyfajta hosszmetszetként értékelhető. A benyújtott és a díjazott pályaművek már választ adnak arra a kérdésre, hogy mit nevezhetünk minőségnek. Vajon az-e a minőség, ha egy építészet beleilleszkedik egy világtrendbe és egyúttal olyan landmark- vagy ikon-szerű tárgyakat hoz létre, amelyek egy új vonatkoztatási pontot jelentenek nemcsak a térben, hanem a jelenkor építészeti stílusirányzatai között is? Vagy éppen ellenkezőleg: akkor érjük tetten az építészeti minőséget, ha az adott épület úgy áll a helyén, mintha mindig is ott állt volna, és éppen ezért csodálkozunk rá, hogy bár új, mégis olyan természetes és valóságos, hogy létrejöttétől fogva evidensen hozzátartozik a tágabb értelmű kontextushoz?

Ha visszatekintünk az elmúlt években benyújtott és díjazott pályázatokra, egyértelműen az utóbbi minőségi kritérium volt jellemző mind a benyújtott anyagok, mind a díjazottak körében. Hiszen például Vadász György újpesti lakó- és üzletháza /1996/, Reimholz Péter Hapimag apartmanháza a Várban /2000/, vagy Bolla Ákos Szabadság-hegyi iskolája /1995/ és Kálmán Ernő református szeretetotthona /2005/, de éppúgy Cságoly Ferenc és munkatársai Fény utcai piaca /1998/ úgy került a díjazottak közé, hogy nem kiabálja magáról: Hé, itt vagyok! Ehelyett szinte háttérbe húzódva ad helyet a benne történendőnek: árusításnak, oktatásnak, ápolásnak, lakásnak. Egyúttal úgy illeszkedik környezetéhez, hogy abba nem pusztán belesimul, hanem hozzá is tesz. Van persze határozott jelként megjelenő épület is a díjazottak között, így a Budapest Sportaréna Skardelli György vezetésével tervezett monumentális nagy formája /2003/, vagy éppen a Cságoly Ferenc és munkatársai által tervezett Alkotás Point irodaház. A visszafogottabb, hűvösebb építészet túlsúlya a nyertesek között az építészeti nívódíj pályázat fentiekben már említetteken túli feladatát is jelzi.
Ez a pályázat kimondva-kimondatlanul is vállalta a kevésbé látható és nyilvánvaló, de fontos értékek felmutatását. Jó néhány esetben olyan épületeket emelt ki, amelyekről nem esett sok szó a sajtóban, sőt még a szaksajtóban sem, talán az épület szerényebb mérete, talán az eldugottabb helyszín miatt. Ilyen volt például a 2002-ben díjat nyert XI. kerületi Bogdánffy utcai kisméretű irodaház, a 2004-ben elismerő oklevélben részesített, önkormányzati bérlakásokat tartalmazó épület Csepelen, vagy a II. kerületi Kapás utcai lakóépület-együttes /2005/. Az építészeti nívódíj pályázat tudatosan vállalta azt a feladatot, hogy rámutasson a rejtőző értékekre, az építészeti minőségre, mintegy reflektorfénybe állítsa azt, ami a mindennapok tömegtermelésében és szenzáció-éhségében észrevétlen marad. Természetesen díjaztunk olyan épületeket is, amelyek máskülönben is a szakmai értékelés centrumába vagy éppen a médiába is bekerültek. Így kapott díjat a nemzetközi mezőnyben is kimagasló Matáv Igazgatási Központ régi-új épülete 1999-ben, vagy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár felújítása-bővítése és a Millenáris Park kimagasló, iparterületet kulturális parkká átalakító rehabilitációja 2001-ben. (...)
A díjazottak összességét áttekintve talán feltűnő a kimagasló színvonalú rekonstrukciók, épületmegújítások igen nagy száma. A Centrál Kávéház /2000/, az Ybl-palota /2001/, a Sándor-palota /2002/ az Uránia Filmszínház /2003/ vagy éppen a Gresham-palota /2004/ megújítása az időszak kiemelkedő jelentőségű tette volt. (...)

Ami a minőség szempontjából fontos,
az kevésbé látszik, így van ez a világ igen sok részén, talán még a boldogabbik felén is. Hiszen tudomásul kell venni építésznek és az épületeket használóknak egyaránt, hogy manapság az „épülettermés” közel 80%-át nem építészek vagy építőművészek tervezik, hanem az épület-összeszerelő ipar, a gyors extraprofitra törekvő fejlesztő láncok és a tüzép-barokk készlettel gazdálkodó építőmesterek sokasága hozza létre azokat néhány kurrens, tömeges minta alapján. Így alakul ki az a kaotikus térbeli világ, amely mennyiségileg meghatározza épített környezetünket. Ebbe a kakofóniába visz tiszta hangot az a jó néhány minőségi épület, amelyet hozzáértéssel kezdeményeznek, komoly szellemi ambíciókkal terveznek és nagy műgonddal kiviteleznek. A kisebb mennyiség ellenére ezek az épületek megvilágítják legalább szűkebb környezetüket, és példát mutatnak a következő épületek és generációk számára.
A minőségért folytatott harc a reménytelennek tűnő mennyiségi arányok ellenére sem kilátástalan, ha hiszünk abban, hogy nem csak a rossz példa ragadós, hanem a jó példa is elgondolkodtathat és követésre késztethet. Ebben a reményben adjuk közre az elmúlt évtized Budapest Építészeti Nívódíjában illetve elismerő oklevelében részesült épületeket bemutató kötetünket, bízva abban, hogy a benne foglaltak sokak számára iránymutatóak lesznek.

 

Schneller István • a bíráló bizottság elnöke • Budapest főépítésze • /1995-2006/”