Közélet, hírek

Budapesti Építész Kamara Építészeti Nívódíja 2015

2015.10.02. 16:00

Október 5-én, az Építészet Világnapja alkalmából egész nap rendezvényekkel várják a látogatókat. Az nap kiemelt eseménye a Budapesti Építész Kamara által alapított Nívódíj átadása. 

Magyarországon az emberek méltatlanul keveset tudnak a kortárs építészetről, annak ellenére, hogy az elmúlt években számos épület és építészeti alkotás nagy nemzetközi figyelmet kapott vagy címlapra került. A Budapesti Építész Kamara ezen a helyzeten kívánt változtatni, amikor meghirdette az építészeti Nívódíjat. Az első pályázaton nagy érdeklődés volt és magas színvonalú pályaművek érkeztek, díjátadója október 5-én este 6 órakor lesz a Fuga építészeti központban. ( V. kerület Petőfi Sándor utca 5.)

Az első díj különlegessége, hogy nem ragadt le az elmúlt egy év termésénél, hanem figyelmét kiterjesztette az elmúlt 5 évre – ennek is köszönhető, hogy 50 pályamű érkezett be. A Budapesti Építész Kamara által alapított Nívódíj célja, hogy a kiváló építészeti alkotások és innovatív gondolatok megkapják a megérdemelt figyelmet és a nyilvánosságot, tágabb értelemben, hogy a díj elősegítse az építészeti kultúra fejlődését és elősegítse az építtetők és az építészek közötti sikeres együttműködést.

A pályaművek széles skálán mozognak, hiszen volt közöttük középület, lakóház, sportlétesítmény, műemlékfelújítás is. Rengeteg érdekes alkotás érkezett, pl. egy 200 méter hosszan, de csak 1 centiméter szélességben tekereg vagy egy másik, amely több helyen bukkan elő a fölből. Az épületek többsége hosszú időkre meghatározhatja a főváros arculatát, de van olyan, amely szelíden elbújik a városban. A nyertesek és kiválóságok között is találni olyat, amelynek lényegi eleme maga a folyamatos változás.

Az 5 díj pénzjutalommal, a házra kerülő emlékplakettel és oklevéllel jár. 
A nyertesek nevei október 5-én látnak napvilágot. A pályaművekből október 1. és 25 között látható kiállítás a FUGA építészeti központban.

A megnyitón köszöntőt mond: Bálint Imre, a Budapesti Építész Kamara elnöke.
A díjazottakat és kiemelt alkotásokat méltatják a zsűri tagjai (elnök: Benczúr László, tagok: Balázs Mihály, Hőnich Richárd, Lévai Tamás, Masznyik Csaba, Somogyi Krisztina és Winkler Barnabás)