Programok

Durch Mauern gehen. Kiállítás a berlini falról

2019.09.10. 09:17

Megmenthetik-e az utópiák a világunkat? Nemzetközi művészeti kiállítás a berlini Gropius Bauban a Fal leomlásának 30. évfordulóján. 

Nem is olyan rég történt, hogy a berlini fal leomlása a 20. század utópiáinak egyik legismertebb szimbólumává vált. Az utóbbi évek populista politikája és az extrém nacionalizmus ideológiái azonban komoly fenyegetést jelentenek arra az európai közösségre, amely a fal lebontását legfontosabb eredményei között tartja számon. A berlini Gropius Bau nemzetközi művészeti kiállítása ezzel kapcsolatban fogalmaz meg állításokat és mutat fel művészi pozíciókat.

A „Durch Mauern gehen” (Falakon átmenni) kiállításra 28 alkotót hívtak meg, akik a festészet, a szobrászat, a fotográfia, a film, az audio-installáció, a helyszínspecifikus beavatkozás és a performansz műfajaiban dolgoznak. A nemlineáris kiállítás három témafókusz köré szerveződik. Az első a fal fizikai jelenlétével, illetve szerepével mint a megosztás helyével foglalkozik. A második a fizikai és a metafizikus, az „egyénben felhúzott” falak viszonyát kutatja. A harmadik pedig az utóbbi által okozott konfliktusokra próbál megoldást kínálni.

Kiállító alkotók: Marina Abramović és Ulay, José Bechara, Sibylle Bergemann, Tagreed Darghouth, Jose Dávila, Willie Doherty, Smadar Dreyfus, Melvin Edwards, Dara Friedman, Dora García, Zahrah Al Ghamdi, Mona Hatoum, Nadia Kaabi-Linke, Michael Kvium, Gustav Metzger, Reem Al Nasser, Christian Odzuck, Emeka Ogboh, Anri Sala, Fred Sandback, Aki Sasamoto, Regina Silveira, Siska, Javier Téllez, Samson Young, Yuan Yuan, Héctor Zamora

Kurátorok: Sam Bardaouil és Till Fellrath


Durch Mauern gehen

A Gropius Bau kiállítása
Niederkirchnerstraße 7, 10963 Berlin, Németország

Nyitva tartás: 2019. szeptember 12. – 2020. január 19.

Illusztráció: Jose Dávila: Cím nélkül (Allure), 2014. Kiállítási nézet. Kép © Jose Dávila & VG Bild-Kunst, Bonn 2019, Fotó: Enrique Macías Martínez