Egy gesztusra építve - Rolex Learning Center, Lausanne

A SANAA iroda (Kazuyo Sejima és Ryue Nishizawa) csinált megint egy épületet, amely bejárja a világsajtót, mert jól mutat a képeken. Kérdés, miként működik egy olyan ház, amelynek közel 40000 m2-en kell ellátnia a funkcióját és csupán egyetlen nagyvonalú gesztusra építkezik. A Lausanne-i egyetem új hallgatói központját mutatja be Smiló Dávid írása.

A Lausanne-i egyetem új hallgatói központja kivitelezési és építészeti bravúr, ez nem kétség. Egy tervezett struktúrájú egyetem határán, a Genfi-tó partjától 500 méterre foglal helyet. Az épület jelenleg a campus legnagyobb alapterületű tömbje, amely így nem csak architektúrájával, de méretével is jócskán kilóg az őt körülvevő házak közül. Ezzel persze semmi gond sincsen. Bajos lenne, ha az illeszkedést kérném számon Kazuyo Sejima-tól és Ryue Nishizawa-tól. Kevés egyetemi campus lehet büszke építészeti és formai egységességére.

Az egyetemi campusok területe az egyetemi autonómiából következően kívül esik a városrendezési koncepciókon. Egy egyetem területén túl sok funkció található -  sokszínűségüket tekintve - túl kicsi helyen, és bár azt mondjuk rá, hogy pont ettől működik úgy, mint egy kis város, a hasonlat mégsem állja meg a helyét. Az egyetemi campusok területével megegyező területű városokban sosem kell egyszerre tízezer diákot etetni és atommagot hasítani, mint ahogyan nincsenek egyszerre légcsatorna-kísérletek és hőerőmű sem. A funkciók magas fokú színessége olyan építészeti találkozásokat eredményez, amely kifejezetten generálja az extravaganciát. Innen nézve pedig SANAA-ék épülete releváns ebben a környezetben. Újabb színfoltja egy amúgy is tarka szövetnek.

Ez persze még nem jelenti azt, hogy a ház hibátlan. Míg az épület elhelyezkedéséből következően a környezetével kapcsolatban nem kelt feszültséget, a belsőt tekintve ez már nincs teljesen így. A ház hordozza magában az összes olyan betegséget, amelyet az egy gesztusos házak hordoznak, és amelyek a kompromisszumok ellenére sem válnak kiegyensúlyozottá. Az építészeti koncepción belül olyan építészeti hierarchia alakult ki, amelyben az alapvetés mellett minden más, a házat érintő építészeti kérdés halmozottan eltörpül. Hullámzik a födém 20000 négyzetméteren, így ki a fenét érdekelne a belső terek koherenciája?

A kortárs építészetnek megvan az a tulajdonsága, hogy képes olyan házakat termelni, amelyeket jobb lenne, ha üresen hagynánk. Ékesen szólva: a kortárs építészetnek megvan az a tulajdonsága, hogy nem képes túlélni egy cigaretta automatát¹. A berlini Zsidó Múzeum példáján megtanulhattuk, hogyan lehet túlzsúfolttá és igénytelenné varázsolni egy épületet, amelynek sem alapterülete, sem pedig építészete nem képes befogadni a tartalmat, amellyel végül feltöltötték. A Rolex Learning Center kapcsán a helyzet talán még esetlenebb. Nemcsak a rendeltetéséhez nélkülözhetetlen bútorok és cigaretta automaták mutatnak esetlenül benne, de azok a térosztók is, amelyek lehetővé teszik azt, hogy aki esetleg elvonulna tanulni ebben a gigászi térben, az megtehesse.

A Rolex Learning Center két hullámzó betonfödém egymástól egységesen három és fél méteres távolságra. És itt meg is állhatunk. Ha a Rolex Learning Center csupán ennyi lenne, és nem learning center lenne, hanem kegyhely, kősimogató vagy egy fiktív meteor becsapódás emlékműve, ahova az ember eljön, elmélkedik és sétál ezek között a hatalmas betonlemezek között és nem kell semmire koncentrálnia, csak ennek az épületnek a zsenialitására, akkor nem lehetne sehol belekötni ebbe a házba. De ez nincs így, mert ez a ház egy 37000 m²-es tanuló ház, amelyben helyet kap egy 500000 darabos könyv- és médiatár, egy könyvesbolt, egy kávézó, egy étterem, egy 600 fős előadó, tanulószobák, valamint az ezeket kiszolgáló helyiségek. Ezek a tevékenységek bármennyire is összefüggnek, a Rolex Learning Center hatalmas egybefüggő terét tagolni kell ahhoz, hogy ezeket befogadhassa. Legyen lehetőség egymástól függetlenül kávézni, tanulni vagy éppen böngészni a médiatárban. Ha ezek a tevékenységek külön-külön nem végezhetőek el, ha egy olyan helyen kell tanulnom és koncentrálnom, ahol mögöttem folyamatos forgalom van, vagy villák csörrennek a tányérokon, vagy ha ötpercnyi sétánál messzebb van egy wc, valahol a föld alatt, akkor a világ legszebb kilátása sem pótol, a ház kényelmetlenné válik. Ezek olyan hibák, amit SANAA-ék is pontosan ismernek, és igyekeztek elkerülni, kisebb - nagyobb sikerrel.

A főbejárat elegánsan a ház közepén, az egyik pációból nyílik, ahová az épület alatt végigsétálva juthatunk el. Jobbra és balra egy kisebb bankfiók, valamint kávézó fogad minket íves dobozszerű helyiségekben, s minden egyéb funkció is hasonlóképpen elhajigálva kap helyet az épületen belül, mint sejtmag a sejten belül. Egyedül az előadó az, ami tömör falas elhatárolást kapott. Az épület természetes megvilágítása a pációknak köszönhetően teljesen kielégítő, sőt az árnyékolás komolyabb gondot jelent a házban, így az összes ablak árnyékolható is. A sok funkció kényelmesen fér meg egymás mellett ezen a hatalmas alapterületen és bőven akad lehetőség a bolyongásra. Az épület alatt a betonfelület impozáns, mint ahogyan maguk a pációk is látványosak. Az első benyomás a házról tehát rendívül pozitív. A ház könnyed, légies.

Egy kis idő elteltével azonban hamar előtűnnek a ház ellentmondásai. Az említett funkciókat magukba foglaló dobozok falai nem futnak fel a mennyezetig, csupán két méterig és a fedésük sík. A síkok viszont gyakran élben találkoznak a hullámzó födémekkel, ami esetlen hatást kelt.  A ház alapterületét tekintve a belmagassága rendkívül kicsi, így a dobozok nem tudnak a nagy térbe dobált elemekként viselkedni, hiszen hiányzik felőlük az a tér, amely ezt az érzést generálná. A vagyonvédelmileg problémás, azonban saját pációval nem rendelkező terek - mint például a könyvtár -, íves kerítések mögött kaptak helyet, annak érdekében, hogy a fény bejuthasson, de az illetéktelen behatoló ne. Nem hat elegánsan az sem, hogy az étterem, vagy a teljesen üvegfalú tanulószobák vízszintes dobogókon kaptak helyet az egyébként íves födémeken. Folytatva a sort, az épület alja sem ellentmondásmentes. Az ívek a kritikus helyeken oszloppal, máshol pedig falszakasszal vannak alátámasztva, gyilkolva a szél által fellibbentett terítő illúzióját. Ezek csupán azok az észrevételek, amelyeket az első találkozás során ki lehet szúrni és akkor még szó sem volt a mindennapos használatról, vagy azokról az apróságokról, mint például hogy minden fehér falon a Rolex stílusidegen, túlméretezett ezüstszínű órái akasztják meg a szemet.

Ezt a házat a tervezői egy nagyvonalú gesztusra tették fel. Egy olyan gesztusra, amely nagyon könnyen generál problémákat a tervezés során, amit végül építészeti erőlködéssel kell megoldani, és amelyek a háznak később támadási felületet adhatnak. Olyan építészeti erőlködés ez, amely a ház használhatóságának rovására mehet, és amely nem viseli jól a hosszú használat során betolakodó elemeket. Félreértés ne essék, ez a ház lenyűgöző és mindenképpen érdemes megtekinteni, de nem lehet elmenni amellett, hogy a benne alkalmazott építészeti eszközök nem tudják erősíteni egymást. Sokkal inkább tűnik úgy, hogy egy adott építészeti eszköz válik a többi építészeti eszköz által támogatottá, és így egy olyan hierarchia alakul ki, amelyet lehet kezelni, de amelyet a tervezők most nem tudtak kezelni ebben az esetben. Ha bárki kíváncsi arra, hogyan néz ki egy ház, amelynek tervezése során háttérbe szorult a komplexitás, annak ajánlom figyelmébe a Rolex Learning Centert.

Smiló Dávid

JEGYZETEK

¹: Robert Venturi: Complexity and Contradiction in Architecture - „Our buildings must survive the cigarette machine.”