Dinasztiák: Preisichék – három a kislány és más történetek

Építészdinasztiákról szóló cikksorozatunkban Gottdank Tibor építészeti kutató mutat be építészgenerációkat, építőiparban sikeres családokat az elmúlt 150 évből. Ezúttal a Preisich-Gerle-családról olvashatunk.

A Preisach/Preisich-család a mai Szlovákia területén, Garamszentkereszten élt a 19. század közepéig. Preisich Fülöp fakereskedéssel foglalkozott. Három gyermeke született: két fiú, egy lány. Fiai is fakereskedők voltak; József Egerben, Adolf Szolnokon. Sarolta egy bácsalmási jogászhoz ment hozzá.

Adolf a Rajeci születésű Kuffler Jozefa kezét kérte meg. Öt gyermekük született, Vilmos, Kornél, Zsigmond, Fanni és Gizella. Közülük minket Kornél sorsa érdekel. Preisich Kornél (1869-1955) Szolnokon kezdte iskoláit, de a középiskolát már Budapesten fejezte be. Egyetemre is járt, orvos lett.  Nem is akármilyen: jeles gyermekgyógyász, főorvos. A diftéria, a tífusz és a vérhas betegségek kutatója, Gulácsy Lajos, Bródy Sándor és Weiss Manfréd gyermekeinek gyógyítója.

1908-ban nősült, Wessel Margitot (1880-1970), Az Újság Rt. főkönyvelőjének, Wessel Mórnak a leányát vette el. Két gyermekük született: Gábor és Irén. Ahogy szüleiknek, nekik is hosszú élet adatott. Preisich Irénből gyógytornász lett, Gáborból építész.

Preisich Gábor 1909-ben született Budapesten, Józsefvárosban. Gyermekként egy betegség folytán elveszítette hallását, majd egy operáció után egyik fülére sikerült azt visszanyernie. (Elsajátította a jelbeszédet és a szájról olvasást.) A Rökk Szilárd utcai állami elemibe járt, majd a Horánszky utcai Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett 1926-ban, osztályelsőként, kitűnő eredménnyel. Egy évet Németországban, Karlsruheban, a Technische Hochschulen tanult, Walter Gropius is tanára volt. A modern építészet szellemisége már itt is erősen hatott rá. (Érdekesség, hogy Karlsruheban tanult akkoriban a későbbi fizikus Teller Ede is, akivel Preisich meg is ismerkedett és matematikából korrepetálta is őt Teller.) Franciaországban és Ausztriában is tett tanulmányutat.

1928-ban hazatért és a Budapesti Műegyetemen folytatta tanulmányait. Kotsis Iván tanítványa lett. 1930-ban diplomázott, és a Magyar Mérnök- és Építész Egylet tagja is lett. Az 1930-as évek elején a modern építészetről, az új városról, a CIRPAC-ról, a modern építészet nemzetközi szövetségéről írt több lapban. A fiatal Preisich Ligeti Pál Deák téri lakásán részese volt a modern magyar építészet izgalmas diskurzusainak, Fischer Józseffel, Molnár Farkassal, Rácz Györggyel és másokkal együtt. Részt vett a CIAM berlini kongresszusán, találkozott a korszak meghatározó modernistáival. Felfigyeltek rá, így Victor Bourgeois ajánlására a belgiumi Liège-be, a vele egyidős Jean Moutschen irodájában dolgozhatott.

Preisich a hazai modernista építészeti mozgalom benjáminjaként már huszonévesen alkotó módon részt vállalt a korszak progresszív építészeti alkotásainak létrehozásában.  

1933-ben Oblatt Györggyel, a fiatal építészek számára kiírt Kéler Napóleon pályázaton nyert díjat. Pályaművük Erzsébetváros egy részének újjáépítési lehetőségeivel foglalkozott, egy konkrét beépítési tervezet kapcsán. Tervei között már az 1930-as évek elején több is megvalósult. Érden és Érdligeten épültek házai, majd Münnich Aladárral együtt tervezett a Gellérthegyi utca 6-ba, rokona, dr. Preisich Hugó ügyvéd megbízásából egy négyemeletes bérházat.

Egy újabb váltás következett szakmai életben, ami egyszersmind Preisich első igazán fontos műveit hozta: 1933-ban közös irodát nyitott Vadász Mihállyal. Vadászt Bauer Emil irodájából ismerte, ahol korábban szintén dolgozott. (Bauer mellett Sebestyén Artúr irodájában is megfordult Preisich egy rövid ideig.)

A sikeres Preisich-Vadász együttműködés elsősorban modernista bérházak megalkotásához vezetett az 1930-as években. Preisich tehát már huszonévesen megalkotta Vadásszal a két világháború közti magyar építészet több fontos darabját. (Erről lásd a cikksorozat előző részét.)

Alkotásai közül több is a Preisich-család megbízásából született, így a Káplár utca 7., a Margit krt. 65. és a Csalogány utca 4/d. alatti lakóépületek.

Édesapja által vezetett szanatóriumban ismerte meg leendő hitvesét, az ott nevelőnőként-óvónőként dolgozó Lichter Rutot. 1936-ban megtörtént az esküvő. Három lányuk született, akikről még szó lesz.

Preisich és Vadász közös, aktív tervezői korszaka az 1930-as évek végéig tartott. Ezt követően Preisich sógorával, Gerle Györggyel dolgozott együtt.

Gerle György (1909-1992) Budapesten született Gerle Sándor ügyvéd és Spitzer Jolán fiaként. A Budapesti Evangélikus Gimnáziumban érettségizett 1926-ban, majd felvették a budapesti építészkarra. Preisich-hel egyidőben, 1931-ben végzett a Műegyetemen.

A ’30-as években főleg önállóan tervezett. Ebből az időből való többek között az óbudai Csalma utca 5. alatt épült egyemeletes lapostetős családi háza. 1934-ben menedékházat tervezett Visegrádra, Nagyvillámra, Dóczy Györggyel és Révész Zoltánnal közösen. 1935-ben a budai Gomba utcába és a józsefvárosi Baross utcába is tervezett. 1936-ban a belvárosi Veres Pálné utcában készült el egy ötemeletes modernista műve.

Gerle 1940-ben vette feleségül Preisich Irént és nagyjából ettől datálható Preisich Gáborral való közös szakmai együttműködése, bár az 1933-ban épült, Káplár utcai háznál már statikusként közreműködött.

Gerle kiválóan értett az épületszerkezetekhez és jó üzleti érzékkel is bírt, Preisich így kiváló partnerre lelt benne. Első közös művük a Városmajor utca 52-ben épült bérvilla, amely ismét Preisich szüleinek megrendelésére készült és ahova Preisich Gábor családjával beköltözött. Ezt követte egy bérház az I. kerületben, a Kosciuszko utca 14., egy egységes utcaképet alkotó lakóházsor részeként. A Szilágyi-család megbízásából tervezték 1942-ben az Endrődi Sándor utca 18/a-ba egy családi házat, ahol a statikus mérnök Rózsa Ferenc volt, aki másodállásban a Szabad Nép szerkesztőjeként dolgozott. (Háborúellenes cikkei miatt pár hét múlva elfogták, a kínzásokba belehalt. Nevét több intézmény és utca vette fel a háborút követően. Így az Építők Székháza is, aminek létrejöttéhez egykori kollégája, Preisich Gábor is hozzájárult – erről még szó lesz.)

Preisich 1940-ben megismerkedett a jeles várospolitikus Harrer Ferenccel és a Harrer irányításával készült Budapest-fejlesztési tervvel. Ettől kezdve Preisich városrendezési kérdésekkel is intenzíven foglalkozott. Közben le is doktorált műszaki tudományokból.

Az egyre fokozódó zsidóellenes intézkedések következtében azonban nem tudta folytatni megszokott tervezői feladatait. A Weiss Manfréd gyár építési irodáján helyezkedett el, és mint „hadüzemi alkalmazott" a németek bevonulásáig ott tudott maradni. A németek bevonulása után Preisichnek felmondtak. Sárga csillag viselésére kötelezték, majd ez alól felmentést kapott, mivel apja Horthy egyik unokáját is kezelte. Elhagyhatta családjával a csillagos házat és visszaköltözhetett a Városmajor utca 52-be.

1944. október 15-től, a nyilas hatalomátvételtől a mentesítés érvényét vesztette, újra csillagos házba, majd gettóba kellett volna vonulniuk, de hallva a deportálásokról, inkább maradtak a Városmajor utcában: az ajtókat bezárták, a redőnyöket lehúzták, elbúcsúztak a szomszédoktól és a lezárt lakásban laktak. Egyik szomszédjuk jeles építészkollégája, Árkay Bertalan volt, akinek felesége Sztehlo Gábor evangélikus lelkész és gyermekmentő unokahúga volt. Segítségével megszervezték, hogy gyermekotthon létesüljön a két lakásból (Árkay akkor éppen a fronton szolgált). Az otthonnak Preisich felesége lett a vezetője, Preisich pedig az otthon „fűtője", apja az otthon orvosa, anyja a varrónője. Preisich és felesége nem lakhatott az otthonban, ezért az utca másik oldalán élő olasz családtól próbáltak papírokat szerezni, ám a szomszéd hentes felismerte és feljelentette őket a nyilasoknál. Menekülniük kellett. A Magyar Vöröskereszt Fillér utcai központjánál kötöttek ki, ahonnan egy vöröskeresztes oltalom alatt álló házba kerültek. Itt vészelték át az ostromot. A háború után a család nem térhetett vissza a bombatalálatot ért Városmajor utcai lakásukba. A Varázs utcába költöztek, ahol öt évet éltek.

Preisich jelentős szerepet kapott az újjáépítés megszervezésében. 1948-ban az ÉTI (Építéstudományi és Tervező Intézet), majd annak 1949-es átszervezése után a MATI (Magasépítési Tervező Intézet) munkatársa lett. A Moszkvából hazatérő Perényi Imrével együtt dolgozta ki Budapest általános városrendezési tervét.

Emellett pályázatokon is indult, a Duna-parti és magdolnavárosi lakótelepekre kiírt pályázaton megosztott első díjas pályamű alkotói között volt (előbbinél sógorával együtt alkotott ismét). A többedmagával a budapesti szállodasorra beadott tervpályázatát megvásárolták. A MÁV üzemi épületére kiírt versenyen első díjas lett Bartók Béla, Gádoros Lajos, Lux László, Schall József és Szendrői Jenő építészekkel közösen beadott terve.

Preisich a Népjóléti Minisztérium új óvodák építésére kiírt pályázatán is díjat nyert. Ezt a pályaművet is Gádorossal közösen készítette, akivel együtt tervezte a Bajcsy-Zsilinszky út és Arany János utca sarkán álló üzletportált 1947-ben. De közösen végeztek alaprajzi vizsgálatokat falusi házakra, pályáztak a Gellért szálloda homlokzati felújítására és terveztek munkáslakásokat Várpalotára. Preisich a csepeli Weiss Manfréd gyár rendezésére is kidolgozott egy tervet, melynek részleteit Gerle György és Gerlóczy Gedeon készítette.

A felszabadulás után létrejött Új Építészet állandó publicistája, és szerkesztőbizottsági tagja lett. Főként urbanisztikai cikkeket írt.

A Preisich-Gádoros páros egyik fontos műve – Benkhard Ágosttal, Gábor Lászlóval, Lévai Andorral és Rudnai Gyulával kiegészülve – a Jászai Mari téren áll: a Belügyminisztérium H-alakú irodaháza (a „Fehér Ház", amely egy időben az ÁVH, majd 1956 után az MSZMP KB irodáinak adott helyett, míg ma az Országgyűlés Irodaháza), amelynek helyén a Palatinus-házak egyike állt a második világháború előtt. Az 1947 és 1949 között épült, a Dunával párhuzamos, két, hétemeletes szárnyból álló épület markáns elemei az oszlopos földszint, a négyzetes ablakok, a visszahúzott tetőemelet és  az árnyékoló zárólemezek.

1948-ban, még az ÉTI munkatársaként, Weiner Tiborral együtt készítette a Csillebérci Úttörőváros épületeinek tervrajzait.

Egy 1946-ban kiírt zártkörű pályázat eredményeként jött létre a korszak szimbolikus jelentőségű középülete, a háború utáni modern magyar funkcionalista építészet egyik legjobbja az Építők Rózsa Ferenc Kultúrotthona, a későbbi MÉMOSZ (Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége) székház a Dózsa György úton. Az alkotói gárda: Perényi Imre, Preisich Gábor, Gádoros Lajos és Szrogh György.

„Az épületkomplexum két, funkciójában különböző tömegre tagolódik. A Dózsa György út mentén ötemeletes irodaházra és a Városligeti fasor felé egy 1300 főt befogadó kongresszusi teremre. A két tömböt a kis tanácskozó termeket tartalmazó nyaktag kapcsolja össze. A Dózsa György úti főhomlokzatot vízszintesen visszaugratott földszint és ötödik emelet, valamint az előreugró harmadik-negyedik emeleti doboz tagolja. A homlokzat plasztikáját az ablakfelületek előtt végigmenő, a talajtól a zárópárkányig sorakozó karcsú oszlopok rajzolják ki. Az oszlopok takart tagokkal kapcsolódnak a födémekhez. A kongresszusi tömböt a Városligeti fasor felé az építést ábrázoló realista plasztika díszíti. A falfelületeket jó minőségű kőlemezek burkolják. A belsőket üveghengerben mozgó felvonók, csigalépcső stb. teszik mozgalmassá. A kongresszusi terem mennyezetén a falécekkel burkolt hullámfelület akusztikus célokat szolgál." – írja az épületről Bonta János[1].

Az épület mára műemlék; igényes felújítása a holland építész, Eric van Egeraat jóvoltából egy egyezség eredménye volt: az 1999-ben a MÉMOSZ-székház mellett álló SZOT-székházat az új tulajdonos csak úgy bonthatta le (helyébe új irodaházat építve), ha a MÉMOSZ-székházat felújítja. Így jött létre 2002-ben a Liget Center irodaház.

1949-ben a BUVÁTI jogelődjének, a FŐTI-nek a szervezésével és irányításával bízták meg Preisichet. Néhány éven át a Budapesti Műszaki Egyetem Lakóépülettervezési Tanszékét is vezette. 1950-ben a Fővárosi Tanács Városrendezési Osztályának vezetőjeként, 1953 és 1955 között Budapest főépítészeként dolgozott. Megválasztották az MTA Építészetelméleti, Építészettudományi és Településtudományi Bizottságainak tagjává.

A megmerevedő politikai légkör és szakmai terveinek meghiúsulása kihatott egészségére. Végül 1955-ben úgy döntött, hogy elég az adminisztratív munkából és a hatalomhoz való közelségből. A BUVÁTI főépítésze, majd városrendezési irodájának vezetője lett.

1954-ben a VIII. kerületi tanács gyermekotthonát tervezte, 1956-1957-ben az Árpád híd pesti hídfőjének beépítési tervét is elkészítette többedmagával, immár a BUVÁTI irodájában. Szintén a BUVÁTI tervezőjeként vett részt Benjámin Károllyal és Boross Zoltánnal a torontói városháza nemzetközi tervpályázatán. 

Tudományos elemző munkája is fontos. Az évtizedek során két disszertációját védte meg. 20, részben társszerzőkkel közösen írt könyvet, 214 publikációja látott napvilágot. Tán a két legfontosabb ezek közül a Budapest építészete a két világháború között című munkája Benkhard Ágosttal, valamint Budapest városépítésének történetét feldolgozó négykötetes műve.

1950-es évek végén BUVÁTI-s kollégáival, Kiss Alberttel és Mester Árpáddal együtt a Kékgolyó utca elejére tervezett hétemeletes OTP-társasházat és Lágymányoson egy iskolát. Önálló műve a Lágymányosi utca 21/b., 23/a. és 23/b. alatti három lakóépületből álló házcsoport 1961-ből.

1962-ben munkásságáért Ybl-díjban részesült. Két évre rá, 1964-ben, Preisich tervei szerint épült a Cseppkő utcai Gyermekotthon Központ (Csatárka úti Gyermekváros). Utolsó megvalósult terve családja szigligeti nyaralója (1969), amely mindmáig használatban van.

1970-ben lemondott a BUVÁTI városrendezési irodájának vezetéséről és 1975-ben nyugdíjba vonult.

1969-ben Pro Urbe-, 1975-ben Herder-díjat kapott. Ez utóbbival kelet-európai művészeket és tudósokat díjazott 2006-ig a hamburgi Freiherr von Stein Alapítvány Bécsben működő kuratóriuma. (Herder-díjban még Gerő László, Major Máté, Perczel Károly és Böhönyey János részerült a magyar építészek közül.) Preisich Gábor pár héttel 89. születésnapja előtt halt meg. A Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Gerle György és Preisich Irén fia szintén az építészmérnöki hivatást választotta. Gerle János (1947-2012) 1974-ben végzett a Budapesti Műegyetemen, majd a MÉSZ Mesteriskola hallgatója lett. Különféle tervezőirodákban dolgozott, ahol áruházat, üzleteket, lakóházakat tervezett.

Érdeklődése közben az építészettörténet felé fordult. Temetőművészettel, Málnai Béla, Vágó József életművével kezdett foglalkozni, Baumhorn Lipót zsinagógáiról írt tanulmányt, majd a 1980-as évektől a századfordulós magyar építészet főként progresszív irányzatai, a szecesszió és a nemzeti formanyelv kötötte le figyelmét. Megismerkedett Makovecz Imrével és körével. 1990-ben jelent meg úttörő műve, A századforduló magyar építészete, amit Makovecz-cel és Kovács Attilával közösen jegyzett, bár elsősorban az ő kutatásaira épült. A Fővárosi Levéltár részére Ybl Miklós hagyatékát is rendezte.

1986-1993 között a századforduló szakértőjeként részt vett az UNESCO kutatóprogramjában. Tagja volt a Budapesti Városvédő Egyesületnek, a Nemzeti Panteon Alapítványnak, a Kós Károly Egyesülésnek és Alapítványának, és egyik alapítója a Nagy Budapest Törzsasztalnak, amelyből a Budapest folyóirat is kinőtt.

1997-ben Ybl-díjat kapott, 2002-ben pedig útjára bocsátotta Az építészet mesterei című sorozatot. A Lajta Béla munkásságát bemutató könyvet már nem tudta szerzőként befejezni.  

Kanyarodjunk vissza Preisich Gábor családjához. Ahogy már szó volt róla, Preisichnek és feleségének Lichter Rutnak három lánya született, akik a Pasaréti út 97-ben nőttek fel. Mindhárman, más-más módon, de kapcsolatban maradtak édesapjuk hivatásával.

Preisich Anikó (1938-2019) iparművész és belsőépítész lett. A Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban, festő szakon érettségizett 1956-ban. Az Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakán folytatta tanulmányait, Kaesz Gyula, Hornicsek László, Németh István tanítványaként. 1962-1963-ban Berlinben, a Weissensee-i főiskolán töltött ösztöndíjasként egy évet. 1968-tól lakásszociológiai vizsgálatokat vezetett Budapesten, elsősorban az akkor épülő házgyári lakásokban.

1978-ban az akkor alakuló Design Center munkatársa lett, amelyet volt főiskolai kollégája, Pohárnok Mihály vezetett. Több nagyobb megbízása közül a jelentősebbek: Agrimpex-Monimpex irodák, Tállya utcai óvoda, Aranyászok söröző, Sziráki Kastélyszálló, Szegeden Kass János galériája, Chez Daniel vendéglő.

1988-ban az IKEA megbízta egy teljes körű lakásberendezési könyv elkészítésével (Otthon a lakásban, 1989). Ezt követően az IKEA kelet-európai központjának bécsi termékfejlesztési részlegénél alkalmazták 1993-ig, nyugdíjazásáig.

Nyugdíjazás után magántervezőként, régi barátokkal együtt alapított tervezőirodát. 2003-tól kezdve kapcsolatban állt a szellemi sérülteket foglalkoztató Baltazár Színházzal. Preisich Anikó a Kossuth-díjas Király József belsőépítész felesége volt.

Preisich Katalin (1940) lett egyedül építészmérnök (BME, 1963) a három Preisich-lányból. Szakmérnöki majd doktori fokozatot is szerzett. 1963 és 1981 között az Alumíniumipari Tervező és Kutató Intézet munkatársa volt. (Közben egy évet Bécsben, Georg Lippert építészirodáján is dolgozott.)

1981-től a mai napig tanít a BME Épületszerkezettani Tanszékén, 1996-tól tanszékvezető-helyettesként.

1970-ben 2. díjas a MTSZ székháza pályázatán (építész: Fernezelyi Sándorné Preisich Katalin és Vadász György, statikus: Fernezelyi Sándor, konzulens: Preisich Gábor).

21 megvalósult épület tervezésében vett részt (Komjádi Béla Sportuszoda, székesfehérvári KÖFÉM Sportcsarnok, Debreceni Almatároló, Keszthelyi Autószerviz stb.). Tervpályázatok, szerkezetfejlesztési és rekonstrukciós munkák résztvevője, de bírósági szakértői tevékenységet is folytat és folytatott.

A legkisebb Preisich-lányból, Júliából (1948) újságíró lett. Váradi Júlia elsősorban kulturális, művészeti és építészeti témákkal foglalkozó ismert rádiós. (Neki is három szép lánya született, ahogy édesanyjának is).   

A három a kislány történetével azonban még nem ér véget a Preisich építészdinasztia. A harmadik generációnál is találunk építészt a családban. Jelesül Preisich Katalin és Fernezelyi Sándor (1942-2013) mérnök, egyetemi tanár egyik fia is ezt a hivatást választotta. Fernezelyi Gergely (1971) a fővárosi Berzsenyi Gimnáziumban érettségizett, majd a BME-n építészmérnöki diplomát szerzett. 2006-tól a DLA-cím birtokosa, 2021-ben pedig Ybl-díjjal ismerték el munkásságát. 

Az 1990-es évek végén, pályakezdő építészként Vadász György műhelyébe került. Így együtt dolgozhattak az egykori építészpartnerek, Vadász Mihály és Preisich Gábor unokái, Vadász Bence és Fernezelyi Gergely. Közös művük a városmajor úti lakópark Szolnokon, vagy a Hotel Rózsadomb, amely jogerős építési engedélyt kapott, de végül nem valósult meg.

Fernezelyi részt vett a 2000. évi Hannoveri Világkiállítás magyar pavilonjának megalkotásában. Aztán 2000-től saját irodát nyitott Basa Péterrel (1964-2009), aki szintén Vadász-tanítvány volt. Az FBIS Építészműterem több figyelemre méltó épületet tervezett és tervez ma is. Közös Fernezelyi-Basa mű Győrben a Richter Terem (a volt Rába Mozi), Budapesten a La Siesta lakópark II, Leányfalún a helyi könyvtár és Balatonfüreden a Tamáshegyi úton álló, nádfedeles villa.

Fernezelyi vezető tervezője volt a Pro Architectura díjas Bartók Ház irodaháznak, ami a Bartók Béla úton épült vagy éppen a Váci úton álló NEXON központnak. Az FBIS vezetője és tervezője napjainkban is.

Gottdank Tibor

 

[1] Bonta János: A magyar építészet egy kortárs szemével 1945–1960, 91–94. o.

 

Források:

Építészfórum, online
FBIS Architects, online
Ferkai András: Buda építészete a két világháború között, MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, 1995.
Ferkai András (szerk.): Pest építészete a két világháború között, Modern Építészetért Közhasznú Társaság, 2001.
Gottdank Tibor: A magyar zsidó építőművészek öröksége – Lajtán innen és Lajtán túl, KUK Kiadó, 2018.
Pamer Nóra: Magyar építészet a két világháború között, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1986.
Preisich Gábor: Építészeti, városépítészeti pályafutásom története, Lapis Angularis VII., Magyar Építészeti Múzeum, 2009.

Közlönyök, szaklapok: A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye/Évkönyve, Ars Hungarica, Budapest, Dunakanyar, Építés - Építészettudomány, Építészet – Építés, Építészeti Szemle, Építő Ipar - Építő Művészet, Építőmesterek Lapja - A Munkaadó, Hivatalos Közlöny, Fővárosi Közlöny, Magyar Építőművészet, Magyar Iparművészet, Magyar Tudomány, Műemlékvédelem, Műszaki Élet, Művelődés, Művészet, Művészettörténeti Értesítő, Településtudományi Közlemények, Tér és Forma, Új Építészet, Vállalkozók Lapja, Valóság, Városépítés.

 

Szerk.: Winkler Márk