Programok

Budapest100: elkészült a 2021-es házlista

2020.12.21. 14:47

2021. május 8-án és 9-én szervezi meg immár 11. alkalommal a KÉK – Kortárs Építészeti Központ a Budapest100 hétvégéjét. A szervezők mostanra közzétették a listát a házakról, amiket tavasszal közösen fedezhetnek fel a program látogatói.

2020-ban talán még nagyobb hangsúlyt kapott az újratervezés fogalma, mint az utóbbi néhány évben. A nehézségek utáni újrakezdés, megújulás a főváros történelmét tekintve viszont már cseppet sem ismeretlen fogalom. Budapest három nagy újratervezést élt át a két világháború és az 1956-os forradalmat követően. A 2021-es Budapest100 hétvége pedig ezt a tematikát körüljárva az 1921 és 1930, valamint az 1945 és 1957 között épült, újraépült, átadott házakat mutatja be az ott élők és dolgozók közösségével együtt, több évtizedet átfogva. A korábban a 100 éves házak ünnepeként számon tartott eseménynek kiemelt célja továbbra is az épületek és a lakók történeteinek bemutatása.

A szervezők által közzétett házlista alapján, ezeket az épületeket ismerhetik meg az érdeklődők a pincétől, egészen a padlásig:

I. kerület
Aladár utca 3.
Attila út 133.
Attila út 2.
Attila út 29.
Attila út 33.
Derék utca 10.
Dísz tér 6.
Donáti utca 14-16.
Győző utca 5.
Hattyú utca 8/a
Krisztina Körút 65-67.
Mihály utca 11.
Ostrom utca 5.
Táncsics Mihály utca 10.
Várfok utca 14.

II. és XII. kerület
Gyermekvasút

II. kerület
Árpád fejedelem útja 35-37-től 47-ig
Berkenye utca 15/b
Bimbó út 75.
Bolyai utca 9.
Borbolya utca 4.
Buday László utca 1-3.
Csalogány utca
Csopaki utca 8.
Érmelléki út 8.
Fillér utca 40-42.
Fő utca 61.
Frankel Leó út 2-4.
Frankel Leó út 8.
Garas utca 8-10.
Harcsa utca 1.
Harcsa utca 2.
Házmán utca 7.
Heinrich István utca 3.
Hűvösvölgyi út 177.
Hűvösvölgyi út 64-66.
Keleti Károly utca 39.
Keleti Károly utca 9. ll/a-b. 13/a-b. 15/ab-c., Bimbó utca 2.
Kisrókus utca 3 és 5.
Kút utca 6.
Küküllő utca 6.
Lórántffy Zsuzsanna utca 20.
Lórántffy Zsuzsanna utca 3.
Lórántffy Zsuzsanna utca 6.
Margit körút 27.
Margit körút 45,47.
Margit krt. 99.
Mechwart liget 1.
Orsó utca 21.
Pasaréti út 10.
Retek utca 32.
Riadó utca 2/a-b.
Sodrás utca 3.
Széher út 24.
Szemlőhegyi út 23/b.
Szilágyi Erzsébet fasor 43/a-b és 45/a-b.
Tapolcsányi utca 3.
Török utca 7-9.
Trombitás utca 11.
Trombitás utca 26.
Virág árok utca 11-13.
Virág árok utca 15.
Zivatar utca 9.

III. kerület
Árpád fejedelem útja 49/a-b
Bécsi út 88-92. (a Kecske-Végvár-Doberdo utcák határolta tömb)
Hévízi úti lakótelep régebbi lakóházai
Keve utca 41.
Óbudai kísérleti lakótelep
Raktár utca 39-41. (Hunor-Veder utca által határolt tömb)
San Marco utca 12-18.
Szél utca
Szentendrei út 135.
Zápor utca

IV. kerület
Árpád út 12-14.
Árpád út 7-11.
István út 10.
Szent László tér 3., 4-5., 8., 13.
Szent László tér 9., 10., 11., 15.

V. kerület
Balassi Bálint utca 27.
Balassi Bálint utca 9-11. (régen Személynök)
Báthori utca (Hold utca, Aulich utca kereszteződése)
Báthory utca 10.
Belgrád rakpart 11.
Erzsébet tér 11-13.
Falk Miksa utca 12.
Falk Miksa utca 9-11.
Ferenczy István utca 20.
Gerlóczy utca 4.
Honvéd utca 22-24.
Királyi Pál utca 10.
Kossuth Lajos (régen Országház) tér 10.
Kossuth Lajos (régen Országház) tér 13-15.
Kossuth Lajos utca 18.
Markó utca 7.
Markó utca 9.
Nagy Ignác utca 16. (eredetileg Koháry utca 12/c.)
Október 6. 21. (régen Bálvány utca)
Petőfi Sándor utca 20.
Régiposta utca 7-9.
Stollár Béla utca 3/a-b. (régen Klotild)
Szalay utca 10.
Széchenyi rakpart 19.
Szemere utca 19.
Szemere utca 21.
Türr István utca 6.
Váci utca 18.
Váci utca 24.
Váci utca 6.
Vármegye utca 7.
Veres Pálné utca 33.
Veres Pálné utca 8.
Vörösmarty tér 4.

VI. kerület
Andrássy út 129.
Bajcsy-Zsilinszky út 15. (régen Vilmos császár)
Bajcsy-Zsilinszky út 5. (régen Vilmos császár)
Bajza utca 47.
Benczúr utca 19.
Benczúr utca 23.
Benczúr utca 39/a-b. (régen Nagy János)
Délibáb utca 18/b-c
Desewffy utca 47.
Dózsa György út 84/a
Jókai utca 6.
Podmaniczky utca 111.
Podmaniczky utca 113.
Podmaniczky utca 83-93.
Szegfű utca 6.
Szondi utca 67.
Teréz körút 26.
Teréz körút 56.
Teréz körút 60.
Városligeti fasor
Városligeti fasor 42. (régen Vilma királyné út)
Városligeti fasor 44.

VII. kerület
Akácfa utca 15-23.
Akácfa utca 6.
Bethlen tér 3.
Damjanich utca 21.
Damjanich utca 40-42.
Dob utca 71.
Dohány utca 2-6.
Dohány utca 46.
Garay tér — Piac és vásárcsarnok
Károly körút 3/c.
Károly körút 5.
Kertész utca 24-28.
Kertész utca 42-44.
Klauzál utca 13.
Klauzál utca 30.
Rákóczy út 30.
Szövetség utca 17.
Thököly út 26.
Vörösmarty utca 5.
Wesselényi utca 26.
Wesselényi utca 7.

VIII. kerület
Baross utca 90.
Blaha Lujza tér 1-2.
Bródy Sándor utca 5-7. (azelőtt Főherceg Sándor)
Corvin köz 1.
Corvin köz 1/a-b., József körút 3/a-b., Üllői út 38-44.
Corvin köz 2.
Corvin köz 4/a-b.
Corvin köz 5.
Corvin köz 6-8.
Déri Miksa utca 6.
Fiumei út 19/a.
Futó utca 3.
Gutenberg tér és Bródy Sándor (azelőtt Főherceg Sándor) utca 2. és 46.
Horváth Mihály tér 16. (régen Mária Terézia)
Hős utca 4.
József körút 86.
Kerepesi út 31.
Kisfaludy utca 40.
Könyves Kálmán körút 76.
Magdolna utca 5-7.
Népszínház utca 21.
Orczy-út 22.
Rákóczi út 47-49.
Rákóczi út 61.
Rákóczi út 73.
Rezső tér
Salétrom utca 5.
Sport utca 2.
Strázsa köz
Stróbl Alajos utca 5-7. (1933-ig Juranics)
Szentkirályi utca 27-31.
Szentkirályi utca 8.
Üllői út 54-56.
Üllői út 60-62.
Vajda Péter utca 29-31.
Vajda Péter utca 43.
Víg utca 22.
Víg utca 36.

IX. kerület
Aszódi út
Bokréta utca 3.
Dandár utca 5-7.
Gyáli út (Delej utca) 4.
Gyáli út 18-20.
Gyáli út 4. Törzsépület
Gyáli út 6.
Kálvin tér 7.
Kinizsi utca 22.
Közraktár utca 30.
Mester utca 11.
Mester utca 24.
Mester utca 33-35.
Mester utca 37-39.
Páva utca 39/a.
Ráday utca 30.
Ráday utca 32.
Soroksári út 164.
Üllői út 145. – plébániatemplom
Üllői út 39-43
Üllöi út 65-67.
Üllöi út 71.
Üllöi út 73.
Üllöi út 79.

X. kerület
Albertirsai út 2.
Bihari út 6.
Ceglédi u. 1.
Cserkesz utca 39.
Harmat utca, Harmat köz, Mádi u. által határolt tömb
Ihász utca 24-26.
Kolozsvári út 39-43.
Kőér (régen Apaffy) utca 34.
Kőér (régen Apaffy) utca 62.
Kőrösi Csoma Sándor út 43-51.
Maglódi út 10.
Maglódi út 89-91.
Pongrác út 17. E2 jelű épület
Pongrác út 17. F10 és F11 jelű épületek
Pongrác út 17. H jelű épület
Pongrác út 17. J jelű épület
Pongrác út 17. L1 jelű épület
Pongrác út 17. P jelű épület
Sörgyár utca 16.
Sörgyár utca 35.
Üllői út 120.
Üllői út 122-124.

XI. kerület

Balogh Tihamér utca 3.
Bercsényi utca 28-30.
Bicskei út 4-6.
Bocskai út 43-45.
Budafoki út 52. – II. kazánház
Budaörsi út 2-18.
Diószegi út 54.
Elek utca 26.
Építész utca (Fegyvernek utca, Vegyész utca és Karcag utca által határolt terület)
Fehérvári út 12.
Fehérvári út 37. (Sárbogárdi út, Fadrusz utca és Kanizsai út által határolt terület)
Fehérvári út 88/a-b.
Himfy utca 9.
Kelenhegyi út 37.
Köbölkút utca 27.
Ménesi út 44-48.
Műegyetem rkp. 9.
Október 23. út 1-5. (eredetileg: Lenke út 44.; azonos: Fehérvári út 24.)
Somlói út 54.
Somlói út 6/b.
Szüret utca 15.
Vak Bottyán utca 1-5. (azonos: Karinthy Frigyes út 22., Lágymányosi út 15.)
Vásárhelyi Pál utca 4-6.
Villányi út 15-27. (az 1920-as évek végétől Szent Imre herceg útja)
Villányi út 55-65.
Zenta utca 1-5. (Bartók Béla út 22. Budafoki út 17/a-b-c. és 19.)

XII. kerület
Alkotás utca 41.
Alma utca 2/c.
Beethoven utca 7.
Böszörményi út 20-22.
Böszörményi út 24.
Böszörményi út 4-8. és Királyhágó utca 3-5/a-b.
Csaba utca 15.
Csaba utca 20.
Csaba utca 5.
Csaba utca 9.
Csörsz utca 18.
Eötvös út 12.
Gaál József utca 12/a.
Gaál József utca 18/a.
Hertelendy utca 1/a-b
Istenhegyi út 8.
Kék Golyó utca 1.
Kék Golyó utca 15/b-c
Kiss János altábornagy (azelőtt Fery Oszkár) utca 55-59.
Kiss János altábornagy (azelőtt Fery Oszkár) utca 56-80.
Krisztina körút 6-8.
Márvány utca 48.
Nagyenyed utca 15/b
Németvölgyi út 42-46.
Szarvas Gábor utca 18.
Tartsay Vilmos utca (egykor Hantos út, majd Menkina János utca) 9-11-13.
Ugocsa utca 2.
Ugocsa utca 5.
Városmajor utca 32/a.

XIII. kerület
Babér utca 17/a.
Béke tér 1/a.
Béke utcai lakótelep (Debrecen park)
Béke utcai magasházak
Bulcsú utca 23/a. és b.
Csanády utca 4/b.
Dagály utca 11-15. és 12-16.
Dráva utca 17.
Faludi utca 1.
Faludi utca 5.
Felka utca 3.
Felka utca 4.
Fiastyúk utcai lakótelep, első ütem
Fiastyúk utcai lakótelep, utolsó ütem
Frangepán utca 43.
Gyöngyösi út 2.
Gyöngyösi út 4.
Gyöngyösi út 6.
Hegedűs Gyula (régen V. Csáky) utca 37.
Jász utca 153-155.
József Attila tér
Kárpát utca 13-15.
Kartács utca 25.
Kassák Lajos utca 10.
Katona József utca 31.
Lehel utca 2/a-c.
Margitsziget – Nemzeti Sportuszoda együttese
Margitsziget – Szent Mihály templom
Népfürdő utca (régen V. Újpesti rakpart) 18- 20.
Nővér utca 15-17.
Pannónia utca 12.
Pannónia utca 14.
Pannónia utca 16-20.
Pannónia utca 19.
Pannónia utca 26.
Pannónia utca 34.
Pannónia utca 36.
Pozsonyi út 25.
Radnóti Miklós (régen V. Sziget) utca 21/b.
Radnóti Miklós utca 24.
Radnóti Miklós utca 26.
Reitter Ferenc utca 7.
Szabolcs utca 17-21.
Tátra utca 12/b.
Tátra utca 15/b.
Tátra utca 20/a.
Üteg utca 16-20.
Váci út 184.
Váci út, Gyöngyösi utca, Madarász Viktor utca, Faludi utca által határolt tömb hrsz: 26085/141
Vágány utca 2.
Visegrádi utca 31.
Visegrádi utca 32-34.

XIV. kerület
Ajtósi Dürer sor 5.
Állatkerti út 11.
Amerikai út 76.
Cházár András (régen VII. Bálint, majd Szent Domonkos) utca 1.
Cházár András (régen VII. Szent Domonkos) utca 16.
Egressy út 35-51.
Gyarmat utca 6.
Gyarmat utca 7/c.
Hermina út 21.
Hermina út 35-37.
Hungária körút 151.
Hungária körút 153.
Hungária körút 159-161.
Hungária körút 171-173.
Ilka utca 35/a.
Ilka utca 35/b.
Ilka utca 41.
Ilka utca 43.
Ilka utca 47.
Ilka utca 56.
Kerepesi út 80. és Örs vezér tere 1.
Pétervárad utca 2-4.
Stefánia út 63/c.
Stefánia út 65.
Stefánia út 77.
Stefánia út 99.
Thököly út 123.
Thököly út 81.
Varsó (régen VII. Újvidék) utca 14-28.

XVIII. kerület
Gyár utca

XIX. kerület
Üllői út 303.

XX. kerület
Gubacsi út
Tátra téri lakótelep

XXI. kerület
Béke tér, Olvasó munkás szobra mögött
Csepel-Csillagtelep (Vénusz u., Tejút u., Merkúr u., Szabadság u. által határolt tömb)
Kossuth Lajos utca 30-46.
Kossuth Lajos utca 55-61., Templom utca 32-38.
Szent Imre tér 21-22.

XXII. kerület
Duna utca, Játék utca, Pécsi utca
Városház tér 11-13.

Forrás: budapest100.hu