Egy jó ház – ZS ház, Noszvaj
Noszvaj nem egy átlagos magyar falu; természeti és kulturális adottságai, Egerhez való közelsége vonzó turisztikai célponttá teszik, amivel helyben jól láthatóan élnek is: változatos igényekre szabott, magas minőségű, olykor különleges élményt kínáló szállások várják az utazókat. Fajcsák Dénes és Fábián Gábor Noszvajra tervezett lombházai sokszor szerepeltek a szakmai sajtóban, ezúttal egy családi házuk épült meg a településen, amely az Év Háza pályázaton a Magyar Építész Kamara szakmai különdíját nyerte el. Zöldi Anna írása.
Noszvaj Egertől 10 km-re, egy patakvölgyben fekszik a Bükk lábánál. A községből ki se kell mozdulni, hogy élményekhez jussunk, de persze érdemes gyalog is nekivágni a forrásokban gazdag környező, könnyen meghódítható hegyeknek. Hagyományos turistaközpontja Síkfőkút, ahol a tóvá duzzasztott patak körül szálláshelyek sokasága épült az utóbbi évtizedekben, itt találhatók a bevezetőben említett lombházak is, melyek azután például szolgáltak további épületekhez. A település túlsó felén vulkáni tufába vájt 19. századi barlanglakások adnak helyet művészeti projekteknek, kiállításnak, az egri művészképzés táborainak. A község centrumában áll a copf stílusú De la Motte kastély, jó állapotban megőrzött eredeti részletekkel, barátságosan kis léptékéhez mérten kiemelkedően érdekes festett díszítéssel. Házi szilvalekvár és pálinka fokozza még Noszvaj turisztikai vonzerejét, na meg Csernus doki, aki helyben maga méri a capuccinot. Ennek ellenére a település nem vált egyelőre turisztikai skanzenné, megőrizte egészséges, falusias arculatát. Nem csoda, ha az Egerben dolgozók is szívesen választják lakhelyül, bár a telekárak az egrivel vetekszenek.
Így tett az a fiatal házaspár is, akik hosszas nézelődés és keresgélés után Noszvajon látták meg azt a valóban figyelemre méltó, pompás alakú és méretű diófát, amely azután tágabb értelemben vett otthonuk lelki-szellemi centruma lett. A gonddal vigyázott fa az épülő ház telepítését is korlátok közt tartotta, a telek felső harmadában állva megszabta, meddig terjeszkedhet a beépítés. Ebből adódott, hogy eleve két szintes házban gondolkodtak, miközben határozottan a hagyományos falusi építészetet, a tornácos hosszúházat tekintették követendő előképnek.
Itt érdemes egy pillanatra elgondolkozni. Amikor hagyományos falusi építészetről beszélünk, oromfalas-nyeregtetős házak sora jelenik meg automatikusan a szemünk előtt: egy egyedi részletei ellenére is egységes utcakép. A valóság azonban ma már az, hogy épp egy ilyen hagyományos tömegű ház lóg ki leginkább a mai falusi utcaképből, ami nem túl örömteli paradoxon. És bár Noszvajon a kortárs megjelenés nem annyira idegen, mint egy átlagos magyar vidéki településen, az Év Háza pályázaton díjazott családi ház feltűnően kilóg a környezetéből, épp feltűnő szerénységével.
Fajcsák Dénes vallja az ősi igazságot, hogy a jó ház születése kevésbé a jó terven, mint inkább a jó megrendelőn múlik. Itt mindkettő adott volt, a végeredmény pedig egy Jó Ház lett, nem több és nem kevesebb. Szomorú látlelet korunk hazai vizuális igényszintjéről, hogy ez a szerény ház úgy ugrik ki az átlagos utcaképből, mint béka a forró vízből. Persze épp az ilyen építészeti tettek mutathatnak példát. Ha az eszköztelen formálás, a látszóbeton nem is talál utat az átlagos megrendelő szívéhez, meggyőzheti őt a ház okossága és gazdaságos fenntarthatósága, ami napjainkban egyre inkább szemponttá válik.
Mert ez a ház úgy jó, hogy okos is. Ez a tervezés kezdetétől kifejezett közös célja volt a tervezőnek és a megbízóknak. A házaspár olyan 21. századi környezetet álmodott magának, amely hasznosítja a hagyományos paraszti építészet tanulságait, ugyanakkor szépsége a kortárs megoldásokon múlik. Nem drága és bonyolult gépészet felel a ház klímájáért, hanem a jó telepítés, a vastag réteges falak, a nyílások és falfelületek megfelelő aránya, a körben futó tornác, a tájolás, az északi oldalon nyitott tetőablakok, és hasonló régi furfangok, amiket annak idején a falusi társadalom generációról generációra örökített. Fontos és alapvető kérdés volt a ház mérete, amely szándékosan a legszükségesebbre korlátozódik, valójában a két szint együtt egy átlagos négy fős lakás méretét adja ki. A térszervezésnek, a belsőépítészeti megoldásoknak köszönhetően azonban a terek tágasak, átláthatók, világosak. A földszintre csak a nappali tartózkodás osztatlan tere került, melyet egyedül a térben álló, nagyon szép eszközökkel megformált lépcső, illetve a hozzá csatlakozó, az emeleti szobákat összekötő közlekedő híd tagol. A lépcső induló feljárója a bejárattal szemben kínálja magát a leülésre, megspórolva a méretes előszobabútort. A ház okosságainak egyike, hogy a nappaliba vezető közvetlen bejárat mellett az utcai oldalról nyílik egy másik bejárat is, amely a földszint egyetlen, a későbbiekben ajtóval szeparált helyiségébe, egy fürdő-mosóhelyiségbe nyílik. Ez az alternatív bejárat a kertes házak elengedhetetlen funkcionális tartozéka kell, hogy legyen, hisz napi szinten caplatunk be a kertből sáros lábbal, ami itt könnyen leküzdhető kényelmetlenség.
A hagyományos háromosztatú tér az emeletre költözött, az utca és a kert felé egy-egy – illetve a gyerekek esetében eleve ketté osztott – szobával, középen az emeleti pihenőről nyíló fürdővel, és a ház téri "attrakciójával", a két szobát összekötő híddal. Az attrakció azért került idézőjelbe, mert bár a fémkorláttal, fémszerkezettel kialakított híd valóban látványos és esztétikus elem, mégse válik hivalkodóvá, méreténél és rendeltetésénél fogva teljesen természetesen simul az otthon téri rendszerébe. Az előrelátó tervezés, az otthon lakóinak életét követő változások bekalkulálása alapvető volt a közös gondolkodás során, legyen szó az elektromos kiállásokról egy esetleges fiútestvér digitális igényeit figyelembe véve, vagy a leendő nyári konyháról a hátsó teraszon. Ennek helyén egyelőre kényelmes heverésző bútor terpeszkedik, de minden adott a fejlesztésre.
A körben futó, elől és hátul kiszélesedő tornác előnyeit aligha kell magyarázni, akár a használati, akár a hőtechnikai szempontokra gondolunk. Ugyanakkor a homlokzatok, illetve a ház tömegének megformálásakor fontos kérdésként merült fel a garázs, amely a korszerű élet elmaradhatatlan kelléke, és átgondolatlan telepítés esetén általában tönkre is vágja az utcai homlokzatot, jókora bibircsók a ház külvilág felé fordított arcán. Itt sikerült abban megegyezni, hogy valójában nincs szükség zárt garázsra, részben a klímaváltozás, részben a ráció miatt, és ez a döntés jót tett mind a ház megjelenésének, mind a lakók ama szent elhatározásának, hogy nem fognak lomot gyűjtögetni – amire, valljuk be, egy tágas garázs kiválóan alkalmas. Elől és hátul csak egy tároló és gépészeti helyiség, illetve kinti WC és a leendő nyári konyha fával burkolt doboza bontja meg az oromfalas tömeget.
A kortárs gondolkodás az anyaghasználatban egyértelművé válik. A világos fához társított látszóbeton mennyezet és padló, a fehér vakolt falak semleges keretet adnak a természetességet sugárzó bútorzatnak, ebben a közegben a lépcső fekete fém tartószerkezete és korlátja hangsúlyt kap, mint a tér kimunkált szobrászati eleme. A kertben nagy szerephez jut a kő, amelyet egy, a faluban lebontott házból mentett ki a tulajdonos. Noszvajon hajdan kőbánya működött, a hagyományos házakat kőből falazták, itt a nagy darabokból épültek a kerti támfalak és a kerítés alapja, a kisebbek a tornác mentén körbefutó vízelvezető drénezés árkába kerültek. Ügyeltek a korszerű, energiavisszanyerő, illetve helyi energiát felhasználó megoldásokra, a hőszivattyú felületfűtést, illetve hővisszanyerős szellőztetést működtet. A tetőtérben ferde tetőablak csak az északi oldalra került, a fürdőbe, illetve a közlekedő híd fölé, így nincs szükség külön árnyékolásra, viszont a keresztirányú átszellőztetés megoldható.
Az Év Háza elismerés egyértelműen díjazta a ház építészeti értékeit, mégis azt gondolom, annál nincs nagyobb dicséret egy családi házat tervező építész számára, mint az, ha a tulajdonos azzal engedi útjára a recenzenst: annyira jó ide hazajönni…
Zöldi Anna
Szerk.: Hulesch Máté
