Csepel Művek látogatóközpont
A Csepel Művek Budapest legendás helye. Egykori funkciója helyett ma vállalkozások sokaságának ad otthont, meglehetősen vegyes, nagy általánosságban megviselt képet mutatva, részben kihasználva. A gazdag történetű helyszínre készült Tóth Anikó diplomamunkája, amelyben egy világháborús bunkert, és egy korábbi üzemcsarnokot felhasználva alakít ki látogatóközpontot.
A Csepel Művek azért lett a diplomamunkám témája, mert édesapám 25 éve dolgozik itt saját, régi csarnokában, és mindig is szerettem bejárni hozzá. A hely egyértelműen magával ragadó. Kézzel fogható a gyár egykori nagysága, és napjaink-beli romlása, amely olyan számomra, mint az őszi erdő, csak itt falevelek helyett daruk, hidak, és rácsostartók acéljai rozsdásodnak.
A helyszínválasztás után a funkció, és a megfelelő telek kiválasztása következett. Ehhez meg kellett vizsgálni a gyár történetét, működését, gazdaságát, szerkezetét, amelyekről szóló vizsgálataimat részletesen összegyűjtöttem egy analízis kisfüzetben. (Megtekinthető itt)
A Csepel Művek (később az egyszerűség kedvéért CSM), Budapest déli részén található, a Duna főága mellett. A több mint 250 hektáron elterülő gyárterület Magyarország ipartörténetének bölcsője. Feltárása két főúton keresztül történik, a Kelet-Nyugati irányú Színesfém utcán, ahol a CSM főbejárata is található, valamint az Észak- Dél irányú Központi úton. Az elmúlt években készült el a gyár mellett elhaladó gyorsforgalmú út (amely mellesleg méginkább ellehetetlenítette a gyár, városba való integrálását), és körülbelül ugyanazon a nyomvonalon halad a csepeli HÉV is, amelynek a Szent Imre téri megállója egybeesik a CSM főbejáratával.
A kutatgatásaim során bukkantam rá a 2011-ben készült Retina Projektre, amely egy internacionális program, amely keretein belül urbanisztikai, gazdasági kutatásokat és workshopokat szerveztek a CSM hatalmas területének újrahasznosításáról. Ennek eredményeit vettem alapul, és ezt olvasva lettem figyelmes egy érdekes séma ábrára, amely a CSM lehetséges fejlesztési módjait mutatja. Ezek közül a súlyponti fejlesztés tűnt izgalmasnak, hiszen a térkép szerinti súlypont egy nagyon különleges helyszínre mutatott. Ez pedig a CSM szimbolikus jelképének, a víztoronynak, valamint a napjainkban múzeumként szolgáló, második világháborús betonbunkernek a területe.
A második világháború alatt, másfél méteres betonfalakkal épített bunkerek védték a több ezer munkás életét a légi bombázások ellen. Ezekből összesen 17 épült, és 16 maradt fent napjainkig, amelyek nagy része teljesen föld feletti bunker. A legkülönlegesebb mégis, a 2-es számú betonkocka, amely eredeti állapotában megmaradt, és napjainkban látogatható, hála a BudapestScenesnek.
A bunker egy nagyobb nyitott terület mellett fekszik, a víztorony, a valamikori zománcgyár, a munkásszálló, a máig húzóágazatként működő Csepel bicikligyár és a valamikori egyedi gépgyár között. A területen található egy kisebb, műemléki csarnok is, amelynek rövidebbik oldalához épült a bunker. Ez a valamikor galvanizáló üzemként működő épület, szép, arányos látszó tégla homlokzatú, napjainkban a CSM-re jellemzően, viseltes megjelenésű. A bunker, és a zöldterület közelsége, a CSM feltáró útjának, és a buszmegállónak szomszédsága értékessé teszi az elhelyezkedését. Ezért választottam ezt diplomamunkám helyszínéül. A Retina projektnek megfelelően pedig, amely kulturális funkciót szánt a területre, úgy gondoltam, hogy kell egy hely, ahol a csepeliek és a nem csepeliek is megismerhetik ennek a helynek a történelmét. Így született a látogatóközpont ötlete.
A meglévő csarnok felmérése után megállapítottam, hogy a későbbi rossz minőségű hozzáépítések nélkül megtartásra érdemes részek a két teljes és az egyik hiányos falszakasz, valamint az egykori acél konvejor pálya, és a tető rácsostartó szerkezete. A tető tartószerkezet feletti részei rossz állapotuk miatt bontandóak, viszont fontos részletnek tartottam a valamikori bevilágítót, és ezt az új tetőn is valamilyen módon megjeleníteni gondoltam.
Az épület melletti lejáraton lehet lejutni a valamikori légó-pincébe, amelyet gépészeti és raktárhelyiségként szerettem volna hasznosítani a tervemhez.
Ezek után a következő beépítés született. A csarnok, hiányzó falszakaszánál csatlakozik egy új, modern tömeg, amely a főút felől előugrik a bunker mögül, így az láthatóvá válik. A telek déli részén, a víztorony körül pedig szabadtéri színpad, és park kapna helyet.
Az elkülönített tömegekben elkülönítettek a funkciók is. A régi csarnokban szabadon alakítható történeti múzeum, míg az új épületrészben bisztró lett tervezve. A történeti múzeum dobozos elrendezését a meglévő csepeli történeti gyűjtemény, és az ő általuk javasolt jövőben elképzelt kiállítás alapján állítottam össze. Itt többek között helyet kapna, egy valamikor a CSM-ben gyártott Turán elnevezésű tank is, amely akár kigurítható lehetne a csarnok főbejáratán. A bisztrót minden irányba nyitott térként képzeltem el. Nyit a park, a hátsó kiülős rész, valamint a két épülettömeg közötti keskeny kiállítótérre. Ez utóbbi szélességét a meglévő pince szerkezetére feltámaszkodó új acél pillérek határozták meg. A csarnok valamikori, kültérben átforduló konvejorpályáját is kiállítótérnek hasznosítanám. Itt lehetne bérelni csepeli Pannónia motorokat, amelyekkel be lehetne járni a gyárat (persze nem a túl nagy értékű fajtából).
Az új burkolatok mindenhol perforált corten-acélból készülnek, amely a helyszín adottságaiból, hangulatából értetődött. A belső látszó szerkezetek pedig ezzel színhelyes festésűek. A tetőn, a volt kutyaház bevilágító helyén üvegtető világítja meg a teret. A ház főhomlokzatán fontos volt a déli napfény megoldása, így hidraulikusan felnyitható lemezekkel kívántam megoldani az árnyékolást. A felnyíló részek sajátos grafikát kaptak a perforáció ritkításával. Ezt a grafikát egy helyszínen készített fotóm alapján terveztem.
A bisztró belső terébe bútorterv is készült, szintén corten és festett acél szerkezetekből. Ennek a térnek a hangulatát is szerettem volna a gyáréhoz igazítani modern eszközökkel, de régies stílusú székekkel és asztalokkal mégis barátságosabbá, és történelmibbé tenni.
Úgy gondolom napjaink egyik fontos, és megoldatlan témája az elhagyatott, a városszerkezetben sebhelyként tátongó barnamezők újrahasznosítása. Elnéptelenedésük egyik fő oka a magas kezdeti beruházási költségek, amelyek nem teszik versenyképessé egy zöldmezős beruházással szemben. Mégis nagy előnyük a városhoz való közelségük, a meglévő infrastruktúra, arculat. Azt gondolom, hogy a fejlesztésükhöz az ilyen akupunktúraszerű beavatkozások katalizátorként működnek, a terület környezete felértékelődik, vonzóvá válik. Az idelátogatók pedig egy egyedi, megismételhetetlen, és különleges helyet ismerhetnek meg, ahol kitapintható a huszadik századi magyar történelem.
