Egy falat kenyér – Kritika a Blaha Lujza tér felújításáról
A Blaha Lujza tér felújítása már oly régóta váratott magára, hogy azok az alapvető változtatások, amelyeket ez a felújítás magával hozott, összehasonlíthatatlanul jobbá tették a területet, mint amilyen volt. Ehhez elegendő volt pár egyszerű, ám a környék múltját, adottságait figyelembe vevő, így nagyon alapvető változtatás, amelyek döntőek lehetnek a tér jövőjének szempontjából. Gulyás Levente elemzése.
A Blaha Lujza tér felújításának keretében a térre került köztéri bútorok megjelenésének boncolgatása vagy a korábbi tervekhez képest meg nem valósult elemek felsorolása helyett ez a kritika úgy kívánja értékelni a nemrég elkészült átalakítást, hogy történeti perspektívából, a teret alakító erők és a kerület belső viszonyai szerint vizsgálja azt. Ezek alapján ez az írás egy valamit már az elején le szeretne szögezni: (mint oly sok magyar példa esetében,) a Blaha Lujza tér felújítása már oly régóta váratott magára, hogy azok az alapvető változtatások, amelyeket ez a felújítás magával hozott, összehasonlíthatatlanul jobbá tették a területet, mint amilyen (minimum az elmúlt 50 évben) volt. Ehhez elegendő volt pár egyszerű, ám a környék múltját, adottságait figyelembe vevő, így nagyon alapvető változtatás, amelyek döntőek lehetnek a tér jövőjének szempontjából.
A színház és annak helye
1873-ban, egy évvel azután, hogy kiderült, az Operaházé lesz az eredetileg Népszínháznak szánt telek, a Sertéskereskedő utca és a Kerepesi út által bezárt háromszög csücskénél már egy sűrűn beépült területre emelték fel a színház épületét. A tér keleti oldalának meghatározó eleme ekkorra már az 1795-ben kórházzá bővített Rókus-plébánia és szegényház, míg vele szemközt az addigra az Új Vásártér (ma II. János Pál pápa tér) és a Teleki tér kivételével teljesen beépült Gazdálkodó Piac negyed (ma Népszínház negyed) széle. Ekkor azonban még földszintes házak szegélyezték a mai léptékkel mérve is grandiózus, 4-5 emelettel föléjük magasodó historizáló épületet, amelyet Ferdinand Fellner és Hermann Helmer bécsi építészek jegyeztek. Telepítésével kapcsolatban külön érdekesség, hogy nem az akkor már jócskán tervbe vett Nagykörút felé pozícionálva, hanem a végül 1896-ban átadott körútnak háttal helyezték el, így feltárulkozása a Kerepesi út felől történt. A főbejárat érvényesülése szempontjából a Rókus és a Színház közti földszintes keretes beépítés lebontásra került, levegőhöz juttatva ezzel a ház elejét, a Nagykörút megnyitásával ugyanakkor a Körút-Kerepesi-Népszínház utak által kialakult hatalmas térben még ez a monumentális ház is képes volt elveszni. Idővel a Kerepesi úti lóvasutat rendes villamos váltotta le, a Nemzetivé keresztelt színház körüli házak pedig felnőttek az épület párkánymagasságához, így létrejöttek a tér mai határai. 1920-ban a teret Népszínház térről a "nemzet csalogánya" után Blaha Lujza térre keresztelték. A színház nemcsak közvetlen környezetére, hanem a Népszínház negyedre is hatással volt. Egészen más képet festett az 1900-as évek elején-közepén ez a környék, az intézménytől induló Népszínház utcán élni rangot jelentett a polgári középosztálynak.
A Blahán közben a történelem vihara kétszer is átsöpört, mind a második világháború, mind az ’56-os harcok rajta hagyták nyomukat a környező házakon, amikben a Sajtópalota és a Nemzeti károkat szenvedett, utóbbit 1957 nyarára felújították. Aztán 1965-ben megtörtént a felfoghatatlan: az akkor épülő 2-es metró munkálataira, illetve az üzemszerű használatból fakadó veszélyekre hivatkozva lebontották az éppen nagyobb belső-külső tatarozás előtt álló Nemzetit. A megállóhoz vezető aluljáró építése okán kialakuló forgalmi kavalkád gigantikus munkagödörré változtatta a kereszteződést, talán először (de nem utoljára) igazán próbára téve a budapestiek türelmét. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a Blaha Lujza téri metrómegálló a Népszínháznak emelt emlékhely lett, amely a színház grandiózusságát a mélyben ellensúlyozta. A metróvonal létrehozásával megszüntették a Rákóczi úti villamosvonalat, így immár a tér mentén egy-egy sávval kibővített út teljes szélességében, kétszer négy sávban közlekedhetett az autó- és buszforgalom, ezzel tovább növelve a tér zaj- és levegő szennyezését.
A Népszínház utca folytatásában
A tér mostani átalakításában főszereplővé váló két épületnek, az egykori Sajtópalotának és a Corvin áruháznak is külön legendáriuma van a nyolcadik kerületi házak között. A mai Europeum helyén 1949-ben az államosított József körút 3., 5., 7. szám alatti épületeket egyesítették, majd az előbbi kettő homlokzatának újraszabásával létrejött a Szabad Nép székház. Az egyesített épületek terveit Major Máté és Fischer József koncepciója alapján (a többedmagával a népligeti Planetáriumot is jegyző) Lux László készítette a kornak megfelelő modern stílusban. 1990 után egyre inkább elnéptelenedett az épület, majd 2005-ben végül lebontották, megtartva a ’40-es évek modern homlokzatfelújítását is túlélő, József körúti történeti homlokzatdarabot. Az ide épült bevásárlóközpont és szálloda volt az egyik első olyan épület Budapesten, ahol a szakmai körökben azóta is vitatott megoldással élve (a közízléstől tartva?) a korábban itt levő díszes történeti épülethomlokzat mögé építettek fel egy teljesen új házat. Az új épület tér felé kialakuló új tömege és homlokzata a 2010-es Europeum esetében nem befolyásolta negatívan a tér összképét. A homlokzati architektúra belesimult az akkori építészeti divatba, ugyanakkor visszafogottságában még a korábbi Lux-féle homlokzat átirataként is értelmezhető.
A neoreneszánsz Corvin Áruházat 1926-ban építették német tőkéből Reiss Zoltán tervei alapján. Az ország első "plázája" (többek között helyet kapott itt az áruház mellett vendéglő, kávéház, jegypénztár, fényképészet) majdnem hetven éven át tartó töretlen sikerét részben a tér központi elhelyezkedésének köszönhette. 1966-ban az Országos Áruházi Vállalat üzemeltetésébe adták, amely 1967-től Centrum Áruházak néven folytatta tevékenységét, ekkor kapta jellegzetes alumínium borítását, a szinteket átívelő félköríves nyílásokat az új kor igényeit kielégítő, az egész földszintet egybefogó üveg kirakatsáv váltotta. Érdekes a kontraszt, ami itt kirajzolódik a Corvin alumínium burkolatával és a Sajtóház meghagyott homlokzatdarabjával kapcsolatban, hogyan használja a kor embere egy házról látszólag leválasztható módon annak homlokzatát aszerint, hogy az új kor hírnökeként vagy a hagyományok őrzőjeként szeretne tetszelegni. Mindenesetre a takarás legalább az utókorra bízta, mihez kezd a házzal, így a tér felújítása keretében az áruház magánkézbe kerülésével még az épület eredeti állapotába való visszaállítása is lehetségessé vált. Bármennyire tűnik így egy barbár megközelítésnek, amit a Corvinnal tettek a ’60-as évek végén, a visszafordítás lehetőségének meghagyása tükrében tekinthetjük úgy a csomagolást, mint egy érdekes kísérletet azzal kapcsolatban, meddig lehet egy épület identitását feszíteni, milyen változásokra, újjászületésekre lehet képes egy városi landmark.
A sorok rendezése
Bármilyen hihetetlen is, elmondható, hogy innentől kezdve, azaz a ’60-as évek közepétől napjainkig semmiféle előremutató beavatkozás nem történt a térrel kapcsolatban, amelyet a történelem viharos eseményei után magára hagytak szépen lassan lerohadni. A 2-es metró megállójának megépülését követően a tér az lett, amire ez az utolsó beavatkozás predesztinálta: a belváros egyik legfrekventáltabb részén egy forgalmas közlekedési csomópont, ami leginkább a 4-6-osról a 7-esre való átszállásra, autóba való bepattanásra volt alkalmas.
2019-ben jelentek meg először azok a látványtervek, amelyek már a mostani átalakítás elemeit is tartalmazták. A napokban átadott felújítás keretében megvalósultakon kívül ezek a tervek még egy, a Móricz-féle körpavilon működéséhez hasonló kis épületet is mutattak a téren, ahol a tervek szerint kortárs művészeti alkotásokat is bemutató tér is helyett kapott volna, ennek helyén a mostani felújításban jelzésértékkel egy víz- és fényáteresztő műgyantával borított folt helyezkedik el, sejtetve talán a későbbi megvalósulás szándékát. A kis pavilon és az aluljáró akadálymentesítésén kívül már ez a terv is rendelkezett azokkal az elemekkel, amelyek a megvalósult átalakítás fő irányait jelentik, amikhez kötődően talán változás történhet a területen. A tér lenyugtatásához először is elkerülhetetlenül szükséges volt, hogy megszűnjön annak forgalommal való körbevétele. Jó ideje már teljesen szükségtelen és korszerűtlen volt a belváros egy ennyire frekventált részét parkolónak használni. Az emellett autófordulónak, taxiállomásnak használt tér a folyamatosan köröző autók gyűrűjében sehova se tartozott igazán, a forgalom közepén mintha egy nagyranőtt járdaszigeten állt volna az ember. Ahhoz, hogy valódi tér legyen a Blahából, először ki kellett jelölni azt a kontúrt, ami csak a gyalogosok fennhatósága alá tartozik, ahova annak a területnek a határai kerülnek, ahol az idelátogatók ácsorogni, leülni, beszélgetni tudnak.
Ebben a helykijelölésben kulcsszerepet kapott a tér két épülete, az egykori Sajtópalota, valamint a Corvin áruház. A tervezők ugyanis – magától értetődő módon – a fő forgalmi vonal, a Rákóczi úthoz képest visszahúzva határozták meg az új tér tartózkodásra alkalmas helyét azáltal, hogy megszüntetve a házak előtti két sávot, a két épületig tolták a teret, egy, a Népszínház utca folytatásában levő sétáló korzót alakítva így ki a házak előtt. A Blaha ezáltal nemcsak a József körút révén válik Józsefváros kapujává, hanem a széles Népszínház utca révén a Népszínház- és a Magdolna negyedek felé is megnyitja a kerületet. Azáltal, hogy a tér kihasználja az Europeum bevásárlóközpont és a Corvin Áruház jelenlétét, nagyban attól függővé is válhat az átalakítás sikere, képes lesz-e a piac hívogató, igazi megkötő erővel rendelkező funkcióval megtölteni a térre nyíló üzlethelyiségeket. Ez a folyamat oda-vissza kell, hogy működjön: miután beköltözött a jó funkció, a téren a sor, hogy képes-e megtartani azt, márpedig egy odaillő funkció kulcsfontosságú az élet kialakulásához egy városi köztéren. Mindenesetre a két épület karakterében megvan a lehetőség, hogy egy kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolat alakuljon ki a tér és köztük.
A növényzetnek a Blahán a városban megjelenő zöld nyilvánvaló áldásos hatásai mellett egyértelműen az a szerep jutott, hogy megszűrje a Rákóczi úti forgalom zaját-látványát a belső korzó résztől. Eszerint a tér három sávra osztható fel a forgalmas úttól indulva: a külső, vékony rész, ami a Keleti pályaudvar felé közlekedő buszok megállóinak sávja, utána a hol kiemelt, hol térszintbe süllyesztett fák alkotta szűrő sáv, majd az épületek előtti korzó. Ezekből az első volt eddig is a tér sajátja, a másik kettőt a felújítással kapta ajándékba. Az átadáson nyolcvan darab új fa elhelyezéséről beszéltek, ami több mint háromszorosa a korábban itt levő fák számának, ennek léptékét azonban csak évek múltán érezhetjük. A korábbi huszonötből viszont tizenhatot sajnos ki kellett vágni, ami nem túl jó arány, ezeknek a koronái ráadásul értelemszerűen jóval nagyobbak lettek volna már a használatba vételtől, mint az új ültetéseknek. Emellett a régebbi fák jelenléte a téren az időbeli folytonosság érzetét is adhatja, ez most a megmaradó kilenc fa feladata lesz. A téren levő legalsó, illetve derékmagasságig érő növényzet sűrűségével kapcsolatban egy józan szempont, amelyet érdemes lehet vizsgálni, hogy a Blaha Lujza térhez hasonlóan frekventált, sokat látogatott belvárosi terek mennyire engedhetik meg maguknak a nagyfokú zölddel való takartságot egyrészt a használatból fakadóan, másrészt az ellenőrizhetőség szempontjából. Így talán kevésbé fáj a városlakónak a burkolatból kiálló fák látványa, különösen úgy, hogy a látszólag zárt, gyalogosok által használható térburkolat alatt állítólag így is egy összefüggő, a fák gyökereit összekötő közeg lett kialakítva.
A ’65-ös átalakítás egy-két jól ismert elemét sikerült átmenteni az új térre, amelyek oldják a térburkolat világos "vadiújságát", érzékeltethetik a tér időbeli rétegzettségét, még ha ezek közül a ’70-es években keszült, Nemzetiről megemlékező Janus-szobor újrapozicionálása kissé szerencsétlenre is sikeredett. A gomba szökőkút párjaként egy másik vízijáték is helyet kapott a Somogyi Béla utca folytatásában, ami segíthet majd a nyárközepi melegek elviselésében. A nyári felmelegedések ellen egy másik jó stratégia a világos térburkolat, ebben az esetben azonban érdemes lett volna a Nemzeti Színház járószinten megmutatott egykori kontúrjának egy sötétebb színű követ választani, mert így a téren sétálva nagyon nehezen észrevehető ez a sok helyen (így például az egykori pesti városfal esetében is) sikerrel alkalmazott megoldás. A huzamosabb tartózkodásra szolgáló ülőtámfal a tér megemelt zöld szigeteinek határán a korábbi térbútorok használatát juttathatja eszünkbe, azonban fontos különbség, hogy ez a lehetőség most nem a tér szempontjából „senki földje" parkoló és a buszmegálló között helyezkedik el, hanem a tér középső, élettel teli részeiben. A háttámlás székek és asztalok pozíciója a Corvinnal szemben a legnagyobb megemelt sziget mentén jónak tűnik, azonban itt is elmondható, hogy az épület leendő funkcióján és üzemeltetésén itt is sok fog múlni.
A már a 2019-es látványterveken is látható zebrák kialakítása a József körút-Rákóczi út kereszteződésben nagy ugrást jelentett a terület élhetősége szempontjából, ahol a Rákóczi úton sorakozó terekhez hasonlóan (Ferenciek tere, Astoria, Blaha Lujza tér, Keleti pályaudvar) a közelmúltig semmilyen más módon nem lehetett keresztezni az utat, mint az aluljárókon keresztül. A tér, de akár Budapest hosszútávú tehermentesítése szempontjából azonban az igazi, hosszan tartó javulást a Rákóczi út forgalmának csökkentése jelentené, amely a sugaras szerkesztésű város kellős közepén vezeti végig kétszer három sáv forgalmát. A térről készült századeleji felvételek tanulmányozása a Népszínház lenyűgöző tömbjének látványa mellett az akkori forgalom elenyésző mértéke miatt is döbbenetes élmény, a macskaköves utakon futó egy-két lovasszekér között nyugodtan átsétáló nők és férfiak látványa emlékeztet az egykor élhetőbb Budapestre.
A szálak összeérnek
A terület felújítása abba a több, területileg összefüggő nyolcadik kerületi közterek megújítását célzó sorozatba illeszkedik bele, ami a Magdolna negyedben a Teleki tértől a Bauer Sándor utcán át a Mátyás térig, onnan a Déri Miksa utcán keresztül a Rákóczi térig, majd a körút túloldalán a Palotanegyedben a Guttenberg tértől kezdve a Somogyi Béla utcán pedig a Blaha Lujza térig készült el a közelmúltban. A már a Nagykörút millenniumi megnyitása előtt is itt levő Somogyi Béla utca kulcsszereplő lett a Blaha szempontjából, a térbe való torkolatát sétálóutcának alakították át, így a Corvin felől egy szűkebb városi helyzetben itt is egy aktívabb épület-köztér kapcsolat valósulhat meg. Kevés újkori budapesti térnek van gazdagabb történelmi rétegződése, mint a Blaha Lujza térnek, amely a nyolcadik kerület más helyeihez hasonlóan megmutatta, hogy ugyan megviselték a különböző korok megpróbáltatásai, ezek nyomait felvállalva képes lehet önazonosan, ugyanakkor huszonegyedik századi módon a város élhető közterévé válni. Többek között ezek azok jellegzetességek, amelyek egykor elindították az azóta a bulinegyed elburjánzásával egy másik irányba tartó Erzsébetváros népszerűségét, és ami miatt a nyolcadik kerületet tartják az "új hetediknek".
Gulyás Levente
