Épülettervek/Középület

Cézanne, Mondrian és Balatonudvari

2012.06.18. 11:35

A Cézanne és Mondrian festményeire jellemző harmónia és absztrakció ihlette meg dr. Komjáthy Attila vezető tervezőt és munkatársait, akik Balatonudvari festői környezetben elhelyezkedő, európai színvonalú golfpályája mellé terveztek apartmanházat, az egykori bánya területére. Két különböző irányt vázoltak fel - a markáns megjelenésű Híd és a terephez simuló legyező Legyező koncepcióját -, amelyek mindegyike a speciális táji adottságokat felhasználva, nagyvonalú gesztussal oldja meg a feladatot, az energiatudatos tervezés szempontjait is beleépítve az elképzelésekbe.

Apartmanház Balatonudvariban

A balatonudvari golfpálya mind felszíni morfológiájában, mind épített voltában európai színvonalúnak minősül. Amikor megkaptuk a feladatot, egyetértettünk a tulajdonosi célkitűzéssel, miszerint fontos, hogy a pálya kiszolgáló funkciója javuljon, és a korábban tervezett szállodával szemben egy apartmanház (esetleg Time Share rendszerű ház) valósuljon meg. A volt agyagbánya, illetve kőbánya területe szervesen kötődik a pályához, nemcsak térbeli elhelyezkedésével, hanem  mesterséges kialakításával is. A pályát erdők, ligetek, tavak, bányák, a környezet szép adottságai (mező, szőlőültetvények), valamint a Tihany - Balaton - somogyi partvidék látványa határolja.

 

 

 

A tervezés kezdetekor két dolog volt igazán fontos számunkra. Egyfelől az építészeti feladat, hogy hogyan használjuk a felszíni adottságok formai lehetőségeit, másrészt a fenntarthatóság, energiatakarékosság szem előtt tartása, amelynek már a tervezőasztalon meg kellett jelennie, az első lépésektől kezdve. Az energiatudatos épülettervezés szakértőjeként Reith András (Mérték Építészeti Stúdió Kft.) segítette a munkánkat, valamint a stúdió munkatársai is elkészítettek egy lehetséges verziót.

Formai szempontból több variációt is megvizsgáltunk és arra a döntésre jutottunk, hogy - szemben egy lakópark jellegű beépítéssel - itt a természeti környezet és az új funkció egy nagyvonalú gesztust kíván. Cézanne és Mondrian festményei jutottak eszünkbe. Cézanne képein érezzük azt a harmóniát, ahogyan az épített elemek a természetes környezet szerves részeivé válnak, és végül együttesen alkotnak tájképet. Mondrian absztrakciója megmutatja számunkra a párhuzamot a szerkesztett és természetes képződmények között. Különböző variációink közül a kiválasztottak döntően arra a táji (mesterséges) adottságra építettek, hogy az agyagbányát (kőbányát) mintegy természetes környezetként használják fel. Ezzel egy olyan építészeti megoldás kialakítását teszik lehetővé, amely mind építészeti, mind esztétikai szempontból különleges minőséget képviselhet.

 

 

 

A tervezés kezdetekor azt vizsgáltuk, hogyan illeszkedhet leginkább egy tervezett tárgy a Balaton-felvidék lenyűgöző környezetébe, és az adott helyszín milyen kapcsolatot tesz lehetővé a bányától megörökölt egyedi tereppel. Ahhoz, hogy eredeti, a környezettel együtt lélegző megoldás szülessen, meglátásunk szerint két út lehetséges: vagy a terephez simulni, mint egy lepel, vagy markánsan eltérni, szándékosan megtörni a felszíni egységet, vállalva, hogy új elemet helyezünk a tájba. Végül mindkét irányt végiggondoltuk és két, egymástól is markánsan eltérő házat festettünk le.

 


 

A HÍD tervezésekor az utóbbi utat jártuk, ugyanakkor törekedtünk rá, hogy a lehető legkevesebb természeti beavatkozással rajzoljuk meg a házat. Az épület tömege, rendszere nagyon egyszerű, funkcionális. Szó szerint, mint egy híd, úgy feszül a bánya területe fölé - idézve ezzel Cézanne festményét -, nem beépítve az alsó terepsíkot, így a fogadó díszkert, és a pihenő kert a sziklafalnak köszönhetően egy védett, bensőséges terület lehet, ami épülettel nem határolt. A háromszintes háztömeg a bánya két sziklafalára ül rá, alatta szabadon átjárhatónak hagyja a bánya alsó terepszintjét, oldalról pedig a bánya erdősített felső terepszintjéhez csatlakozik. A homlokzatok kialakítása Mondrian absztrakt formáit idézi. A két véghomlokzat megnyitásával valódi hídként funkcionálhat a ház.

 


 

A LEGYEZŐ tervezésekor a korábban említett két út elágazásánál a másik irányba fordultunk. A beépítés a bánya terepvonalaihoz simul, és ehhez alkalmazkodva, egy helyenként átlátható hártyaként terül el a sziklafalon. Ez az épület érzékenyen reagál az őt körülvevő terepre, de Mondrian mértani absztrakciójához hasonlóan illenek bele az apartmanok a tájképbe. Az apartman-egységek szinte önállóan sorolódnak egymás mellé, szintenként eltolva, kicsit elforgatva ugyanaz a modulrendszeren alapuló alaprajz ismétlődik. A beépítés nem tapad mindenhol szorosan a sziklafalra, helyenként elválik attól, így gazdagítva a külső fedett-nyitott terek részleteit, és lazítva a beépítést. Célunk volt a sorolásból következő monotóniát feloldani és izgalmas, meghitt pihenő tereket kialakítani. Az egységek előtt és között teraszok találhatók, melyek egy része közös használatú tér. A szinteket kültéri lépcsők kötik össze, a házat négy lift szolgálja ki. Északnyugatról csupán egy kétszintes tömeg látható.

Mindkét variációban azonos méretű apartman-egységeket terveztünk, amelyek lehetőség szerint összekapcsolhatók és így nagyobb lakóegységek is kialakíthatók. Mindegyik egységhez tartozik egy kültéri terasz. Míg a HÍD esetében minden egység közel azonos kilátással és környezettel bír, addig a LEGYEZŐ variációban minden egyes apartmannál kicsit más a kilátás, kicsit eltérő a közvetlen környezet.

 

 

 

Olyan izgalmas, esztétikus, egyedi külső és belső tereket kívántunk kialakítani, amelyek kiválóan alkalmasak a vendégek pihenésére, társasági események lebonyolítására, ugyanakkor elképzelésünk szerint - mint energiatudatos épület - a fenntartása nem igényel sok munkát és energiát. Ezt szem előtt tartva igyekeztünk kihasználni a helyszín különleges adottságait, a meglévő sziklafalat, a szép természeti környezetet.

A vázlatokat egy ajánlattételi verseny keretein belül, meghívott ajánlattevőként készítettük.

Oliser Krisztina


Tervező: I+H Ingatlanhasznosító, Építészeti és Mérnökiroda Kft.
vezető tervező: dr. Komjáthy Attila
társtervezők: Agg Virág Melinda, Mészöly Krisztina, Komjáthy Gábor, Oliser Krisztina