Közélet, hírek

Csonka Pál Emlékérem, 2010

2010.07.09. 14:31

Dr. Pattantyús-Ábrahám Ádámot egyéni kategóriában, valamint Zoboki Gábort és Gonda Ferencet alkotópárosként tüntették ki Csonka Pál-éremmel július 8-án a MÉSZ székházában.

Átadták az idei év Csonka Pál-érem díjakat 2010. július 8-án a MÉSZ székházban. A megjelenteket, Csonka professzor úr lányát, Csonka Líviát és családját Kálmán Ernő, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke köszöntötte, majd Dr. Finta József - a kuratórium elnöke - méltatta az idei év díjazottjait. Elsőként Dr. Pattantyús-Ábrahám Ádámot, majd a az építész – szerkezettervező páros kategóriában díjat nyert Zoboki Gábort és Gonda Ferencet.

 

 

 


Laudáció

Dr. Pattantyús-Ábrahám Ádámról

"Sopronban született 1929-ben. A Műegyetem Építészmérnöki Karán 1951-ben szerzett diplomát, ahol tanársegédként, adjunktusként és tudományos munkatársként dolgozott.

Dr. Dr. Pattantyús-Ábrahám Ádám építészmérnökként mind oktató munkájában, mind alkotó tevékenységében elsősorban szerkezettervezőként, statikus. Az egyetemen több tárgy előadója, részt vesz a komplex- és diplomatervezés konzultációiban, továbbá folyamatosan előadásokat tart az Épületrekonstrukciós valamint a Műemlékvédelmi Szakmérnök képzés hallgatóinak. Építészmérnökök generációit tanította 1951 és 2010 között immár 59 éve. A nyolcvanadik évén túl jegyzeteket ír, szerkeszt fáradhatatlanul.

Szerkezettervezőként közreműködött többek között a Royal Szálló és a Műcsarnok rekonstrukciójában, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság debreceni székháza, az FTC Stadion, a belvárosi passzázs, a szentendrei Mechanikai Laboratórium valamint a hodászi „cigánytemplom” különleges fedélszékének megépítésében.

Kiemelkedő szakterülete a történelmi jellegű épületek rekonstrukciója, de élenjár a szerkezetkímélő helyreállítási módszerek alkalmazásában is. Közismert, a legjobb értelemben arisztokratikusnak is nevezhető, sajátos oktatói stílusa, precízsége, lényeglátása. Hivatástudatát, szorgalmát jelzik munkái. A hallgatók számára az a tanár, az az oktató nyújt maradandó élményt előadásaival, korrekcióival, akiknek tettein átsüt az egyéniség ereje. Dr. Pattantyús-Ábrahám Ádám a hazai építészmérnök-oktatás meghatározó egyénisége."

Dr. Pattantyús-Ábrahám Ádám  az építészfórumon:

A Magyar Nyelv Múzeuma — Széphalom, Kazinczy emlékkert

 

 

 

Ezt követően dr. Finta József a Zoboki Gábor – Gonda Ferenc párosról beszélt.


"Zoboki Gábor és Gonda Ferenc együttműködésének eredménye a Művészetek Palotája hangversenyterme, ez a tartalmában – funkciójában és térbeli megjelenésében egyaránt ikonná vált létesítmény, a hazai tervezés és kivitelezés csúcsteljesítménye,- olyan építmény, amely immáron perelhetetlenül nemzetközi rangot, hírnevet vívott ki magának világszerte, nem véletlenül nyerte el a Style in Business, a Pro Architecktura és a Fiabci fődíját is. A terem, kiemelkedő akusztikai tudása révén vonzza magáoz a világszínvonalú koncerteket, előadásokat, s e tulajdonsága alapján lett Európa egyik legközkedveltebb hangversenyterme. A kitűnő akusztikát, s a tér esztétikai értékeit szolgálta – sz építész tervező tehetségén kívül – az a szerkezettervezői tudás, amellyel Gonda Ferenc bír.


A terem-doboz rugókra állításának, a zengőkamrák mozgatásának, vagy az állítható – a közönség felett lebegő-hangvető mozgásának terheléseit csak olyan statikus tervező volt képes követni, konstrukcióvá  formálni, aki nem csak ilyentén mesterségbeli tudása, de az építészeti „vágyak” - a TÉR vágyai iránt érzett megértés, affinitás birtokában is van. Nagyon hosszú a lista, hosszú szöveg lenn, ha Zoboki Gábor, vagy Gonda Ferenc eddigi életművére akár csak utalnánk is, olyan közismert mesterei Ők szakmájuknak – a jelenkori magyar építészetnek, hogy effajta ismertetésre semmi szükség. Párosuk, együttműködésük és alkotásuk az építészet és konstrukció spirituális összetartozására, Csonka Pál szelleme örök üzenetére adott mai felelet."

 

Zoboki Gábor az építészfórumon:

Itt az ötödik — a Dísz téri terv átdolgozásában Zoboki Gábor is részt vett

Zoboki Gábor nyerte az új kortársmúzeum ötletpályázatát

Dorottya Ház a Belvárosban

Környezetbarát multi-irodaház — a Pannon Törökbálinton

 

 

 

Gonda Ferenc az építészfórumon:

Ötletpályázat a Roosevelt téri irodaház átépítésére

"Haller Kert" irodaház / meghívásos és nyílt tervezési ötletpályázat

Science Park Irodaház "A" ütem - XI. Irinyi utca 4-20.

Az óbudai tévészékház