"Egy épület kétszer addig él, mint egy díszlet"

Árvai György látványtervezővel Somlyódy Nóra beszélgetett.

Építészfórum: Hogyan születnek meg a díszleteid? Ismerősökkel dolgozol együtt?

Árvai György: Általában visszajáró emberekkel dolgozom együtt. Az első munkatalálkozás a darabról szól, de a második már szólhat a díszletről. Nem arról beszélünk ilyenkor, mi az, ami igen, hanem inkább kizárogatunk dolgokat a lehetőségek közül. Miután néhány alapdolgot megfogalmaztunk, akkor általában hozom az első variációt. A második variáción már nagyon ritkán kell annyit változtatni, hogy annak az ellenkezője valósuljon meg. Legfeljebb még erősebbé válik egy forma vagy kicsit más jelentést kap. Hogyha elfogadták egy díszlettervemet, akkor az 99%-osan megvalósul, azért, mert én azt keresztülviszem.

Számomra a munka azt jelenti, hogy van egy tizenöt emeletes épület, és az én territóriumom a tizediktől a tizenötödikig tart. Ha olyan rendező jön, aki azt mondja: keressünk valamit a földszinten, akkor lehet, hogy rossz helyen keresgél, mert ott nem tudunk találkozni. Én azt hirdetem magamról, hogy ne is jöjjön olyan, aki másik emeleten akar dolgozni. Akkor inkább csinálom a nem színházi, de mégis látványhoz kötődő munkákat.

Éf: Szerintem egyre több a hasonlóság színház és építészet között, közvetlen és metaforikus értelemben is. A környezet sokszor szinte díszletszerűen cserélődik körülöttünk. Egy épület 10-15 év múlva felváltható egy másikkal, és ez a házak korábbi élettartamához vagy élettartam-elvárásához képest tényleg alkalmi létezés.

ÁGy: Arra rájöttünk, hogy minden devalválódik. Tudjuk, hogy nincs örökkévalóság. A technológiai robbanás által minden felgyorsult, szerintem az Eiffel torony óta nincs az örökkévalóságnak építés. Vannak új ikonok, de az építésznek bele kell törődnie abba, hogy sokkal költségesebb anyagokból kevésbé mobilizálható építményt épít, ami kétszer addig él, mint a díszlet. Most mondtam valamit - valahányszor addig él, mint a díszlet. Az építészetben én csak egy kibic vagyok, de ha az építészet nem tud lépést tartani a technológiával, akkor annál jobban beemeli az eldobhatóság lehetőségét, mert a következő években úgyis teljesen más lesz. Az építészet a kor technológiai kényszerében is azt akarja feltételezni magáról, hogy az épület ott marad. Nincs az a technológia, ami a huszonegyedik századhoz kötődik, és tetoválásként tud ott maradni.

Éf: Te viszont éppen abban a speciális közegben dolgozol, ahol ez a munka alfája és omegája, tudod, hogy a díszletedet soha nem porolja le senki.

ÁGy: Én perverz vagyok természetesen, mert amit én csinálok, az eleve halálra van ítélve. Engem éppen ez izgat, mert sok halált tudok megélni. Viszont néha elkeseredek, mert milyen jó lenne olyat csinálni, ami ott marad. Ugyanakkor pedig azt hiszem, semmi nem fog ott maradni az emberekben hagyott lenyomaton kívül.

Éf: Azért a halál mellett ne menjünk el szó nélkül.

ÁGy: Hiába a színház klasszikus, háromdimenziós dolog, mégis az az érdekessége, hogy tudati állapotban, csak az emberek agyában és a legenda gyártásában marad meg. Már megtanultuk Blaha Lujzától, Gobbi Hildától, Major Tamástól, hogy ez csak jön, elmegy, és aztán bennünk vagy a nézőben él tovább. Azokról az ókori építészeti csodákról, amikről tanultunk, hihetetlen legendákat és víziókat feltételeznek, hiszen csak nagyon furcsa lenyomataik maradtak fenn. Sok minden a fantázia révén egészül ki, és magunk sem tudjuk, hogy mi az igazi. Szerintem ez összeköti a dolgokat az iszonyú tempójú gyártás, leváltás és devalválás állapotában. Tehát beszélni valamiről ugyanolyan értékű lesz, mint bemenni valahová vagy megnézni valamit.

A színház mindig panaszkodott arra, hogy nem elég jó színházat csinálni, annak a múltját mindig életben kell tartani. Ahogy az építészetben az a fontos, hogy vannak a fiatalok, a színházban az, hogy vannak a nagy öregek, akik hosszútávra nyújtják el a színház emlékét, hiszen a színháznak csak emlékei lehetnek. A képzőművészeti alkotás magában hordozza azt a távolságot, ami a megszületésétől máig ér. És önmaga kisugárzási képessége révén te közvetlenül tudsz ezzel találkozni. De az installációművészettel vagy a performansszal nem lehet így találkozni, azt neked kell elhelyezned; átalakítva vagy megszűrve, de tovább működik.

Éf: Te hogyan bánsz a munkádban az ideiglenességgel?

ÁGy: Az én díszlettervezési koncepcióm az, hogy olyan anyagokat alkalmazok, amelyek a mulandóságot csak filozofikusan mutatják ki, a látványban nem. Pont ellene dolgozom. Tehát a klasszikus megoldás: a vászonra ráfestjük a fát, és ez jelzi, hogy erdőben vagyunk - ez engem nem érdekel. Vagy másképpen megfogalmazva: nem feltétlenül a kamuzáshoz, hamisításhoz legalkalmasabb anyagokat használom, hanem inkább olyanokat, amiket az építészet is használ. Komolyabb, elnyűhetetlenebb anyagokat, mert engem nem az a harminc alkalom érdekel, amikor felépül a színpadon, hanem az, hogy a legmerevebb látványt nyújtsa. Ha azt mondom, hogy két pad között áthidalok egy deszkát, ami vékony, nincs teherbírása, akkor a néző furcsának, valószínűtlennek fogja látni, különösen, ha kőnek van festve. Ha a színházszerűnél vastagabb a deszka, akkor elképzelhető, hogy optikailag azt a benyomást kelti, hogy be van oda építve - miközben tudjuk, hogy mindent úgy kellett felpakolni. Egy embert egy zacskóba is be lehet csomagolni, papírban is el lehet temetni, és mégis fontos, hogy annak a koporsónak plasztikussága, súlya legyen, hogy az időt, időtlenséget átértelmezett formában mutassa meg. Általában ilyeneket szoktam tervezni, ezt a csatát meg kell vívni.

Éf: Hogyan viszed ezt keresztül? Az átlagos kőszínházi gyakorlat nem ebbe az irányba mutat.

ÁGy: Ez el is szokott kedvetleníteni. A kőszínházban helyi, adott emberekkel kell kivitelezni. Ez egy nagy összekacsintás: úgyis tudjuk, itt a bemutató, nem vesszük komolyan. A legtöbb díszlet, amit építettél, és amin száz napig gondolkodtál, azt harminc napig láthatják. Ez az átlagos magyar vidéki színházban már behozza a hozzá fűzött reményeket. A helyi emberektől nem várhatom el azt az "örökkévalóság-minőségre" törekvést, mert ők aztán nagyon pontosan tudják, hogy ez harminc nap. Ők megélik ennek a roncs-verzióját is, amit én persze nem. Én egy csodálatos habot látok a premieren, ami általában közelít az elképzeléseimhez. Ők azt is látják, hogy ez egyébként szemét, mert szemét lesz három perc múlva, és ezt próbálják a megúszás irányába belerakni már a premier napja előtt. Na most én nem tudom megvédeni azt, ami nekem természetesnek tűnik, nem tudom feltétlenül végigcsinálni ezt a küzdelmet, ami egyébként messze nem lenne dolgom. Az a műszaki háttér, amit például Szlovéniában, Mariborban találtam, amikor a Szeget szeggel díszletét terveztem, szinte példátlan: amikor a műszaki vezető a tervelfogadáskor megismerte a terveimet, feltett három kérdést, és a negyedik kérdése az volt, hogy jövök-e a premierig. Össze lehet számolni egy ló lábujjain, hogy hány olyan magyarországi színház van, ahol be lehetne vállalni, hogy csak a premierre jövök. Persze azért jó néhányszor leutaztam. Úgyhogy ez is része a dolognak.

Éf: Foglalkozol egy-egy díszleteddel, előadással a premieren túl is?

ÁGy: A díszlettervező számára a premierig fontos a dolog, addig a kezünkben tudjuk tartani. Akkor elkezdünk távolodni tőle, és akkortól teljesen érdektelenné válik. Én a makettet képzőművészeti tárgynak, objectnek gondolom, és értékesnek tartom a magam számára, azt meg is őrzöm. De az előadástól, a megépült monumentumomtól, a tértől érzelmileg eltávolodom, és sok esetben meg is utáltatják velem.

Éf: Van előtted valaki, akár építész, képzőművész, akihez viszonyítod magad, mester, példakép...?

ÁGy: Az egyik problémám az, hogy nem kutatom a szakmát, nem ásom bele magam. Azt is mondhatom, hogy nem érdekel nagyon. Ha látok valamit, akkor örülök, hogy valakinek módja volt megcsinálni, de nem írom fel a nevét, és nem veszem meg az albumot. Képzőművész oldalról találtam olyanokat, akik szabaddá tudnak tenni: Duchamp, Beuys. Színházban ilyen Bob Wilson, Kantor, és általában a huszadik századi minimál színház. Sok építészeti könyvem van, de az már nem fér bele az életembe, hogy a neveket is megjegyezzem. Nekem nem is kell megjegyezni ezeket, nekem magamat kell megjegyezni, elég bonyolult az is. Ha látja valaki, amit csinálok, arról jusson eszébe valami, ez az igazán fontos. Csak nyisson ki valakiben valamit, és az már tök jó.

Éf: Korábban azt is mondtad, hogy fontos, hogy a munkád kérdéseket tegyen fel számodra.

ÁGy: Igen, addig élvezem a munkát. Mert az is lehet, hogy például sosem használtam zöld színt, és amikor kipróbálom, azt érzem, tökre megújultam. De lehet, hogy alapvetőbb kérdéseket kell feltenni, elsősorban magamnak. Miközben ez látszólag egy illúzióteremtő, hazug, ál művészet, eközben az igazi jók nagyon-nagyon őszintén és komolyan művelik. Miközben a betonnal dolgozó építészek és a statikát baromira kiszámoló emberek ugyanígy rengetegszer csalnak és hazudnak azzal, amit építenek. Nagyon sok makettet csinálok, papírból, és nem gondolom, hogy az értéke az anyagban vagy a méretben van, hanem a térből ered, abban a gondolatban, amit a tér és idő gerjeszt. Ha nem képes erre, akkor még anyag sincs benne. Az építészetnek a legnagyobb tömegében csak anyag van. Jó esetben technológia is.

Éf: Az építészetben van valamilyen előképed?

ÁGy: Felelősség erre válaszolni. De voltam olyan épületben, ami a teljes befogadókészségemre hatott. Elmegyek Erdélyben templomok mellett, amiket mai építészek terveztek, és amiktől az öklendezést kell visszafojtanom magamban. Nem az a minta, amit jónak vagy természetesnek tartok. Persze az a minta, de ami bosszant, az sokkal több energiát ad. Negativista vagyok. A felháborodás sokkal nyomatékosabban működik bennem, mint az öröm. Ha valaminek örülök, akkor úgy érzem, az közelít a normálishoz. Mivel sokkal kevésbé tudok örülni, egy idő után úgy érzem, kár a felháborodásért, így aztán nem nagyon járok színházba, moziba se. De szívesen elmegyek kiállításokra, nagyon sok zenét hallgatok. Az építészeti albumokat nagyon szívesen lapozgatom, és találok benne olyat, ami örömet okoz sőt, inspirál.

Árvai György

1959-ben született Budapesten.
1988-ban diplomázott a Képzőművészeti Akadémia díszlet- jelmeztervező szakán.
1985 óta színházi előadásokhoz, filmekhez zenét és látványterveket készít, kiállításokat és más különleges funkciójú tereket tervez.
1984-ben megalapította a TERMÉSZETES VÉSZEK KOLLEKTÍVA (NATURAL DISASTERS) kísérleti színházi csoportot, amely a mozgást, a filmet, a kortárs zenét, performance-ot fuzionálja újfajta szcenikai hatásokkal. A kollektíva különböző produkcióival négy földrész, számos fesztiválján lépett fel.
1982 óta szerepel hazai és külföldi, egyéni és csoportos képzőművészeti kiállításokon.
1993-től különböző elektroakusztikus zenei formációk tagja. 1997-ben megjelenik első önálló CD-je NATURAL DISASTERS címen. 1998-ban megalapította, (az osztrák W. Hollinetz építésszel) a PARANOISE együttest, majd
2000-ben, (Kopasz Tamás képzőművésszel) a FINEARTSMUSIC elektroakusztikus projektet.
2002-től programigazgatója a ciklikusan működő, kommersz kultúrától független aUTONÓM
zÓNA szervezetnek.

Színházi Díszlet:

1985 Shakespeare: Szeget szeggel Veszprémi Petőfi Színház
1986 Schiller: Don Carlos Szegedi Nemzeti Színház
1986 Beckett: Play Budapest Szkéné Színház
1987 Hervé Diasnas: Solo-dance Theatre de Ville/Párizs
1988 Jancar: Nagy brilliáns walcer Veszprémi Petőfi Színház
1990 Eörsi: Párbaj egy tisztáson Veszprémi Petőfi Színház
1991 Molnár: Liliom Miskolci Nemzeti Színház
1991 Moliere: Úrhatnám polgár Miskolci Nemzeti Színház
1992 Goldoni: Csetepaté Chioggiában Szegedi Nemzeti Színház
1992 Gorkij: Éjjeli menedékhely Budapesti József Attila Színház
1993 Moliere: Don Juan Szegedi Nemzeti Színház
1994 Shakespeare: Szentivánéjji álom Szegedi Nemzeti Színház
1994 Schiller: Don Carlos Szolnoki Szigligeti Színház
1995 Witkievitz: Az őrült és az apáca Kecskeméti Katona József Színház
1996 Lorca: Vérnász Budapesti Új Színház
1997 Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok Pécsi Nemzeti Színház
1998 Tasnádi: Titanic vizirevű Budapesti Bárka Színház
1998 Csehov: Cseresznyéskert MozgóHáz/Groningen
1999 Madách: Tragédia jegyzetek MozgóHáz/Berlin
2001 Mozgó Ház: 1003 szív. MozgóHáz/Avignon
2002 Spiró: Fogadó a nagy kátyúhoz Bárka Színház/ Budapest
2002 Dohnányi-Egerházi: Súlyos suhanások Operaház/Budapest
2003 Shakespeare: Szeget szeggel Drama Teather/Maribor
2003 Bartók-Egerházi: Csodálatos mandarin Pécsi Nemzeti Színház
2004 Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók Új Színház Budapest
2004 Miller: Salemi boszorkányok Vörösmarty Színház Székesfehérvár

Film és TV díszlet:

1987 Kamondi Zoltán: Tudatalatti megálló (Rajk Lászlóval) BBS
1988 Kamondi-Árvai: Párhuzamos anyagcserék I. FMS
1989 Kamondi Zoltán: Halálutak és angyalok (látványkoncepció)
1990 Mrozek-Árkosi: Mulatság MTV
2001 Kamondi Zoltán: Kísértések

TERMÉSZETES VÉSZEK KOLLEKTÍVA látványtervei:

1988 Embrió-tór
1990 Technorigin
1991 Álomlét
1992 Csendzóna
1993 ...-ből.
1993-94 Pára I.-II.-III."
2001 "62 nap"

Fontosabb képzőművészeti kiállítások

egyéni:
1982 70x70 Bercsényi Klub
1993 MATT Műterem Kiállító
1994 "Kellemes Karácsonyt!" Bercsényi Klub

csoportos:
1991 SUB VOCE Műcsarnok Bp.
1991 FÉny-Volt Barcsai Terem Bp.
1991 BUDAPEST-DUBLIN Írország
1991 Oszcilláció Műcsarnok Bp.
1994 Hang Barcsai Terem Bp.
1995 Szag Barcsai Terem Bp.
1996 BélSzín /Kiss Péterrel/ Vizivárosi Galéria Bp.
1996 Csel Barcsai Terem Bp.
1998 Látvány Műcsarnok Bp.

Kiállítástervezés:

1987 Mai francia bútor Iparművészeti Múzeum
1997 Szecesszió Iparművészeti Múzeum
2003 NEON-CITY MILLENÁRIS park / még nem valósult meg!/
2004 Mariazell és Magyarország Budapesti Történeti Múzeum

Fontosabb színházi zeneművek:

1985 Shakespeare: Szeget szeggel
1986 Schiller: Don Carlos
1987 Hervé Diasnas: Duett 1990 TERMÉSZETES VÉSZEK: Technorigin 1991 TERMÉSZETES VÉSZEK: Álomlét
1994 Pilinszky: Gyerekek és katonák
1996 Árvai-Pince Színház: COOPera
1998 Cie. 2 in 1: LE MATIN D'UN FAUNE
1999 TranzDanz: CULT, COAX
2001 TERMÉSZETES VÉSZEK: Félhomály és Moraj II.

Filmzenék:

1990 Veress Zsolt: Csodapótló BBS film
1991 Piller Csaba: Akarat BBS film
1993 Veress Zsolt: Út Mirandába BBS film

Fontosabb performance-ok, happeningek (TVK):

1984 " .nem térkép e táj " Almássi téri Sz.i.k.
1985 Buster Keaton sétája Szkéné színház / Bp.
1987 KomMunka Pesti Vigadó
1988 Gépies Radnóti színpad / Bp.
1991 Ou Topos! (Da Motus-sal, CH)
1993-94 PARA I.-II.-III.-IV. Bp./Wien
1994 1.4.1.4.0.8.0. Zörejszínház II. fesztivál
1995 Kéregalatti Milleneumi Földalatti átadása
1999 Atomidő MU színház / Bp.

Fontosabb rendezések a TERMÉSZETES VÉSZEK KOLLEKTÍVÁ-ban:

1986 A győzelem tegnapja / The yesterday of victory /
1986 Eleven-tér / Living space /
1990 Technorigin 1991 Embrió-tor / Embryo-grave /
1991 Álomlét / Dream time /
1992 Csendzóna / Silence zone /
1993 ...-ből. (E.Jandl: Idegenből c. műve felhasználásával)
1997 Közönséggyalázás (Peter Handke műve alapján)
2001 "62 nap" / 62 days /

 

Interjút készítette: Somlyódy Nóra