Design/Formatervezés

Download Design Baby – letölthető babaszoba

2016.03.31. 12:20

A tavalyi OtthonDesign kiállításon nagy sikerrel debütált Download Design projekt idén Baby címmel folytatódik, vagyis az első gyerek érkezésére koncentrál. Az ország első open design szemléletű bútor kezdeményezését a MOME indította, tavaly 1000-szer töltötték le a bútor gyártmányrajzokat.  

Közel 60 cikk született és a downloaddesign.hu honlapról majdnem 1000-szer töltötték le a 13 bútor ingyenes gyártmányrajzait. A tervek szerint több éven keresztül zajló Download Design kezdeményezés célja, hogy a felhasználó az open design szellemében olyan ingyenesen letölthető design bútor gyártmányrajzokhoz / kiviteli tervekhez jusson, amelyek magyar asztalosipari körülmények között könnyen megvalósíthatók és meg is fizethetők.

A közösségi szemléletű open design mozgalom a tudásmegosztás új formája. Az ökológiai, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság jegyében a designer eddigi exkluzív tudása az Internet segítségével közkinccsé válik. Az open design projektekben a fogyasztás helyett a megosztásra helyeződik a hangsúly, mivel az igazi jólétet – meggyőződésük szerint– nem a fogyasztás hozza el, hanem az együttműködés révén érhetjük el, teremthetjük meg.

Az open design szlogenje nem az olcsóság, hanem az elérhetőség. A Download Design projekt is a lehető legtöbb ember számára szeretne elérhetővé tenni valamit, jelen esetben designbútorokat (gyártmányrajzokat), ezzel demokratizálva a tudás, a javak és az erőforrások elosztását és megszerezhetőséget. Az open design egyszerűen igazságosabb, méltányosabb viszonyokat próbál teremteni, az eddigieknél jóval hatékonyabb hozzáféréssel/eléréssel; teszi mindezt egy boldogabb, igazságosabb világ reményében.




Míg 2015-ben az első önálló otthon volt a tematika, idén az első gyerek érkezése került a tervezők figyelmének középpontjába, a projekt aktuális címe ezért lett Download Design Baby. 2016-ban 11 bútor született, kimondottan a 0–3 éves korosztály számára, a babaszoba berendezéseként. A többféle funkciót is ötvöző designer darabok között bölcső, kiságy, etetőszék, kisautó, gyerekjáték, sőt mászóka is található.

A széles ágazati összefogással megvalósuló Download Design projekttel mindenki nyer. A felhasználók ingyenes bútortervekhez juthatnak, és az átlagos hazai asztalosipari körülmények között vagy akár az otthoni műhelyükben megvalósítható bútoraikat reális áron gyárthatják le. (A szervezők 2016-ban 50 ezer forintban maximalizálták a bútorok alapanyagköltségét, de ez számos esetben még a 15 ezer forintot sem éri el.) A felhasználóknak nem kell számolniuk csomagolási és marketingköltséggel, szállítási díjjal, de kereskedői haszonkulccsal sem. Mindemellett a helyi vállalkozásokat erősítik, hiszen a lokális erőforrásokra, alapanyagokra támaszkodnak; ezzel nem pusztán a hulladéktermelést és a környezetszennyezést csökkentik, de az open design szolgáltatások igénybevételével az ökológiai lábnyomukat is optimalizálják.




De nem csak a felhasználók és a lokális műhelyek tekinthetők e projekt nyerteseinek, hanem a tudásukat a nagyközönséggel megosztó tervezők, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatói is. Egyrészt konkrét visszajelzéseket kapnak a felhasználóktól like-ok és letöltések formájában, másrészt az egyetemi témavezetőkkel és a prototípust kivitelező asztalosipari partnerrel zajló konzultációk során elsajátítják a bútortervezés mikéntjét.

Ez utóbbiak a Bútorszövetség tagjaként vállalták, hogy szakmai partnerként állnak a hallgatók mellett, megismertetik őket az asztalosipari technológiákkal és üzemük, műhelyük működésével, illetve hogy saját költségükön, akár több példányban legyártják a bútorokat. A progresszív szemléletű együttműködési forma további, előremutató hozadéka, hogy nő az ágazati szereplők közti bizalom, elindul egy párbeszéd, valamint hosszú távú partnerkapcsolatok épülnek ki; ezek a szinergiák pedig együttesen a magyar bútoripar fejlődéséhez és versenyképességének erősödéséhez vezetnek.

A Download Design Baby bútorainak egy részét idén workshopok formájában a helyszínen el is készíthetik a látogatók a szomszédos Wood Like standon.

A workshopokra itt lehet jelentkezni





Bútortervezők (MOME hallgatók): Baki Áron, Bódi Gergő, Kenéz Sára, Király Adrienn, Kőműves Márton, Lakatos Botond, Lévai Levente, Nagy Franciska, Ollé Gellért, Papp Ágnes, Péni Brigitta

Asztalosipari konzulensek, kivitelezők: Arden Design Kft., Árkossy Bútor Kft., Garzon Bútor Zrt., Kanizsa Kárpit Kft., Karrier Bútor Kft., Katona Manufaktúra, Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola, Ligeti Design Kft., Sőregi Mester Kft.; Varkoly Fiai Kft.

Arculattervezők (MOME hallgatók): Boromissza Katalin és Császár Adrienn


forrás: sajtóközlemény