Épülettervek/Középület

Debrecen, Egyetemi Sportcsarnok meghívásos tervpályázata – Wéber József és munkatársainak megosztott III. díjas pályaműve

2012.09.12. 11:29

A Debreceni Egyetemi Sportcsarnok építésére és a sporttelep rendezésére kiírt meghívásos pályázaton megosztott III. díjat kapott Wéber József és munkatársainak koncepciója, mely a sportterület komplex fejlesztésében törekszik a pályaterületek rendbe tételére és az így kialakított átrendeződésből következő új külső kapcsolatok kialakításának ajánlására.

Beépítési javaslat ismertetése

A sportcsarnok telepítésénél a kijelölt helyszínt vettük figyelembe. Az épület elhelyezésén felül a Dóczy József utca, a Kazánházi út, Móricz Zsigmond körút és a Botanikus kert által határolt tömb integrálása az egyetemi terület struktúrájába fontos szempont.

Az újvárosi kapcsolódási irányokkal biztosítani szándékoztuk az egyetemi sportélet minőségi megújulása mellett a város szabadidős forgalmának kiszolgálását is.

 

 

 

Az új könyvtár és kémiai kar között kialakult gyalogos sétányt nyugati irányban folytatva biztosítjuk az egyetem felül a fő gyalogos megközelítést. A Dóczy József út felől új 4 méter széles gyalogos utat hoztunk létre.

Az egyetem felől kialakuló gyalogos tengelyt a sportcsarnok és hallgatói klub épülete között vezetjük ki a Móricz Zsigmond körútra, újabb megközelítési irányt kialakítva a város felől. A Dóczy utcai utcakép megújításánál nagy létszámú közönség lökésszerű forgalmának lebonyolítását is fontosnak ítéltük az új arculat mellett. A meglévő kerítés és a védett tribün épület toldalékának elbontása után az a sportpálya előtt a gyalogos út bővületeként létrejövő terek kialakítását javasoljuk. A belső oldalon a tribün két oldalán egy-egy fedett lelátó telepítése lehetséges, melye egyben az utcai térfalat is képezheti.

A sportpálya megközelítése, továbbra is a Dóczy út felől lehetséges 4 új kapu kialakításával. A kapuk mellett a kétoldalt, egy új bejárati épületben helyezhetők el a közönség kiszolgáló helyiségei. Az utcai oldalon csak kis számú gépkocsi parkolót terveztünk. A főbejáratnál 4 autóbusz részére megálló alakítottunk ki. Az utca keleti felén meglévő teniszklub épületét megtarthatónak függetlenül is üzemeltethetőnek ítéltük.

A nyugati oldalon – az áttelepített pályák miatt fokozott jelentőséggel bíró új sportterület részére a Füvészkerti parkoló felől is új kaput javasolunk. A terület tényleges parkoló igényét a futballmérkőzés során előforduló 1100-1200 fős közönség határozza meg. A fenti létszám kalkulált parkoló igénye 240 személygépkocsi.

 

 

 

A Dóczy – Móricz sarkon, valamint a Móricz Zsigmond körút mentén a közterület határán fasorral szegélyezett sétányt javasolunk. A sportterület keleti oldalán már ma is megtalálható intenzív növényzet felhasználásával egy pihenő park létrehozása lenne célszerű kapcsolódva a sportterülethez. Városképi szempontból a botanikus kert, intenzív növényzete folytatódna a sportterület mentén is, egységes képet kialakítva a körút felől.

A későbbiek során a tömb parkolásának megoldása céljából mély garázs helyett a teniszpályák területén javasolunk egy fedett parkolót kialakítani, s a tetőn a korábbi pályákat visszaépíteni. A fenti megoldás a kedvező helyen létrehozható új parkoló szám mellett jobb utcai lezárást is biztosíthatna a sportterület felől, továbbá a hagyománnyal rendelkező teniszklub lehetőségét sem csorbítaná. A másik parkolási terület a kiírásban is javasolt botanikus kert melletti úthoz csatlakozó parkolósáv. E két helyen számításunk szerinti szükséges 240 parkolóhely elhelyezhető az autóbusz leállókkal egyetemben.

Az épület közvetlen környezetének kialakítása

A sportcsarnok bejáratának elhelyezésénél fontosnak tartottuk, hogy az egyetemi hallgatóság a főgyalogos út felől könnyen elérje. Továbbá fontos volt, hogy az épület előtt nagyobb létszámú rendezvények előtt a szűkös hely ellenére is megfelelő előteret, gyülekező helyet, illetve az esemény befejeződését követően a torlódásmentes távozás biztosított lehessen. A sportolói forgalom és a sporteseményeket látogatók forgalma, szétválasztásra került. A ház északi oldaláról közelíthető meg a sportcsarnok és tornaszer raktár. Az épület déli részén kisebb méretű beszállító kaput tervezünk, mely egyrészt baleset esetén a mentőkocsi közvetlen fogadását is szolgálja.

Építészeti kialakítás – funkciók

Az épület funkcionális kialakításánál a sportot látogató közönség szétválasztását alapvetőnek tekintettük.

Látogató közönség forgalma

Fedett külső lépcsőn érhető el az emeleti nyitott terasz, melyről kétoldalt közelíthető meg a lelátó. A ruhatárak és büfé automaták a bejárat közelében találhatók. A közönségforgalmi vizes csoport az emeleti előcsarnok északi sarkán helyezkedik el. A mozgáskorlátozott közönség az épület földszinti előcsarnokán keresztül lifttel éri el a közönségforgalmi szintet. Az emeleti előcsarnok és fedett terasz  összenyitható, ami nyáron jelentős üzemeltetési előnyt jelenthet, azon felül, hogy egyéb rendezvények helyszínéül is szolgálhat. (kiállítás, sportvásár…stb.)

A sportcsarnok technológiai kialakítása

A Sportcsarnok küzdőtere (1302 m2) méreténél fogva alkalmas a kézilabda, FUTSAL és az annál kisebb alapterületű – labdajáték – pályáinak kialakítására, így a

  • kosárlabda
  • röplabda
  • tenisz
  • tollaslabda
  • FUTSAL
  • palánkos labdarúgásra is.
  • Fentieken kívül a küzdősportok (birkózás, ökölvívás, cselgáncs, stb.) valamint
  • vívás
  • torna (női-ffi)
  • asztalitenisz
  • versenytánc, stb. versenyeinek lebonyolítására.

A csarnok felszereléseinél fogva, az egyetemi sportoktatás, testnevelési órák megtartására is alkalmas.

A küzdőtér kistengelyében elhelyezett térelválasztó – mely motoros mozgatású és a tetőfödémre felhúzható – két egyenlő részre osztva, alkalmas két területen, a párhuzamos, egyidejű foglalkozásokra.

 

 

 

A végfalakon és a lelátó előtt ugyancsak a födémre felhúzható labdafogó-hálókat terveztünk.

A lelátókon mintegy 300 ülőhely és az ülőhelyek mögötti területen állóhelyek is kialakítható. A lelátók felső töltésűek.

A kézilabda pálya alapvonalai mögötti végfalon helyeztük el, az eredményjelző (2 db) táblákat, melyeket a játékosok és a nézők a csarnok minden pontjáról jól láthatnak.

A küzdőtéri burkolat, rugalmas faszerkezetű és felül hézagmentes PVC-burkolattal ellátott. Ez a padlószerkezet egyben pont-és felület elasztikus és a nemzetközi sportszövetségek ajánló bizonyítványával rendelkezik. Nem sportjellegű rendezvények alkalmával, a küzdőtér felületét, megfelelő minőségű és teherbírású védőburkolattal kell megvédeni a káros szennyeződésektől és fizikai behatásoktól.

A nyugati oldalon tervezett üveg felület takart és reflex felületről vetíti a fényt a küzdőtérre. Így sem a kellemetlen fényárnyék hatás, sem a kápráztató bevilágítás nem jöhet létre. Az öltözőkből közvetlen bejutás nyílik a küzdőtérre, az utcai és tornacipős forgalom elkülönítésével.

A konditerem, fitness és a relax-solárium helyiségei, a csarnok tértől függetlenül, akár külön is megközelíthetők, figyelemmel a bérbeadásra ill. az elkülöníthető használatra.

A szabadtéri sportlétesítmények kialakításánál maximálisan figyelembe vettük, a tervezési programban előírtakat. A TV kamera állások részére, a nézőtérrel szembeni oldalon, a két kapu és a vezetőbírói asztal mögött a közvetítőhelyek biztosítottak.

A megmaradó létesítmények mellett a megszüntetett teniszpályák visszapótlásra kerültek, észak-déli tengellyel. A terület észak – nyugati részén elhelyezett 3x2 db teniszpálya lehetőséget nyújt, a pályák légtartásos – sátorral történő téli- gazdaságos lefedését is.

A Dóczy István utca felől, a meglévő tribün két oldalán két-két bejáratot terveztünk, ezáltal külön útvonalat biztosítva a szurkoló táborok részére.

Sportoló közönség forgalma

Földszinti előcsarnokból közvetlenül érhető el az öltözői folyosó, melyről az öltözőn keresztül közelíthetők meg a sportterületek. A tervezésénél a tiszta és utcai cipős forgalom szétválasztását alapfeltételnek tekintettük.

 

 

 

A küzdőtér középen és a széleken érhető el, míg a kondi, fitness és relax helyiségek szintén a belső sportfolyosóról közelíthetők meg.

A testnevelési tanszék az emeletre került. Elhelyezésénél szempont volt a küzdőtérre való rálátás is. Innen egyes rendezvények világítási és hangosítási berendezései is kezelhetők lehetnek.

Kiállítás vagy nem sportjellegű rendezvények, esetén a nagyterem az előcsarnokból, vagy az épület külső feltöltését biztosító bejáratain át is megközelíthető. A belső tiszta folyosókat és a küzdőtér padlófelületét ebben az esetben takarni kell.


Debreceni Egyetemi Sportcsarnok - meghívásos tervpályázat

vezető tervező: Wéber József
bruttó szintterület: 4.000 m2
generáltervező: Wéber Építésziroda Kft.
építész munkatársak: Guld Beatrix, Horváth Csaba, Horváth Orsolya, Rustinczky László, Takácsy Zsuzsanna
sporttechnológia: Judik Zoltán
statika: Pongor László
épületgépészet: Gáspár Tibor
épületvillamosság: Tóth Zoltán
környezetrendezés: Wallner Krisztina


A Bíráló Bizottság értékelése

10. bírálati sorszámú pályamű

Építészet

Telepítés

A sportterület komplex fejlesztésében törekszik a pályaterületek rendbe tételére és az így kialakított átrendeződésből következő új külső kapcsolatok kialakításának ajánlására. A sportközpont központi elemének, az új sportcsarnoknak a környezetbe ágyazásánál mind az egyetemi területek, mind a körút, illetve a Dóczy utca felé vezető kapcsolati fontosságát jól elemzi, de az ezekből levezetett csarnok megközelítési módok mégsem adnak teljes körű megoldást a környezetbe illesztésre. A látogatók közönségforgalmi megközelítésére tiszta javaslatokat és gazdagon kezelt kiszolgáló tereket kínál, de a megoldás építészeti gesztusa túlértékelt. Ugyanakkor a szomszédos Hallgatói Klub felé bizonytalan nyitásokat javasol, sőt a csarnok gazdasági bejáratát is onnan szervezi.

Építészeti kialakítás

Belső szervezési rendszere átgondolt, jól követhető, tiszta tájékozódást biztosít, sőt az elválasztott rendszerű cipős forgalom lehetőségét is felkínálja. Lelátója északnyugatra tájolt, így a csarnok szűrt fényű megvilágítására, a káprázás elkerülésére az északnyugati oldalon domináns fényterelő felületeket alakít ki. Ezek bár hasznosak, de építészetileg túlságosan erős, zárt és hangsúlyos motívummá alakulnak éppen a belső, sportpályák felöli oldalon. Ennek megfelelően a beágyazódásra törekvő gesztusokat nem kínál. Ezt egységes homlokzat burkolati rendszere sem könnyíti. A csarnok délnyugati oldalán javasolt emelt szintű teniszpályái (a terepen parkolót tervez) szellemes megoldások, nemcsak a gépkocsi elhelyezés, de a pályákat körülvevő plexi, illetve növényfuttatásra alkalmas térfal a szomszédos csarnoképület domináns tömegének átvezetésére is alkalmas megoldás. Ez a javaslat a csarnoképítéstől függetlenül a későbbiekben is megvalósítható.

A Bíráló Bizottság a pályaművet megosztott III. díjban részesítette.

Sporttechnológia

Pozitívumok: Az épület funkcionális elrendezése a kiírásban foglaltakat maximálisan kielégíti.

Elválasztható küzdőtér, sportpadló burkolat, az utcai és tornacipős közlekedés teljesen elkülönül. A pályázó pótolja az elveszett kézilabdapályát.

Negatívumok: Sporttechnológiai szempontból nincs negatívum.

Gépészet, elektromosság

A pályamű készítői jól összeállították azokat a szempontokat, amely alapján a gépészeti és elektromos rendszerek prioritásaira javaslatot tesznek. Előnyös, hogy víztakarékos berendezéseket terveznek. A használati meleg vizet az alacsonyabb költségű sík kollektoros berendezéssel tervezik előállítani. Kérdéses az a javaslat, hogy a használati meleg víz másik energiaforrása kondenzációs gázkazán, mivel a területen van távhő. Javaslatot tesznek az esővíz összegyűjtésére és WC-ben, illetve öntözésre történő hasznosítására.

Érdekes gondolat a pályamű készítőitől, hogy a hőellátást magas hatásfokú kondenzációs kazánokkal kívánják biztosítani. Mivel megítélésük szerint, ha minden körülményt figyelembe veszünk, ezzel költségtakarékosabban lehet üzemeltetni – ami vitatható. Előnyös, hogy hűtőgép telepítését a pályamű készítői nem javasolják, mivel olyan CO vezérlésű, frekvenciaváltós, hővisszanyerő visszakeverő légkezelőt terveznek alkalmazni, mely biztosítja a megfelelő légállapotot. Jó elgondolás, hogy az elektromos rendszereket funkciójuknak megfelelően, eltérően a takarékos üzemvitelt lehetővég tevő berendezésekből, fényforrásokból tervezik.