Egy, kettő vagy három? /Társasház a Csernyus utcában (Budapest)/
Az építész nagyon ravasz: kettős játékot űz velünk. Műve, ha „innen” nézzük három, ha „onnan” két, ha „amonnan”, akkor egyetlen házként tűnik fel előttünk.
Építészek: Bulcsu Tamás, Fábry Zoltán, Fortvingler Éva, Petró Margó
Engedjék meg, hogy ezúttal a folyosókkal kezdjem. Bár a közlekedőtereket az épületkritikák az utolsó harmadban szokták megemlíteni, Bulcsu Tamás, Fábry Zoltán, Fortvingler Éva, és Petró Margó zuglói társasházai esetében – mint látni fogják – merőben igazságtalan volna a hagyományos rangsorhoz (építészeti környezet és tömegforma, homlokzatok, belső terek) ragaszkodni. Részben a telepítésének, részben a folyosók és lépcsők speciális alaprajzi helyzetének köszönhető, hogy bár a műleírás szerint az épületegyüttes három önálló házból áll, a helyszínen - első látásra – csupán két egységet érzékelünk. A folyosók itt ugyanis nem csupán az egyes tércsoportok közötti közlekedés biztosítják, de a házak közötti sajátos viszonyt is meghatározzák, egyszerre összekötik és elválasztják őket.
A két szorosan egymás mellett álló tömb például „sziámi ikerpárként” minden szinten közös folyosók mentén forrt össze. Ugyanakkor a tőlük kissé távolabb elhelyezkedő, kvázi szabadon álló épület alsó (a földszintet és az első emeletet elfoglaló) kétszintes lakásai a kertből közvetlenül megközelíthetők, a második emelet már csak egy zárt hídon, egy, a kettős épület lépcsőházából induló „köldökzsinóron” át érhető el.
Az építész nagyon ravasz: kettős játékot űz velünk. Műve, ha „innen” nézzük három, ha „onnan” két, ha „amonnan”, akkor egyetlen házként tűnik fel előttünk. A lakások csoportosítása, közös gépészeti berendezései, egyéb üzemeltetési vonatkozásai szempontjából persze három a kislány, ám a használó térélményét, az együttes egészéről kialakuló benyomását tekintve már nem ilyen egyértelmű a helyzet.
A folyosók e különös szerepváltásait formai megoldások is hangsúlyozzák: a „sziámi ikrek” között futó folyosók és a „köldökzsinór” valójában egymás fordítottjai, az utóbbit – mint a Lánchidat az Alagútba – bele lehetne tolni az előbbiekbe. Mivel a kettős tömb tagjait egymáshoz képest elcsúsztatva illesztették egymáshoz, így a belső, fedett folyosók végeiken nyitott függőfolyosóvá válnak, s így a klasszikus pesti gang mai verzióját jelentik.
A közlekedőterek e sokfélesége és kreatív használata élénk dinamikát ad az együttes egészének, miközben a gazdag formajáték, a térkarakterek folytonos váltakozása egyetlen ponton sem válik öncélúvá; az egyes megoldásokat mindenhol igazolja az adott funkció. A homlokzatok megformálása folytatja a térszervezés játékosságát, ám ebben a tekintetben már sokkal kevésbé érezni a higgadt, kijózanító funkcionalitást. Ezzel persze semmi gond sincs, a homlokzatok általában sokkal jobban bírják a l’art pour l’art gesztusokat, mint például egy lakásbelső. Ugyanakkor az építészek a „rendetlen” ablak- és erkélykiosztással, a dobozszerűen előreugró (belül egyébként értékes plusz négyzetmétereket biztosító) nyílásokkal talán kissé többet adóztak a divatnak, mint amennyire egy tartós, de frissességre törekvő esztétikai rendszer megkívánta volna. (1) Finom részlet viszont a lépcsőház magas üvegfala és az egyik penthouse-nak a híd tetejére ültetett nappalija.
A tömegek lépcsőzetes tagolását, erőteljes plasztikáját nyugodt, harmonikus színösszeállítás ellensúlyozza: a penthouse-szint világosszürke vakolata, az alsóbb részek olívazöld festése, a mahagóniszínűre pácolt nyílászárók és árnyékolólamellák, illetve a rétegelt fatartókból készült pergolák üde, könnyed hangulatot adnak az épületegyüttesnek.
Haba Péter (szöveg), Fábry Zoltán (fotók)
(1) A tervezők ebben a tekintetben elgondolkodtató részletre hívták fel a figyelmemet: szerintük a „vonalkód-divat” az aktuális tűzvédelmi szabályozásnak köszönhető, mely szerint egymás fölötti nyílások esetén minimum 130 cm-t kell hagyni az átégés miatt. Ugyanakkor ez a homlokzatképzési séma kétségtelenül nyugat-európai eredetű, az utóbbi években több sztárépítész neve is felmerült mint az ötlet gazdája. Noha nem kizárt, hogy egy mindenütt érvényesülő EU-s tűzvédelmi szabályozás is közrejátszott a „divat” kialakulásában, e magyarázattal – úgy tűnik – szemben áll az a tetemes számú homlokzat, amely nem egyeztethető össze mindezzel, továbbá az, hogy ez a formálásmód az építészet mellett az ipari design, a ruhadivat és vizuális kommunikáció terén is hódít. Talán az építészek számára kapóra jött az amúgy is a „levegőben” érezhető vonalkód-trend, mert frappánsan meg lehetett vele oldani egy műszaki problémát?)
Társasház a Csernyus utcában (Budapest)
építészek:
Bulcsu Tamás,
Fábry Zoltán,
Fortvingler Éva,
Petró Margó
megbízó:
Csicsmann Viktor
