Nézőpontok/Vélemény

Budavári visszaépítések: pro és kontra más szemszögből

2020.03.08. 16:20

Miért nem rökönyödünk meg egy Mies van der Rohe épület visszaépítésénél is? Miért nem építjük fel ezzel az erővel Buda középkori várát? Mik is valójában azok a karták, és tulajdonképpen min vitázunk egyáltalán? 7 pont a téma megközelítéséhez.

Január 23-án lezajlott egy civil fórum a Budavári Önkormányzat falai közt, ahol a téma a hajdani Külügyminisztériumi épületének visszaépítése volt. Az eseményen Lővei Pál és Csomay Zsófia oldaláról elhangzottak egy művészettörténész és egy építész meglátásai is, melynek hallatán ezen írás igyekszik egy másik generáció másfajta megközelítéseiről szót ejteni, habár a valódi cél igazából a felhívás volna keringőre!

Hamarosan ugyanis Szerkesztőségünk is körbejárja a budavári kiépítések témáját, ám nem csupán a neves szakemberek véleményére vagyunk kíváncsiak! Erről a roppant megosztó és izgalmas kulturális jelenségről várjuk a hallgatók, gyakornokok és pályakezdők véleményét építészi, elméleti és turisztikai menedzsment oldalról is! Miként látják ők a témát  az egyetemekről, és munkahelyeikről? Hallanak-e a jelenség okairól, történetéről és jövőjéről releváns és objektív megközelítéseket a katedráról? Ne feledjük, rossz vélemények nincsenek, csak improduktív hozzáállások. A véleményformáláskor az alábbi szubjektív szempontokat is érdemes lehet figyelembe venni:
 

1. Tartsuk a távolságot!

Hiába van szó 19. századi épületek visszaépítéséről, a jelenséget nem szabad összemosni a historizmus korának kritikájával! Merőben 21. századi akcióról beszélünk, ezért kizárólag a mi korunkra nézve hangoztassunk indikátorokat és hiányosságokat. A historizmus épületeinek megítélését hagyjuk a korszak szakértőire!

És vice versa, a historizmus példájával sem érdemes napjainkra hivatkozni. Viollet-le-Duc kifejti, hogy egy műemléket jelenkori módon kell újjáéleszteni, ezért gótizált ő is műemléki kiegészítésein: saját korának ez volt a legkortársabb stylje. 1872-ben született meg az a miniszteri rendelet, amely a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságát életre hívta és bizony ezen első igazi magyar műemlékvédelmi szervben a legfoglalkoztatottabb építészek is  főszerepet kaptak, mint például Schulek Frigyes, vagy Steindl Imre. Ma már bőven más a helyzet, úgyhogy ha a historizmus éveinek nagyszerűségét kiáltva szólalunk fel a visszaépítések terén, sokkal inkább érdemes egy nemzet forradalom utáni talpraállásának építészeti törekvéseit emlegetni. A török hódoltság, majd a forradalom és végül a világháborúk utáni, „sebet gyógyító" stílszerű kiépítéseket  már érdemes egy témakörben emlegetni a budavári munkálatokkal. 


2. A Velencei Charta ma már nem releváns

Számunkra a választóvonal a  II. világháború, hiszen a budavári épületek java része az ezt követő évtizedekben pusztult el. Amikor ennek okán hivatkozunk a Velencei Kartára, az személy szerint olyan érzést kelt, mintha valaki Theoderik gót király 5-6. századi műemlékvédelmi elvei szerint kötelezne helyreállítani Itáliában. Ez persze erős túlzás, de a lényeg az, hogy régen született elvi álláspont nem biztos, hogy releváns jelenkorunk kultúrpolitikájára is. Ha egyesek maradinak tartanak régi módban tervezni, akkor miért nem tartanak szintén elavultnak egy 56 évvel ezelőtt született kartára hivatkozni?

Ha úgy vesszük, a Pénzügyminisztérium Rados Jenő által tervezett visszaállítása sem követi szigorúan a velencei elvet. Nem kortárs módon retusál, hanem szó szerint újonnan historizál. A karták olyan széles közönséghez szólnak, és fogalmazódnak meg, hogy egy ponton képtelenek az egyes nemzetek unikális szituációira és problematikáira választ nyújtani, ezt még az íróik is bevallották. A háború után lecsendesett évek közeledtével egyes országok tudatosan kezelték a tényt, hogy a kiépítésnek van egy sajátos üzenete. Németország sem ma kezdte a dolgot a Berliner Schloss-szal, a Velencei Karta megszületésével együtt már akadt példa historizálásra. ( pl Willy Weyres: Sankt Maria im Kapitol, Köln (1956 – 1976/1984).) Varsóban sem a hamisítás volt a cél: egy  nemzet emelt mementót a hatalmas tragédiából való felépülésnek és ezt tudja minden turista, aki lefényképezi. Egy visszaépítés mindig üzenet, és ez mindig egy kortárs üzenet.


3. A dilemma örök

Ha vigyázó szemeinket a háború előtti évekre vetjük, akkor jól látni, hogy a stílszerű kiépítés már akkor ott motoszkált elődeink fejében. Az első igazán modern szellemben történt helyreállításnak sokáig a Möller István-féle zsámbéki konzerválást tanították. Pont, hogy Lővei Pál kutatásai alapján tudjuk, hogy ez a modern téglakiegészítés nem feltétlen egy új irány meghonosításáért történt. Möller ugyanúgy szerette volna stílszerűen kiépíteni a templomot, csak erre nem volt elég anyagi támogatása. Közvetlen a háború előtti évtizedeket az Athéni Charta műemléki éveinek mondják, amelyben hazánk úttörőnek volt tekinthető: az elsők között kezdtünk ugyanis modern szellemben műemlékeket kiegészíteni. Csakhogy ez viszonylag együtt történt a Trianon után felerősödő klasszicizáló, vagy historizáló törekvésekkel. Egy türjei templom, vagy egy margitszigeti Szent Mihály-kápolna kiépítése nem ütötte egymást a székesfehrévári romterület, vagy az esztergomi kápolna modern szemléletű rekonstrukcióval. Az 1930-as években például még bőven felmerült komoly ötletként a Salamon-torony Schulek-féle kiépítése is.


4. Mi a helyzet a modernista kiépítésekkel?

Miért nincs nagy ellenhagja a modernista, lassan szintén egy évszázada épült emlékek visszaépítésének is? Vegyük például Ludwig Mies van der Rohe híres művét, a Barcelona Pavilont. Ideiglenes épület révén mindössze alig 1 évvel a felépítése után szétszedték. Mint nagy példakép, nem létezhetett csupán képeken tovább. 1983-ban a Mies van der Rohe Foundation kezdeményezésére Cristian Cirici, Fernando Ramos és Ignasi de Sola-Morales tervei és kutatásai alapján 1986-ra újjáépítették. A matéria ugyanúgy üvegből, acélból, travertinből, márványokból, és az Atlasz-hegységből származó ónixból áll. Állandó építményre tervezett reprodukciója némelyek szerint szerint az eredeti kutathatóságát homályosítja el. A Robbrecht en Daem architecten már Ludwig Mies van der Rohe egy elfeledett tervét valósította meg, igaz, csupán ideigelenesen. A Prágai Nemzeti Technikai Múzeum és a Prágai Műszaki Egyetem Műemlékvédelem és Műemlék Megőrzés Tanszéke egy közös projekt keretében Adolf Loos egyik meg nem épült tervét építi meg a 150 éve született mester emlékére. Az Egyesült Államokbeli Indiana University művészeti kara, az Eskenazi School of Art, Architecture + Design pedig nemrég bejelentette, hogy a bloomingtoni campuson készülő új épülete Mies van der Rohe egyik el nem készült vázlata szerint épül fel. Ugye tisztában vagyunk azzal, hogy a modernizmus sem kortárs már?


5. Nevezzük nevén a gyereket!

Érdemes a megfelelő kifejezést és példákat használni (még ezen íráson belül is összemosódnak sajnos a kategóriák). Nem mindegy, hogy rekonstruálunk, vagy rehabilitálunk egy műemléket. Nem ugyanaz a műfaja az 1:1-es makettnek és egy műemlék reanimációnak. Nem egy neves szakember állt ki már a mai kiépítések mellett azzal az érvvel, hogy például a Monte Cassinoi kolostort is teljesen újjáépítették a háború után.  Csakhogy más egy háborús pusztításból szinte azonnal visszaépíteni valamit, és megint más ugyanezt tenni félévszázaddal később. A füzéri vár hipotézisek alapján történő kvázi visszaépítése sem emlegethető egy lapon a fennmaradt fotók és dokumentációk alapján történő rekonstrukciókkal, ahol ráadásul az iparművészeti elemek hiteles előállítására már egy komplett szakember generáció is kiképződött.


6. A fejlesztői szempont

Bővebb párbeszéd csak építészek és teoretikusok, azaz a magyar társadalom nagyon-nagyon pici szegletei között zajlik. Aki nem mozgott még ingatlanfejlesztési területen, az könnyen érvel csupán stilisztikai kérdésekkel és nincs fogalma arról, hogy mennyi  szempont érvelhet még a múltba tekintés mellett vagy ellen.  Nem egy műemlék kiépítésénél, vagy bontásánál felmerülnek olyan okok, amiknek nem is sejtjük milyen súlya van és hány átlag magyar közalkalmazott (nem, nem politikus) munkahelye és egzisztenciája múlhat rajta. A gazdasági oldalról éppen ezért volna jó olvasni több konkrét, releváns és objektív szempontot felsorakoztató értekezést.


7. De mi lesz így a kortárs építészettel?

Nem az a kétségbeejtő, ha 2020-ban stílszerűen építünk vissza, hanem az, ha ezzel párhuzamosan nem látunk progresszív kortárs beruházásokat megszületni. Hajdan a legnemesebb anyagok, márványok, fémek, részletek és formák vallottak egy épület presztízséről, a korral pedig csak nőtt patinájuk. Hogy a jeles rekonstrukciók mellett ma meg van–e ez a kortárs párhuzam és a társadalom fel tud-e nézni kortárs építészetünkre, az egy velős kérdés. A másik szempont az, hogy e visszaépítések mellett nem maradhat el az eredetiben fennmaradt műemlékek tisztelete sem. Míg a várban újonnan épült historizáló épületek emelkednek, addig a belvárosi műemlékeken osztást és anyagot nem tisztelő műanyag nyílászáró cserék, vagy elsummázott homlokzati helyreállítások nem engedhetőek meg. Épüljenek hát rekonstrukciók, de épüljenek remek kortárs épületek is, a lényeg, hogy magas színvonalon történjen kivitelezésük. Mert a jövő e mércével fog minket vizsgálni: hogy minőséget tettünk-e le az asztalra?