Dinasztiák: Gregersenek, avagy norvégminták építészetünkben

Építészdinasztiákról szóló cikksorozatunkban Gottdank Tibor építészeti kutató mutat be építészgenerációkat, építőiparban sikeres családokat. Ezúttal a Gregersen-dinasztia következik.

 

Az első Gregersen már 1270-ben ácsmester volt Norvégiában és 700 éven keresztül érdemes festők, ácsok és építőmesterek kerültek ki a családból.

Gudbrand (vagy más írásmódban Guilbrand) Gregersen (1824-1910), aki Oslotól nem messze, Strand városkában látta meg a napvilágot, szintén az ácsmesterséget tanulta ki, mégpedig Koppenhágában. (Az épülő koppenhágai városháza egyik díszes ablakkeretét faragta, ez volt vizsgamunkája.) Édesanyja korai halála után elhagyta a családi házat és Münchenben folytatta tanulmányait. Külföldi vándorútján felkereste Lipcsét, Drezdát, Prágát és Bécset is. Bécsi tartózkodása során igencsak pórul járt: ellopták poggyászát, így személyes holmiját és pénzét is. Elutazott hát a szomszédos Magyarországra, mert arról hallott, hogy ott, a fellendülő vasútépítkezésekhez kell a jó szakember, és így rövid idő alatt megkeresheti az elvesztett pénzt, ami európai tanulmányútja folytatásához elengedhetetlen volt.

Gregersen egész pontosan 1847-ben érkezett Magyarországra. A forradalom alatt a lelkes Gregersen beállt a magyar honvédségbe. Utász lett, pontonhidakat épített. A szabadságharc leverését követően rövid ideig Itáliában élt, de 1850-től újra Magyarországon találjuk. Szobon telepedett le. Meg is nősült: a pilismaróti születésű, német anyanyelvű, református Sümegh Lujza (1836-1906) lett a felesége, aki nagyon sok gyermekkel ajándékozta meg (Az Ancestry.com 19 Gregersen-gyermeket tüntet fel, ebből 12 élte meg a felnőttkort.)  A gyerekeket az apa iskoláztatta, képzésükre komoly figyelmet szentelt – ami a cikk második részéből ki is fog derülni.

A letelepedett Gregersen Gudbrand szerteágazó szakmai tevékenységbe kezdett és idővel – kihasználva a kor hazai befogadó légkörét – a magyar nagypolgári vállalkozói társadalom fontos tagjává vált.

1853-ból a Budai indóház és az alagút, 1857-ből a szolnoki Tiszahíd (az ország legnagyobb vasúti fahídja) építőjeként és művezetőjeként bukkant fel neve, 1860-ban Szeged vízvezetékrendszerét építette. Az 1861-ben megnyílt Buda-Nagykanizsa vasútvonal, a nagykanizsai és székesfehérvári vasútállomás fogadócsarnokainak megvalósítása is Gregersen cégéhez köthetőek. Ő építette a komáromi Erzsébet hidat, de a szegedi Tiszahíd alapozását is ő végezte. Alkotó módon alkalmazta a pneumatikus földalatti építkezés technológiáját.

Dolgozott a Kelet és a Nyugati pályaudvar építésénél, cégének ácsmunkái köszönnek vissza az Országház, a Szépművészeti Múzeum vagy a Népszínház, a későbbi Nemzeti Színház belső kialakításánál, de a Gregersen cég szállította a fakockákat a Sugárút burkolásához is. A fiumei kikötő alapozása és fadokkjai is Gregersen munkája. Gyakorlatilag ott volt minden jelentősebb hazai hídépítésnél és vasútépítési beruházásnál.

A sok feladattal együtt vagyona is gyarapodott (1873-ra ő lett a főváros egyik legnagyobb adófizetője), így 1865-ben – amikor Gregersen első cége bejegyzésre került – megvásárolta Luczenbacher János fűrész- és fatelepét, Ferencvárosban, Angyalföldön és Józsefvárosban ingatlanokat vett, az egykori pesti cukorgyár környékén is vásárolt telkeket. Gregersen fatelepek jöttek létre Erdélyben, Felvidéken és Boszniában.

Gregersen filantróp volt: fát osztott a szegényeknek, a Magyar Tudományos Akadémia épületének felépítéséhez is jelentős összeggel járult hozzá. A Magyar Mérnök- és Építész Egylet egyik alapítójaként saját költségén készítette el az Egylet üléstermének berendezését. A szabadkai evangélikus imaház és paplak építésére is adott pénzt. Norvégiával sem szakadt meg a kapcsolata, birtokot és tanyát is vásárolt szülőhazájában, a norvég műszaki felsőoktatásba is invesztált, fogadta őt a Svédországtól 1905-től különvált Norvégia királya és miniszterelnöke is.

Gregersen az 1860-as években egy tőzsdekrach, majd 1870-ben egy tűzeset miatt tönkrement, de a hitelezők kisegítették. Részt vett az 1879-es árvíz által elpusztított Szeged újjáépítésében. 1884-ben saági előnévvel nemességet nyert. A Ferenc József rend lovagkeresztjét is megkapta. Norvégiában Szent Oktáv-renddel ismerték el.

1875-ben építette saját emeletes bérházát a ferencvárosi Nyúl (Lónyay) utcába. Itt működött a családi cég is és itt élt maga a család is. 2004 óta a házon emléktábla áll Gregersen Gudbrand tiszteletére. (A Lónyay utcában egyébként más ingatlant is vásárolt Gregersen.)

1888-ban bejegyezték a Gregersen G. és Fiai Építő Vállalatot. A cég prosperált az alapító 1910-es elhunyta után is, a világháború azonban kettétörte az álmokat. A hazai építőipar és vele együtt a Gregersen és Fiai cég is elsorvadt, 1921-ben felszámolták a vállalatot.

Gregersen Gudbrand gyermekei közül az elsőszülött volt Gregersen György (1854-1905). A Budapesti Evangélikus Gimnáziumba járt és ott érettségizett. A Párizsi egyetemen építészetet és vasútépítést tanult, mérnök lett. Apja hivatását folytatta, főként hídépítéssel foglalkozott. Külföldön a Szuezi-csatorna építésében vett részt. Prágában vasúti hidat épített. Itthon Eszéken, Tokajon, Komáromban, Szolnokon, Algyőn, Esztergomban. Idővel betársult apja cégébe öccseivel, Hugóval és Nils-szel együtt. (A cég a Lónyay utca 35-ben működött ekkor.) 1880-ban érdemeiért Arany érdemkereszt kitüntetést kapott a császártól.

Tagja lett a Magyar Mérnök- és Építész Egyletnek (rajta kívül még négy Gregersen-fiú lett teljes jogú tag). A főváros törvényhatóságnál bizottsági tagságot kapott. A Galilei Páholy tagjaként részt vett a fővárosi szabadkőművesek tevékenységében is. Az evangélikus Gregersenek egyházi tisztségeket is viseltek. Gregersen György a nagybörzsönyi evangélikus egyházközség felügyelője volt haláláig. (Gregersen Nils követte őt ebben a tisztségben.)

Gregersen György 1905-ben halt meg, csupán 52 év adatott számára. Temetésén többek mellett a magyar igazságügy miniszter is megjelent.

Gregersen Hugó (1855-1916) volt a második fiú a születési sorban (azok közül, akik megélték a felnőttkort). Bátyjához hasonlóan az evangélikus gimnáziumban érettségizett, majd a németországi Halberstadtban tanult építészetet. Hosszabb-rövidebb megszakításokkal 1872 és 1883 között több alkalommal is dolgozott norvégiai városokban. 1876-ban a kassai katonai tábor építése során, melynek kivitelezési munkálatait apja nyerte el, ő irányította a helyszíni munkálatokat.

Gregersen 1881-ben lett a Magyar Mérnök- és Építész Egylet tagja. 1883-ban végleg hazatért, egy év múlva meg is nősült, Leitgeb Paulát vette el. (Apósa a Lónyay utcában, a Gregersenek szomszédságában működő mészárszék tulajdonosa, Leitgeb János lett.) Három gyermekük született, Ragnhild, az ifjabb Hugó, majd Márió.

Gregersen Hugó apja cégénél kapott munkát, majd 1888-tól a Gregersen és Fiai társtulajdonosa és egyben alkalmazottja lett. 1898-ban súlyosbodó elmebaja miatt árvaszéki eljárás során gondnokság alá helyezték.

Hugó gyermekei közül Gregersen Ragnhild (a családban csak Baby) festészetet tanult Párizsban és Budapesten, a Magyar Országos Mintarajztanodában. A szolnoki művésztelepen is alkotott. 1920-ban

Budapesten feleségül ment egy angol lelkészhez, aki 1921-től a brit gyarmatbirodalomhoz tartozó Tanganyikán, majd Ugandában teljesített missziós szolgálatot 1943 és 1948 között. Az ifjabb Hugóról külön szólok. A harmadik gyerek, Márió gyógyszerészetet tanult és Szeghalmon telepedett le, ott alapított családot.

Gregersen Gudbrand fiai közül harmadiknak született Gregersen Nils (1857–1951), aki apja halálát követően átvette a családfői és vállalatvezetői szerepet. A pesti evangélikusokhoz járt ő is, majd tanulmányait Stuttgartban folytatta. 1877-ig a Bécsi Műszaki Főiskolán hallgatott építészetet, majd egy helyi építészirodánál gyakornokoskodott. Hazatért és 1880-tól bekapcsolódott a Gregersen-cég ügyeinek intézésébe, apja legközelibb munkatársa lett. A szegedi árvizet követő munkálatoknál ő volt a családi vállalat helyi képviselője és a munkák irányítója. Több vasútépítési és hídépítési beruházást vezetett, így például a fiumei kikötői építkezéseket 1889 és 1892 között, majd a következő évtizedekben a teljes Gregersen-vállalat menedzselése az ő kezében összpontosult. 1908-ban, amikor a családi vállalat részvénytársasággá alakult, ő lett a vezérigazgató, hivatalosan is a cég vezetője.

1887-ben feleségül vette Hampel Lujzát, aki Hampel József régész unokahúga volt. Két leányuk született, Astrid és Helga.

Nem volt szó még Gregersen Ödönről (1861-1903), aki mérnöki oklevéllel rendelkezett. Felsőszintű tanulmányai után 1883-tól Norvégiában szerzett gyakorlati tapasztalatokat különböző cégeknél, majd hazatérését követően a családi vállalat mérnökeként dolgozott. 1890-től lett a Mérnökegylet tagja.  1899-től a családi cég prágai telephelyének vezetője lett, György bátyjával együtt a Károly híd rekonstrukcióját irányította.

Gregersen Béla (1875–1957) erdőmérnöki diplomát szerezett Sopronban és Selmecbányán, majd az ottani akadémián folytatta tanulmányait. Mielőtt az akadémiára járt volna, fél évet Svédországban és Norvégiában töltött tanulmányúton. 1895-ben a besztercebányai erdőigazgatóságnál dolgozott. 1900 és 1902 között Norvégiában, egy fakitermelő cég alkalmazottja volt. 1902-ben a Gregersen vállalat boszniai fatelepének vezetője lett, majd harminc évig. 1927-ben költözött vissza Budapestre. Ráth György utcai házát unokaöccse, ifjabb Gregersen Hugó tervezte. Hasonlóan György bátyjához, ő is szabadkőműves volt.

Gregersen Endre (1877–1942) volt a család ügyeinek jogi képviselője. Budapesten jogot végzett, majd 1905-től ő is a cég beltagja lett. 1905 és 1940 között Norvégia konzuli képviseletét látta el a Lónyay utcai családi ház melletti irodaépületben. Az Operaház Baráti Társaságának alelnöke, a Ferencvárosi Torna Club tenisz szakosztályának vezetője és a Madách szabadkőműves páholy tagja volt. A norvég ügyek képviseletéért a norvég király a Szent Olav Rend lovagkeresztjével tüntette ki.

A harmadik generációból egyetlen családtagot emelek ki: az építész-képzőművész ifj. Gregersen Hugót (1889-1975), aki Gregersen Hugó második gyermeke volt és akinek építészi működése a két világháború közti Budapesten jelentékeny nyomot hagyott.

Mint szinte minden Gregersen gyerek, ő is a Budapesti Evangélikus Gimnáziumba járt, de nem ott érettségizett, hanem a Magyar kir. Állami Felső Építő Ipariskolában. Emellett a Községi Rajziskolában és az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolában is képezte magát. (Megszerzett rajztudását építészként is kamatoztatta.) Ezen kívül igazolt labdarúgója és birkózója is volt a Nemzeti SC-nek, illetve a Budapesti Postásnak. Később sikeres vitorlázó lett belőle.

Budapesten a Műegyetemre járt, majd Münchenben a Polytechnikumban tanult, ott szerezte diplomáját is, ezzel párhuzamosan a Képzőművészeti Akadémia festő tagozatát is látogatta. 1914 és 1918 között az olasz és az orosz fronton szolgált.

1917 körül nősült, Kovács Erzsébetet (1888-1929) vette el. Két gyermekük, született: Imre, aki már csecsemő korában meghalt, és Margit, aki később Angliában élt és ott is hunyt el.

Gregersen 1917-ben a Mérnökegylet tagja lett. Többször is részt vett a Képzőművészeti Társulat kiállításain a Szépművészeti Múzeumban és a Műcsarnokban. A Magyar Képzőművészek Egyesületének tisztségviselője lett. Ebben az időben elsőssorban képzőművészettel foglalkozott.  

Építészeti gyakorlatát Jablonszky Ferenc tervező-építész mellett szerezte 1918 és 1920 között. 1920 és 1925 között különböző építési vállalkozók irodáiban dolgozott. 1925-ben építőmesteri vizsgát tett, önálló vállalkozó lett (a Lónyay utca 33-ban volt irodája), majd 1932-től főként tervezéssel (ritkán kivitelezéssel is) foglalkozott.

Az 1920-as évek végén több elképzelésében, tervpályázatában, akkor nálunk egyedüli módon magasházakat, felhőkarcolókat álmodott Budapest több pontjára, így a Rókus kórház helyére vagy az Anker-ház szomszédságába. Új léptéket próbált bevezetni a hazai architektúrába. (Elképzeléseivel nagy vihart kavart szakmai körökben.) Részt vett az Egyesült Államok egyik tervpályázatán, melyet a Kolumbusz őrtoronyra írtak ki. A Szabadság tér déli oldalára, az Erzsébet sugárút betorkolására kiírt pályázaton és a Mérnökegylet nagypályázatán („A badacsonyi domb oldalán építendő nagyszálloda és vendéglő") is részt vett, utóbbinál II. díjat nyert. 1937-ben, Budapest-Városközpontra – a Tiszta István (József Attila) utca Andrássy útra betorkolására – kiírt pályázaton I. díjas.

További pályázata az Óbudai híd budai feljárójára, illetve az OTI Attila utcai bérházára kiírt versenyben való részvétel.

1929-ben nagybátyja, Gregersen Béla részére tervezett egy historizáló hangulatú villát a Ráth György utca 36.-ba.

1930-ban a Budapesti Mérnöki Kamara felvette tagjai közé (annak ellenére, hogy Münchenben diplomázott és nem Budapesten). Időközben Gregersen felesége fiatalon, 41 évesen meghalt. Gregersen újra nősült és 1932-ben elvette Lux Alice (1906-1988) szobrászművésznőt, aki majd több Gregersen-házra alkot karakteres épületplasztikát, frízt vagy domborművet, mellyel emelte férje házainak művészi rangját.

A második világháború előtt, az 1930-as és 1940-es években Gregersen történeti elemekkel átszőtt modernista, illetve art deco stílusú lakóházakat alkotott. Pesten a Liliom utca 6.-ba, a Tompa utca 10.-be, a Herzen utca 8.-ba, a Katona József utca 7.-be vagy éppen a Bakáts utca 2/d-be épült műve. Utóbbinál maga Hugó és öccse, Márió volt a tulajdonos. Budán a Fő utca 37/c., a Budafoki út 12., a Böszörményi út 17/a és 17/b, a Bem József utca 24. (az építtető itt is Hugó és Márió volt), az Alkotás utca 9., az Árpád fejedelem útja 56. és a Margit körút 69. fontos önálló művei. A sima falfelületeket áttört erkélymellvédek törik meg. A modernitás racionalitása és a művészi díszítőelemek alkalmazása találkozik épületein.

A Móricz Zsigmond körtér Vásárhelyi Pál utca felé eső oldalának egységes beépítésére tervezett háztömb tervezői között is megtaláljuk nevét. Az 1934 és 1936 között felépült homorú ívű házsor középső kettős darabját (Móricz Zsigmond körtér 9-10.) tervezte Gregersen.

1941-ben Wannenmacher Fábiánnal együtt indult a budavári Bástya sétányra kiírt pályázaton. Szintén Wannenmacherrel közösen vett részt Belső-Ferencváros rendezésének és az OTI Iskola utcai bérházának pályázatán. Az első két pályamunkát megvételre méltónak ítélték, utóbbit díjazták.  (Gregersen irodája a Tátra utca 4.-be költözött.)

Budapest ostromát átvészelte, az igazoló bizottságokkal nem volt gondja a felszabadulást követően. Továbbra is aktív építész maradt, feladatokat vállalt a háborús károk helyreállítási munkáiban, így a Központi Statisztikai Hivatal helyreállításának építészi munkáit végezte. Részt vett 1947-ben a Veszprémi Pénzügyigazgatósági Székház tervpályázatán, továbbá a típustervekre kiírt pályázatok egyikén is 1950-ben (a „téglaszerkezetű középfolyosós lakóház" típusterv-pályázaton). Wannenmacherrel sem szűnt meg az együttműködése: indultak a Szent László Kórház pályázatán. Rákos Pállal együtt egy miskolci belvárosi tér rendezési pályázatán II. díjas lett.

1950-ből való megvalósult iskolaterve Bátonyterenyén (a mai Bartók Béla Általános Iskola).

1950-től a Mezőgazdasági Tervező Vállalat (Mezőterv), 1952-től a Kereskedelmi Tervező Vállalat (KERTI) vezető tervezője lett. Főként ipari épületek fűződnek nevéhez ebből a korszakból: oltóanyaggyár Kőbányán, penicillingyár Debrecenben, üzemépületek Ózdon, hűtőházak Győrött, Kaposvárott és Debrecenben. Feleségével szoborpályázatokon indult.

1956-ban Gregersen két fontos átalakítási feladatot kapott a Divatcsarnok, illetve a Gundel étterem épületén. 1960-ig terjedt aktív szakmai időszaka.

1975-ben hunyt el, a Farkasréti temetőben álló művészi színvonalú síremlékét özvegye tervezte. Emlékére 1988-ban emlékkiállítást rendezett az Országos Műemléki Felügyelőség (OMF). Hagyatéka idővel a Magyar Építészeti Múzeumba került.

A Gregersenek jó részéből 1945 után Győrbíró lett. Volt, akiből neves vegyész vált, másból lelkész lett vagy kereskedő. Sokan Angliába, Kanadába, az Egyesült Államokba vagy Belgiumba távoztak. Az egykori hatalmas Gregersen vagyon, amit a magyar építőipar egykor legfontosabb faipari cégének köszönhető, már régóta nem létezik.

Egy elveszett poggyász Magyarországra vitt egy norvég építőmestert, aki Szobon gyökeret eresztve létrehozott egy sikeres magyar dinasztiát, hogy aztán a történelem viharai és a polgári fejlődés elakadása miatt egy másik poggyásszal a leszármazott hátrahagyja azt. De maradtak még Gregersenek Magyarországon, vannak még üres poggyászok.

Gottdank Tibor

 

Források:

Déry Attila: Pest építészeti topográfiája I-IV., Terc Kiadó, 2005-2007.
Domonkos Csaba: Norvég ácsmesterből lett Budapest építője – 145 éve kapott magyar állampolgárságot Gregersen, PestBuda, 2020., online
Építészfórum, online
Éber László (szerk.): Művészeti Lexikon, Győző Andor Kiadója, 1935.
FamilySearch.org
Ferkai András: Buda építészete a két világháború között, MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, 1995.
Ferkai András: Pest építészete a két világháború között, Pipacs Könyvek, 2001.
Geni.com
Gönczi Ambrus: A Gregersen család - Beilleszkedés a magyar nagypolgári vállalkozói társadalmi csoportba a XIX. században, Doktori értekezés, ELTE Történettudományi Doktori Iskola, 2013.
Vincze Miklós: Elveszettnek hitt József Attila-leveleket is rejtett egy nemrég újjászületett budai bérház, 24.hu, 2019., online

Közlönyök, szaklapok: A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Heti Értesítője, A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, Ars Hungarica, az Építési Ipar, Budapest, Budapesti Közlöny, Építés - Építészet, Építészeti Szemle, Építő Ipar, Magyar Építőművészet, Magyar Művészet, Magyar Pályázatok, Magyar Tudomány, Műemlékvédelem, Művészet, Tér és Forma, Új Építészet, Vállalkozók Lapja

 

Szerk.: Winkler Márk