Emberek/Oktatás

Digitális látványtervező tanfolyamok építészeknek és tájépítészeknek

2015.01.20. 11:19

Szakmai fejlődés, kihívások és megoldások a digitális tervezés világában. Bemutatkozik a látványtervezéssel, képszerkesztéssel és grafikai tervezéssel kapcsolatos képzéseket szervező LUMEN tanfolyamok csapata.

Honnan jött az ötlet, hogy látványtervező tanfolyamokat szervezzetek?

Manapság a szakmában a tervezés már teljes egészében számítógéppel történik. Az egyetemi képzés első féléveinek szabadkézi rajz-tárgyai után hamar kiderül, hogy az egyetemen is alapelvárás a digitális tervező- és képszerkesztő programok használata – ennek ellenére sajnos a képzések nem, vagy legalábbis nem elég jó színvonalon tartalmaznak ilyen tárgyakat.

Innentől kezdve marad az, hogy az ember saját maga, autodidakta módon tanulja meg a tervezőprogramokat – ugyanakkor az internetes oktatóanyagokkal töltött éjszakázások ellenére sokan megrekednek egy alapszinten. Mivel nem tudják átlátni a programokat, ezért inkább csak buherálnak, azaz kényszerűségből használnak bizonyos eszközöket, pedig lenne rá jobb megoldás is. Kicsit buta példával illusztrálva olyan ez, mint ha valaki villával próbálná enni a főzeléket, csak azért, mert nem tudja, hogy a fiókban ott van a kanál is…

Sokan érzik tehát, hogy ahhoz, hogy sikeresek legyenek a szakmában, szükség van ezekre a programismeretekre, azonban a legtöbben nem vágnak bele, mivel nincs rá lehetőségük. Egyrészt azért, mert az ilyen tanfolyamok nagyon drágák, másrészt, mert nem a tervezőszakmai felhasználást tanítják. Ez az az igény, amire a tanfolyamaink épülnek.

Milyen programokkal foglalkoztok?

Elsősorban a számítógépes látványtervezésben széles körben elterjedt programokat (3ds Max és V-Ray), illetve Adobe grafikai és képszerkesztő programokat (Photoshop, Illustrator, InDesign) tanítunk. Lépésenként bővítjük a palettát, van még jónéhány tervezőprogram –ArchiCAD, AutoCAD az egyetemi képzésnél gyakorlatiasabb színvonalon, vagy épp SketchUp – amit szeretnénk indítani. De nyitottak vagyunk más kreatív programok felé is, indul például filmes munkákhoz való AfterEffects tanfolyam is.

Általánosan igaz, hogy az építész és tájépítész szakmában nincs egy olyan program, amivel a tervezés minden munkafázisa megoldható. Ezek a programok sem kifejezetten építészek és tájépítészek számára lettek kitalálva, de kombinálásukkal valamennyi tervezői feladat megoldható (tervrajz, metszet, látványkép, infografika, poszter, füzet stb.) – sőt, azt is mondhatjuk, hogy a hasonló programokhoz képest velük oldható meg a legjobban, mivel nem kell rossz kompromisszumokat kötni.

Minden program más profilú, más feladatra lett fejlesztve. Az információhiányból eredő tévút, hogy – például a tájépítészek az alapvetően gépészek által használt AutoCad-ben megrajzolt – műszaki tervrajzokból mindent a Photoshop-ban próbálnak összerakni. De ugyanez igaz az ArchiCad látványtervező részére is, amivel szintén csak elég kezdetleges eredmény érhető el.

Hozzá kell tenni azt is, hogy annak ellenére, hogy a tervezői felhasználásra fókuszálunk, ezeket a programokat más szakmákban (pl. arculattervezés, webdesign, média) is használják, így az ember több lábon állhat, ha van hozzá érzéke, és egy kis kreativitással tudja alkalmazni őket.

Kiknek szólnak a tanfolyamok?

Elsősorban egyetemistáknak, de nem csak végzősöknek. Minél előbb tanulja meg az ember ezeket a programokat, annál könnyebb lesz a dolga az egyetemen, és annál több gyakorlatot tud szerezni akkorra, amikor a munkában már „élesben” kell használni őket. Ráadásul ez a programismeret a szakmában való elhelyezkedés során is nagy előnyt jelent. Ugyan emiatt javasoljuk friss diplomásoknak és olyanoknak is, akik már néhány éve a szakmában dolgoznak, ha úgy érzik, hiányzik ez a plusz tudás az előrelépéshez.

És természetesen ajánljuk tervezőirodáknak is, akiknél nincs meg ez a kompetencia, ezért például külsős cégeket kell alkalmilag felkérniük, hiszen egy jó látványterv minden komolyabb munkánál alapelvárás. Egy-két munkatárs kitaníttatásával ezek a munkák házon belül megoldhatóak, ami mindenképp gazdaságosabb megoldás.

Kik tanítanak nálatok?

Az oktatók építész és tájépítész végzős egyetemisták és fiatal pályakezdők, akik a szakmában dolgoznak. Nem a tanítás a fő megélhetési forrásuk, és nem is nevezhetőek hagyományosan vett tanárnak. Tehát nem csak tanítják, hanem évek óta napi szinten használják is a programokat, éppen ezért tudják, hogy mire van szükség az építész és tájépítész szakmában, hogy mit – hogyan – melyik programmal lehet a legegyszerűbben és a legjobb minőségben megcsinálni. Mindezek miatt a tanfolyamoknak egyfajta „közös tanulás” jellege van, ahol gyakorlatias, jól alkalmazható tudást lehet megszerezni.

Hogyan szervezitek a tanfolyamokat? Milyen egy tanfolyam?

Az első néhány évben – ahogy a hasonló tanulós önszerveződéseknél lenni szokott – az egyetemen, ismerősökön és levlistákon keresztül hirdettük, akkor még csak a tájas látványtervező tanfolyamot, amit egyszerűen saját lakáson tartottunk. Aztán mára ez jobban kinőtte magát, kinyitottuk az építész szakma felé, most tavasszal pedig már nyolc programhoz indul kurzus. Ezeket már nagyobb feladat összeszervezni, ezért készült facebook oldal és önálló honlap is. Itt található meg minden infó a tanfolyamokról, az oktatókról és a jelentkezési lehetőségekről.

Mivel a tanfolyamok leginkább egyetemistáknak szólnak, ezért az egyetemi szorgalmi időszakhoz igazodva szervezzük őket, évente kétszer, februári és októberi kezdéssel. Ilyenkor már mindenki látja az időbeosztását, és mivel programtól függően egy-egy tanfolyam időtartama 4-12 hét között van, a vizsgaidőszakig be is fejezzük őket. Mivel a tanfolyamok több hétre vannak bontva, így befogadhatóbbak, könnyebben beleférnek az napirendbe. A tavaszi tanfolyamokat január közepén hirdetjük meg, és a hónap végéig lehet rájuk jelentkezni.

Maguk az órák a tanítás- és munkaidőn kívül, hétköznap esténként, illetve ha igény van rá, akkor hétvégenként vannak, a belvárosban, a Rákóczi téren; ahol egy művészeti iskola tantermeit béreljük.

Már csak egy kérdés maradt: miben különböznek ezek a tanfolyamok a hasonló számítástechnikai iskoláktól?

Alapvetően két dologban. Egyrészt – ami az eddigiekből is kiderült – ezek a képzések nem hagyományos, általános ismereteket adnak, hanem kifejezetten építészeknek és tájépítészeknek szólnak – a programoknak ezekben a tervezői munkákban való alkalmazására fókuszálunk. Ennek megfelelően az oktatók is szakmabeliek, akik jól ismerik a programokkal bevált praktikákat.

Másrészt fontos leszögezni, hogy ezek a tanfolyamok nincsenek akkreditálva, és ennek köszönhetően a hasonló képzéseknél jóval olcsóbbak, így könnyebben elérhetőek a fiatalok számára. Amúgy az ilyen papír ma már nem sokat számít, nem ez dönti el, hogy jól tudsz-e egy programot használni – egy szép portfólió például sokkal fontosabb. Ahhoz pedig szükség van ezekre a programokra.
Végül hozzátehetjük azt is, hogy mindezek alapján – ha kicsit eszmei síkon nézzük – akkor a LUMEN egyfajta hálózatot is létrehoz, ami elősegíti az építész és tájépítész szakmán belüli kapcsolatokat, és a szakma fejlődését.