Egy képzőművészeti- építészeti projekt naplózása - első rész
A Nyíregyházi Főiskola kollégiumának négy végfalára kerülő „homlokzati dekoráció” alakulásáról.
Jovánovics Tamás írása
Jovánovics Tamás: A Nyíregyházi Főiskola kollégiumának négy végfalára kerülő „homlokzati dekoráció” alakulásáról – egy képzőművészeti-építészeti projekt naplózása.
Első rész
Ahogy azt az epiteszforum.hu olvasói követhették, a Nyíregyházi Főiskola végfalainak dekorálására kiírt pályázaton Dupla vagy Semmi című tervemet hozta ki nyertesnek a Kortárs Művészeti Zsűri. A pályázatot az Oktatási és Kulturális Minisztérium írta ki az art-universitas program keretében, mely a ppp konstrukciókban felújított felsőoktatási intézmények képzőművészeti alkotásokkal való nívósabbá tételét hivatott szolgálni. A felújítás összköltségeinek egy százalékát kell a befektetőknek az épülethez kapcsolódó képzőművészeti alkotásra fordítani.
Ellentétben az esetek többségével, amikor is egy viszonylag önálló festményt, domborművet vagy szobrot illesztenek a megépült vagy felújított épülethez, ebben a projektben a festői illetve plasztikai terv magát az épületet „gondolja” tovább, belőle indul ki, gyengéiből próbál erényt kovácsolni azáltal, hogy merevségét, tömbszerűségét, dinamikátlanságát igyekszik plasztikai eszközökkel lazítani, „légneműsíteni”. (A pályaterv illusztrált műleírása itt olvasható!) Nyilvánvaló tehát, hogy a kivitelezés inkább igényel építőipari mint képzőművészeti logisztikát, infrastruktúrát. Nem úgy van itt, hogy a művész a műtermében hónapokon keresztül készíti a művet, majd egy szép napon leszállítja a helyszínre és két nap alatt felszereli azt. Itt a „művészi” csak a koncepció, a megvalósítás az első pillanattól kezdve kíméletlenül épülettechnikai. Egyértelműsíti ezt az is, hogy a zsűri a pályaterv méltatásában leszögezte, hogy a végső terveket az épület felújítását tervező építésszel közösen kell kialakítanom.
Bár egyértelműen az én nyertes pályatervem a leginkább építészeti jellegű, akármelyik másik pályamű nyert volna, akkor is adott, hogy négy 17 méter magas épületre kell applikálni a tervezett műalkotást. Kezdődik az egész egy engedélyezési eljárással, aztán ha az megvan, fel kell vonulni, mint egy építkezésen, a helyszínt be kell biztosítani, állványzatot kell építeni, balesetbiztonsági szempontokat figyelembe venni, anyagokat tárolni, őrizni, stb. Tervem olyan természetű, mint egy építészeti terv, ahol nem az építész építi meg az épületet, viszont végig művezeti. Építészet és képzőművészet szerves összefonódására - belsőépítészeti megoldásokon túl - Európában számos példát ismerünk, és Magyarországon is akadt rá már precedens, úgy gondolom, idővel ez a tendencia csak erősödni fog.
Ezek miatt aztán a szerződési konstrukció sem lehet olyan, mint azokban az esetekben, amikor egy festmény, vagy egy műteremben elkészült, szállítható szobor elhelyezésére köt szerződést a befektető a művésszel.
Na de vegyük az eseményeket sorban.
Február 2: publikussá válik az epiteszforum.hu-n a pályázat eredménye.
Február 5: megkapom az értesítést a Kortárs Művészeti Zsűri titkárságától, hogy vegyem fel a kapcsolatot a Nyíregyházi Hallgatói Kollégium Kht. igazgatójával.
Február 9: sikerül telefonon beszélni az igazgató úrral. Megbeszéljük, hogy hazajövök (Londonból, ahol épp ösztöndíjjal tartózkodom) február 21 és március 1 között, hogy mindent átbeszéljünk, az építésszel véglegesítsük a terveket és hogy szerződést kössünk.
Február 21: haza érek Budapestre, még aznap este konzultálok egy építész barátommal. Beszélünk mindenféléről, statikai, anyagválasztási kérdésekről, illetve jogi aspektusokról.
Február 22, 11.00: a megbeszélt időpontban az igazgató úr irodájába érek, aki gratulál a pályázat elnyeréséhez, majd közli, hogy még nem tudja, kivel is fogok szerződést kötni: velük, vagyis a Nyíregyházi Főiskola Hallgatói Centrum Kht-vel, vagy a generál kivitelezővel, vagy a beruházóval. De hát ez csak egy technikai kérdés, és úgyis pár napon belül kiderül – tudom még meg.
Enyhén csodálkozom magamban, hogy 3 hét elteltével ezt még nem lehet tudni? Én elvileg azért repültem ide 1500 kilométerről, hogy a szerződésről tárgyaljak a különböző illetékesekkel.
Ezek után, míg az építész megérkezését várjuk, az igazgató úr kérésemre elmeséli milyen profillal működik a Kht és hogyan is működnek a ppp konstrukciók úgy általában, mik az előnyei és hátrányai, költségvetési szemmel nézve. Nem mindent értettem meg, de azt például érdekes volt hallani hogy a kollégium összességében nyereségesen működik. Önmagában az elv is érdekesen hangzik, hogy felmerül a nyereségesség fogalma egy oktatási-szociális intézmény vezetőjétől. Nincs ez persze máshogy Nagy-Britanniában sem, de hogy már itthon is eljutottunk ide, meglepett.
Február 22, 12.00: megérkezik az építész, akivel átnézzük a vizuális terveket. Megkérdezem, miken kellene változtatni, milyen szempontok alapján.
Először is, a homlokzatokra tervezett festett csíkoknak nem festve kellene lenniük, hanem szintén valamilyen matériából a falra applikálva, mivelhogy az északi fekvésű végfalak és a porózus vakolat együttesen nem ígérkeznek túl időtállónak a festéshez. Ez viszont olyan többletköltséggel jár, amit máshol kell megspórolni. Erre én H2 és H3 végfalak vizuális tervére felskiccelek két olyan változtatást, melyek felezik az anyagköltséget, de a mű koncepciójából mégsem veszt, sőt, azonnal úgy tűnik mindkettőnknek, hogy a kitűzött célt – a tömbszerűség játékos feloldását – még jobban szolgálják.
Második szempont: statika. H2 és H3 problémamentes, H4-nél viszont felmerülhet feszítőpántok szükségessége, és különben is túl nagy a kiterjedése oldalirányban, a parkoló felé, ahol a közeljövőben rendezvényteret építenek, vagyis át kellene tervezni. H1-nél ugye nincsenek statikai poroblémák, ellenben az autó a tetőn nem szimpatikus az építésznek, és közli, hogy a zsűri többi tagja is azt szeretné, ha ezt áttervezném. A kakukktojás koncepció magában rendben van, de az autó a tetőn lerágott csont, vagyis vagy keressek egy másik tárgyat, vagy akár folytatódjék a dekonstrukciós logika, az is jó. Magam részéről azt javasoltam, hogy koncentráljunk most a két középső végfalra, melyekre már fel is skicceltük a változtatásokat, és amikor ennél a kettőnél megállapodunk már mindenről - anyagválasztás, rögzítés mikéntje, stb - akkor térjünk vissza a két szélső végfal véglegesítésére. Az építésznek sajnos további ideje nem volt, így fél kettő körül már újból vonaton ültem Budapest felé.
Február 23: elkészítem H2 és H3 új vizuális terveit és megküldöm az építésznek email-ben. Fel is hívom, hogy akkor most hogyan tovább? Mit kell a statikusnak látnia? Mérnöki, metszeti rajzokat? Azokat mikor tudja elkészíteni a vizuális terveim alapján? A válasz az, hogy erre most nincs ideje, majd ha átnézte, szól.
Február 27: lévén sem a Kht. igazgatója nem keresett a szerződés ügyében, sem az építész nem jelzett vissza, bátorkodtam mindkettőjüket felhívni. Az igazgató úr továbbra sem tudott információkkal szolgálni, de másnapra ígérte, meglesz. Az építészről pedig kiderült, hogy március 17-ig nem tud az üggyel foglalkozni, de utána kész az intenzív együttműködésre, hogy a terveket véglegesítsük.
Február 28: közben technikai dolgokon töröm a fejem. A falra kerülő színes csíkok anyagára keresek alternatívákat. Ez lehet edzett üveg, polikarbonát vagy plexi. Délelőtt színes plexiüveg forgalmazókat kerestem fel, felmérvén az árakat. A plexiről ellentmondásos információim voltak. Ugye használják kültéren, de nem annyira építészetileg, mint inkább reklámilag, vagyis olyan helyeken, amik nem több tíz évre vannak kitalálva. Ideálisabb lenne a polikarbonát, de az azon túl, hogy drága, nem is nagyon van színes kivitelben, illetve 3 tonna a minimum rendelendő mennyiség. A festett-edzett üveg meg valószínűleg még drágább, igaz konkrét árat még nem kaptam az épület-üvegestől, akit délután látogattam meg. A végfalaktól el és kiálló plasztikus részek 10 mm-es üvegsávjai két gyantával összeragasztott 5 mm-es üvegből lennének. A színt a gyantához keverik, így érhető el, hogy áttetsző maradjon a színes üveg.
A Kht. igazgatója ígérete ellenére nem jelentkezett, így késő délután írtam egy levelet neki és a Kortárs Művészeti Zsűri titkárságára, kérvén hogy jelentkezzen, hisz két nap múlva el kell utaznom.
Este meglátogattam egy másik építész barátomat, esetleges matéria alternatívákról beszélgetni, akár maga az üveg vagy polikarbonát használata helyett is. Az üveg drága, nehéz és piszkolódik, ezért barátom perforált fémlemezt ajánl helyette, pl. Mevaco-t. Úgy gondolja, nem csak olcsósítja és egyszerűsíti a kivitelezést, de statikailag is vagányabb lehet a forma, ha a szél nem a teljes felületekbe kap bele. Ezen felül pedig szerinte még jellegében is jobban illik a perforált, strukturált fém a tervhez illetve helyszínhez, hisz nem szabad megfeledkezni arról, hogy az egész egy panel épületre kerül, melyhez a színes üveg "nemessége" akár giccsesen, de mindenképp disszonánsan hathat. Megfontolandó ötlet, fel fogom vetni az építész partneremnek.
Március 1: a kihirdetés után egy hónappal, illetve Londonba való visszautazásom napján reggel 8 órakor megkapom végül a Kht. igazgatójától annak a befektető cégnek az elérhetőségét amellyel szerződést kell majd kötnöm. Délután 2-re kimegyek hozzájuk személyesen tárgyalni. A cég velem egy vállakozói szerződést szeretne kötni, vagyis én lennék a fővállalkozó, nekem utalnák át a keretösszeget, majd én szerződök a további alvállalkozókkal. Miután jó pár jogásszal és építésszel konzultáltam az utóbbi hetekben, ebbe a konstrukcióba én biztosan nem mehetek bele. Kezdődik az egész egy engedélyeztetési eljárással, majd fel kell vonulni a helyszínre, 4 darab öt emeletes végfalat kell felállványozni, a kivitelezés idejére anyagokat tárolni, őrizni. (Mindez még arra is állna, ha egy kétdimenziós, festészeti tervet hoztak volna ki győztesnek). Mi van, ha valaki leesik munka közben a tetőről? Mi van ha egy alvállalkozó csődbe megy közben és az anyagköltségre előre átutalt 6 millió forinttal eltűnik? Mi van ha a nyíregyházi építésügyi hivatalban az előadó megbetegszik, és nem kapjuk meg az építési engedélyt 2 hónapon belül (mint ahogy erre volt már példa az országban) stb. Ezek mind olyan építési-jogi infrastruktúrát és logisztikát igényelnek, mellyel egy építőipari-kivitelező cég rendelkezik, egy képzőművész nem.
A megoldás tehát az lehetne, hogy a helyi kivitelező cég - mely a kollégium felújítását végezte és most is éppen egy szomszédos, a Főiskolához tartozó épületen dolgozik - lenne a projektnek a fővállalkozója. Nekik vannak meg a bejáratott csatornái (építési engedélyeztetés), ők vannak a helyszínen hónapok vagy évek óta, nekik kellene hogy fontos legyen, hogy a portfóliójukba egy újabb panelház kerül, vagy egy egyedi karakterrel rendelkező építészeti-képzőművészeti épületegyüttes. Ha ez nem megy, akkor még mindig felmerülhet egy külső cég megbízása, de az minden bizonnyal jóval drágább lesz (ami azzal is járhat hogy a tervet meg kell valamelyest nyírbálni), körülményesebb lesz (hisz nincsenek meg ugyanabban a mértékben a bejáratott csatornái).
Érveimet tárgyalópartnerem elfogadta, neki is úgy tűnik, hogy a helyi kivitelező a leglogikusabb megoldás. Számára az a lényeg, hogy egy darab szerződést kössenek. Megbeszéltük tehát, hogy megküldik nekem a kivitelező cégtől - amelyikkel szoros üzleti kapcsolatban állnak - annak az illetékes személynek az elérhetőségét, akivel tárgyalni tudok. Emiatt bosszantó, hogy itthonlétem utolsó napján közölte a Hallgatói Centrum igazgatója a befektető elérhetőségét, hiszen már megint egy ideig Londonból kell folytatnom, pedig lett volna rá egy hetem Budapesten.
Így állunk most. Ezek alapján a következőképp látom lehetségesnek az ütemtervet:
- Március 18 - április 10: A VÉGLEGES KIVITELEZÉSI TERV KIALAKÍTÁSA.
- Április 10 - május 1: TÁGYALÁSSOROZAT A KIVITELEZŐKKEL.
- Május 1 - Május 30 : ENGEDÉLYEZTETÉSI ELJÁRÁS MEGKEZDÉSE ÉS SZERZŐDÉSKÖTÉSEK.
- Június 1 - Szeptember 1 : KIVITELEZÉS
Egy kicsit hosszúra sikeredett ez az első beszámoló, de úgy döntöttem ebben a viszonylag precíz, aprólékos formában hagyom meg, hisz elsősorban informatív szeretne lenni azok számára, akik a jövőben hasonló - építészet és képzőművészet határmezsgyéin áramló - projekteket terveznek.
szöveg és képek: Jovánovics Tamás
