Programok

Döntéshozók – 01. Állami tervezőirodák

2014.09.15. 08:18

Az Építész Klub idén ősszel „Döntéshozók” címmel rendezvénysorozatot indít. A program célja, hogy a kormányzat és a szakma képviselőinek szemszögéből mutassa be az építőipar utóbbi években kialakult helyzetét. Az első kerekasztal beszélgetés kiemelten foglalkozik majd az Állami tervezőirodákat előrevetítő kormányhatározat (1731/2013 (X.11)) hallgatókra és pályakezdőkre gyakorolt hatásaival. A kérdés sokakat érint, hiteles tájékoztatás azonban alig történt a témában.

A beszélgetés után szeretnénk teret adni egy vitafórumnak, mely során a közönség soraiban ülők is feltehetik kérdéseiket.

A beszélgetés résztvevői:

  • Dr. Homolya Róbert – politikai főtanácsadó
  • Turi Attila – Magyar Építész Kamara alelnöke
  • Sándor Gergely – építész

Az est moderátora: Wesselényi-Garay Andor

Időpont: 2014. szeptember 23. 19:00

Helyszín: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, K.210 terem