Budapest Szíve másképp/5 — Városfórum - Fórumháza

A valódi haszon és megtérülés a városi élet minőségi javulásában, ennek gazdasági és jóléti következményeiben – jobb közérzetben, több aktivitásban, önkormányzati bevételben, köz- és magánberuházásban – van, vagyis a városi közösség építésében.
A cikksorozatban az ötödik Varga-Ötvös Béla hozzászólása

Újabb állomáshoz érkezett a budapesti városháza és főtér ügy megvalósulási históriája. A közelmúltban zárult le a „Budapest Szíve – Városháza Fórum” tervpályázat. A téma sokadszorra kerül terítékre, amelynek mélyén meghúzódik a ciklikusan visszatérő felismerés: Budapestnek nincs főtere. Tegyük hozzá, hogy nincs igazi városházája sem. A pályázati kiírás tartalmáról, a nyertes projekt(ek) lényegi és formai megoldásairól továbbra is élénk vita folyik. Vajon miért vetődik fel a kérdés újra és újra?

Budapest városháza és főtér (fórum) problematikája minden bizonnyal összefügg a fővárossá válással és a központ-funkció történetével.

Budapest esetében ugyan régi városokról – „Pest-Budákról” – van szó, ám fiatal fővárosról. Budapest csak 135 éves. A reformkorban még néhány tízezres településhalmazból a Kiegyezés után létrejött Budapest egy nagyhatalom társfővárosa lett. Lélekszáma 1910-ben már közel 900 ezer volt, rá húsz évre meghaladta az egy, ötven évvel később a kétmilliót. A mai várostérben kb. 1,7 millió ember él, a szervesen kapcsolódó agglomeráció és Pest megye lakosságával együtt három.

A növekedéssel párhuzamosan radikálisan változott a pesti városháza helyzete is, szinte emberöltőnként. 1843-ban és 1863-ban csak egy-egy emelettel bővítették, 1875-re azonban már felépítették a fővárosi Újvárosházát. A régi pesti városházát lebontották 1900-ban, s a telkét az egykori Városház térrel együtt beépítették (mai ELTE tömb). Az újabb és nagyobb Központi Városháza beköltözött az Invalidusok házába, mely elhelyezés a kezdetektől fogva átmeneti jellegű. Főtér vagy fórum pedig még ideiglenesen sem alakult ki. Immár száz éve, bár a II. világháború előtt is, utána is rendszeresen foglalkoztak a kérdéssel.

Rendkívül gyorsan változott a főváros-státusz jellege is a háborúk, a békeszerződések, a forradalmak, a rendszerváltozások hatására. A rövidtávú szemlélet tartóssá vált.

Elérkezett-e az idő?
Adódik a kérdés: kiérlelte-e korunk Budapestje a megoldást a városház- és főtér/fórum problematikájára? Meg van-e a muníció 18 évvel a rendszerváltozás után? Mondhatni alakul, mivel a mennyiségi növekedés időszaka lezárultnak tekinthető, ezért a minőségre kerülhet a hangsúly. A nagyvárosi közösségi életformák megteremtésére és ezek térbeli kereteinek alakítására, a „fővárosság” időtálló megfogalmazásával. A 2008-as kiírás azonban Budapest egyik új – a huszonnegyedik – kerületének városházájára (egy régi épület bővítésére) és a kapcsolódó tér főtérré alakítására is vonatkozhatna. Egy az egyenlők között? Talán inkább a főváros háza és tere olyan kivételes, kitüntetett helyszín, amely a ”fő”-k között a „legfő”-bb.

Egyfelől, a kitüntetettség összefügg a funkció és a hivatás egyediségével. A helyszínnek és az objektumoknak összhangban kell lenniük a városfunkció működési elveivel, követendő gyakorlatával. Azzal, hogy mindez milyen küldetésből, kiknek épül, hogyan, és milyen célokra? Ki kell fejezniük az intézmény városlakók iránti magatartását: az önkormányzatiságát. Vagyis, mit várhatnak el a budapesti városhasználók generációi a fővárosi önkormányzattal szemben.

Másfelől pedig a térképzésben, formai karakterekben meg kellene jelennie a várospolitikai „filozófiának”. Hogyan fogalmazódik meg a főváros-szerep a politikai, a gazdasági, a kulturális, a közösségi élet, stb. szempontjából hosszú távon, azaz ciklusokon át. Milyen (legyen) a kerületekhez, az agglomerációhoz (régióhoz), az országhoz fűződő viszony. Vagy, mit jelent az ország és az egyetemes magyar nemzet fő városának is lenni, mely az összetartozáson, szövetségen, demokratizmuson, integráción, konszenzuson, stb. alapul. (Berlini példa: az új kormányzati épületek szimbolikája megjeleníti a kézfogást, ill. a kelet-nyugati újraegyesülést a folyó fölött.) Budapest pozíciója ugyanakkor ennél is több: kontinentális léptékű, Közép- és Kelet-Európa egyik tradicionális, multikulturális centruma.

Eltekinthetünk-e ezen tényezőktől? Ha a fővárosi közélet valóságos fórumjelleget ölt, akkor adekvát módon létrejön annak háza is, tere is. Ahogy az a város(ház)építő közösségeknél is kiérlelődött, például az ókorban, a reneszánsz és más korok idején, ami „csupán” tartalom, forma és idő kérdése.

Városfejlesztési vonatkozások
A budapesti közterek hálózatából kiemelkedik a főterek-főutcák rendszere, a kerületi szinttől a fővárosiig. Szükséges lenne kidolgozni közterület-hálózat fejlesztési koncepciót, persze városfejlesztési koncepció szerves részeként. A koncepcióalkotás során világosan kirajzolódna, hogy mi a különbség Budapest főtere és fórumtere között. Belegondolva, de nem igazolva:

• a főtér a világváros élettől lüktető központi tere (térsége), korzója, ahol a divat, a találkozás, a megmutatkozás kiemelt jelentőséget kap, ahol meglehet, időnként több az idegen szó, mint a magyar és mindez szerves egységet alkot a környező házak funkcióival;
• a fórum pedig a közösségről, az önkormányzatiságról szól, ahol ügyintézés, információ- és véleménycsere, közügyi megnyilvánulás zajlik, ahol kisebb-nagyobb fővárosi események, ünnepek is helyet kapnak, vagyis nyitottságról és befogadásról szól a ház és a tér kapcsolata.

A központi főtér és fórum létrejöttéig is azonban sokat lehet tenni a közterületek fejlesztésében. Előny kovácsolható abból, hogy Budapesten kialakultak már városrészeken túlmutató főtér-főutca karakterek, amolyan fix pontok, melyekre építeni lehet a köztér-hálózat fejlesztését. Például:

• Méltóságosak: Kossuth Lajos tér, Szent György tér, Szent István tér, Hősök tere;
• Mértékadók: Vörösmarty tér - Deák F. u. - Váci u., régen Kossuth L. u. - Ferenciek tere;
• Mulatósak: Nagymező utca, Liszt Ferenc tér, „Gödör”;
• Metropolis terek, melyeknek már becenevük is van, sokan tán le sem tudnák írni helyesen: „blaha”, „örs”, „móric”, „moszkva”, „elág”, „batyi”. Ezen csomópontokat a városhasználók igyekeznek lakhatóvá tenni – domesztifikálni – igaz, kevés sikerrel. Az igény megvan rá.

Megvalósítás, finanszírozás
Kitüntetett közügy esetén célszerű, ha a nyilvánosság, a közösség bevonása megtörténik már a tematika felvetődésekor és végig vonul a megvalósítás teljes folyamatában, hogy a nagyközönség ne csak az eredménnyel szembesüljön. A városlakó akkor büszke a városházára, ha köze van hozzá, ha sajátjaként tekint rá. Ha megkérdezik (pl. rajzos, írásos, kérdőíves formában), ha tájékoztatják, akár megszavaztatják, hogy milyen legyen a ház, milyen funkciók legyenek a fórumtéren. Több hazai és külföldi városban megtették ezt, és szinte mozgalom lett az ügyből. A gesztus összefügg a hivatalműködtetés felfogásával.

Finanszírozás. Ez is közügy. Meg lehetne mutatni, hogy a közberuházás magánberuházás nélkül is lehet hatékony, ami több lenne, mint üzenet: mondanivaló. Demonstrálni lehetne a város gazdasági önállóságát, az adófizetők pénzével való bánásmódot. Ha a magánfejlesztőnek meg kell, hogy érje az ingatlanfejlesztés, akkor a közfejlesztő esetében támaszthatunk-e más követelményt? Igaz, a közberuházásoknál a pénzügyiek mellett más tényezőket is figyelembe kell venni, ugyanakkor előny, hogy a közszféra a piacinál jóval hosszabb megtérüléssel is beéri, és nincs profitmaximalizálási kényszer. A cél a tartósság, a legalább száz évben gondolkodás.

A valódi haszon és megtérülés a városi élet minőségi javulásában, ennek gazdasági és jóléti következményeiben – jobb közérzetben, több aktivitásban, önkormányzati bevételben, köz- és magánberuházásban – van, vagyis a városi közösség építésében.