Helyek
Egy félsziget két divatszalonja V.
2006.10.06. 07:35
Kuala Lumpur és Szingapúr építész szemmel
Vargha Mihály ázsiai képes beszámolója (befejező rész)
Kuala Lumpur és Szingapúr építész szemmel
„Beirut, hogy kimutassuk a bonyolult irodalmi jellemzés
iránti hajlandóságunkat is, a modern építészet divatszalonja...”
(Orbán Ottó: Ablak a földre, Magvető 1973)
iránti hajlandóságunkat is, a modern építészet divatszalonja...”
(Orbán Ottó: Ablak a földre, Magvető 1973)
Különleges formájú a szingapúri Esplanade, az új előadóművészeti központ is, ám ez mind alakjával, mind tagolásával és arányával hívogató, jól sikerült együttes. Két nagy, nyújtott alaprajzú, gömbölyded tömeg, egymáshoz képest szögelfordulásban. A folyótorkolatban áll, az utolsó hídról és a nyílt víz felől is egységes látványt nyújt, de remek hatása van a városi oldalról is. A két nagy külső héj, ami leginkább félbevágott, rücskös durianra, egy thaiföldi gyümölcsre emlékeztet, rafinált rácsszerkezet. Ezüstösen csillogó fémlemez-árnyékolókból rakták össze, ami egy-egy félbehajtott háromszög lemez, mindegyik mögött üvegtábla. A héj belül persze látványosan elszakad a két nagyterem tömegétől, varázslatos barlang-hangulatot teremtve akár nappali, akár esti fényben. Nagy színházterem van az egyikben, hangversenyterem a másikban, melybe be sem kellett menni: már a prospektusban szereplő fotóról egyértelmű, hogy tervezője a New York-i ARTEC, mely a pesti új hangversenyterem szaktervezője is volt. Ezek után nem lepődtünk meg azon sem, amikor egy közeli bevásárlóközpontban pont olyan nagy színes plasztik lámpatesteket fedeztünk föl, amilyenek a Művészetek Palotája emeleti fogadócsarnokában függenek. Hja´, kicsi a világ.
Szingapúr a tényleg számlálhatatlanul sok bevásárlóközpont és sok egyéb turistacsalogató látványosságon túl tud nyújtani egészen meglepő természeti csodát. Ubin kicsiny sziget, ami csak kishajóval közelíthető meg az anyasziget északkeleti csücskében. Alig néhányan lakják, így a vendég számára remek terep betekinteni az eredeti szingapúri természeti környezetbe, végigkarikázva aszfaltútjain vagy erdei ösvényein a helyben bérelhető biciklivel. Hihetetlenül hangzik, de kb. nyolcvan centis gyíkkal volt szerencsénk találkozni egy kis tó partján. Majd visszahajóztunk, visszabuszoztunk a városba, amikor a buszvezető, kínai kinézetű hölgy okozott további meglepetést: üléséből kiszállva feljött a londoni típusú double-decker emeletére, hogy szólhasson nekünk, a mi átszállóhelyünkre érkeztünk.
Azon viszont egyáltalán nem csodálkoztunk, hogy a városállam urbanisztikai intézetének előcsarnokában kompletten berendezett, háromszintes, galériás bemutató (Singapore City Gallery) fogadja a látogatót Szingapúr városfejlesztéséről. Vetítések, jól értelmezhető táblák, kirakott tervdokumentációk és cédulákkal teletűzdelt üzenőfal mellett három (!) különböző léptékű és részletezettségű városmaketten tekinthető meg jelen és jövő. Kicsinyített méretben nem csupán a rengeteg felhőkarcoló és magasház látható (a világ negyedik legsűrűbben lakott országában ezen nincs is mit csodálkozni), de vethettünk egy pillantást a házakat szinte teljesen nélkülöző Ubin szigetére is. Mi lesz veled, Hajógyári-sziget? Ázsiai meg más földrészekről idereppenő, tömött pénztárcájú turisták hada fogja megszállni a rád erőszakolt kaszinókat és mulatókat? (Veszélyben a Hajógyári-sziget, ÉS, 2006/12.)
Szöveg+kép: Vargha Mihály
A teljes írás megjelent az Élet és Irodalom 2006/36. számában
