Csoda Hódmezővásárhelyen - egy köztér megújulásának nem mindennapi története

Járdafelújításnak indult – kisebb csoda lett belőle. Ilyen szervesen fejlődő, ráadásul igen rövid idő alatt lezajló, villanásszerű folyamat igen ritka a köztértervezésben. Egy város saját finanszírozásban, egyre jobban rálicitálva saját magára, most egy kisebbfajta, európai léptékben is mérhető csodát művelt - Andor Anikó tájépítész és csapata, Bojti András üvegszobrász, lelkiismeretes kivitelezők, önkéntes városlakók és a támogató városvezetés összefogásában. A hódmezővásárhelyi Zrínyi utca gyors színeváltozásának története Bardóczi Sándortól.

Hódmezővásárhely? Tipikus Dél-alföldi (egykor szabad királyi) mezőváros. Hihetetlen múlttal, kissé megszürkült jelenkorral, amelyben manapság a mindenkori legnagyobb vetélytárs - Szeged - áll nyerésre. Zrínyi utca? A város legjelentősebb terének (Kossuth tér) nyugati, ék alakban összeszűkülő nyúlványaként induló utca, terhelve mindazzal, amivel a magyar közterületek zöme terhelt. Évtizedek alatt egymásra rakódó részmegoldások, általános kesze-kuszaság a közterületi minőség halvány reményével fűszerezve. Legalábbis ezt lehetett elmondani róla eddig. 2010 nyárutója után viszont már nem igazak ezek a szavak. Elementáris erejű változás következett be röpke két hónap alatt, egy igazi „lélek-történet".

Egy páfrányfenyő magjai

A Land-A műtermet mondhatni utolsó pillanatban kereste meg Mucsi László, a Városfejlesztési Iroda vezetője. A Zrínyi utcában ugyanis hosszú idő után először új szálloda készült nyitni kapuit Ginkgo Szálló néven. A Sárai Róbert építész tervezte szállodának pedig volt némi „utcakerti" következménye is, lévén hogy az itt 35 m széles utca zöldfelületi sávjában került elhelyezésre a szálloda mélygarázs lehajtója, néhány felszíni parkoló és egy szervizút is, amely  - ihletve a szálló neve által - patkóként keretezi a növényzetében kicsit keletiesre vett , court d’honneur-szerű utcai teret.

Ennek terveit Elek Attila, hódmezővásárhelyi tájépítész készítette el. Magának az utcakertnek a teljes Zrínyi utcára történő kiszélesítése egyáltalán nem szerepelt az előzetes elképzelésekben, ám a szigorúan csak az építési telek előtti területre értelmezett terv kapcsolódása az utcához számos problémát hozott a felszínre. A problémával kapcsolatos dialógus a tervezők és a város vezetői között végül arra a pontra jutott, hogy legalább minimális szinten, egy járdarendezés keretében foglalkozni kellene az egész Zrínyi utcával, hiszen a szálloda előtti térrendezés, és az erre nem reflektáló utca olyan disszonanciát fog tükrözni, amely inkább riasztó, semmit előremutató lesz az utcaképet illetően. Ezen a ponton léptek be a tervezésbe Andor Anikó és munkatársai - P. Pásti Katalin, Leitner Enikő, Varga Eszter -, akiknek az a feladat jutott, hogy a már kivitelezés alatt álló magánberuházást és ennek a szélesebb közterületre kivetülő vonzatait az utca kontextusában gondolják át. Az egykori Fekete Sas Szálló (tervezője: Pártos Gyula, 1905) funkcióit részben átvevő új szálloda tehát - ha tetszik - elvetette egy komplex utcarendezés magvait.

Mimikri

„Egy méltatlanul háttérbe szorított várost találtunk, amely – anyagiak hiányában – nem tudta kellőképpen a nyilvánosság elé tárni rejtőzködő értékeit" A mondat Andor Anikó megfogalmazásában hangzott el, amikor megpróbálta lefesteni azokat a Zrínyi utcai állapotokat, amelyek a helyszínelő csapatot fogadták. Bár a megbízás értelmezhető lett volna egyszerű „járdarendezésként" is (az idő rövidsége miatt a megbízó alapvetően ezt várta el), ez egyszer törököt fogtak. Tanítani való az a megközelítésmód, ahogyan ehhez a látszólag egyszerű feladathoz közelített a tervező, ezáltal pedig megsejthető valami abból, hogy minek is köszönhető Ybl-díja, amelyet a tájépítész szakmából elsőként ő vehetett át.

A kicsinyre tervezett feladat ellenére is kérlelhetetlen maximalizmussal vetette bele magát az utcakép és a térfalak elemzésébe, a település szerkezetében is nyomot hagyó élő történelem felfejtésébe. Lépésről lépésre úgy hámozta le az utcáról a rétegeket, mint amikor egy régen nem karban tartott utcai hirdetőoszlopról eltávolítja az ember az évtizedek szülte, egymásra ragadt plakátlapokat. Az áprilisban előállt koncepcióterv már három variánsban taglalta nemcsak a járda, hanem a teljes utcakeresztmetszet lehetséges átalakítását a Kossuth tértől a Dr. Imre József utca közötti szakaszon, kiegészítve a területen lévő föld alatti és föld feletti közművek, valamint az érintett útszakasz gépjármű közlekedésének felülvizsgálatával.

A tervező rámutatott arra, hogy sikeresen ezen a területen akkor lehet a mainál hatványozottan jobb eredményt elérni, ha a toldás-foldás eddigi gyakorlata helyett a feladat egy komplexen értelmezett utcarendezésbe megy át. Persze az a kisebb tett, hogy minderre felhívta a figyelmet – hiszen majdnem minden szakmabeli hasonlóan gondolkodik –, az viszont figyelemre méltó, hogy mindezt a város illetékesei feltétel nélkül támogatták. Ritka, megbecsülendő pillanatok ezek: nem sok adatik meg belőlük.

Még egy ügy kiemelendő ennek kapcsán. Az a mozzanat, ahogyan a nagy nevű tervező azonosulni akar és tud fiatal kollégája munkájával. Konkvisztádori karddal írt igazságnak, radírnak nyoma sincs, csak finom kiegészítő ecsetvonásoknak, kontúrokon elkövetett hangsúlyeltolásoknak, amelyek meghagyják a tervelőzmény (Elek Attila) gondolatait és nem elétolakodnak, hanem kiszolgálják azt bántó arrogancia nélkül, tisztelettel.

Gyöngyhalászat

Már a koncepciótervben különös hangsúlyt kapott, hogy a Fekete Sas Szállóval szemben áll a város egyik legértékesebb épülete az 1901-ben épült úri kaszinó szecessziós tömbje (tervezője: Sándy Gyula), amely a II. világháború után a rendszerváltásig ifjúsági házként működött. Jellemző történet, hogy a szecessziós homlokzat előtti járdán egy „odabarmolt" buszmegálló uralta a teret, levegőhöz sem juttatva a homlokzatot. A tervező egyik „eretnek" gondolata éppen az volt, hogy ezt a buszmegállót át kell helyezni innen (párjával együtt) az utca Dr. Imre József¹ utca kereszteződéséhez. Ez az esztétika mellett funkcionalitásban is új értelmet ad a megállónak, ami így a közeli klinika tömegközlekedési igényeit is jobb hatékonysággal elégíti ki.

A terv teljes alázattal fordul az utcai homlokzatok ritmusához, mind alaprajzban, mind vertikális növényelemeiben aládolgozik ennek a ritmikának. Kiemel, kapcsolatot teremt, vagy éppen jótékonyan elfed. A végeredmény olyan mértékben bontotta ki ennek a mezővárosi hangulatú utcának a klasszicizálóan eklektikus, szecessziós építészeti értékeit, hogy a kivitelezés után legfőképpen a helyiek csodálkoztak rá legjobban eddig mostohán kezelt homlokzataikra. Aki ma a Zrínyi utcán jár, az kicsit már elkezdi érteni, hogy miért is itt, ebben a módos polgárok által lakott Dél-alföldi mezővárosban volt annak idején a Kossuth Párt, majd később, az ennek bázisán alapított FKGP egyik legnagyobb alföldi székhelye. Egy száz évvel ezelőtt fénykorába lépő, feltörekvő, eszes és haladó szellemű paraszti kultúra bontakozik ki a szem előtt, amely abban az időben az ország negyedik legnépesebb városának magját jelentette. Azok a Zrínyi utcai, nagy díszes kerti kapuzatokkal mintegy zártsorúvá tett, földszintes, emberléptékű, „földközeli", mégis gazdagságot, erőt és kultúrát sugárzó homlokzatok, melyeket a Land-A terve most régi pompájukban nyitott ki: mindezt részletesen elmesélik – ráadásul historizálás nélkül, kortárs tájépítészeti eszközökkel.

Téglákból civitas

Ezen a ponton akár már el is némulhatnánk, hiszen ha csak ennyi történt volna az utcarendezés során, már akkor is elégedetten dőlhetnénk hátra. Ám ettől sokkal több történt.

Hódmezővásárhely büszke téglagyártására, amely mára gyakorlatilag teljesen a múlté. Olyannyira büszke, hogy a Zrínyi utcára is vonatkozó szabályozási terv kötelezően írja elő burkolati anyagok terén a fagyálló klinkertégla használatát. A ma kávéházként és rendezvényhelyszínként funkcionáló Fekete Sas Szálló előtti teresedésen, ahol a Korsós Lány (szobrász: Pásztor János, 1908) szoboralakja áll egy artézi kút foglalataként, a rendezés előtt is klinkertégla burkolat volt, amelyet a Land-A terve megőrzött: a kissé megkopott burkolatot másik élére átforgatva újrahasznosították, így téve eleget az anyaghasználati követelményeknek. A tervezett új burkolatok zöme is – ezzel összhangban – fagyálló klinker lett, némi műkő és terméskő kiegészítéssel.

Magát az üveg szerelmeseként aposztrofáló Andor Anikó társművészként meghívta a csapatba Bojti András üvegszobrászt is. Bojti szerint abból a képletből, hogy a város a végletekig együttműködő volt, és úgymond „ízléstanácskozásra" nem is nagyon volt idő, egy friss, nagyvonalú dolog született, ahol harmóniában van a növénykiültetés, a burkolat és a térplasztika. Utóbbiban neki kiemelt szerep jutott: egy a harmadik dimenzióba bátran kitüremkedő üveg-elemsorral a szálloda uralta „japános" hangulatra is ráerősített, akár csak az a laza szerkezetű télálló bambusz, amelyet ő javasolt "házasítani" üvegpengéivel. Együtt játszik fény, üveg és növény. Az ő munkájának is a tégla szolgáltatta az alapkoncepcióját. Ahogy elmondja: „Hódmezővásárhelyen az egyszeri embertől az étteremhálózat-tulajdonosig mindenki téglagyűjtő", azaz a város címeres, pecsétes tégláinak szeretete valahogy ott van a levegőben. Éppen ezért az egészen más városi kultúrában, a budapesti Egyetem téren is alkalmazott többfunkciós üvegpollereibe most pecsétes téglák üveglenyomatait zárta. Pengefalaiba pedig – mementóként –a felületükön is profilozott, környékbeli pecsétes téglát. Az ülő kockapollerek felületén felbukkanó téglanyomok egy finom lelépcsőző kompozíció mentén egy egykori fal maradványait idézik, hasonlóan a vertikálisan kiemelkedő üveg pengék látványához. Az üveghasábok belső fenekei téglavörös derengést adnak az egyedi felületű monogramos téglanyomoknak.

Az utcakép és köztér fogalmában szinte ismeretlen bátorságú és méretű üvegpengék a tér tagolásán kívül a két szakma szerves – Bojti szavaival „latinos játékosságú" – találkozását is megvalósítják. Az üvegszobrász javaslatára a vertikális, fegyelmezett növény oszlopok és a két méteres hosszúságú üvegelemek nem egymás mellett mint külön élő dísztárgyak jelentek meg, hanem a „növénybe szúrva, egymásba ölelkezve". Ennek célja a mattüvegen, mint vetítővásznon, nappali fényben megjelenő finom bambuszlomb-árnyék felfogása, másrészt az éjszakában finoman derengő, kékes világítású üveg lamella fényének a növény testén való átszűrése. Test és lélek apoteózisa ez. Az üveg ülőkockák és a három nagyméretű üvegpenge a kortárs szobrászat eszközeivel attraktív téri jelenségeket fog egyetlen nagyvonalú egységbe.

Mindezzel azonban a tégla-történetek még nem zárhatók le, ugyanis az integratív megközelítésű üvegszobrászati elemek mellett még egy tégla-idézet szerepel a sétány északi oldalán. Itt ugyanis – a Ginkgo Szállót tervező Sárai Róbert javaslatára – vásárhelyi pecsétes téglákból születtek leülésre is alkalmas alacsony falak a hegyes szögű járdaburkolati csomópontok feloldására.

Erővonalak

A Zrínyi utca egyik lehetséges olvasata, hogy ez az utca a város főutcájának tekintett Andrássy utca és annak tengelyében a Kossuth téren sétányként történő átvezetés természetes folytatása. A tervezők ezt a tengelyirányt kívánták aláhúzni szinte minden burkolati mintázattal, növényágyásbeli orientációval, vízarchitektúra sorozattal, térplasztikával. Sajnálatos, hogy a szálloda garázslehajtójának látszóbeton mellvédfala éppen ezt az irányultságot szakítja meg. Ennek feloldására (is) született Bojti András három, léptékében is monumentális üveg-pengefala, amelyek 6-8 méteres eltolásokkal rímelnek erre a lineáris architektúrára.

Eme fő irányultságon túl az északi oldal széles zöldfelületeit átvezető keskeny kis gyalogútjai teremtenek kapcsolatot az utca déli oldalával. Mégpedig úgy, hogy egy-egy eddig jelentéktelennek tűnő bejáratot, homlokzati osztást emelnek ki, amelyek funkcionális szerepük mellett esztétikai többlettartalommal is bírnak.

Időverseny

A kiviteli tervek 2010. július 30-ára, alig két héttel az építés befejezése előtt készültek el. Mivel az új szállodát július 30-án tervezték megnyitni, és a szobák ehhez mérten voltak lefoglalva, hihetetlen verseny kezdődött az idővel. A kivitelező június 25-én felvonult, így szinte naponta küldték le a tervezők a pillanatnyi helyzet szerint módosított, újabbnál újabb részletrajzokat. A két ütemben dokumentált kiviteli tervek a déli oldallal indítottak. Amíg a szóban forgó területet már építették, addig a tervezők a sokkal problematikusabb északi oldal és a szálló előterének tervei felett versenyeztek az idővel. A Land-A diszpozíciós tervei határozták meg a szakági út- (Vakondok Kft.), és közmű tervezők (Gém Kft) részére az utca alaprajzi kialakítását, anyaghasználatát a folyókák, kandeláberek, homlokzatvilágító lámpatestek helyét és típusát, a szökőkutak szerkezetkialakítását, valamint az utca bútorozását. Megjegyzendő, hogy a területen például eddig nem volt zárt rendszerű csapadékvíz elvezetés, amelyet a korszerűsítéssel együtt kellett megoldani².

Aki Hódmezővásárhelyre vetődött július-augusztusban, az a Zrínyi utcában „reménytelennek tűnő csatateret" találhatott. „Anikó, lesz ebből határidőre valami?" – kérdezte ez időszakban szinte reményvesztetten körbemutatva az építési területen Lázár János polgármester. Hát lett. A kivitelező olyan tempót diktált, hogy abba beleszédültek még az ott lakók is. Hogy emellett még a minőségből sem engedett, az már-már népmese. Pedig így volt. A KözGép- SchmidtGép presztízskérdést csinált abból, hogy ez a munka nem hogy jó, de kiemelkedő minőségű legyen. Az útépítő-kivitelező profilú cégnek ugyanis ez volt az első, nem útépítő-ízű munkája. A SchmidtGép igazgatója ezt így kommentálta a tervező felé: „A cég kinőtte magát a sok aszfaltjárda, buszmegálló, körforgalom építésben. Először találkoztunk egy olyan munkával, amikor mi is bebizonyíthatjuk, hogy sétáló- és gyalogos utcákat is képesek vagyunk magas színvonalon kivitelezni." Nos a bizonyítás az első kapavágástól az átadásig terjedő nem egészen nyolc hét alatt jócskán sikerült. A két építésvezető, Szűcs Zoltán és Hepp László - a tervező szavaival élve - „egymás steigerolták" abban, hogy ki tudja gyorsabban, precízebben, pontosabban végrehajtani a feladatot.

De nem mellékes ebben a kivitelező brigádok összetétele sem. A Sárrétudvariból érkezett Hegedűs Gyula és brigádja rakták a köveket. „Az ország legjobb kövezői", akikkel Anikó már a MOM park kapcsán is munkakapcsolatban volt. Precizitásukat, Németországban csiszolt szakértelmüket a tervező nem győzte pozitív jelzőkkel illetni. Nem csoda, hiszen manapság közterületi munkához jó burkoló csapatot találni több, mint tudományos-fantasztikum. „Ezek a kövezők kihalófélben vannak. Olyan 50 év feletti emberek, akik magát a munkát imádják. Ők ha megcsinálnak valamit, akkor az rendesen meg is van csinálva" – mondta az egyébként nem éppen lágy kritikusnak számító Andor Anikó. Higgyük el neki. Ezek az emberek a véghajrá éjszakáiban reflektorfénynél rakták a követ, miközben mellettük – nomen est omen – a Fénykert Bt. kertészei ültették a növényeket. Hétköznapi hősök ők, akiket minden tisztelet megillet.

Ahogyan annak tekinthetők azok az utcában lakó „szembeszomszédok" is, akik – látván, hogy itt valami igazán értékes dolog készül – kérés nélkül ragadtak lapátot és csákányt. Ez az utca tényleg ki volt éhezve a szépre, amit semmi nem bizonyít jobban, minthogy akadt olyan lakó, aki saját éves rendes szabadságát vette ki azért, hogy a kivitelezési munkálatokból segédmunkásként – semmiféle anyagi ellenszolgáltatást nem kérve – kivegye a részét. Kicsit arra a közösségi kohézióra is ráirányítja ez a figyelmet, amelyet annyi év széttartása se tudott derékba törni. „A vásárhelyi különleges emberfajta" – összegzik pozitív tapasztalataikat erről az alkotók. Ilyen háttérrel pedig ennek az újjávarázsolt köztérnek lehet, van jövője.

A kivitelezés véghajrájának egy mozzanata jellemző történet. Az építési területen ekkor 164 ember (!) dolgozott az utolsó simításokon, azaz a burkolás mellett a kertépítészeti növénykiültetésen, amire soha nincs elég idő. Tudni kell a csattanóhoz, hogy Andor és Bojti, akik az Ifjúsági Ház elé is szerettek volna valami üvegmotívumot, a legutolsó pillanatban az itt található kiemelt növénykazetták kő burkolatába üveg lizénákat terveztek. A lizénák felületét, mintegy súrlófényként, a burkolatból ledekkel szándékoztak megvilágítani. Bojti András, aki fizikailag is részt vett a véghajrában, konstatálta, hogy az üveget befogadó kőbemarás végül mégsem készült el, és ezt szóvá is tette az építésvezetőnek. Hepp László nem kifogásokat keresett. Sajátkezűleg vágta be az installáláshoz szükséges hornyokat. Így a lizénák végül mégis elkészültek, pedig már mindenki lemondott róluk.

Egy pancsoló város

A Korsós Lány körüli teresedés az eredeti koncepció szerint páratérnek indult. Olyan burkolt területnek, ahol a fugákban rejtett párásító fúvókákon keresztül lehet előállítani a nyári melegben egy hűsítő vízköd függönyt. Ebben a nyár eleji időpontban került sor a Szabadság téri interaktív szökőkút átadására Budapesten, a Belváros új főutcájának végpontjaként. Valami megbolydult ekkor országszerte, így Vásárhely vezetői sem adhatták alább. A páratérből, amihez semmi különösebb vízgépészet nem kellett volna, hirtelen egy fúvókákkal teli szökőkutas tér lett. Az utca augusztus 20-án még teljes egészében műszakilag át sem volt adva, a város máris ezekben a burkolati szintről elindított csobogókban fürdőzött önfeledten. A vásárhelyiek nem akartak hinni a szemüknek. Uszkve nyolc hét alatt egy 5-6 évtizedig csak folyamatosan romló utcából az ő szemszögükből soha nem látott csoda kerekedett ki. Ocsúdni sem tudtak a minőségi változástól. Gyanútlan kerékpárosok estek le a biciklijükről, mikor hirtelen előtört a víz a burkolatból, vagy amikor váratlanul párába burkolódzott a tér.

 

Szabályt erősítő kivétel

A járdafelújításnak indult projektben, ha szabad így fogalmazni a Ginkgo Szálló szolgáltatta a taplót, és a Land-A a szikrát. Végül a városvezetés, a társtervezők, a kivitelezők hatalmas tábortüzet raktak belőle, ágacskánként dobálva újabb és újabb ötleteket a lángok közé. Ilyen szervesen fejlődő, ráadásul igen rövid idő alatt lezajló, villanásszerű folyamat igen ritka a köztértervezésben. Egy város saját finanszírozásban, egyre jobban rálicitálva saját magára, most egy kisebbfajta, európai léptékben is mérhető csodát művelt. A hazai szcénában igen ritka cselekedet. Elemi erőként robbant ki belőlük a változtatás igénye, mely erősebb volt az ellenállásénál. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ha mindez egy európai uniós pályázat keretében történt volna meg, akkor talán fele ennyire lenne jó, legalább kétszer ennyibe került volna, biztosan tizenötször ennyi idő kellett volna hozzá.) Persze mindehhez elhivatott, a szakmájukat értőn művelő, megalkuvást nem ismerő emberek is kellenek. Mert a recept ezek nélkül a fűszerek nélkül nem teljes, és félő, hogy e „titkos" adalékok nélkül csak egy gyorséttermi rettenet kerül a tányérunkba. Bizony, ilyen "hozzávalókból" manapság igen kevés van. Becsüljük meg.

Bardóczi Sándor

1 Az utca nevét egy helybeli születésű szemész orvosról kapta, akihez a két világháború között egész Európából zarándokoltak a betegek.

2 Ellentétben azokkal a tervezésekkel, ahol a város csak a „szavazópolgár" szemszögéből sokkal látványosabb felszínrendezésre koncentrál, a felszín alatti néha súlyosan akkut problémákon könnyedén átlépve, ez a terv nem bízott semmit a véletlenre. Az utcarendezés alul-felül „európai" színvonalúra sikeredett.