Programok

Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmének kérdései

2017.04.03. 09:50

Az utóbbi hónapokban számos hírt lehetett hallani a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelméről és arra készült tervekről, nevezesen a Római-parti és a Nánási úti nyomvonalakról, és az azzal kapcsolatos összehasonlító tanulmányról. Április 3-án 19 órától szakmai vitaest a KÉK-ben. 

Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmének kérdései

A KÉK ősszel összefogta az épített környezet alakításáért felelős szakmák szakértőit, akik nyílt levélben kérték a Fővárost, hogy tegye átláthatóbbá a tervezést, és biztosítsa a három kilométeres partszakasz jelentőségéhez méltó nyilvánosságot és interdiszciplináris szakértői munkát.

Az április harmadikai szakmai vitaesten a nyílt levelet aláíró szakértők, valamint a tervezésben részt vevő szakemberek bemutatják, milyen anyagok készültek el eddig a Főváros megbízásában, azok alapjn milyen szakmailag megalapozott döntéseket lehet ma meghozni, és miként biztosítható, hogy Budapest egészének és a Csillaghegyi-öblözet lakóinak számára is elfogadható terv szülessen.

Időpont: 2017. április 3. 19:00

Meghívottaink a szakmai nyílt levél aláírói valamint a tervezésbe bevont szakemberek. Az est moderátora Dr. Kádár Bálint, a Kortárs Építészeti Központ elnöke.
A belépés ingyenes.