Clark ügyben előre 2: kitérő egyenesek
Mórocz Balázs és Vannay Miklós, a Stúdió 100 tervezői kapták a tervpályázat egyetlen hivatalos díját, azt a bizonyos másodikat, amit nem előzött meg első és nem követett harmadik. Most Balázs és Miklós is vállalkozott arra, hogy beszámoljon nekünk arról, mi történt az elmúlt hónapokban, merre mentek tovább és most hol tartanak.
Mórocz Balázs és Vannay Miklós, a Stúdió 100 tervezői kapták a tervpályázat egyetlen hivatalos díját, azt a bizonyos másodikat, amit nem előzött meg első és nem követett harmadik. Most Balázs és Miklós is vállalkozott arra, hogy beszámoljon nekünk arról, mi történt az elmúlt hónapokban, merre mentek tovább és most hol tartanak.
Emlékszem, hogy amikor beléptem a MÉSZ Kós Károly termében tartott vitára, futó pillantást vetettem a tervekre és egyből kiszúrtam azt az elegáns aranysárga, mindenki másétól különböző tervet. De lehet, hogy soha nem fog megépülni, mert rosszul áll a szénája. A meghallgatható cca. fél órás interjúból kiderül, hogy a tervezők két ordas hibát követtek el az elmúlt pár hónapban. Kitalálták, hogy a hely sokkal alkalmasabb lenne egy olyan speciális funkciókeverékre, amely sokkal különlegesebb és egyáltalán nem kizárt, hogy gazdaságosabb is lehetne, mint egy szálloda. De ez a hajó sajnos elment, a szállodaprogramot valószínűleg más egyéb körülmények már sokkal korábban bebetonozták.
A másik hiba ennél sokkal súlyosabb, már ami az új, továbbfejlesztett szállodaterveket illeti. Mondjuk úgy, hogy nem jól menedzselték a kommunikációt, vagyis "lecsúszták" azt az áldott pillanatot, amikor az új koncepciót bemutathatták volna a fejlesztőknek. Világunk lényege az ellentmondás, hogy Tasnádi József képzőművészt idézzem, mert miközben szívvel-lélekkel és nem kevés tehetséggel a fiúk kétféle irányban is jelentős és fontos felismerésekre jutottak, ezzel együtt be is zárták magukat a tervek világába. A dologból nem lesz semmi, hacsak nem történik valami csoda. S csodára pedig miért is ne lenne esély akkor, amikor ma semmi nem úgy történik, ahogy normális esetben történnie kellene.
Az új szállodatervekben egy roppant egyszerű és kézenfekvő megoldással elvetették a pályázati koncepció leggyengébb részletét, amelyet - talán nem véletlenül - kétféle irányból is szitává lőttek a kétségek. Nagy merészség, ha valaki ablaknélküli, "camera obscura" szobákat tervez egy design hotelbe, ahová a külvilág üvegszáloptikán keresztül élő freskóként vetül a falra. Kétségtelen, hogy nem csak merész, hanem izgalmas megoldás is lehetett volna, ha nem uránium árban mérnék azt az üvegszáloptikát, amiben az üvegszálak párhuzamosan futnak és ezért valóban képesek képet továbbítani. Az olcsóbb verzió csak fényt visz át, elég nagy veszteséggel. Fogalmam sincs, hogy miért, de ennyi, így legfeljebb az ablakok atyja, Bill G..... lehetne az egyetlen fizetőképes vevője az ötletnek.
A terv messze izgalmasabb lett, mint amilyen volt, és messze jobb lehetne, ha kapna esélyt a továbbgondolásra. Az eredeti elképzelést, mármint hogy a szűkös belső udvar helyett egy külső, transzparens térburkot hoznak létre, továbbfejlesztették. A szűkös belső udvar a szobákat a külső homlokzatra szervező beépítési elrendezésnél alakul ki, amely számos más tervben fellelhető volt. Továbbfejlesztett tervük szerint a földszinti közösségi tér függőleges folytatásaként keletkező - levegő-, fény-, hang- és eseményteret képező - térburok külső és belső fala is áttört. Megtartva az eredeti beépítési elképzelést, a szobáknak most már van ablakuk, sőt, teraszuk is. Ez a térburok körülöleli a benne lebegő kockát, amelyből a szobákhoz tartozó teraszok csápokként nyúlnak át az épülethatároló külső hártyához.
Megjelenik egy új homlokzati elképzelés is. Ez még kissé elnagyolt, vázlatos, első pillanatra nem is olyan vonzó, mint az arany volt, de nem kell hozzá sokat nézegetni, az ember fantáziáját pillanatok alatt beindítja. Rögtön azon töpreng, hogy mi mindent lehetne ebből kihozni. Mert ha nem kitérő egyenesek mentén mozogna fejlesztő, építész és egy harmadik fél - a spidron felfedezője, Erdély Dani -, ha véletlenül térben és időben jókor találkoztak volna, egészen biztos vagyok benne, hogy egy rendkívüli építészeti alkotás születhetett volna az együttműködésükből.
S ha most a képek megtekintése után gyorsan átkattintanak a www.spidron.hu oldalra, akkor azonnal nyilvánvalóvá válik az, amit lelkesedésemben nem tudok elhallgatni. Erdély Dániellel készítettem interjút nem oly régen, különleges geometriai találmánya, a spidron kapcsán. Ha nem lenne olyan istenverte módon rossz a kommunikáció, akkor már rég egymásra kellett volna találnia Erdély Daninak, a Stúdió 100 tervezőinek (egyáltalán az építészeknek!) és rajtuk keresztül a Clark ambiciózus fejlesztőinek.
(Csak megemlítem, hogy a spidronnal az N&n galériában is találkozhattak volna a tervezők 2007 szeptemberében.) A spidron tökéletes megoldása lehetne annak a szövet/hártya/csipke mittudomén minek nevezhető, lenyűgözővé tehető íves homlokzatnak, amivel a fiúk hónapok óta kísérleteznek. S amikor megemlítettem nekik, hogy mindenképpen keressenek rá a spidronra, amit egy román kristályfizikus nő terelgetett a világhír felé, kiderült, hogy Miklós édesapja is kristályfizikus. Nohát. A spidron pár év alatt geometriai világsztár lett, vele lehetett volna a Clark is egy világsztár épület. De ki tudja, hátha még nem késő.
Pásztor Erika Katalina
