CODE / Dimitrov projekt, Veszprém

A veszprémi egykori Dimitrov Művelődési Központ Digitális Élményközpontként újult meg. A tervezők az eredeti épület értékeinek megőrzősőre, adaptív újrahasznosítására törekedtek. A kivitelezés során a tervekhez képest több részlet jelentősen módosult, a "nemépítés" gondolatköréhez kapcsolódva e cikkben a tervezők az eredeti koncepciót mutatják be.

A veszprémi egykori Dimitrov Művelődési Központ épületét 1968 és 1971 között építették, a Közti tervei alapján. Veszprém háború utáni építészetének egyik ikonikus épülete, különleges szerkezeti és építészeti örökséggel. Az épület a város egyik fő koncerttermének adott otthont, jelentős színpadtechnikával, próbatermekkel, és egy 450 fős nézőtérrel. a projekt kezdetekor már több mint egy évtizede használaton kívül volt, és több mint 50 éve nem történt érdemi korszerűsítés.

Az épület új funkciója egy különleges audiovizuális technológiát használó digitális művészeti projekt, a Digitális Élményközpont – CODE, amelyben két vetítőterem és egy interaktív kiállítás jön létre.

A tervezés specialitását az adta, hogy egy teljes felújításhoz képest kevesebb mint fele volt a rendelkezésre álló beruházási összeg. Az építtetői tervezési program idomult a helyzethez: a tervezés meghatározott költségkerettel indult el, és az építtető kortárs szemlélettel célként tűzte ki egyes szerkezetek s felületek megtartását – a racionális kereteken belül.

A tervezési feladat egyfajta egyensúlykeresésként értelmezhető. Megtalálni az egyensúlyt a kortárs technológiai és vizuális igényekhez való alkalmazkodás, valamint a meglévő szerkezetek korlátai között.

A terv felvállaltan kezeli a felújítás nélkül hagyott és a felújított szerkezetek határait. Finom beavatkozások a megmaradó felületeken – ez az eszköztára a korszerű, új arculat kialakításának.

A kivitelezés során az anyagi keretek változása és üzemeltetőváltás kapcsán új igények merültek fel, több jelentős módosítás is történt a tervhez képest. Ezekbe a módosításokba a tervezők nem, vagy csak kis részben lettek bevonva. A módosítások miatt az egyes részletmegoldások és az összkép már nem tükrözi tisztán a tervben megfogalmazott szemléletet, de az épület karakteres terei a változtatások ellenére is látványosak.  A "Nemépítés" gondolatköréhez kapcsolódóan ebben a cikkben a tervünket mutatjuk be.

A 60-as évek hagyatéka

Az építészeti feladatot nem lehet szétválasztani a szerkezeti megfontolásoktól. A meglévő hatszögletű fejépület szerkezete rendkívül karakteres, az átalakítás során az egyenlő oldalú háromszögekből álló raszter és a látványos szerkezetek végig meghatározóak maradtak.

Hat rombusz alakú vasbeton oszloptest tartja az egész épületet, erre van "ráakasztva" a földszint fölötti födém és a tetőfödém térrácsa. Tulajdonképpen ennyi az alapszerkezet.

A földszint felett egy embermagas, 1,8 m magas vasbeton gerendarács, a tetőben a kis szelvényekből összeállított szögacél térrács a háromszög raszterre van illesztve.  A megoldás egy elegáns lebegő tömeget eredményez, a belső térben pedig 20-26 m-es fesztávú teret.

Egy meghatározó építészeti korszak jegyeit képviseli ez az épület. Az innovatív szemléletű vasbetontechnológia és téralkotás jellemzi, a szerkezetek egyben építészeti elemek is, és mai szemmel nézve szinte hihetetlenül filigrán minden szerkezet.  Természetesen nem feleltethető meg sem az EUROCODE, sem a TNM, OTSZ előírásainak. Cserébe minden építészeti eleme egyben egy szerkezeti funkciót is ellát, hártyaszerű vasbeton álmennyezetek és falak alkotják. A Földszint feletti vasbeton rács között nem készült teherbíró födém, a teljes nézőtér a gerendarács csomópontjaira terhel (!) – semmi felesleg.

Védeni kellene a 60-as évek építészeti hagyatékát, nem azért, hogy "meg lehessen úszni" a mai szabványokat – hiszen azoknak megvan a maga műszaki-életvédelmi célja – hanem azért, hogy körültekintően, értő módon lehessen összeegyeztetni az új életével.

Új funkciók

A légies szerkezet nagy, szabad tereket eredményez, ami a tervezett funkciónak kedvez: a földszinten egy szabadon alakítható kiállítótér, az emeleten pedig egy 350 m2-es hatszögletű vetítőterem, a régi színpad helyén egy stúdióterem kapott helyet.

Az emeleti épülettömeg közepében, magjában van a fő funkció, pont úgy, mint korábban. Ezt fogja szimmetrikusan körbe a "kerengő" nagyvonalú közlekedőtere.  Ideális a meglévő elrendezés. A meglévő vasbeton falak és a rajtuk lévő faburkolat adja a határoló szerkezetet, ami a fő funkcióhoz szükséges sötétítést, akusztikai védelmet megadja.

A belső elrendezés az eredeti szerkezeti karakternek megfelelően szimmetrikus, a 4 lépcső pedig megadja a lehetőséget, hogy a látogatói útvonalakat az aktuális kiállítási igényeknek megfelelően alakítsák.

A város sajátos terepadottságai miatt az épület szinte alig látható a város fő útvonalairól. Egyedül a völgy másik oldaláról, a várból és a tűztoronyból látható tejesen.

A "nyaktag" részen új "művészbejárót" nyitottunk a kert felől, és egy lépcsőházi elemmel összeköttetést biztosítottunk a csatlakozó épületszárnyhoz. A nyaktagban találhatóak a kiszolgáló technológiai berendezések, s ennek a tetejére helyeztük el a teljes fejépületet kiszolgáló gépészeti egységeket is, a várból takart egységben.

Megújítás határai

A külső határoló szerkezetek esetében nem szerencsések az apró beavatkozások, a rizikós csomóponti megoldások miatt. Így alapelvvé vált, hogy vagy véglegesen felújítjuk azokat, vagy meghagyjuk eredeti formájában. Műszaki szempontból mindenképpen szükségessé vált a tetőszigetelés, elektromos rendszer, és az emeleti üvegfal teljes cseréje.

Az emeleten a belső térben is sok beavatkozás vált szükségessé.  A meglévő falakat gipszkarton szerkezetekkel egészítettük ki ott, ahol az vagy funkcionálisan, vagy akusztikai szempontból szükséges volt.  Ugyanígy a vetítőtermek mennyezete egy összetett akusztikai, gépészeti és vetítéstechnikai szempontrendszernek megfelelően, új szerkezetekkel lett kialakítva. A nagyteljesítményű projektorok és hangtechnika részére egy rezgésmentes saját tartószerkezet készült.

A földszinten egész más a helyzet: itt szinte minden megtartható volt, hiszen az üvegfalakat is beleértve, a meglévő felületek jó állapotban megmaradtak, az eredeti design pedig karakteres, jó alapot adott a továbbgondolásra. A teljes felújítás határa így az emeleti konzol alsó élénél rajzolódik ki élesen, reális műszaki lehetőséget biztosítva egy jövőbeni földszinti homlokzati felújításnak.

A földszinten belsőépítészeti eszközökkel alakítottuk a teret a szükséges mértékben, a külső üvegfalat pedig belülről "láthatatlanná" tettük fóliázással és sötétítéssel, ami összecsengett a funkcionális igényekkel.  A homlokzaton csak a főbejárati portál és homlokzatrész lett felújítva. Az új, kortárs arculatot a színek használata, a meglévő lépcsőkorlát kiegészítése, a mennyezeti világítás és a padló vonalas mintázata adják.

A kültérben az épület bejárata előtti építészeti – környezetrendezési eszközökkel rekesztettünk ki egy kisebb megújított területet. Az utcavonalon elhelyezett figyelemfelkeltő "totem", a bejárati fal megújított takarópanelje és a kertrész magas cserjéi jelölik ki a főbejárati zónát.

Reziliens megoldások

Ebben a látszó, érzékeny szerkezetekkel kialakított épületben minden új installációt nagyon érzékenyen kellett összehangolni. Ide tartoznak a gépészeti rendszerek, szerkezeti megerősítések, a vezetékezés nyomvonalai, a tűzvédelem, akusztika és a belsőépítészet megoldásai egyaránt. A beavatkozás ne legyen túl nagy, de a kellő hatékonység is létrejöjjön.

Az emeleti üvegfalra tervezett grafika matt fehér csíkokból kialakított külső, tartós matricázás. Egyszerre jelenti az árnyékolást, ami szükséges a kellő hűtési kapacitáshoz, a belső térben a külvilág felé finom lehatárolást eredményez, amit a kiállítási funkció igényel. Emellett az épület arculatának fontos eleme – kortárs réteg az amúgy az eredeti osztásrendet ismétlő üvegfalon. Nappal matt-fényes játékot generál, esti fényben pedig  többrétegű kompozíciót eredményez a belső színes fallal együtt. Fontos eleme az épület  vári látványának.

Egy másik példa a földszint feletti mennyezet kialakítása. A háromszögekből álló gerendarács közötti betétek az eredeti épület álmennyezeti beton elemei, 5 cm vastagok, nem teherbíróak, fúrni, rögzíteni csak előre tervezett helyeken lehet bennük. Alájuk mezőnként egy-egy eltartott egyenlőszárú háromszög alakú lemez került, ami az akusztikai megoldás a térben, rögzítőelemként szolgál a mennyezeti szerelvényeknek, eltakarja a benne levő vezetékezést, és az élein fogadja a világítást.

A tervezésben a legnagyobb építészeti – épületszerkezeti kihívásokat ezek a reziliens megoldások adták.

Belsőépítészet

A CODE digitális élményközpont belső tereinek tervezésekor a megbízói igény találkozott a tervezői szándékkal: minél több felületet és eredeti elemet megtartani az épület eredeti kialakításából.

A "digitális élményközpont", mint funkció elsőre távolinak tűnik a "művelődési ház" funkciótól, mégis sok a hasonlóság: központi előcsarnokba érkeznek a látogatók, ruháikat le kell tenniük, büfé, mosdó szükséges a kiszolgálásukra, az emeleti központi terem használata változatos lehet, így a látogatói útvonalak változtathatósága előny. A funkcionális hasonlóságok lehetővé tették azt, hogy a meglévő térrendszerből minél több megtartható maradjon.

Logikusan megmaradtak a szerkezeti elemek: az előtér hangulatát meghatározó hatalmas magasságú gerendarács a mennyezeten és a hatszöges épületkontúrt szögtörésekkel lekövető középgerendás vasbeton egykarú lépcsők. Ezek az elemek magukban hordozzák és így átmentették korunkba az eredeti tervező által teremtett bátor és futurisztikus tervezői szándékot, és így jól harmonizálnak az újonnan beköltöző intézmény szellemiségével. A karakteres gerendarácsot a háromszögletű mezők oldalaira oldott mintázat szerint kiosztott mennyezeti világítás emeli ki.

Az eredetileg a bejárati síkkal párhuzamos lineáris ügyfélfogadó pult az új funkciókat már nem tudta volna kiszolgálni. Így egy óriási félkörív mentén szervezett térelem került be, aminek egyik oldalán a jegypénztár, másik oldalán a büfé kapott helyet, és a kettőt elválasztó hegyesszöget bezáró falak segítségével a kiszolgáló terek megfelelő arányban való felosztása lehetségessé vált. Ez a finoman a térbe betüremkedő íves elem egyben az előcsarnok terét is kissé tagolja – büfé fogyasztótér az egyik oldalon, ruhatár és bejárat a másikon. Az előbb említett határolófalakon kívül minden más elem csak térelválasztó bútor jelleggel került a térbe.

A szerkezeti elemek megtartása mellett határozott szándék volt a vörösmészkő padlóburkolat és az emeleti kerengőben megjelenő több mint 800 m2 lambéria falburkolat megtartása is. Ezek az elemek első látásra nehezen összeegyeztethetők a digitális élményközpont hangulatával, hiszen mi sem repítene vissza jobban a ’70-es évekbe, mint egy polírozott vörösmészkő padló és egy közönséges fenyő lambériafal.

A belsőépítészeti tervezői szándék szerint pont az ezen megmaradó felületek gondos, részletgazdag megmunkálása, "megszeretgetése" ad hozzá egy komplex és korunkat képviselő réteget az épület életének új fejezetéhez. Miért ne alakulhatnának át akár egészen egyszerű, vagy pusztán a korban elérhetőnek számító technológia és anyaghasználat miatt választott anyagok is olyan egyedi designelemekké, amik aztán az épület arculatát, hangulatát meghatározzák? A tervezők szerint a metamorfózis kulcsa a tervezési és kivitelezési gondosság, ami "beleépül" ezekbe a felületekbe, és ezáltal sokkal értékesebbekké válhatnak, mint egy újonnan betervezett anyag. 

A vörösmészkő burkolat a terv szerint egy sokkal mattabb (kevésbé felpolírozott) megjelenést kapott, melyre a mennyezet háromszöges raszterét lazán követő vonalas grafika került, a vonalak a teljes fényességig felpolírozva tűnnek ki a matt felület közül. A mattabb megjelenés nem csak a felületi minőséget, de a színét is megváltoztatja a padlónak, hiszen vöröses-barnás árnyalat helyett így rózsaszíneset kapunk, ami nem mellékes módon pont harmonizál a CODE egyik arculati színével.

Az emeleti kerengő faburkolata magának a központi vetítőteremnek az oldalfala. A különleges hatszögletű vetítőtér (hexagon) a CODE lelke, itt található a csúcstechnológiás projektorokkal vetíthető hat oldalfal és padló, melyek közé lépve a nézők mindig más digitális világokban találhatják magukat. A vetítőterem oldalfalai nem csak a kerengőből, hanem az épület emeletén körben futó üvegfalaknak köszönhetően az egész városból láthatók. A kerengő falburkolatán egy olyan egyedi grafika jelenik meg a terv szerint, ami a lambéria függőleges tagolását kihasználva egy egyedi alkotásként újítja meg a teljes felületet. Az egyes elemek egyedileg kódolt színrendszer szerint különböző színű festést kapnak, amiből egy fényspektrumokra és Vasarely alkotásokra hasonlító óriás átmenetes grafika alakul ki. A grafika színhasználata az arculatra való ráerősítés mellett a hosszú folyosón való tájékozódást is segíti.

A kerengő színátmenetes fala az üvegfalon megjelenő grafikával együtt is izgalmas képet nyújt, ami kortárs rétegként adódik a megújult épülethez, új színt és arculatot adva a városszövethez.

Simon Viktória, Krauth Vera

Szerk.: Hulesch Máté