Casmáta

Ungerhofer Dániel diplomamunkája témájaként Győr kazamata rendszereinek újragondolását választotta. A felszín alatti rendszerbe egy művészeti képzést integrált, mely nemcsak tisztelettel fordul a hely felé, hanem működésével változtat a város ezen részének pangó miliőjén. 

Amikor először hallottam, hogy Győr, a város, melyben egész eddigi életemet töltöttem, kazamata járatokat rejt a gyomrában, nem hittem volna, hogy valóban ilyen jelentős kiterjedésű föld alatti rendszerről van szó. Amikor először volt szerencsém lejutni, borsózó érzéssel mentem le, tévedtem el, bolyongtam és kerültem elő belőle. Végtelenül izgalmas tér szövevények megkenve vastagon történelmi múlttal. Lent lenni a város mélyén és még csak nem is sejtve, hogy épp mi lehet a felszínen felettem. Elveszve bolyongani az elveszettben.

És, hogy mennyire rejtőzködők, arról talán az árulkodik leginkább, hogy a legtöbb ismerősöm, akiknek meséltem diplomamunkámról, egyből azzal kérdezett vissza, hogy “tudtam-e, hogy Győrt és Pannonhalmát is összeköti egy föld alatti járat?!...” (Egyértelműen tudni lehet, hogy ilyen nincs.) De ezek a kérdések mégis nagyon jól megfogalmazták ezen eltűnő terek tragédiáját. Arról, ami “kacsa” majdnem mindenki tud, de ami a valóság és a talpunk alatt van, arról szinte senki sem.

Annak ellenére, hogy egyetemi város, Győrben nem alakult ki igazi pezsgő élet. Irigykedve gondolok Szegedre, Pécsre, Debrecenre. Pangó kulturális élet és esténként kihaltság halkul a városra. A városvezetés tudatosan igyekszik az egyetemistákat a híd túloldalán tartani. Nem szándékuk a fiatalokat bevonzani a belvárosba, így elesik a város egy olyan üde közegtől, akik egy egészen új, egészen más lendületet adhatnának a halk hétköznapoknak.

A győri Széchenyi István Egyetem egy ideje dédelgetett szándéka a meglévő művészeti képzését vizuális és képzőművészeti irányba is fejleszteni. Véleményem szerint ennek nem szabad majd a meglévő egyetemi kampuszhoz földrajzilag kapcsolódnia. Legyen szerves része a belvárosnak, legyen egyfajta motorja a kulturális életnek, legyen arca a város felé.

A kazamata rendszer már önmagában is képvisel egyfajta anti-konvenciót. Azt gondolom, ez egyezik a művészvilág egyik legfontosabb attitűdjével. Izgalmas lehet, ahogy ezeket az elhagyott tereket, amelyeket már mai technologiával elképzelhetetlennek tartunk készíteni, hogyan laknák be művészek. Hogyan mennek le a város alá művészkedni. Hogy tudnak az extrovertált művészek viszonyulni az introvertált terekhez és fordítva. 

Földalattiság

Milyen lehet a föld alatt lenni. Nem hétköznapi élettér, de számomra pont ettől van még nagyobb varázsa. Az egyik legelemibb szükségletünk a menedékszerzés, a legősibb hajlékunk a barlang volt. Az emberiség történelmének legelején a föld alatt találta meg a megnyugvást, a pihenést és az elbúvást. Azóta is építünk barlangokat magunknak, csak az életforma és építési technológia megváltozása átírta annak formáját.

A kazamatákban pont ez fogott meg. Mai körülmények között már nem építünk ehhez hasonló struktúrákat, tereket: kanyargó, sok helyen esetlenül megtörő, olykor szűkülő-táguló donga rendszert.

Ma a metró, borospince, elmúlás, hűvös, stb., amik először eszünkbe jutnak róla. Nagyon kevés embert ismerek, aki jóleső érzéssel megy le metrózni. Feszülten sietnek, zsúfolva füllednek. Nem gondolom, hogy a földalattiság idézi elő ezt a jelenséget, de azt sem, hogy az enyhít rajta.

Lent két alapvető szükséglet van. Fény és levegő. A sötét földalatti világban a fénynek kitüntetett szerepe van. Megváltozott módon érzékelünk fényeket, szagokat, hangokat. Megváltozik a közérzetünk. Oly csönd van, hogy azt már hallani lehet. Vagy a legapróbb fény beszűrődése is vakító tud lenni. Fénytündérek.

Érdekes belegondolni az underground kettős jelentésébe. Van a topográfiai értelmezése, amely ténylegesen a föld alatti világra utal. Ugyanakkor nagyon erős a kulturális aspektusa is, amely azokra a képzőművészeket, zenészeket, írókat, alkotókat jellemzi, akik iránt kevésbé volt befogadó a társadalom.

Téridentitás

A meglévő szerkezetek mind a föld alatt helyezkednek el. Szerkesztésük és működésüket megértve belátható, hogy teljes természetességükben léteznek a felszín alatt. Ahogy ellenállnak a föléjük pakolt földréteg nyomásának, vagy ahogy a rendszer fényhez és levegőhöz jut.

Az általam megfogalmazott továbbírás épületszerkezetei is igyekeznek továbbörökölni ezen tulajdonságokat. Láthatatlanul és teljes egészében lent maradnak, csak ott és akkor jönnek fel levegőért és némi fényért, ahol és amikor szükséges. A szerkezet önön szerkesztési milyensége igyekszik biztosítani a létszükséglet hozzávalóit.

Továbbírás

Fontos volt számomra, hogy mindenhol a rendszer természeteségéből fakadóan írjam tovább a kazamata történetét. Ezért a bővítések olyan helyzetben történtek, ahol természetes fogódzó pontot kínált a struktúra, vagy ahol meglévő, ám utólag befalazott nyílásokat lehetett újranyitni.  

Jószomszéd

A Káptalandomb szakrális tartalma alá telepíteni egy képzőművészeti intézményt már csak helyzetéből adódóan is óriási feszültséget generál. Hiszek benne, hogy több egymással szöges ellentétben álló eszmék egymáshoz közelítéséből születnek azok a dolgok, amik gyökeresen újat tudnak mutatni. Így a rendszeremben is lettek olyan pontok, ahol összeér a két világ, amelyeket csak vékony “membránok” választanak el egymástól finoman.

Fényháztatrás

A meglévő kazamatákban csak helyenként megoldott a fény és levegő betáplálása, így a bekerülő funkciókat azok fényigénye és a tartozkodás hossza szerint rendeztem. Például egy fotóstudió vagy egy fotólabor élvezi a természetes fénytől való elzártságot, míg egy rajzterem sok esetben épp keresi azt.

Jövő

Tervezői szándékom volt olyan struktúra alkalmazása, mely könnyen viseli el az esetleges jövőbeni funkcióváltás megváltozó térigényeit. Diplomamunkám készítése során mindvégig fontos volt számomra, hogy ne csupán egy matérián dolgozzak. Mellékszálon jelen voltak olyan kérdések is, melyek Győr történelmi, kulturális és urbanisztikai életében meghatározó jelentőséggel bírnak.

Fontosnak éreztem a figyelemfelhívást. Rámutatni, hogy Győr belvárosa alatt megbúvó terek leledzenek, melyek hasznosításával egy egészen új szín kerülhet a város palettájára. A tervezés során olyan magatartást gyakorolni, amely képes megtartani a kazamaták jellegzeteségeit, továbbá elérhetővé és bőrön keresztül megélhetővé teszi azt az érdeklődők számára. A helyszín továbbírásánál igyekeztem a meglévő járatok működési mibenlétét megérteni, majd ezen elveket kortárs módon alkalmazva olyan beavatkozásokat eszközölni, amelyek biztosítják a tartós lentlét szükségleteit.

Hiszem, hogy egy Képzőművészeti Egyetem hallgatói természetüknél fogva jól tudnak belakni egy ehhez hasonló téri szituációt. Továbbá azt is, hogy az a feszültség, amely a felszíni szakrális tartalom és az az alá beékelt világi funkció között létrejön, olyan aktivitást tud generálni a Káptalandombra, amely képes pezsdíteni annak jelenleg pangó miliőjén.

Ungerhofer Dániel

Opponencia

Sok éve vetődik fel bennem a kérdés, hogy miért jó, ha a diplomázó hallgató maga találja ki a feladatát, írja meg a tervezési programot. Ungerhofer Dániel tervét megismerve egyértelmű a válasz.

A jogszabályi, anyagi és műszaki lehetőségek útvesztőiben vergődő gyakorló építésznek nagy szüksége van arra, hogy a fiatal generáció frisseségével, merész, olykor vakmerő gondolataival visszatérítse az építészet valódi kérdéseihez.

A diplomázó tervezési helyszínéül a győri Káptalandomb alatt húzódó kazamata rendszert választotta. Tervezési programként a Széchenyi István Egyetem Képzőművészeti karának igényeit fogalmazta meg.

Győr nyüzsgő, élettel teli történeti belvárosa fölé szakrális nyugalommal magasodik a Káptalandombon álló Székesegyház, amely a püspöki palotával és a Hittudományi Főiskola monumentális épületével az elcsendesedés helyszíne. A felszínen uralkodó zárt világ nyugalma és a föld alá tervezett pezsgő egyetemi művészvilág között feszülő ellentét, a történeti és a kortárs találkozása izgalmas kihívást jelent a tervező számára.

A diplomázó a legnagyobb alázattal lakja be a szövevényes történeti tereket, nyitja meg az egykor volt lejáratokat, sőt az áradásokkor beszivárgó víz előtt is fejet hajt. Nem elzárja a víz útját, hanem beengedi az épületegyüttes bizonyos részeibe, felkínálva a művészeti iskola hallgatóinak az esélyt a szokatlan szituáció kreatív kihasználására.

A hozzáépítések szigorúan funkcionálisak. A kapcsolatot a két világ között csupán a fényt és levegőt beengedő fénykutak jelentik. A két föld alatti, várfalak közé tervezett új tér – a műhelyek és a műtermek területe – tudatosan nem lép ki a várfalak szigorú rendszeréből. Kicsit sajnálom, hogy a diplomázó ezen a ponton nem használja ki a folyóval való vizuális kapcsolatban rejlő lehetőséget.

Az egyetlen földfelszín fölé tervezett épület a két várfal közé ékelődő, lábakra állított, könnyű szerkezes, rézlemez borítású büfé. Az épület paradox módon a várfalak felé teljes homlokzatán nyitott, merőleges irányban, a sétány felé teljesen zárt. A falakra néző kávézóban sűrűsödik a nyugalom és a pörgés terei közti feszültség.

Érzékeny tervezői magatartást mutat a föld alatti új építések alap szerkezeti eleme – a kétarcú istenről elnevezett – Janus pillér, amely szerkezeti szerepén túl funkcionális alapelem is, fényt és levegőt vezet a föld alatti terekbe.

A komplexum funkcionálisan átgondolt, jól szervezett. Az új szerkezetek és formák markánsan és következetesen elkülönülnek a régiektől, ebben csak a raktárak újonnan kialakított dongaboltozatos tereiben érzek némi törést. A műszakilag is több problémát felvető, a régi formát lekövető megoldás helyett megfontolandó lett volna egy határozottabb, a régitől nem csak anyagában, hanem formailag is elszakadó, térben úszó megoldás.

Ungerhofer Dániel rendkívül összetett feladat megoldására vállalkozott. A feladat léptéke ellenére sikeresen vette az akadályt, átgondolt, alapos tervet készített, amely érezhetően a szívügyévé vált a tervezés folyamatában. Felvetései megfontolandó építészeti gondolatokat rejtenek. Kívánom, hogy gyakorló építészként is hasonló lelkesedéssel és kreativitással adjon megoldást az elé kerülő feladatokra.

V. Marton Rozália DLA építész