Közélet, hírek

Budapest XVI. kerület, Kertváros, többcélú sportcsarnok építészeti tervpályázatának eredménye

2012.11.06. 15:01

Kihirdették a XVI. kerületi sportcsarnok tervezésére kiírt tervpályázat eredményét. A meghívásos pályázaton első díjban részesült az Építész Kaláka Kft. pályaműve.

AZ ÉPÍTÉSZETI TERVPÁLYÁZAT TÁRGYA

A kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011-ben elfogadta a kerületi testnevelési és sportfeladatokról, illetve fejlesztési célkitűzésekről szóló (2011 – 2014) sportfejlesztési tervét, amelyben az Önkormányzat lehetőségeihez mérten szerepel „egy több sportág gyakorlására alkalmas, többcélú fedett sportcsarnok létesítése”. A létesítménynek biztosítania kell a színvonalas szórakozási, kikapcsolódási lehetőségek mellett, a tömegsport és a versenyszerű sportesemények helyszínét.

 

 

 

A TERVPÁLYÁZAT CÉLJA

Az építészeti tervpályázat tárgyát képező többcélú sportcsarnok feladata az egyes sportágak nemzetközi szintű és hazai bajnokság megrendezésére alkalmas (a tervezési korlátok figyelembevételével, a számításba vehető sportágakra vonatkozó szakszövetségi, technikai előírásokat kielégítő) sporteseményeinek kiszolgálása, valamint a lakosság rendszeres sportéletének biztosítása. A sportcsarnoknak a sporteseményeken túl, másodlagosan kulturális és egyéb rendezvények lebonyolítására is alkalmasnak kell lennie, figyelemmel a működés kiegészítő elemeire (világítás, akusztika). A sportcsarnok telepítésének biztosítani kell a távlatban e területen elhelyezendő, 50 férőhelyes, klubbal kiegészített szállás jellegű épületrész, valamint további, 15x15 m küzdőterű tornaterem helyét és azok egységes működésének lehetőségét.

A TERVPÁLYÁZAT JELLEGE, FORMÁJA

a) A tervpályázat jellege: építészeti tervpályázat

b) A tervpályázati eljárás formája: meghívásos

c) A tervpályázat lebonyolítását tekintve: titkos

d) a résztvevők tervezett létszáma: 10

e) A tervpályázat lebonyolítása a:

- Közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény,

- 305/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet,

- valamint a tervpályázati kiírás előírásai szerint történt.

Bíráló Bizottság

Elnök: Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere
Társelnök: Jeney Lajos, építészmérnök, Ybl-díjas építész, DLA
Szakmai titkár: Tóth Miklós építészmérnök, a XVI. kerület főépítésze

Tagok

  • Baranyai Zsolt építészmérnök, XVI. kerületi Önkormányzat PMH Műszaki Ügyosztályvezetője
  • Böszörményi Dezső építészmérnök, egyetemi docens, Kiíró delegáltja
  • Gilyén Ince építészmérnök, XVI. Kerületi Önkormányzat képviselője, a Kerületfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság elnöke
  • Horváth János, XVI. Kerületi Önkormányzat képviselője, a Kulturális és Sport Bizottság elnöke
  • Hoffmann Pál, a NEF Minisztérium Sportért felelős Államtitkárság delegáltja
  • Sándor Gergely építész, a Magyar Építész Kamara delegáltja
  • Battai Tibor épületgépész szakértő, a Kiíró delegáltja
  • Judik Zoltán sporttechnológus szakértő, a Kiíró delegáltja
  • Katáné Pergel Ágnes, a XVI. kerületi Önkormányzat közbeszerzési referense, irodavezető, a Kiíró delegáltja – szavazásra nem jogosult

Póttag:

Dankó Zsófia építészmérnök, Budapesti Építész Kamara, XVI. kerületi kamarai biztos

 

 

 

A díj legnagyobb összege: 1,3 millió Ft
A megvétel legkisebb összege: 0,5 millió Ft

A Bíráló Bizottság a beérkezett pályázatok egymáshoz viszonyított értéke alapján a fenti értékhatárok között határozta meg a díjak és a megvételek összegét.

A pályázati részvételre felkért és a kiírás feltételeinek megfelelő, a tervpályázati kiírásban meghatározott létszámú tervezők mindegyikét bruttó 350.000,- HUF összegű meghívási díj (költségtérítés) illeti meg.

Részvétel: összesen 36 pályamű érkezett.

A szakmai alkalmasság körében megkívánt referenciával rendelkező, valamint a hazai és nemzetközi építészeti tervpályázatokon díjazott, illetve megvételben – a megelőző 10 évben - részesült pályázók közül, az ajánlatkérő hirdetményben rögzített, súlyozott értékelés (referencia 60 %, építészeti pályázat 40 %) szerint 18 pályázó érte el a maximálisan elérhető 100 pontot.

A 18 pályázó közül – a kiírásban rögzített szempontok szerint – az építészeti tervpályázatokon elért eredmények alapján, elsőként az I. díjak számát figyelembe véve került sor a pályázók rangsorolására. A további eredmények figyelembevételét a kialakult sorrend nem indokolta. A jelentkezések rangsorolását követően a Kiíró döntésének megfelelően, a tervpályázaton való részvételre 10 pályázó felkérése történt meg.

A Bíráló Bizottság a tervpályázati kiírás részletes programjában megfogalmazott egyedi és általános szempontok alapján értékelte az egyes pályaműveket.

Döntő módon figyelembe vette, hogy a benyújtott pályaművek mennyiben segítik a kiírót a tervpályázati kiírásban rögzített céljainak elérésében, ezért a Bíráló Bizottság a pályaművekben javasolt megoldásokat komplexen, a részletes követelmények teljesítése szerint értékelte.

 

 

 

A Bíráló Bizottság a pályázatot eredményesnek ítélte, ezzel összhangban a teljes pályázati díjat kiosztja. Tekintettel azonban arra, hogy a pályázatok nem teljesítették maradéktalanul a pályázati kiírásban rögzített követelményeket ezért a kiírásban jelzett legnagyobb díj összegét csökkentette.

DÍJAZOTTAK

I. díj: 5. számú pályamű
Építész Kaláka Kft.
Vezető tervező: Pásztor József

II. díj: 7. számú pályamű
SAGRA Építész Kft.
Vezető tervező: Sajtos Gábor

III. díj: 1. számú pályamű
Építész Stúdió Kft.
Vezető tervező: Keller Ferenc

Megvételek:

9. számú pályamű
CET Budapest Építéstervezési Kft.
Vezető tervezők neve: Kocka István, Csomay Zsófia

3. sorszámú pályamű
Zsuffa és Kalmár Kft.
Vezető tervezők neve: Zsuffa Zsolt, Kalmár László

I. IDÉZETEK A TERVPÁLYÁZAT ZÁRÓJELENTÉSÉBŐL

Összefoglaló értékelés

Budapest XVI. kerület Önkormányzata tervpályázatot hirdetett a „Budapest, XVI. kerület Kertváros többcélú sportcsarnok” tervezésére.

Telepítés

A benyújtott pályaművek mind a megadott területre vonatkozó tervet tartalmaztak.

A környező utakhoz való kapcsolatot akkor tekintette a bíráló bizottság (továbbiakban: bizottság) elfogadhatónak, ha a sportcsarnok közlekedési feltárása a Margit utcából történt.

Helyesnek bizonyult az a törekvés, amikor az II. építési ütem megvalósításakor, a parkoló rendszer értelmesen szolgál minden létesítményt és az I. ütem zavartalan működését biztosítja.

Kedvezően értékelte a bizottság azokat a pályaműveket, amelyek a közönség által használt főbejárat előtt, a befogadóképességgel arányos burkolt teret (forum) tartalmaztak.

A nézőszámnak megfelelő számú parkolóhelyet a pályaművek biztosították.

A rendelkezésre álló terepen azok a pályaművek adtak jó megoldást, amelyek alkalmazkodtak a terepviszonyokhoz és gazdaságosan, kismértékű tereprendezéssel oldották meg a feladatot.

A telepítés fontos követelménye volt a jó tájolás (É-D). Ezt a követelményt a pályaművek kielégítették. A parkolók telepítésénél, elhelyezésénél azokat a megoldásokat tekintette a bizottság jónak, ahol a nagy létszámú közönségparkolók határozottan elkülönülnek a sportolói parkolótól. A közönségparkoló telepítése akkor a legkedvezőbb, ha a közönség viszonylag rövid úton megközelítheti a sportcsarnok főbejáratát, helyes, ha a sportolói vagy gazdasági forgalom a közönségforgalmat nem keresztezi.

A terület gazdaságos felhasználását azok a pályaművek biztosították, amelyek a II. ütem fejlesztési célkitűzéseihez minél több szabad területet tartalmaznak, és a tervezett szállás jellegű épület jó megközelítését megoldották.

Rendeltetés

A pályaművek a többcélú használatot, különböző színvonalon, de biztosították.

Sajnálatos, hogy kevés használati változatot bemutató vázlatot tartalmaznak a pályaművek.

Fontos értékelési szempont volt a közönségforgalom és a sportolói forgalom egyértelmű, határozott elválasztása.

Használhatóság szempontjából jó megoldásnak bizonyultak azok a pályaművek, amelyeknél a közönség a kétoldali lelátókat egyszerűen, viszonylag rövid úton meg tudja közelíteni. Helyesnek bizonyultak azok a megoldások, amikor a közönség az előcsarnok szintjéről közelítette meg a lelátókat, a sportoló pedig a küzdőteret az öltözők szintjéről.

Az öltözőrendszert a pályaművek többsége jól oldotta meg, elkülönítve az utcai cipős és sportcipős forgalmat.

A mozgássérültek és a küzdőtér, valamint a kiszolgáló helyiségeik kapcsolatát a pályaművek jórészt megvalósították.

A bizottság nagy figyelmet fordított a küzdőtér természetes megvilágításának módjára. Azokat a megoldásokat minősítette jónak, ahol a tervezett megoldás az egyenletes árnyékmentes, szórt megvilágítást biztosította.

Szerkezet

A választott sokféle szerkezeti rend és anyaghasználat a terveknél általában megfelelő megoldást ad.

Kedvező megoldás, ahol az alkalmazott szerkezet és a tömegképzés összhangban van.

Épületgépészet

A bizottság azokat a megoldásokat ítélte jónak, ahol a gépészeti rendszerek megfelelő mértékben használták a megújuló energiaforrásokat. A beruházás szempontjából gazdaságosan párosították a megújuló energiával üzemelő berendezéseket és a csúcsterhelés kielégítésére a hagyományos energiafelhasználású, kisebb beruházási költségű rendszereket.

Gazdaságosság

A tervezett létesítmény gazdaságosságát a területi alapadatok és a tervek léptékéből megítélhetően bírálta a bizottság.

Építészeti kialakítás

Azok a pályaművek bizonyultak elfogadhatónak, amelyek a kerület egy jelentős középületének színvonalas megoldását a tervpályázati kiírásban rögzített követelmények (költség, funkció, fejlesztési lehetőség) szerint, minél nagyobb mértékben tudták biztosítani.

Sporttechnológia

A benyújtott pályaművek közül csak néhány foglalkozik sporttechnológiával. A tervezési feladat sportcsarnok – így a sport célját szolgáló technológiai megoldásokat fontosnak ítélte a bizottság.