Közélet, hírek

Egy kis szünet, aztán valami teljesen más...

2012.11.13. 21:26

12 évesen kinőttük a ruhánk - a jelenleg használt nyílt forráskódú Drupal tartalommenedzsment rendszerünket (CMS). A háttérben már közel három éve dolgozunk az oldal megújításán. Több sikertelen kísérlet után végül úgy döntöttünk, hogy egy teljesen új rendszert építünk, amelyet 2012. november 19-én teszünk elérhetővé a közönség számára az epiteszforum.hu domain alatt. A régi oldalt már nem frissítjük többé.

Tisztelt Olvasóink!

12 évesen kinőttük a ruhánk - a jelenleg használt nyílt forráskódú Drupal tartalommenedzsment rendszerünket (CMS). A háttérben már közel három éve dolgozunk az oldal megújításán. Több sikertelen kísérlet után végül úgy döntöttünk, hogy egy teljesen új rendszert építünk, amelyet 2012. november 19-én teszünk elérhetővé a közönség számára az epiteszforum.hu domain alatt. Mától ezt a régi oldalt már nem frissítjük.

(S hogy miért? Ebből a rendszerből át kell vinnünk az összes tartalmat az újba: több százezer képet, több tízezer cikket, statisztikákat, felhasználói adatokat, hozzászólásokat stb. Az importálás során elkerülhetetlenek a hibák, amelyeket meg kell keresnünk és javítanunk kell: a következő pár napot ezzel töltjük. Biztos lesz olyan hiba, amit nem mi, hanem Önök vesznek majd észre. Előre is köszönjük, ha ezekről értesítést küldenek nekünk az editors[kukac]epiteszforum.hu címre.)

 

Ami marad...

Egyedileg fejlesztett új portálrendszerünkben felhasználóink ugyanazzal a névvel és jelszóval tudnak majd belépni, amivel az epiteszforum.hu-t eddig is használták. Jóllehet teljesen új rendszert építettünk, minden cikkünket megtartottuk, minden oldalunk továbbra is elérhető marad a korábbi url címekről. Bár az oldal jól bevált kategória rendszerét felújítottuk, lényegében megtartottuk, aki ismerősen mozog oldalainkon, ezután is könnyen eligazodik majd rajta, sőt, reményeink szerint még könnyebben.

 

Egyébként minden változik...

Kiváltképp a felület, ami sokak számára bizonyára furcsa és idegen lesz a megszokott, hat éve ugyanolyan külsővel megjelenő epiteszforum.hu után. A felülettel együtt minden más lesz, hiszen teljesen új alapokon, új rendszert építettünk, kicsit ahhoz hasonló módszerrel, mintha egy meglévő műemlék épület felújítása során mind a tartószerkezetet, mind a térszerkezetet, mind a homlokzatokat elbontanánk és kicserélnénk ahhoz, hogy átmentsük a régi lényegét.

Az új rendszert új adatbázisra építettük (tartószerkezet). A hetvenes évek mára igencsak elavult relációs adatbázisát új típusú, ún. dokumentum adatbázisra cseréltük. Körültekintő kutatás után több lehetőség közül a nyílt forráskódú mongoDB-t választottuk. Ilyen adatbázissal futnak olyan nagy szolgáltatók, mint pl. az MTV Networks, az SAP, Sourceforge, vagy olyan hírportálok, mint The Guardian, Forbes vagy The New York Times - nem véletlenül. A mongoDB felhasználóinak hosszú listája innentől kezdve az epiteszforum.hu-val is gyarapodik, és számunkra nagyon izgalmas, hogy az elsők között térünk át egy internetre szabott, új és gyors adatbázis rendszerre.

Néha az utolsókból lesznek az elsők. Utólag kiderül, hogy nem baj, ha az interneten a már-már elvárt kétévenkénti ráncfelvarrás (a mi esetünkben többször is) elmarad. Most már úgy látom, hogy szerencsések vagyunk, hogy többszöri kísérlet ellenére sem sikerült az amúgy nagyon okos és hasznos Drupal rendszert hatalmasra nőtt tartalmunkra szabni, mert ez végül új utak és megoldások keresésére ösztönzött bennünket.  

Az építkezés a tartalom szervezésének új logikáját kívánta meg, a háttérben a korábbihoz képest jobban strukturált adatbázis jött létre, mely rengeteg újításra adott lehetőséget - ami oldalainkat böngészve azonnal szembeötlő lehet. A felhasználók - ha majd tartalmat akarnak feltölteni - biztosan érzékelni és értékelni fogják a rendszer logikájából eredő változásokat.

 

Felhasználók, jogosultságok, hozzászólások

Az egyes cikkekhez fűzött hozzászólások színvonala miatt sok kritika ért minket. Évekig azt reméltük, hogy az emberek moderálák magukat, később azt, hogy majd a lap közönsége kiszorítja azokat a hozzászólókat, akik nem idevalók. Most új stratégiával védjük a szerzők és az alkotók érdekeit a névtelen „troll”-okkal szemben úgy, hogy azért megmaradjon annak lehetősége, hogy azok, akik nem akarnak valós nevükkel szerepelni, de szeretnék véleményüket elmondani, megtehessék azt. Ugyanis ezek a vélemények is fontosak, még akkor is, ha sokszor jogos felháborodás kíséri őket.  

Az oldal használatában az egyik legfontosabb változás az lesz, hogy azon felhasználók számára, akik valós névvel vállalják magukat, a Harcosok klubja mintájára Arcosok Klubja néven klubot alapítottunk. A klubtagok valós névvel és telefonszámmal regisztrálhatnak a rendszerbe, adataikat a szerkesztőség ellenőrzi, és ezeket kizárólag csak a szerkesztőség és a többi klubtag látja. A klubtagok többféle jogosultságot kapnak, mint a csak becenévvel regisztrált felhasználók. A cikkek között a jövőben különbséget teszünk abból a szempontból, hogy azokhoz mely felhasználói kör fűzhet hozzászólásokat. A közélet rovat cikkeit mindenki, míg az épületeket, terveket és az interjúkat, vagyis építészet című, összevont rovatunk cikkeit csak a klubtagok véleményezhetik.

A szimmetria elvét követtük ezen döntés során, vagyis ha valaki valós névvel vállalja a közlést és munkájának bemutatását, akkor csak azok véleményezzék azt, akik észrevételeiket szintén valós névvel vállalják fel.

A beazonosíthatatlan becenév mögül megszólalók véleményét - előzetes értesítés nélkül - törölni fogjuk, ha nem az adott témához szólnak hozzá, hozzászólásukkal a médiatörvényben meghatározott törvényi kereteket nem tartják be, az internet általános etikai szabályait, személyi és szerzői jogokat sértő, valamint kereskedelmi jellegű tartalmakat közvetítenek. (Üzleti célú tartalmakat minden esetben díj ellenében teszünk közzé, mert a lapot nagyrészt ebből kell fenntartani.) Itt szeretnénk szerzőink és az alkotók figyelmét felhívni arra, hogy minden esetben kérhetik, hogy saját publikációikat illetően tiltsuk le a hozzászólás lehetőségét. Alapesetben az építészeti alkotások bemutatását a klubtagok, a közéleti cikkeket bármely regisztrált felhasználó véleményezheti. Értelemszerűen a fizetett reklámokhoz és az álláshirdetésekhez nem lehet ezután sem hozzászólni. Reméljük, hogy ez a hibrid rendszer beválik: a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad.  

 

Keresés

A rendszert úgy építettük fel, hogy viszonylag egyszerű lesz benne a tematikus (pl. kategóriánkénti) keresés. Ebben az első fejlesztési fázisban még nem lesz készen a belső keresőnk, mivel az oldalon belül egyelőre nem akarjuk egyik nagy testvér keresőjét sem használni. Szerencsére az open source világban már van a mongoDB-hez illeszkedő, modern kereső (elasticsearch), és ennek beillesztését hamarosan el is végezzük.

 

Apróságok

Az elmúlt hat évben, mióta a Drupal rendszert használjuk, a tartalmakhoz tartozó nevek, címkék, kategóriák (az új rendszerben fogalmak) szinte guanóként rakódtak egymásra, tévedésből, figyelmetlenségből, vagy a teljes tartalom nem ismeréséből fakadóan helyenként átfedésben, vagy felesleges ismétlésben. Ezeket is megpróbáljuk most kiszűrni, az egymást átfedő kategóriákat összevonni, az egész tartalmi struktúrát (térszerkezetet) újragondolni. Nyilván nem tudunk tökéletes munkát végezni közel harmincezer cikkel, de törekedünk egy tartalmilag és vizuálisan is áttekinthetőbb rendszer megalkotására.

Átalakítjuk és egyszerűsítjük a menürendszert, a bejelentkezés módját, a cikkek főoldali megjelenésének elvét és rendszerét, és elindítunk néhány olyan kisebb szolgáltatást is, amelyek - reméljük - tetszeni fognak felhasználóinknak. Ilyen pl. a napi inspiráció (ami a főoldalon a felhasználóknak egy kép és kevés szöveg hozzáadására ad lehetőséget), vagy az, hogy innentől kezdve klubtagjaink is írhatnak könyvajánlót illetve könyvrecenziót.

Az oldalakhoz tartozik majd egy ún. breadcrumb (morzsa), ami hasznos navigációs eszköz, az adott oldal helyét mutatja az oldalstruktúrában. Ilyenünk korábban nem volt, reméljük, hogy ezzel sokat segítünk a tájékozódásban.

A cikk oldalán több újdonság is lesz. A publikáció dátumát a hivatalos időszámítással és jelöléssel adjuk meg: CET/CEST (Central European Time, illetve Central European Summer Time) jelöléssel. Ez azért fontos, mert egyre többen néznek minket külföldről, más-más időzónából. A cikkadatok megjelenítése bővebb lesz. A cikkek elején külön feltüntetjük a szerzőket, az építészeket/alkotókat, a fotósokat, valamint a cikkhez kapcsolódó hozzászólások számát. A jövőben a cikk oldalán is olvasható lesz a bevezető-ajánló. A szövegbe ágyazva nagyobb képek jelennek meg. A képekre kattintva – ahogy eddig is - galéria nyílik meg, de a szöveg mellett, az oldalsó sávban bélyegképek formájában a teljes galériatartalom látható lesz. Így előre el lehet dönteni, hogy akarunk-e a fotók között tallózni vagy sem. Oldalt jelennek meg majd a cikk olvasottsági adatai, és újdonság, hogy külön mérjük a galéria nézettségi adatait.

Az építészet rovatunkban közzétett cikkekhez (épületek, tervek esetén) ún. projekt info is tartozik: az oldalsó sávban a cikk mellett közvetlenül elérhetővé tesszük a projekt legfontosabb adatait, a vezető tervezők nevét, a generáltervező cég honlapját, valamint a teljes stáblistát. Sajnos nem valószínű, hogy az összes korábban közölt épület és terv esetén ezt az utólagos kiegészítést meg tudjuk tenni, hiszen az nagyon sok oldal újraszerkesztését kívánná meg. Továbbra is a cikk alján lesznek a hozzászólások, de ezek alapesetben nem láthatók, külön ki kell nyitni őket. De rögtön a cikk tetején, a cím alatt látható lesz, hogy a cikkhez hány hozzászólás érkezett, ide kattintva pedig azonnal meg lehet nyitni őket. A cikkek - reméljük – a monitoron is olvashatóbbak lesznek, mivel a felületen nagyobb betűket használtunk.

Van jó néhány olyan kisebb-nagyobb szolgáltatásunk, amit a fejlesztés következő fázisára tettünk át, ilyen pl. az eseménynaptár. Most az eseményeket és a pályázatokat még csak közzétételi sorrendben lehet látni az események rovatban. A főoldali oldalsávban a közelgő események illetve a pályázatok listáját viszont a mindenkori aktuális időponthoz viszonyított sorrendben lehet látni. A jövőben az eseményeket és a pályázatokat lejjebb, kb. a főoldal közepén egy-egy külön blokkban mutatjuk meg, nem pedig az összes többi tartalom között elszórva, ahogy ez eddig történt.  

 

Listaoldalak és archívum

A rovatoldalakon egyszerre csak hét cikket mutatunk meg. Az oldalon azonban lekérhető egy 36 elemből álló lista is, amely egyben az archívum funkcióját is betölti. Ezen a 36-os listaoldalon lehet majd a kategóriák és a publikáció dátuma szerint szűrni az epiteszforum.hu teljes adatbázisában.

 

 

Képek

Mivel leginkább vizuális információval dolgozunk, a felületen sokkal több kép jelenik meg, és teljesen átalakítottuk a cikkekhez tartozó galéria rendszert is. Az új galériában látható lesz a publikáció címe is, erre kattintva lehet majd a cikkhez visszajutni, valamint itt is látható egy ún. breadcrumb, amely az egymásra épülő galériák közötti navigációt támogatja. Innentől kezdve tulajdonképpen az epiteszforum.hu képes tartalma önállóan is böngészhető lesz. A főoldalon lesz egy külön kép.mutató menüpont. Ez az ún. galéria főoldal egyfajta képes ajánlóként működik, az egyes képek a hozzájuk tartozó cikkek publikálási dátuma szerinti sorrendben tölthetők be. A galéria oldalon nagyobb képeket tudunk megjelentetni. A bélyegképeket itt nem oldalra, hanem alulra tettük. A galéria oldal mérete automatikusan alkalmazkodik a megnyitott böngésző ablak méretéhez, így nagyobb felbontású monitoron, vagy nagyobb képernyőn sokkal nagyobb képeket lehet majd látni. Újdonság, hogy a galéria oldalon is láthatók lesznek a cikk adatai (szerző, építész, fotós). Az "I" (mint info) jelű ikonra kattintva pedig megnyílik egy egérrel vonszolható, a képen szabadon elhelyezhető transzparens doboz, amely a képaláírást és a projekt infót tartalmazza.

 

Tudományos művek

Az új oldalon lehetővé tesszük ún. blind peer reviewed (két anonim lektor által véleményezett) tudományos publikációk közzétételét. Az oldalt technikailag felkészítettük erre, a feladat most az, hogy a szolgáltatás nem-technikai hátterét is megteremtsük. Az oldalon látható, egyelőre még inaktív Open Access Journal (szabadon hozzáférhető folyóirat) embléma azt jelzi, hogy innen majd hamarosan elérhetők lesznek azok a tartalmak, amelyeket kizárólag csak a felkért, anonim lektorok véleményezhetnek. Egy-egy ilyen közlés végén a lektorok bírálatai nyilvánosak lesznek. Egy OA Journal-nak megvan a maga sajátos, nemzetközi szabványoknak megfelelő tároló és kereső rendszere, amely a mi tartalommenedzsment rendszerünktől függetlenül működik. Erre egy külön szoftvert fogunk üzembe helyezni, hogy az ide bekerülő tudományos publikációk a nemzetközi rendszerek által is kereshetők legyenek.

 

A tudományos közlések finanszírozása a világon mindenhol komoly fejtörést okoz a kiadóknak, még angol nyelvterületen is, nem hogy egy olyan kicsi piacon, mint a magyar. Globalizált angol nyelvű világunkban a magyar nyelvű tudomány fejlődése, sőt fennmaradása is kérdésessé válik, ha erre nem tudunk megfelelő felületeket biztosítani és finanszírozási forrásokat találni. Az epiteszforum.hu az elmúlt 12 évben a magyar nyelvű internet legismertebb és leglátogatottabb építészeti csomópontja lett. A tudományos tartalmak közlésével az a célunk, hogy összekapcsoljuk a nagy közönséget vonzó tartalmakat a szűk szakmai elit publikációival, és megnyissunk egy kaput, amin keresztül bárki hozzáférhet az építészet, design valamint az ezekhez kapcsolódó területeken folyó tudományos kutatások és eredmények körül kialakuló diskurzusokhoz. Az elkövetkező hónapokban tehát a finanszírozás lehetőségeinek felkutatása, a lektorok felkérése és a lektorálni kívánt tartalmak begyűjtése lesz (többek között) a feladatunk. Bízunk benne, hogy olvasóink közül sokan felismerik (most részletesebb kifejtés nélkül is) a hosszú távra szóló jelentőségét annak, hogy a szakmai tudományos tartalmakat miért kell szabadon elérhetővé tenni a szakma egésze, illetve a laikus közönség számára, és támogatnak minket a projekt megvalósításában. Ezúton is kérjük, hogy amennyiben módjukban áll, hasznos ötletekkel és tanácsokkal segítsenek minket, amit előre is köszönünk.    

 

Arculat

Az új felülettel együtt lecseréljük az epiteszforum.hu arculatát is, így a logó, a felhasznált webfont (Verdana helyett Trebuchet) és a felületen használt színek is megváltoznak. A harsány trikolórból (vörös-narancs-pink) megmarad a vörös, amit feketével kombinálva egy egyszerűbb és bizonyos értelemben „kommerszebb” arculatot terveztünk. 12 évesen már illik komolyodni:-) Ez a logó kifejezetten hasonlítani akar, vagy mondjuk inkább nem akar kitűnni a többi közül. (Hasonló konstrukció maga a mongoDB logója is, vagy a sourceforge, SavingStar, iPara, mopub, theguardian, examiner.com, everyscreen, copperegg vagy éppen a BranchOut emblémája is.) A két szó (építész és fórum) mesterséges összekapcsolása (hiszen eredetileg ilyen összetett szó nincs) most vizuálisan elválik egymástól, az embléma főszereplője a (vörös) pont lesz a domain név országot jelölő végződéséből kiemelve. Az epiteszforum.hu-t mondjuk úgy, hogy tudatosan és kicsit szemtelenül a nagyok által követett vizuális trendekhez illesztettük.

Személy szerint én már a kezdetektől fogva nem hiszek a logóban, pontosabban a speciálisan ilyen céllal létrehozott identifikációs jelben. Emiatt többször is ütköztem korábbi marketinges kollégámmal Könyves Viktorral, míg végül az ő unszolására, az általa kitalált jelből faragtam emblémaszerűséget Facebook oldalunkra és névjegykártyáinkra. S hogy miért nem hiszek a logóban? Mert az interneten a név a fontos, nem a megkülönböztető jel. A nevet kell memorizáltatnunk a látogatóinkkal. Ahányszor egy szövegre pillantunk, annyiszor akaratlanul is elolvassuk magunkban. A szöveg tipográfiája, a betűk formája, elrendezése tudat alatt mélyen rögzül az emberben. Egy internetes név (URL cím) megjelenítése során a vizuális információ nem lehet túl sok vagy bonyolult, a szó képe nem írhatja felül a jelentést, mert akkor az jelként kezd működni, és nem olvassuk többé, hanem csak „nézzük”. A karakteres, de egyszerű tipográfia és pár feltűnő szín kombinációja a leghatásosabb eszköz a mi túlságosan is sűrű kommunikációs terünkben itt az interneten, ahol  mindenkinek az a célja, hogy a nevükre minél többen pontosan emlékezzenek. Az internetes cégek emblémái tehát elsősorban a márka (domain név) olvasását és írását támogatják, nem annak jelszerűségét, attraktív és/vagy különleges formáját.

Az internet – bármilyen sok kép, hang és videó van itt jelen – alapvetően szöveg alapú (text based) médium, amely visszafelé is erőteljes befolyással van a nem-internetes kommunikációra. A szöveg képe, annak alkotó eleme a betű ma kitüntetett szerepet játszik a vizuális kommunikációban. Nem csoda, hogy a betűtervezés óriási gellert kapott az utóbbi években, pedig a digitális fontok tervezése - a sok okos segédeszköz ellenére – még ma is akkurátus, sok és rendkívül nagy odafigyelést igénylő, precíz munka. Megszámlálhatatlanul sok betűtípus áll ma már a tervezők rendelkezésére, de a megfelelő megtalálása komoly kutatást igényel, és nem csak az egyes digitális betűkészletek technikai paramétereire, hanem felhasználásuk jogi kereteire is tekintettel kell lenni.

Hosszas keresgélés után Emese fedezte fel a Dosis betűcsaládot, amely egy fiatal autodidakta argentin betűtervező, Pablo Impallari munkája. A Dosis 2011-es megjelenése után szinte azonnal bekerült a legnépszerűbb és legtöbbet ajánlott szabadon felhasználható fontok közé. Ha kicsit alaposabban szemügyre vesszük ezt a betűt, nincs is min csodálkozni. A Dosis egyszerű, hét különféle betűtípusból álló talpatlan (san serif) betűcsalád. Miközben enyhén nyújtott formája miatt elegáns, rögzített szélessége, az egyes betűk mértéktartó lekerekítései és finom belső antimetriái miatt egyszerre kiegyensúlyozott, határozott, jól olvasható és tiszta írásképet mutat. A Dosis szerintem pont olyan, mint amilyennek az ideális építészt magam elé képzelem. Határozott, tiszta és logikus gondolkodású, széles látókörű, művelt, érzékeny, szeretettel és megértéssel teljes. A Dosis szép, mint a kívül-belül harmóniát kereső és teremtő építész ember. És tényleg, nézzünk a tükörbe, nem pont ilyennek látjuk – vagy ilyennek szeretnénk látni - magunkat? :-)

A Dosis család egyes elemei finom különbségeket mutatnak, a vékony, a normál vagy a vastag betűkészlet eltérő vizuális hatást kelt, amelyekkel más és más üzeneteket lehet közvetíteni. A vastag (karakteresebb) és a normál (kiegyensúlyozottabb) betűk kombinációjából hoztuk létre az epiteszforum.hu új emblémáját, hangsúlyossá téve a lényeget: egyrészt itt többféle értelemben is az alkotó ember, az építész van a középpontban, másrészt a helyi ügyek, a magyarországi építészet (.hu).

 

Nyitás

Tágabbra nyitjuk az epiteszforum.hu kapuját. Építészet, város, vizuális kultúra szlogenünk már régóta nem teljesen fedi tartalmunkat. Az építészetet kontextusfüggő médiumnak tekintjük, s azt mindenkor az adott, sokdimenziós, sokféle külső hatásra reagáló, változó (természeti, társadalmi, gazdasági és politikai) környezet viszonyrendszerében értelmezzük. Recesszióban és olyan hatványozottan bizonytalan környezetben élünk, amely mindannyiunkat - fizikailag és mentálisan is - új kihívások elé állít. Egyénként és közösségként is meg kell találnunk a hosszú távon fenntartható élet lehetőségeit. Nem csak anyagi biztonságra, hanem a sokféle más értelemben is vett minőségi változásra gondolok itt, amihez nem árt némi bátorság és találékonyság, de amihez leginkább új ideák kellenek. Erre utal új szlogenünkben az innováció, ami annyit jelent, hogy egy új elképzelést képesek is vagyunk megvalósítani - személyes életünkben épp úgy, mint kisebb-nagyobb közösségeinkben, vagy akár gazdasági és társadalmi szinten. A jövőben tehát az ötleteit szívós munkával megvalósító, találékony emberre még több figyelmet fordítunk a szűkebben vagy tágabban értelmezett építészet területén egyaránt. 

Ha rossz kedvünk van, ha nem látjuk a fényt az alagút mélyén, ha úgy tűnik, hogy minden kapu bezárul előttünk, akkor kell újakat nyitni, erőt merítve a jó példákból. A megújult epiteszforum.hu sokkal expresszívebben mutatja meg tervező kollégáink, szerzőink, támogatóink és üzleti partnereink által létrehozott itteni világunk lenyűgöző gazdagságát. Kívánom, hogy ez a most feltáruló gazdagság valamennyiünk számára új lehetőségekre nyisson ajtót.


Pásztor Erika Katalina
főszerkesztő, epiteszforum.hu

Ezúton szeretném megköszönni korábbi kiváló Drupal fejlesztőink munkáját, akik mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy hatalmas anyagunkat átemeljék az új Drupál rendszerbe, s erre új felületet szabjanak. Köszönjük és nagyra értékeljük Maczák Attila, Juhász Márton és Hosszu Kálmán temérdek befektetett munkáját - kiváló szakemberek ők, akik sokat tettek értünk.  


epiteszforum.hu CMS 2012 Budapest
fejlesztette és tervezte: Balikó Emese, Pásztor Erika Katalina
a projekt kezdete: 2012 május
1.0-ás verzió üzembehelyezése: 2012. november 19.

Balikó Emese és Pásztor Erika Katalina 2005 óta kisebb megszakításokkal folyamatosan együtt dolgoznak különféle médiaművészeti és design projekteken, illetve alkalmazások fejlesztésén.

Balikó Emese a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, videó szakon diplomázott 2004-ben. 2007-ig MOME Vizuális Kommunikáció Tanszéken interaktív programozást tanított, azóta szabadúszó tervezőként és fejlesztőként dolgozik. A MOME doktori iskolájában adatvizualizációval és szövegelemzéssel foglalkozott. 2003 óta párhuzamosan valósított meg művészeti projekteket és interaktív média design feladatokat, de az utóbbi években figyelme mindinkább a professzionális internetes alkalmazások fejlesztése felé fordult. Önálló kiállítása volt a Kirakat Galériában (2001), a Stúdió Galériában (2004), és a Knoll Galériában (2007). Számos csoportos kiállításon is részt vett, többek között munkáival szerepelt a Műcsarnok Plastica Dreams – Szobrászat az installáció után (2003) című kiállításán, a Kogart NECC (2006) című kortárs képzőművészeti kiállításán, a Krakkói Nemzetközi Fotóhónapon (2006), illetve a Római Magyar Akadémián rendezett Találkozások/Incontri 2 (2009) kiállításon, illetve Hanoiban és Saigonban vietnami és magyar képzőművészek csoportos kiállításán (2010). Alkotásairól többek között Százados László (Balkon, 2005/7), Hock Beáta (Exit Express, Madrid 2007/6), illetve Paksi Endre Lehel (Balkon, 2007/3) írt recenziót. Mindemellett 2006 és 2011 között komplex Flash animációkat, speciális internetes alkalmazásokat, Flash alapú honlapokat, saját 3D Flash könyvtárat, stratégiai és oktatási célú játékokat és kísérleti internetes alkalmazásokat is fejlesztett. Foglalkozott adatvizualizációval, navigáció és struktúra tervezéssel, projekt menedzsmenttel. Professzionális programozó, Zend, PHP/MySQL, mongoDB, AS3/JS fejlesztő, ismeri és használja a C, C++, JAVA programozási nyelveket, valamint több kép-, hang-, videó-, és kiadványszerkesztő alkalmazást is.

Pásztor Erika Katalina építészmérnökként végzett a BME-n, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem videó szakán, mint audiovizuális tervező. A Corvinus Egyetem Vezetőképző Intézetében üzleti kommunikációt tanult, majd 2007-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerzett doktori fokozatot. 1995-1998 között az első magyar komputer animációs cég, a Wonderland Stúdió művészeti vezetője volt. 1998-ban elsők között alapított önálló média design vállalkozást Magyarországon, majd 2000-ben Vargha Mihállyal (1952-2010) közösen létrehozták az epiteszforum.hu-t. 18 évig tanított a MOME videó szakán, aminek 2003-2006 között vezetője volt. A BKF Média design szak alapító oktatója, a szakot az ő programja és irányítása alatt akkreditálták 2009-ben. Médiaművészeti és design munkássága igen sokrétű, videóktól, televíziós arculatoktól kezdve multimédia- és internetes alkalmazásokig, interaktív installációkig terjed. 2010 óta az epiteszforum.hu főszerkesztője, stratégiai vezetője, szerzője, in-house designere, videósa, riportere. Kilépve a magyarországi művészeti felsőoktatás rendszeréből két éve végre arra is jut néha ideje, hogy hobbija legyen: konyhakertet művel, süt-főz-befőz, néha síel, és ha teheti, nagyokat csavarog Január Lajos kutyával.