Technológia

Családi ház a külvárosban

2014.09.22. 10:53

Amikor Anders és Malene Sondergaard először állt a sárga téglás ház előtt a Koppenhágától északra eső csendes külterületen, azonnal beleszerettek a régi épületbe és megegyeztek: ez a gyümölcsfás nagy kerttel és a két szinten 100 négyzetméteres lakóterülettel, valamint 60 négyzetméteres pincével rendelkező ház lesz az új otthona a fiatal párnak és két, három-, illetve hatéves gyerekének. 

A Søndergaard családnak azonban voltak fenntartásai a több mint 80 éves házzal szemben: a fenti hálószobán és gyerekszobán csak egy-egy ablak volt, így elég kicsinek és sötétnek tűntek. A szintén a felső szinten található fürdőszobának is csak egy apró ablaka volt, ezért elég rossz volt a szellőzése. Ráadásul az egész tető felújításra szorult. Anders és Malene Søndergaard mindezek ellenére megvásárolta a házat, és átfogó modernizálásnak vetette alá. Ma a VELUX tetőtéri ablakok a korábban sötét és szűkös épületet sok természetes fénnyel és friss levegővel látják el világos és hívogató otthonná varázsolva azt.

Amikor a család nekiállt megtervezni új otthonuk átalakítását, építészük azt tanácsolta nekik, hogy a tető felújítását tekintsék olyan lehetőségnek, mellyel teljesen új jelleget adhatnak a régi háznak. Javaslata a következő volt: összesen tizenkét tetőtéri ablak a hálószobákban, a fürdőszobában és a lépcső környékén a sötét épületből kényelmes és egészséges otthont varázsolna, köszönhetően a sok természetes fénynek és a beltéri légállapotok természetes szabályozásával. „Amikor első alkalommal láttuk a terveket és összeszámoltuk az ablakokat, egy kicsit aggódtunk” – meséli Anders Søndergaard. „A tizenkét új ablak az első emeleten kissé túlzásnak tűnt, és azt sem szerettük volna, hogy a nagy üvegfelületek ellehetetlenítsék a magánéletünket."

A kezdeti szkepticizmust azóta felváltotta az abszolút lelkesedés, és a család örül az otthonában található rengeteg üvegfelületnek és a benapozott helyiségeknek. „Be kell valljam, eleinte kiszolgáltatottnak éreztem magam az ablakok miatt” – mondja Malene. „De hamarosan rájöttem, hogy nem lehet kívülről belátni. Még a szomszédok se látják, hogy mit csinálunk fent az emeleten.” Ma már örül, hogy a család megfogadta az építész tanácsait és nem hagyták, hogy a sok ablak kedvüket szegje. „A rajzokon nem látszódik a fény – nem tudod elképzelni, hogy hogyan fog kinézni. Azt a gyakorlatban kell megtapasztalni. Minden olyan barátságosnak tűnik, és egyszerűen jól néz ki.”


A világos, természetes fényben úszó helyiségek kellemes atmoszférát teremtenek

A két VELUX tetőtéri ablakelem kombinációja már a lépcső környékén felfelé elegendő világosságot biztosít a felhős napokon is. A hálószoba fényes, napsütötte szobává alakult a VELUX déli oldalon elhelyezett, négyelemes megoldásának – négy ablakelem, amelyek egy majdnem a padlótól a plafonig érő üvegfelületet alkotnak –, valamint az északi oldalon fejmagasság felett beépített két tetőtéri ablaknak köszönhetően. „Számomra a hálószobai tetőtéri ablakok magát a luxust jelentik” – magyarázza Malene Søndergaard, – „és a fény és árnyék játéka, valamint a friss levegő valódi örömforrások minden egyes nap.” A gyerekek szobája is minden elismerést megérdemel. A négy elemes elrendezés a tető mindkét oldalán és az északra néző, fejmagasság felett beépített két tetőtéri ablak sok természetes fényt és friss levegőt biztosít. „Majd ha a gyerekek nagyobbak lesznek, a szobát nemcsak alvásra, hanem játszótérként is használhatják” – mondja Anders. „A tetőtéri ablakoknak köszönhetően a szoba nappal világos, valamint tágasnak és kényelmesnek tűnik.” Az eleinte sötét és nehezen szellőztethető fürdőszobában szintén beépítettek két tetőtéri ablakot, ami több fényt és sokkal jobb szellőzést eredményezett. „Mielőtt a tetőtéri ablakok beépítésre kerültek volna, a fürdőszobában zuhanyozás után sokáig párás maradt a levegő” – magyarázza Malene. „A párás levegő most gyorsan és könnyen távozik a tetőtéri ablakokon keresztül.”


Tetszetős ház belülről és kívülről

Egy régibb épület modernné alakításakor mindig fennáll az a veszély, hogy a ház elveszíti egyes építészeti értékeit és nem lesz összhangban környezetével. A Søndergaard család háza esetében ezt a körültekintő tervezéssel és a tetőtéri ablakok elhelyezésével kerülték el. A tető déli oldalára felszerelt napkollektorok is harmonikusan beleolvadnak környezetükbe. A kollektorokkal a család egyúttal 2.595 kWh-t spórol éves szinten a melegvíz előállításán. Az új ablakok azonban nem csak a ház külső megjelenésén javítottak. A Søndergaard család belülről is teljesen másként éli meg új környezetét. „Nagyon tetszik a kilátás” – mondja Malene. „Minden tetőt és kertet látunk a környéken.” A házon végrehajtott tetszetős felújítások a szomszédok figyelmét se kerülték el. „Miután átjöttek hozzánk, az utca túloldalán lakó családot annyira fellelkesítette a világosság és a kilátás, hogy úgy döntöttek, ők is inkább tetőtéri ablakokat szerelnek fel manzárdablakok helyett” – meséli Anders.

Természetes szellőzés és intelligens hővédelem

A sok tetőtéri ablak nemcsak csodás kilátást biztosít a környékre a Søndergaard családnak, hanem energiafogyasztásuk csökkentését is segíti. A család többnyire még felhős napokon is mellőzheti a mesterséges világítást, és a nap melegítő sugarainak hála, kevesebbet kell fűteniük. A tetőtéri ablakok az épület szellőzésében is fontos szerepet játszanak. Az ablakok eltérő magassága miatt működésbe lép az úgynevezett kéményeffektus: a meleg, állott levegő felemelkedik, majd a fejmagasság felett elhelyezett tetőtéri ablakokon keresztül távozik, míg a friss levegő alulról beáramlik. Ez a természetes szellőzés különösen hatékony – gondoskodik a frisslevegő-ellátásról és egészséges beltéri klímát eredményez egész évben.

Annak érdekében, hogy a tető alatti tér a forró nyári napokon ne melegedjen fel, minden ablakra külső hővédő rolók és belső árnyékolók kerültek. Ráadásul a VELUX INTEGRA® érzékelőrendszer a napfény mennyiségétől és a külső hőmérséklettől függően nyitja és zárja az ablakokat, így automatikusan gondoskodik a kellemes beltéri hőmérsékletről nyáron. A hővédő rolók ugyanakkor kellemes atmoszférát teremtenek a házban: „Főként délután, amikor a rolók le vannak eresztve, a hálószobában és a gyerekszobában lággyá válik a fény” – mondja Malene. „Ez nagyon kellemes, és nekem különösen tetszik.”

 

Intelligens benapozástervezés

A benapozási tényező elemzését számítógépes szimulációval végezték a VELUX Daylight Visualizer 2 segítségével. Ezt a szoftvert az épületek fényviszonyainak megtervezésére és elemzésére fejlesztették ki. Bővebb információt és letölthető dokumentumokat a weboldalon talál.