Közélet, hírek

dr. Bitó János építész a 2002. évi Kotsis Iván Emlékérem tulajdonosa

2002.12.12. 23:54





Bitó János négy évtizedes építész-tanári pályájával híven megszolgálta, hogy részesüljön ´a tanító és egyben alkotó építészek´ kitüntetésében, mely egyben a szakma ´fair play´ díja.



Bitó János 2001-ben nyugdíjba vonult, tanári pályáját hivatalosan megszüntetve, de nem feladva. Négy évtizedes építész-tanári pályájával híven megszolgálta, hogy részesüljön ´a tanító és egyben alkotó építészek´ kitüntetésében, mely egyben a szakma ´fair play´ díja.
 


dr. Bitó János a Lakóépülettervezési Tanszéken végzett oktatói munkájával, majd a Tanszék vezetésével Kotsis és Reischl tanár urak szellemiségének folytonosságát szolgálta. Előadásain, jegyzetein és segédletein számos évfolyam nevelődött. Céljának tekintette a Műegyetem racionális hagyományai szerinti építészképzés fenntartását, a megtanítható tervezési ismeretek átadását, tudatosan megkerülve a poszt-modern teóriák hangzatos igéreteit. Alkotói tevékenységével, megépült épületeivel ugyanezt a tisztességes szemléletet példázta.

Tanári és szakmai tisztességgel szolgálta Kotsis professzor úr emlékének ápolását és azt a hagyományt, melyet működése az építészképzésnek jelentett. Bitó János a díjat a Magyar Építészek Szövetségében december 13-án, pénteken tartott ünnepségen vette át.